Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1874-07-05 / 27. szám
330 JL11J___11 Magyarország és a Nagyvilág végén utazhatni, elvégre is elhatárzani kijátszani a meddő sorsot és a császár költségén gondoltam elérhetni azt —“ S igy utazta be Lengyel-, Német-, Franczia- s egész Olaszországot, Siboni hires olasz tenorista ajánlólevelével. (Siboni egy kitűnő szerepéről, melyet Pesten mint vendég énekelt, nevezték el a német színház melletti sörházat Liciniusnak, (a „Veszta szüzek“ operából). A nápolyi san Carlo operaház karmestere Barbaja előtt egy pásztori kettőst énekelt a huszár Szilágyi és éretteljes szép tenorja úgy megtetszett, hogy Barbaja 2000 frankkal évről évre emelkedő díjazással akarta szerződtetni — de „rekczum !“ másnap az eskadronnal Pizzibhetonébe kellett indulni. Nápolyból mint utánzandó példát említi, hogy a színháznak 1700 óta rendesen vezetett krónikáját találta. „Bár nálunk is keletkeznék ilyen,r óhajtá ő — „ebből tanulhatja s láthatja mindenki a művészet koronkénti haladását és apadását —“ Az érdemjeles altisztből ismét színész lett: „A waterlói csata után visszajöttem Pestre, lemondtam a „czifra“ nyomorúságról, hogy újra a „víg“ nyomorúságba elegyedjem.“ Ezután következnek vándorlásai Paksról Székesfehérvárra, ahol a színházi fődiszítő a megye főjegyzője Bajzáth volt és a jeles Kántorné nevével is találkozunk már. Kisfaludy Károly első drámai kísérletét — a Tatárok „Magyarországon“ — e társulat adta először, és a 18 előadásra megnyert pesti német színházban is e darabbal nyitotta meg előadásai sorát Kolozsvári Pál igazgatása alatt. A „Kérők“ czímű vígjáték előadása után Kisfaludy Károly egy víg társaságban a magyar királynál oly művészinek találta Szilágyi fütyölését, hogy megígérte neki, ír egy alkalmi darabot, melyben megfütyölteti ; úgy is jön, harmadnapra készen volt a darab : „Mikor pattant nem hittem volna“ czímű vígjáték. Harmadnapra színre került, Szilágyi a nótárius bárgyú fiát játszotta, aki a három kisasszony közöl nem tudja melyikbe szerelmes és éjjelenkint füty-szerenádot ad ablakuk alatt. Az ária „Tancredi“ operából s a híres Bihari-verbung annyira újráztatott, hogy e percztől fogva híre ment e concertnek és ha a közönség nem járta a színházat, az igazgató kitétette a szinlapra: „ma fütty lesz“ és teli lett a színház. 1823-ban augusztusban Kilényi igazgatóval megnyitották a miskolczi színházat; e társulatnál volt Szentpéteri. Innen Kolozsvárra utaztak s egész Kézdi-Vásárhelyig tolták Thespis targonczáját. „Sores Agnes“, „Háziorvos“, „Raul a kékszakálú“ voltak azon operák, amelyekben föllépett. Kolozsvárt Páli Elekkel és Szerdahelyi Józseffel rendszeresíti először az operát és játákrendükbe már a Sevillai borbélyt, Tancrédot, Tolvajszarkát, Olasz nő Algírban, Bűvös vadász, Párisi János, Vízhordozó, József és testvérei, Don Juan, Othelló, Béla futása, Hamupipőke stb. jobb műveket vettek föl — ezenkívül játsztak drámákban és vígjátékokban és éppen az énekes szavaló játéknak e szép összepárosításából származhatott, hogy később Pestre jőve, a mi magyar színészeink megverték a pesti híres német operát — az úgynvezett „spieloper“-ben. Egy előkelő magyar dámával vitája volt, hogy a magyar nyelv nem való az énekre, szövegfordításra se való a sok „ek“ „meg“ miatt, például faggató azon urhölgy, mikép fordítaná a Tolvajszarkából : „Ninette deinen Treue Ist mir ein sicher Zeichen, Das uns in Hymens Reichen Ein Rosengarten spriesst ? „Ha megengedi kegyelmes asszonyom“ — válaszolá Szilágyi — „hogy ne ragaszkodjam a szavakhoz, időm sincs gondolkozni, egyelőre igy: „Ninetta kedves lélek ! Ne tettesd magad kérlek, Fogadom amig élek Szeretni fogsz mindég ! „Megvallom édesem, az ön versei könnyebben énekelhetők." „Pedig, kegyelmes asszonyom, nem is vette észre, hogy csupa „ek“-kel és „meg“-gel fordítom !“ — Ezzel vége szakadt a párbajnak, és később is így maradt ez fordítva a Tolvajszarkában. Ez évi decz. 19-én volt az utolsó magyar előadás a nagy német színházban. (A párisi vízhordozó) — és Pest megye rendeinél már fogamzani kezdett a gondolat egy állandó színház szüksége iránt. Mily előkészületek történtek erre, mily részt vett abban e kis rajz hőse — érdekesen lesz előadva azon kötetben, melyet az elhunyt leánya, Bulyovszky Lilla, édes atyja naplótöredékeiből közelebb sajtó alá adni szándékozik. Még Kassát, Miskolczot, Bártfát, Temesvárt, Nagy Komlóst stb. barangolták be jóban roszban ; kivált az utóbbiból bőven kijutván, midőn a sivatagban való barangolás után az „Ígéret földe“ mutatkozott, s Döbrentei Gábor mint Pestmegye által kinevezett „színházigazgató“ meghívta őket Budára, hová 1835. husvétjén meg is érkeztek. A kassai vezértagok újra csatlakozván, három évre szerződtettek. Húsvéthétfőn a színlapok hirdették Szilágyi Pál első föllépteül: „A havasi rémkirály“. Az ígéret földe már föl-fölcsillant a pesti megyeház szónoklataiban s később a kerepesi utón épülő házban; de mennyi fanyaron mentek keresztül művészetünk derék apostolai, mig végre 1837. aug 22-kén elmondhatták: ime itt áll a ház, szenvedéseink czélja, tövises zarándokutunk Mekkája. Az új házban Szilágyi első szerepe: a Sevillai borbélyban Bartolo doctor volt. Azontúl játszott az akkori német bohózatokban, melyeket ki nem állhatott, pedig sokszor halálra nevetteté bennük komoly komikumával a közönséget; a „Földszint s első emelet“ czímű paródiában nem győzték kitapsolni, de művek nem sokat értek, de Szilágyi Pál alakításai egy hogarthi ecset értékét kölcsönözték egyes alakjainak. Mindegypár komikus alak volt ez Szentpéterivel az „Utazás közös költségen“ czimű vígjátékban, Fra Diavolóban mint angol, — másnap aztán magyar főúr, vagy érzékeny apa, vagy dőre inas, tisztes nevelő a Lowoodi árvából, újra ismét valami Papageno. Nem tréfa, hogy Szigligeti „Rózsa“ czimű vígjátékában csak két szava volt: „Nem játszom“ — és mindig zajosan kihívták utána, úgy tudott kevés vonással jellemezni. Egyike legnehezebb szerepeinek volt rendezősége az ünnepelt, de szeszélyes Schodelné kiváltságos korszakában. És ő e hatalmas nő ellenében is megállta helyét. Ahol iróniája nem használt, egyenességgel pótolta. Azonban az utolsó szó mégis Schodelnéé volt, a rendező visszalépett s Bajza igazgató is beadta lemondását. Bartay igazgatása alatt, akire a színészi clique nagy befolyást gyakorolt, lassan kint kezdték háttérbe tolni az igazmondásával sokszor terhükre volt öreg urat, és Simonsics János igazgató gazdálkodási rendszerébe kapaszkodva 1854-ben a színházi választmány több korosabbak közt elbocsátá Szilágyi Pált is. Szerencséjére akkor már el volt ültetve az a fa, amelyet ő is minden erejéből igyekezett a nemzeti színház földjében meggyökereztetni, a nyugdíjintézet. Köztudomású, hogy a 20.000 forint tőkéhez hiányzó utolsó 2000 forintot két pártfogójánál teremté elő. — Ha valaki, ő megérdemelte, hogy e fa gyümölcsét élvezze. Azon sorok, melyek kíséretében a nyugdíjintézeti választmány határozata az érdemdús veteránnal közöltetett, így hangzanak: „Tisztelt pályatárs ! „Midőn az idei.alatt csatolt kormányzóválasztmányi határozatot, mely életfogytiglani nyugdiját biztosítja , szerencsém volna önnek ezennel megküldeni, ha fájdalom fogja is el szivemet azon tudatra, hogy ezáltal ön kilép szerető pályatársai munkás köréből, melyben ön annyi fájdalmat mint örömet, annyi ínséget mint jóllétet, annyi méltatlan keserűséget mint édeskéjt együtt élvezett, és a nemzeti törekvés sikerében, mint szinte öntudatában, mindig megtalálta ernyedetlen munkássága üdvözítő jutalmát, s mindezek után most már csak a leélt keserédes napokrai visszaemlékezés marad meg ön örökké ifjú munkás szellemének , mégis öröm dagasztja keblemet azon meggyőződésben hogy ezen okirat a munka napjai után a nyugalom jótékonyságát biztosítja, melyre ha meg nem is tört, de korlankasztott testének agynapjaira szüksége van; s hogy éppen én lehetek azon szerencsés , kinek osztályrészül jutott, fáradalmas pályánk agg bajnokai, s azok közt különösen ön számára az első biztositó okmányt megküldeni, az keblem örömérzetét csak növeli, s midőn önnek jótékony nyugdíjintézetünk áldásához szerencsét kívánnék, nem nyomhatom el szivemnek azon buzgó óhaját, vajha ön a nyugalomnak napjait, melyekbe önt érdemeinek közméltánylása s a hazafiak kegyeletteljes érzelme kiséri, teljes egészségben és elégedésben szintén annyi ideig élvezné, mennyit a nemzetiségünk oltára körüli szent buzgó áldozásban leélni szerencsés volt és földi pályája végéig, folyvást a szeretet és hű emlékezés lánczai kössék önt volt bajtársaihoz, s különösen önnek szerető pályatársához. Pest junius l. 1854. Fáncsy Lajos Szilágyi Pál apja gazdatiszt, testvérei közül Ferencz tanár, István pedig azon érdemes magyar gombkötő-mester volt, ki tetemes vagyonát a főváros jótékony intézeteinek hagyományozta. Szilágyi Pál iskoláit Budán, szülővárosában végezte. Halála és temetése ugyanazon napra esik, melyen az öreg Balogh István, legrégibb pályatársa, hunyt el s kit utána nyugdíjaztatott néhány nappal. 1863 ban megülte jubileumát a nemzeti színpadon, s ez alkalommal nem kevéssé tetézte örömét, hogy a közönség közméltánylásán kívül még egyszer együtt játszhatott leányával, kinek leggyöngédebb szeretetét tapasztalá utolsó perczéig. Jó öreg te küzdöttél, tűrtél, nélkülöztél, szenvedtél, de azon önérzet kisérhetett utolsó perczedig, hogy nagybátyádnak Kelemen Lászlónak, a magyar színészet első apostolának és alapítójának adott Ígéretedet emberül beváltottad! Korának legjelesbjei, Löwe, Anschütz, Laroche mint oly művészt emlegették aki bármily színpadnak díszére válandott. Vörösmarty is igy ítéli meg színi kritikáiban. Nem játszott hősöket, de mindig hőse volt a darabnak, melyben játszott. Minden komikumának mélyebb becset kölcsönzött a humor. Mint ember ritka igazelmüsége, jó szive, s szerénysége által tűnt ki. Nem hizelgett senkinek, nem sértett senkit. Egy magát megalázó szavába kerülendett, hogy egy dús bátyja vagyonát örökölje. Nem tette. Egész lényére jellemzi amit naplójában magáról ir : „Anyámnak se mondtam soha, hogy szeretem, de nagyon fájt volna ha nem hiszi.“ Így élt, igy halt meg méltó a legjobbak emlékezetére ! Emléke soká éljen közöttünk 1 b. g. Magyar történelmi emlékek a külföldön. I. Székesfehérvár ostroma** A Miksa-emléken Insbruckban. (Képpel a 144.1.) 41rl az innsbrucki udvari templomnak legfőbb ékes^n\.sége s egyszersmind egész Innsbrucknak leg^^nagyobb nevezetessége kétségtelenül I. Miksa császárnak síremléke.*) Ezen emléket, mely a nevezett udvari templomnak épen közepét foglalja el, művészileg alkotott — részben aranyozott — rácsozat veszi körül. A négyszögű síremlék 6 láb magas, 1ó láb hosszú és 7 láb széles, a szögleteken egy-egy genius van, személyesítve Miksának egyegy főerényét, t. i. az igazságot, okosságot, erőt és mértékletességet. E négy nemzet Lendenstrauch János nevű szobrász öntötte. A síremlék felületén Miksának, del Duca által öntött élethű alakját pillantjuk meg, amint vánkoson térdelve imádkozik. A sarkophagnak négy oldallapját 24 tábla borítja a legfinomabb carrarai márványból. E márványlapokon, melyek mindenike két láb széles és másfél láb magas, haut-reliefekben Miksa császárnak legkitűnőbb tetteit s életének legnevezetesb mozzanatait örökítette meg a szobrászat. E reliefeken csodálatra méltó a történeti hűség és pontosság, mellyel a művész a különféle viseleteket és épületeket szemünk elé állítja. A reliefek sorrendben a következők: I. Miksának menyegzője Máriával, Bátor Károly, burgundi herczeg, leányával Gentben 1477- 8. A Guinegate melletti ütközet 1479. III. Arras elfoglalása. IV. Miksa megkoronáztatása római királylyá 1486. V. A tiroliak győzelme Calliano mellett a velenczeieken 1487. VI. Miksa bevonulása Bécsbe (Hollós Mátyás halála után) 1490. E relief alatt ezeket olvassuk : „Universa inferioris Austriae provincia, quae una cum metropoli Vienna in potes *) Félreértés kikerülése végett meg kell jegyeznem, hogy Miksa nem itt, hanem Bécs-Ujhelyt van eltemetve. 2.1. SZAM. Щ rajzaink, j [шииишлппшшпшишлшишщ