Magyarország és a Nagyvilág, 1879 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1879-07-06 / 27. szám

418 éves állásra, de magas­ra törekvő lelke rég ápolt tervének megvalósítására ösztönözte. 1868-ban elhagyta nevelői állását, feljött a fővárosba, hogy itt az akkor keletkezett nőnevelésügyi mozgalom­ban részt vegyen. Nemes tevékenységi vágyának és tehetségének megfelelő munka­kört keresett. Meg is találta 1869-ben, midőn Eötvös az akkor felállí­tott budai nőtanító-képezde vezetésével bízta meg. Hosszas nevelői pályájának üres óráit folyto­nos önképzésre fordítván, igazgatói terhes felada­tát kiforrott képességének minden eszközével végezhette. Tapintatossága, szelíd és mégis szi­gorú bánásmódja, de különösen szeretetteljes jósága, melylyel tanítványait a tanévek után is körülveszi, ismeretes. Méltán nevezték el a nőta­­nítók anyjának. Kiben pályájának megfelelő ké­pességet lát, azt nagy gonddal vezeti kitűzött czélja felé. Az állami nőtanító-képezdék igazgatói, tanítói majd mind az ő tehetségének köszönhetik állásukat, s közülök itt a fővárosban 4, Pozsony­ban 4, Győrött 4, Szabadkán 2, és Kolozsvárit 1 vallja őt mesterének. A sugárúti állami nőtanító-képző intézet is nagyrészt az ő szervező képességének köszöni lételét. Méltó jutalmul ki is nevezték igazgatójá­nak, hogy a nőtanítás fontos feladatát még előbbre vigye. S ma már a külföld szakférfiai is meghajol­nak e minta­intézet előtt. Még a laikusra is meg­lepő hatást gyakorol ott minden, a vegytani műhely­től le a csinos kertecskéig, melynek virágai enyhü­lés gyanánt küldik fel illatukat a nagy termek tudományában elfáradt tanítók és tanítványaik szá­mára. A tágas, tisztaságtól ragyogó tan-, munka-, étkező- és háló­termekben minden az avatott intéző kezére vall. Az intézet szabályai szigorúak, de mégsem terhelők, s az a növendéklányka, ki teljesítésükre magát kötelezi, a kormányzó két sze­­retetet is osztó vezérlete mellett könnyen viseli őket. Meg is látszik azon a sok egészséges, viruló, elégedett arczon, melyeken nyoma sincs a kényszer kinyomatának. A látogató megelégedetten távo­zik e helyről s a szülő csak arra gondolhat, hogy ilyen kezekbe bizton adhatja leányát. A mily ritka jelét adta Zirzen Janka a nőta­­nító-képzés terén való tehetségének, és olyan kiváló képességet fejt ki a női kézi munka és házi ipar­oktatás szakmájában is. Az elsőnek módszeres okta­tását hazánkban ő érvényesítette legnagyobb ered­ménynyel s bocsátó világgá két nagy vaskos szemléltető albumban. A legutóbbi párisi világ­­tárlat tanügyi eszközei közt e két album méltó feltűnést okozott s másod­példányuk egy szentpé­tervári lelkes tanügybarát megkeresésére most készül. Az eredeti példány az orsz. tanszer-múzeum tulajdona s a székesfehérvári kiállítás egyik érdekes tárgyát képezte. A tanügy terén számottevő képessége mellett, minden izében lelkes magyar honleány s ily szel­lemben vezeti a kezére bízott intézetet. Volt idő, midőn e tulajdonságát nemcsak szóval, de tettel is gyakorolta a haza érdekében. Újabb ízben számos kitüntetés érte: hg. Koburg Fülöpné, felejthetlen József nádorunk unokája, őt választó meg nyelv­­i mesterévé; ez évben pedig a legfelsőbb kegy és­­ elismerés jeléül, a hazai nőnevelés terén szerzett­­ érdemeit, királyunk a koronás arany-érdemke-­­­reszttel diszítette föl.* Példás szerénysége nem kereste e jutalmát; amiért küzdött, annak érvénye­sülése , a nő kereset-képesítésének diadalmas hala­­­­dása. Ez az ő legszebb jutalma. Concha Károly. Magyarország és a Nagyvilág. S Falusi élet. VAKIG vagyok hát végre benned Falusi élet kellem­e! Most csak nyakig, de hogyha így tart Az eső, megfutok bele — Megénekellek idején hát, — Megöröki­lek a kezek! Te, akinél jobb vályog-tésztát Dehogy terem a földkerek. Fölséges élet van liz itten, Kivált ez az én életem; Lévén a magam ura én most Vagy öt-hat öt területen ; Tudnillik a mezőn áll kajlán Asztagban egy kis búza, rozs. — Csak nyomtathatnám már, hogy menjek ! De az idő oly zavaros ! Szomszéd uram a pap, bölcs ember, S ez egyre int: uram, figyelj — Majd lesz még jó idő is, no mert Örökre csak nem tart igy el. Mig igy szól, hull a zápor, szél fuj, A bunda nagyon jól esik, Levelemet (pénzt kérek benne) Postára hat ökrön viszik. Előbb kin­dáltam, osztagomnál, S nem az eső vert el, dehogy ! Csak szomsz’ uram komondorának jegyese is hogy ott lakott, S mivel hogy az hideg volt hozzá, Mivel nyerhesse hát kegyét ? Elorzá lábamról czipőmet, —— — Soha ily édes csemegét! No erre szomsz’ uram is szólott, Kurtán, mert bölcsesége nagy : — Be jó, hogy könnyen járt le! máskép Sokat a lábadból sem hagy ! S azóta vele lakozom már, És nézem, hogyan nézi ő (Komáromi naptárból nézi) Hogy mikor lesz már jó idő. No de, a vizözönnek is volt — Ha jól emlékszem, vége — volt, Falunkban is, mert nem jött hozzá Mérnök : a viz szépen befolyt! Megvolt a nagy mosás az égben, Most már vasalnak, — érezem ! — Munkában folynak a napok már, Az éjek enyhén, csöndesen. Fölséges ég! ha udvaromból Merengve bámulok reád: Szép csillagidnak miriádját Ábrándos kéjjel nézem át; Oh ég, ilyenkor, hidd, olyan vagy, — Biz’ isten, új hasonlatom ! — Mint szomsz­ uramnak esernyője, Melyen tömérdek lyuk vagyon. A holdra pedig, oh a holdra Soha­sem valék kiváncsiabb; Annak pedig, hogy úgy óhajtom, Oka világos, mint a nap; Tudj’ isten, félnek itt a holdtól; Ha ő fon pislog lámpakép, Nem lopja már úgy, mint sötéttel, Szalmám a jó falusi nép. Oh isteni falusi élet: írnék még rólad szépeket, De engedelmet kérek tőled, Mivelhogy immár nem lehet . A tinta elfogyott egészen S oly ismeretlen itt leve, Mint szappan, tükör, vagy terítő, S a többi, fésű vagy kefe. Bulla János. 27. Szám. A NAGYRALÁTÓ­— Rajz a népéletből. — Irta: Palotás P’a.­u.sztin.. 4jjj5oszúsÁGGAL eltelve ért ki a tanyára. Az első, kit keresett, Bálint volt. Meg is ta­­lálta nagy hamar. Ott dolgozott a mun­kásokkal egy sorban. Ingújjai fel voltak gyűrve; izmos karjai pehelyként forgatták az éles kaszát, mely két akkora rendet vágott, mint akármelyik munkásé. Csupa gyönyörűség volt nézni! Sötét, a­nélkül hogy a kocsiról leszállt volna, oda szólt nevelt fiához. Bálint hátra fordult. Amint meglátta apja mogorva arczát, nagyot dobbant a szíve. Mintha valaki súgta volna neki, hogy nevelő­apját valami nagy, váratlan esemény hozta ide, a­melynek az oka egyedül ő és senki más! Le sem téve a kaszát kezéből, sietett a ko­csi felé. — Hozta Isten apám­ uramat — köszönte nyájasan Sötét Pétert a legény. A gőgös öreg csak a fejét billente meg a köszönésre. — Tedd le azt a kaszát — szólalt meg nyer­sen — azután ülj ide mellém. Megyünk haza. Sür­­getős beszédem van veled. Bálint szótlanul engedelmeskedett, mire az öreg tüzes lovai közé csördített. A kocsi sebesen haladt vissza a falu felé. A gazdag ember nagyon el lehetett gondola­taival foglalva, mert egy szó sem hagyta el ajkait. Bálint is illendőnek találta a hallgatást. Meg volt az ő lelkének is a töprengése. Már fele után lehettek, midőn Sötét megszó­lította nevelt fiát. — Bálint! czifra hir kering felőled! A legény most már tudta, honnan fú a szél­i­a szerint kezde alkalmazkodni. Nem ártott egy kis ellenvetés. — Valami pletyka! — Igazság! — indulatoskodok az öreg. — senki sem szopta azt az ujjából. Házasodni ké­szülsz ! — Nem tagadom, apám uram. — Lehet belőle valami. Hanem azt hozza magával a becsület, hogy ne az apa legyen az, ki ezt utoljára megtudja. — Csak az aratás végét vártam. — Hogy addig is félrevezethess, orromnál fogva hurczolhass. Szép mátkát választottál ma­gadnak, mondhatom. — Számítottam apám uram jó indulatára. Sötét Pétert felbőszíték e szavak. — Ilyen dologban — soha. Jó indula­tomra — folytató gúnyosan — hogy a szemembe nevessenek, lépten-nyomon kigúnyoljanak! Bálint pedig nagy tettre határozta el magát. Most, először életében száll szembe jóltevőjével,— megmondja neki szive szándékát, fölfedi előtte szi­lárd akaratát. — Apám uram ! én másképen gondolkodom erről a dologról. Amit figyelmed ebben szégyen­nek tart, azt én dicsérni való tettnek nevezem, amit gyalázatnak gondol: az előttem egy szép cse­lekedet, tiszta becsület , semmi más. Megszeret­tem Erzsit, mert szépségben, jóságban hasztalan ke­resném mássát. Tehet-e ő arról, hogy isten az ő ado­mányát nem egyformán osztogatta . . . hogy néme­lyiknek igen sok, másiknak pedig semmi sem ju­tott? Nézzük a szivét, a lelkét: ezek megmutatják, milyen drága kincs, milyen áldott teremtés ő és nem gyalázata, de fénye lenne házának,­­ miatta nem lenne okunk pirulni ... ki talán nekem is megmu-

Next