Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1874-07-05 / 27. szám

330 JL11J___11 Magyarország és a Nagyvilág­ végén utazhatni, elvégre is elhatárzani kijátszani a meddő sorsot és a császár költségén gondoltam elérhetni azt —“ S igy utazta be Lengyel-, Német-, Franczia- s egész Olaszországot, Siboni hires olasz tenorista ajánlólevelével. (Siboni egy kitűnő szere­péről, melyet Pesten mint vendég énekelt, nevezték el a német színház melletti sörházat Liciniusnak, (a „Veszta szüzek“ operából). A nápolyi san Carlo operaház karmestere Barbaja előtt egy pásztori kettőst énekelt a huszár Szilágyi és éretteljes szép tenorja úgy megtetszett, hogy Barbaja 2000 frankkal évről évre emelkedő díjazással akarta szerződtetni — de „rekcz­um !“ másnap az eskadronnal Pizzibhetonébe kellett in­dulni. Nápolyból mint utánzandó példát említi, hogy a színháznak 1700 óta rendesen vezetett króniká­ját találta. „Bár nálunk is keletkeznék ilyen,r óhajtá ő — „ebből tanulhatja s láthatja mindenki a művészet koronkénti haladását és apadását —“ Az érdemjeles altisztből ismét színész lett: „A waterlói csata után visszajöttem Pestre, lemondtam a „czifra“ nyomorúságról, hogy újra a „víg“ nyo­morúságba elegyedjem.“ Ezután következnek vándorlásai Paksról Szé­kesfehérvárra, a­hol a színházi fődiszítő a megye főjegyzője Bajzáth volt és a jeles Kántorné ne­vével is találkozunk már. Kisfaludy Károly első drámai kísérletét — a Tatárok „Magyarországon“ — e társulat adta először, és a 18 előadásra megnyert pesti német színházban is e darabbal nyitotta meg előadásai sorát Kolozsvári Pál igazgatása alatt. A „Kérők“ czímű vígjáték előadása után Kis­faludy Károly egy víg társaságban a magyar király­nál oly művészinek találta Szilágyi fütyölését, hogy megígérte neki, ír egy alkalmi darabot, melyben megfütyölteti ; úgy is jön, harmadnapra készen volt a darab : „Mikor pattant nem hittem volna“ czímű vígjáték. Harmadnapra színre került, Szi­lágyi a nótárius bárgyú fiát játszotta, a­ki a há­rom kisasszony közöl nem tudja melyikbe szerel­mes és éjjelenkint füty-szerenádot ad ablakuk alatt. Az ária „Tancredi“ operából s a híres Bihari-verbung annyira újráztatott, hogy e percztől fogva híre ment e concertnek és ha a közönség nem járta a szín­házat, az igazgató kitétette a szinlapra: „ma fütty lesz“ é­s teli lett a színház. 1823-ban augusztusban Kilényi igazgatóval megnyitották a miskolczi színházat; e társulatnál volt Szentpéteri. Innen Kolozsvárra utaztak s egész Kézdi-Vásárhelyig tolták Thespis targonczáját. „So­res Agnes“, „Háziorvos“, „Raul a kékszakálú“ vol­tak azon operák, a­melyekben föllépett. Kolozsvárt Páli Elekkel és Szerdahelyi Józseffel rendszeresíti először az operát és játákrendükbe már a Sevillai borbélyt, Tancrédot, Tolvajszarkát, Olasz nő Algír­ban, Bűvös vadász, Párisi János, Vízhordozó, József és testvérei, Don Juan, Othelló, Béla futása, Hamupi­pőke stb. jobb műveket vettek föl — ezenkívül játsz­­tak drámákban és vígjátékokban és éppen az ének­es szavaló játéknak e szép összepárosításából szár­mazhatott, hogy később Pestre jőve, a mi magyar színészeink megverték a pesti híres német ope­rát — az úgynvezett „spieloper“-ben. Egy előkelő magyar dámával vitája volt, hogy a magyar nyelv nem való az énekre, szövegfordí­tásra se való a sok „ek“ „meg“ miatt, például faggató azon urhölgy, mikép fordítaná a Tolvaj­szarkából : „Ninette deinen Treue Ist mir ein sicher Zeichen, Das uns in Hymens Reichen Ein Rosengarten spriesst ? „Ha megengedi kegyelmes asszonyom“ — vá­­laszolá Szilágyi — „hogy ne ragaszkodjam a sza­vakhoz, időm sincs gondolkozni, egyelőre igy: „Ninetta kedves lélek ! Ne tettesd magad kérlek, Fogadom a­mig élek Szeretni fogsz mindég ! „Megvallom édesem, az ön versei könnyebben énekelhetők." „Pedig, kegyelmes asszonyom, nem is vette észre, hogy csupa „ek“-kel és „meg“-gel fordí­­tom !“ — Ezzel vége szakadt a párbajnak, és ké­sőbb is így maradt ez fordítva a Tolvajszarkában. Ez évi decz. 19-én volt az utolsó magyar előadás a nagy német színházban. (A párisi vízhordozó) — és Pest megye rendeinél már fogamzani kezdett a gondolat egy állandó színház szüksége iránt. Mily előkészületek történtek erre, mily részt vett abban e kis rajz hőse — érdekesen lesz előadva azon kötetben, melyet az elhunyt leánya, Bulyovszky Lilla, édes atyja naplótöredékeiből közelebb sajtó alá adni szándékozik. Még Kassát, Miskolczot, Bártfát, Temesvárt, Nagy Komlóst stb. barangolták be jóban roszban ; kivált az utóbbiból bőven kijutván, midőn a siva­tagban való barangolás után az „Ígéret földe“ mutat­kozott, s Döbrentei Gábor mint Pestmegye által ki­nevezett „színházigazgató“ meghívta őket Budára, hová 1835. husvétjé­n meg is érkeztek. A kassai ve­zértagok újra csatlakozván, három évre szerződtettek. Húsvéthétfőn a színlapok hirdették Szilágyi Pál első föllépteül: „A havasi rémkirály“­­. Az ígéret földe már föl-fölcsillant a pesti megyeház szónoklataiban s később a kerepesi utón épülő házban; de mennyi fanyaron mentek keresz­tül művészetünk derék apostolai, mig végre 1837. aug 22-kén elmondhatták: ime itt áll a ház, szen­vedéseink czélja, tövises zarándok­utunk Mekkája. Az új házban Szilágyi első szerepe: a Sevillai bor­bélyban Bartolo doctor volt. Azontúl játszott az akkori német bohózatok­ban, melyeket ki nem állhatott, pedig sokszor ha­lálra nevetteté bennük komoly komikumával a közönséget; a „Földszint s első emelet“ czímű paró­diában nem győzték kitapsolni, d­e művek nem sokat értek, de Szilágyi Pál alakításai egy hogarthi ecset értékét kölcsönözték egyes alakjainak. Mind­egypár komikus alak volt ez Szentpéterivel az „Uta­zás közös költségen“ czimű vígjátékban, Fra Dia­­volóban mint angol, — másnap aztán magyar főúr, vagy érzékeny apa, vagy dőre inas, tisztes ne­velő a Lowoodi árvából, újra ismét valami Papa­­geno. Nem tréfa, hogy Szigligeti „Rózsa“ czimű vígjátékában csak két szava volt: „Nem játszom“ — és mindig zajosan kihívták utána, úgy tudott ke­vés vonással jellemezni. Egyike legnehezebb szerepeinek volt rende­zősége az ünnepelt, de szeszélyes Schodelné kivált­ságos korszakában. És ő e hatalmas nő ellenében is megállta helyét. Ahol iróniája nem használt, egye­nességgel pótolta. Azonban az utolsó szó mégis Schodelnéé volt, a rendező visszalépett s Bajza igaz­gató is beadta lemondását. Bartay igazgatása alatt, a­kire a színészi clique nagy befolyást gyakorolt, lassan kint kezdték hát­térbe tolni az igazmondásával sokszor terhükre volt öreg urat, és Simonsics János igazgató gazdál­kodási rendszerébe kapaszkodva 1854-ben a szín­házi választmány több korosabbak közt elbocsátá Szilágyi Pált is. Szerencséjére akkor már el volt ültetve az a fa, a­melyet ő is minden erejéből igyekezett a nemzeti színház földjében meggyökereztetni, a nyugdíj­intézet. Köztudomású, hogy a 20.000 forint tőkéhez hiányzó utolsó 2000 forintot két pártfogó­jánál teremté elő. — Ha valaki, ő megérdemelte, hogy e fa gyümölcsét élvezze. Azon sorok, melyek kíséretében a nyugdíjin­­tézeti választmány határozata az érdemdús veterán­nal közöltetett, így hangzanak: „Tisztelt pályatárs ! „Midőn az ide­i­.­­alatt csatolt kormányzó­választmányi határozatot, mely életfogytiglani nyug­diját biztosítja , szerencsém volna önnek ezen­nel megküldeni, ha fájdalom fogja is el szivemet azon tudatra, hogy ezáltal ön kilép szerető pálya­társai munkás köréből, melyben ön annyi fájdalmat mint örömet, annyi ínséget mint jóllétet, annyi méltatlan keserűséget mint édes­kéjt együtt élve­zett, és a nemzeti törekvés sikerében, mint szinte öntudatában, mindig megtalálta ernyedetlen mun­kássága üdvözítő jutalmát, s mindezek után most már csak a leélt keserédes napokrai visszaemléke­zés marad meg ön örökké ifjú munkás szellemének , mégis öröm dagasztja keblemet azon meggyőző­désben hogy ezen okirat a munka napjai után a nyugalom jótékonyságát biztosítja, melyre ha meg nem is tört, de korlankasztott testének agynapjaira szüksége van; s hogy éppen én le­hetek azon szerencsés , kinek osztályrészül ju­tott, fáradalmas pályánk agg bajnokai, s azok közt különösen ön számára az első biztositó okmányt megküldeni, az keblem örömérzetét csak növeli, s midőn önnek jótékony nyugdíjintézetünk áldásához szerencsét kívánnék, nem nyomhatom el szivemnek azon buzgó óhaját, vajha ön a nyuga­lomnak napjait, melyekbe önt érdemeinek közmél­tánylása s a hazafiak kegyeletteljes érzelme kiséri, teljes egészségben és elégedésben szintén annyi ideig élvezné, mennyit a nemzetiségünk oltára körüli szent buzgó áldozásban leélni szerencsés volt és földi pályája végéig, folyvást a szeretet és hű emlékezés lánczai kössék önt volt bajtársaihoz, s különösen önnek szerető pályatársához. Pest junius l. 1854. Fáncsy Lajos­ Szilágyi Pál apja gazdatiszt, testvérei közül Ferencz tanár, István pedig azon érdemes magyar gombkötő-mester volt, ki tetemes vagyonát a fővá­ros jótékony intézeteinek hagyományozta. Szilágyi Pál iskoláit Budán, szülővárosában végezte. Halála és temetése ugyanazon napra esik, melyen az öreg Balogh István, legrégibb pálya­társa, hunyt el s ki­t utána nyugdíjaztatott néhány nappal. 1863 ban megülte jubileumát a nemzeti szín­padon, s ez alkalommal nem kevéssé tetézte örö­mét, hogy a közönség közméltánylásán kívül még egyszer együtt játszhatott leányával, kinek leg­­gyöngédebb szeretetét tapasztalá utolsó perczéig. Jó öreg te küzdöttél, tűrtél, nélkülöztél, szen­vedtél, de azon önérzet kisérhetett utolsó perczedig, hogy nagybátyádnak Kelemen Lászlónak, a magyar színészet első apostolának és alapítójának adott Ígéretedet emberül beváltottad! Korának legjelesbjei, Löwe, Anschütz, La­roche mint oly művészt emlegették aki bármily szín­padnak díszére válandott. Vörösmarty is igy ítéli meg színi kritikáiban. Nem játszott hősöket, de mindig hőse volt a darabnak, melyben játszott. Minden komikumának mélyebb becset kölcsönzött a humor. Mint ember ritka igazelmüsége, jó szive, s sze­rénysége által tűnt ki. Nem hizelgett senkinek, nem sértett senkit. Egy magát megalázó szavába kerülen­­dett, hogy egy dús bátyja vagyonát örökölje. Nem tette. Egész lényére jellemzi amit naplójában magá­ról ir : „Anyámnak se mondtam soha, hogy szere­tem, de nagyon fájt volna ha nem hiszi.“ Így élt, igy halt meg méltó a legjobbak emlékezetére ! Emléke soká éljen közöttünk 1 b. g. Magyar történelmi emlékek a külföldön. I. Szék­es­fehérvár ostroma** A Miksa-emléken Insbru­ckban. (Képpel a 144.1.) 41rl az innsbrucki udvari templomnak legfőbb ékes­­^n\.sége s egyszersmind egész Innsbrucknak leg­­^^nagyobb nevezetessége kétségtelenül I. Miksa császárnak síremléke.*) Ezen emléket, mely a ne­vezett udvari templomnak épen közepét foglalja el, művészileg alkotott — részben aranyozott — rácso­zat veszi körül. A négyszögű síremlék 6 láb ma­gas, 1ó láb hosszú és 7 láb széles, a szögleteken egy-egy genius van, személyesítve Miksának egy­­egy főerényét, t. i. az igazságot, okosságot, erőt és­ mértékletességet. E négy nemzet Lenden­strauch János nevű szobrász öntötte. A sír­emlék felületén Miksának, del Duca által ön­tött élethű alakját pillantjuk meg, a­mint ván­koson térdelve imádkozik. A sarkophagnak négy oldallapját 24 tábla borítja a legfinomabb carrarai márványból. E márványlapokon, melyek mindenike két láb széles és másfél láb magas, haut-reliefek­­ben Miksa császárnak legkitűnőbb tetteit s életének legnevezetesb mozzanatait örökítette meg a szob­rászat. E reliefeken csodálatra méltó a történeti hűség és pontosság, mellyel a művész a külön­féle viseleteket és épületeket szemünk elé állítja. A reliefek sorrendben a következők: I. Miksának menyegzője Máriával, Bátor Károly, burgundi her­­czeg, leányával Gentben 1477- 8. A Guine­­gate melletti ütközet 1479. III. Arras elfogla­lása. IV. Miksa megkoronáztatása római királylyá 1486. V. A tiroliak győzelme Ca­llia­no mellett a velenczeieken 1487. VI. Miksa bevonulása Bécsbe (Hollós Mátyás halála után) 1490. E relief alatt ezeket olvassuk : „Universa inferioris Austriae pro­vincia, quae una cum metropoli Vienna in potes­ *) Félreértés kikerülése végett meg kell jegyeznem, hogy Miksa nem itt, hanem Bécs-Ujhelyt van eltemetve. 2.1. SZAM. Щ rajzaink, j [шииишлппшшпшишлшишщ

Next