Magyarország és a Nagyvilág, 1879 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1879-01-05 / 1. szám
2 is, hogy lapunk, a Magyarország és a Nagy Világ,“ ezúttal családi ünnepet is ül, egykori szerkesztőjének nyújtva a babérkoszorút e napon. Legyen soká maradása közöttünk, kik szeretettel és hálával nézünk fel hozzá. A szerkesztőség. •XFrankenburg Adolf született Német-Kereszturott*), Soprony megyében 1811-ben. (Az »Ujabbkori Ismeretek Tára« rosszul mondja, hogy 12-ben) november 21-én, tehát egy hóval később Liszt Ferencznél, ki Német-Kereszturhoz alig fél órányi távolságra eső Roldingban jött világra. Apáik gazdatisztek valának hg. Eszterházy uradalmában s mint ilyenek, jó barátságban éltek egymással, mely utóbb még bensőbbé vált azáltal, mert a csecsemő Lisztet Frankenburg anyja tartotta a keresztvízre. Frankenburg szülei házánál nyerte a legelső oktatást, de már az 1819-ik évben elkerült hazulról. Az elemi iskolákat és a négy első gymnasiumi éveket Sopronyban tölté vala. A rhetorikát és poesist Pécsett végezte, hol Grazait és Nagy Ignáczot számithatá tanulótársai közé, kik később irodalmi nevezetességek lőnek. Itt irta tizenhat éves korában 1817-ben, tehát 51 évvel ezelőtt legelső költeményét, egy deák satirát, melynek élével egy, magát a tanároknál behizelgő iskolatársa ellen fordult, ki árulkodási viszketegével gyakran kellemetlenséget okoz vala neki. Mottoul Overus distichonát választó : »Qui vult laudari a dominis charusque vocari, discat adulari, nam tales suat modo ciari.« E satira nyomtatásban is megjelent ily czimmel: Satira ad Julium Macrinum (igy nevezte el a tanulót) Pestini, Typis nobilis Mathina Trattner de Petrova. Decinit Adolphus Antonius Frankenburg quinque ecclesiensis poeseos auditor. A költemény Döbrentei és Horváth István kezébe is került. Ez utóbbi nagyon megdicsérte és Frankenburg apjához Somogyvárra irt levelében »Juvenalisiért« találván benne, a fiatal költőt arra serkentette, hogy szerencséjét magyar nyelven is megkísértse. Pécsről Frankenburg Győrre ment, hol a hetedik gymnosztályt szép sikerrel járta, végül Szombathelyre költözött, hol philosophiai tanulmányait végezte. A gazdasági tanfolyamot a keszthelyi Georgiconban, a jogtudományokat pedig Egerben hallgatta. Egy évig a hevesmegyei jegyzőnél patvaristáskodván, juratusnak ment Pozsonyba, hol a nagy Széchényi István gróf oldala mellé jutott, kivel később mintegy fél évet Nagy-Czenken tölt vala. Azután Sopronyban beállt a szász vasasnémetek közé hadapródnak, néhány hónap múlva azonban e »fényes« állást odahagyván, elment házasodni — Egerbe. Neje magyar leány s oly kedves teremtés vala, hogy, mint mondani szokása, csak egyszer busitá meg életében, akkor t. i., mikor meghalt, de ez egyszer oly fájdalmasan, hogy az egész életére kihatott. Nagy-Gombán Somogy megyében bérelte ki a Hunkár-jószágot, de nem értvén a gazdasághoz, egy év múlva túladott rajta s fölment Pestre, hol Mátrai Gábor közbenjárására alkalmazást nyert a magyar tud. Akadémiánál, melyet egy év s három hó múltán királyi szolgálattal cserélt fel. Akadémiai állásától megválván, egy ideig a budai kir. magy. kamaránál mint fogalmazói gyakornok szerepel vala, mig később ugyanoda levéltári tisztnek kinevezték. 1847-ben Bécsbe ment kir. udvari tolmácsnak a magyar kanczelláriához ; 1848-ban a magyar, minisztérium ez állomásában meghagyta, de még ugyanazon év novemb. havában elfogatván, három hónapot börtönben töltött Windischgrätz hatalomszavára. Onnan kimenekülvén, még azon évben a bécsi cs. kir. legfelsőbb törvényszéknél fogalmazói s 1855-ben ugyanott a legfőbb úrbéri törvényszéknél elnöki titkárnak neveztetett ki; 1860-ban magy. kir. udvari titkár lett az újonnan felállított udv. kanczelláriánál. 1866-ban nyugalomba lépve, Pestre költözött, honnét rövid idő múlva Bécsbe tért vissza. 1868-ban megválván Bécstől, Sopronyba vonult, hol végleg letelepült. Mint a költők nagyobbrészt, úgy ő is eleinte szerelmes verseket írogatott, de csakhamar más irányt kezde követni. Már 1831-ben »Emma« czímű balladáját közölte a Regélő, a Tud. Gyűjteményhez csatolt Koszorú pedig epigrammáinak egész sorát közölte, melyekben satirai ere, csípős gúnyja erősen kezde nyilatkozni. A mi költeményt ezen kívül adott, az majdnem kizárólag paródia, mire még alább visszatérünk. Irodalmi tevékenységét tulajdonkép Pestre kerültével kezdi kifejteni. Szorgalmasan dolgozott az akkori politikai, szépirodalmi lapokba és folyóiratokba. Közleményei sűrűen jelentek meg a Regélő, Rajzolatok, Természet, Hölgyfutár, Athenaeum, úgy a Főv. Lapok, Pesti Napló, Hon, Haza és más lapok hasábjain. Novellák, értekezések, satirák, humoristikus elmefuttatások rendre felváltották egymást. A közönség csakhamar megkedvelte tollát, melyet szokatlan stilbeli könnyűséggel forgatott. Szellemes rajzai, kedélyes humora, csípős gúnyja, melyek munkáit jellemezték, önkénytelenül vonzottak és rövid idő alatt kedvelt íróvá tevék őt. Nevét a »Jelenkor« munkatársai között is leljük; Kossuth »Pesti Hirlap«-jának pedig nemcsak állandó tárczairója valt, hanem a fővári újdonságok rovatját is ő vezette, mégpedig igen elmésen és bátran mindaddig, mig felsőbb parancs folytán e rovat írásától el nem tiltatott. Kossuth igen sajnálta lelépését s lapjában méltányló szavakkal hirdette azt a közönségnek. Szerkesztői pályája 1843-ban kezdődik. Ekkor inditá meg a »Magyar Életképek«-et Fáy András bevezető czikkével havi füzetekben, melyeket később »Életképek« czim alatt folytatott. A legjelesebb költők sorakoztak melléje. Költeményeket Vörösmarti, Petőfi, Vachott Sándor Írtak, beszélyeket Nagy Ignácz, Gaál József, humoreszket Kaján Ábel (Pákh Albert.) E lap hasábjain ébresztett legelőször figyelmet Jókai is »Nepean sziget« czimű beszélyével. A munkatársak között talán a legfiatalabb volt Fáik Miksa, ki nagyobbrészt Sólyom álnév alatt írogatott »apróságokat«, melyek szellemességben nem szenvedtek hiányt. Garai is sokat dolgozott e lapba; anonym közleményei alatt »méh« rajta állott. Kossuth pedig ama zárszót közölte benne, melyet az Iparegyesület gyűlésén mondott el. E havi iratnak azonban nem volt hosszú élete. Egy nagy hibája volt: az t. i. hogy szabadelvű lap volt. Ez nem volt ínyére a helytartó-tanácsnak, komolyan megharagudott a lapra és szerkesztőjére s üldözni kezdte mind a kettőt, mit annál könnyebben tehetett, mivel Frankenburgnak nem volt szabadalma a kiadásra. De Frankenburg derekasan kivágta magát a bajból. Az egésznek az lett a vége, hogy az »Életképek« nem sokára mint hetilap indult meg s nagyon jó keletnek és szép hírnek örvendett, elannyira, hogy a P. Divatlappal és Honderűvel mindig versenyezhetett úgy a benne megjelent munkálatokra, valamint az előfizetőkre nézve is. Munkatársai a legtehetségesebb írók valának, különösen a fiatalok. A »tiz«-ek társasága feloszolván, tagjai majdnem mind az »Életképek« munkatársaivá lőnek, leginkább azonban Jókai és Petőfi dolgoztak bele, azonkívül Tompa, Szigligeti és Kemény Zsigmond. Az »Életképek« később egy melléklettel bővült, melynek czíme »Irodalmi őr« volt, mely a részrehajlatlan kritikának nyitott tért. Itt bírálták meg Józsika »két Barcsay«-ját kedvezőtlenül, a miért Józsika komolyan megneheztelt. Itt bírálta Erdélyi János Vörösmarti összes műveit és igazi tárgyilagossággal, finom érzékkel s mély tudománynyal. Ekkor vezette be Frankenburg az irodalomba Vas Gerebent. Arany I János legeslegelső novellái (Egyszerű beszélyke és Hermina) szintén e lap hasábjain jelentek meg. Szóval , Frankenburgnak sikerült az akkori legjobb írói erőket maga köré egyesíteni, minek köszönheti, hogy lapjában a legtöbb elevenség, erő, csin, ízlés és szellemesség mutatkozott. De mikor a lap szépen neki indult a virágzásnak, ellenségei megint agyarkodni kezdtek ellene. A censorok titkos terveket kovácsoltak, mert a szerkesztőt lapjával együtt okvetlenül meg akarták buktatni. Haragudtak rá, mert rendesen kifogott rajtuk. Általában Frankenburgnak — bár sok dolga volt a censorokkal — soha sem voltak oly kellemetlenségei, mint szerkesztőtársainak. Találékonysága, furfangossága rendesen győzött a censorok számításain, kiknek vörös czeruzája rettenetesen működött ez időben, és ahol ez működött, ott izzadtak a szerkesztők. Mivel pedig a czenzorokat meggyőzni soha sem lehetett, furfanggal kellett kifogni rajtuk. Ebben Frankenburg volt a mester, a gyorsan végezett velük s rendesen mint győző távozott. A tervszerű üldözés azonban nem sokára meghozta a maga gyümölcsét. Frankenburgnak tudtára adták, hogy kiteszik a hivatalból, ha ilyen »incompatibilis« lapnak továbbra is szerkesztője marad. De Frankenburg nem ijedt meg, továbbra is szerkesztette a lapot. Szilárd jelleme nem ismeri e két vonást: félelem, csüggedés. Koczkára tette existentiáját, jövőjét, de kedves lapjától meg nem válhatott, szabad szellemét meg nem tagadhatta. És ez sok, nagyon sok voltamaz időben, különösen olyan körülmények között, minkben ő élt vala. Mikor így nem sikerült őt »megtéríteni«, 4000 forintot kínáltak lapjáért, váljon meg tőle; de Frankenburg nem bocsátkozék alkuba; nem volt az az ember, ki anyagi haszonért szellemi kincset cseréljen. Minél szilárdabb maradt, annál inkább bolygatták, hogy nyugta soha se lehessen. Midőn már mindenből kifogytak, rá akarták venni, hogy szüntesse meg az »Életképek«-et és szegődjék a »Honderű«-hez szerkesztőnek. Megköszönte az ajánlatot és nem ment. Az Életképek ellenségeinek agyarkodása nem vezettek eredményre vagy jobban mondva, ellenkező eredményre vezettek, mint aminőre czéloztak. Pest akkori szabadelvű férfiai, mint Batthyáni Kázmér, Kossuth, Rádai Gedeon, Pulszky Ferencz és mások összeállottak, hogy a lap és a szerkesztő existentiáját biztosítsák. Erre az ellenség vezérei az ostromot beszüntetni látszottak, de annál szorgalmasabban ásták a »mimikát«, melyek majd felrobbantják a bevehetetlen várat. És úgy is lett. 1847-ben tudatták Frankenburggal, hogy kinevezték udvari tanácsosnak — Bécsbe. Ekkor arra kérte pártfogóit, hogy az ő és lapjának existentiáját szerződésileg biztosítsák, akkor marad. Mivel azonban ezt tenni vonakodtak, nem volt más választása, mint családi és atyai érzéseinek hódolva, Bécsbe költözni és állását elfoglalni. Azonban gondoskodott róla, hogy üldözőinek győzelme ne legyen tökéletes. Ha már őt kiüldözték az országból, maradjon meg az, a »miért« üldözték: a lapja. És ez meg is maradt. Az Életképeket az akkori kor fiatal írói legjobbika, a szabadelvű Jókainak adta át. Ő ment — de a lap továbbra is mint a szabadelvű párt közlönye működött, hódítva, számtalan híveket gyűjtve a magyar érdekek fejlesztésének. Mielőtt Pestről távozott volna, bucsuebédet adott írótársainak, kik vele együtt küzdöttek és szenvedtek. Mindnyája emléksorokat irt a búcsúzó bajtárs albumába, melyet a veterán-író mai napig is kegyelettel őriz. Pesten létekor nemcsak az Életképek szerkesztésével foglalkozott. Azonkívül, hogy sok lapnak hol munkatársa, hol társ-szerkesztője volt, a német Pester Tagblattnak, melybe Lukács M. és Pulszky F. is dolgoztak, két éven át volt rendes dolgozótársa. Ez a lap a magyarok iránti ellenszenvéről volt nevezetes. Frankenburg — ha írt, pedig sokat irt bele, mindig magyar dolgokról s magyar érdekben forgatta tollát, miáltal sikerült is neki e lap ellenszenvét némileg paralizálnia. Nem érdektelen tudni, hogy ő volt az, ki Pesten vagy talán egész Magyarországon a legelső felolvasást rendezte jótékony czélra. 1838-as évben humorisztikus felolvasást tartott a pestmegyei árvízkárosultak fölsegélyzésére a megyei teremben, még pedig szép sikerrel. Mert ő nemcsak az irodalomban tett számot, hanem a társadalmi életben is. A közjó előmozdítása volt czélja, az általános haladás jelszava. Tudta, hogy ezt a társadalmi élet fejlesztése, az elemek társulása által érjük el. E szerint cselekedett, fáradt. Rendezett tánczmulatságokat, hangversenyeket, színi előadásokat különböző jótékony czélokra. A rendezés oroszlán része mindig az ő vállaira nehezedett, de ő megbízta, pedig az az akkori időben még roppant nehézségekkel járt, mert új, szokatlan valami volt. De Frankenburg minden akadályt le tudott győzni. Fáradságát siker koronázta és ez elég jutalom vola neki. Ezen kívül néhány megtiszteltetés is érte, így lett ő a pesti zene-conservatorium és gyermek-kórház tiszteleti tagja, sőt utóbbinak titkára is, mely hivatalt Pestről való elköltöztéig viselte. És e körből, melybe ő úgy odaillett, melynek lelke volt, egyszerre kiszakították. Mennie kellett Bécsbe — hivataloskodnie. De bár Frankenburg Bécsben hivataloskodott, — Pesten működött ezentúl is. Áttétele következtében koránsem szakadt meg irói munkássága; magyar iró maradt *) Ez Dóczi Lajosnak is a szülőhelye. Magyarország és a Nagyvilág. 1. Szám.