Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1874-07-05 / 27. szám
Szerkesztőség és kiadó-ÍLÍTra,tal. Budapest, Tsászvárry-irtcza 1. sz. XI. ÉVFOLYAM. 1874. 27. SZÁM. BUDAPEST, JUL. 5. Évenként díszes jutalomképekkel. — Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. 50 kr. — Félévre 5 írt. — Egész évre 10 írt. — Évenként diszes jutalomképekkel. Tartalom : Szilágyi Pál. (Arczképpel.) — Rajzaink : Magyar történelmi emlékek a külföldön. (Székesfehérvári ostroma.) (Képpel.) — Norvégiai hidak. (Képekkel.) — Grácz. (Képpel.) — Tót költőkből. (Költ.) Gáspár Imrétől. — Szivbeli tartozások. (Regény.) Maquet Ágosttól. — A fővárosból. — Nem talál feleséget. (Humoreszk.) — Finn népmesék. — Különfélék. — Betűtalány. — Sakkfeladvány. — Szerkesztői üzenetek. Szfil. 1700. sept. 9. Megh. 1874. jun 10. OGY valaki abban az időben a színészetet válassza pályának mint Szilágyi Pál — erős hitének kellett lenni a jövőben , nagyon kellett szeretnie nemzetét , nemzetének nyelvét. Se dicsőség, se anyagi jutalom nem kecsegtethetett senkit — hiszen minden talpalatnyi tért sanyarú küzdelemmel s nélkülözésekkel kellett kivívni. S hogy egy mivelt család többoldalú szépséggel, nyelv- és zeneismeretekkel dicsekedő sarja mégis rászánja magát — ez egy öntudatosan vállalt missiót tételez föl. Ki ápolta ezt, ki lobbanta ezt lángra Szilágyi Pál lelkében ? . . A fentebbi kérdés meg van fejtve, ha tudjuk, hogy a magyar színészet legelső úttörő bajnoka, aki Leopold uralkodása alatt első nyújtott be folyamodványt a t. karokhoz és rendekhez egy magyar theatrális társulat felállíthatásáért — Pálunk nagybátyja Kelemen László volt. „Mit ő kezdett, folytatni fogom mig élek, mig e nemzetnek magának lesz színháza!“ — így kiáltott föl lelkesedve a gyermek. Nagybátyja keblére vonta, és csókjával s áldásával kötelezte le, hogy fogadását mégis tartsa; szegény anyja pedig sírt, mert — úgymond — „a magyar komédiáson nincs, nem is lesz Isten áldása!“ Szilágyi Pál nevével legelébb is azon színésztársaság keblében találkozunk, a melynek töredéke Erdélyből jött fel az 1807-ben Pesten tartott országgyűlés alkalmából. E társaság igazgatója ugyanez év végével Vida László derék vagyonos műbarát volt. A Hacker-szálában játszottak. E társaságnál működtek mint kezdők a később híres komikus Jancsó, a kitűnő hős-szinész Magyar (Bartha János), Szilágyi Pál, több évig mint rendes tagok — fizetés nélkül. Itt merült föl először a jeles magyar színésznő és énekesnő Dériné (Széppataki Rozália) Ők ketten Szilágyi Pállal mondhatók a magyar daljáték megalapítóinak s együttműködve sokáig első kedvenczei voltak a magyar közönségnek. Naplójegyzeteiben érdekesen írja le az öreg úr, mint jutott évek múltán először fizetésbe — az „Újhold vasárnapi gyermek“ czímű darabban rögtönözve elvállalt énekes szerep szüli még azt a szerencsét számára, hogy a tetszéssel eljátszott szerep után az igazgató másnap 20 frtos fizetésbe vette — de persze, — teszi hozzá — meg nem kapta, mert valahányszor fizetésért ment, a pénztárnok azzal utasíta el, „maga várhat, magának van mit enni, ott vannak szülei, de a többi éhen hal, ha nem adok nekik.“ „És úgy volt“ — írja a jó öreg humorosan — „nem is zúgolódtam, nehogy valaki miattam éhen haljon.“ Az lell ki nagy drágasági évben, midőn egy pár csizma 80 —100 frt., egy kaput 300—400 frt., egy esernyő 120 frt. volt, a színészek eddig sem rózsaszínű sorsa még sötétebbé vált. Be is következett az apostolok oszlása, ki itt, ki amott próbált szerencsét. Néhányan más pályára léptek. Szilágyi Pál huszár lett a Liechtenstein 7-ik huszárezredben — bennmaradt színpadi fizetéséről a nyugtát folyvást megőrizte: „Hogy Szilágyi Pál mint a magyar játszótársaság volt tagjának hátralevő bére bankóczédulában 337 frt á 36 krokat tegyen, ezzel megesmérém Pesten Január 28-án 1813. Kiss Sándor s. k. mint Theatrális pétor. „Két esztendeig szolgáltam ingyen, végre 20 forintot kaptam havi dijat. Meddig kellett hát ismét szolgálnom 332 ftért, mit soha sem kaptam meg ? Ez nem nehéz rebusz —“ így tréfál ő humoros naplójában. Mi vezette Tháliától Marshoz , így indokolja a fentemlített jegyzetekben: „Miután annyi évet töltöttem a színháznál és a dolgok nem hogy javultak volna, hanem inkább jobban romlottak, gyakran tanakodtunk a czigányok tanyáján (egy magyar-utczai kis korcsma, ahová a „Bánk bán“ szerzője Katona „Jóska“ is be-beült), mi lehet oka, hogy jobblétre nem vergődhetünk ? Végre abban állapodunk meg, hogy semmi rendszeres igazgatási formánk nincs, csak légből kapott rögtönzet az egész, tudnunk kellene mint kezelik a külföldi nagyobb színházakat ? . . . Abban is egyetértettünk, hogy ha azon magyar mágnások, akik akkorában a pesti német színház igazgatói és pártfogói voltak, annyi áldozat mellett a magyar színészetet istápolták volna , a magyar színészet szellemileg sokkal felülmúlta volna az akkor itt Pesten létező német színészetet. Vágytam a külföldi színházakat megismerni, rendszereket tanulmányozni, de nem volt módom magam költő i Szilágyi Pál, Szilágyi Pál.