Magyarország és a Nagyvilág, 1881 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1881-07-03 / 27. szám
422 1. Itrillllin Magyarország és a Nagyvilág. 27. Szám. A természettudósok Libaréten. — Elbeszélés. — Irta : Vékony Antal. Vége, mint beléptek, hirtelenében lekapta az asztalon álló aszaltszilva, czitrombéj és czentenaágyu hatalmas papramorgós üveget, melyet a boltból délelőttönként gyakran meg szokott látogatni, s elrejtette egy rozzant felslég romjai között, aztán letörölte gorokkja ujjával az asztalt és a mellette elnyúló ócska bőrdiványt, s ráültette ő nagyságát. •—■ Parancsoljon kérem, szolgálatára állok. — Csak kérni jöttem, édes szomszéd úr! És hódító mosolygások közepett előadta a szoáré emelésére rendezendő fáklyás zene iránti óhajtását. — Kitűnő eszme, nagysád, kitűnő eszme! — Csakhogy nem igen van alkalmatos emberem, akit a kivitelével megbízhatnék.— Itt vagyok én. Rendelkezzék velem. — Mindjárt gondoltam, hogy szomszéd urnái a legjobb helyen kopogtatok. Én a sajátomból is kész volnék kiállítani az egészet. De jobban szeretném, ha az eszmét a nagy közönség tenné magáévá. Úgy volna annak valódi értéke és jelentősége. — Hisz az kis Miska! Ivet veszek a kezembe s délig bejárom és fellármázom a várost. Libarét közönsége minden szép eszméért szeret áldozni. — Úgy látnám jónak magam is. Én mindjárt megkezdem az aláírást tíz forinttal. — Száz, vagy százötven forint okvetetlenül elég lesz, s azt pár óra alatt összegyűjtöm. — Örök hálára kötelez szomszéd úr. — Hát a szónok ki lesz!? Ezt a kérdést félig - meddig azért tette Gergő Kristóf úr, hogy hátha Zsófi ő nagysága azzal a fontos szereppel őt tiszteli meg. Hanem ebben csalódott. — Van arra is kiszemelt emberem. Felett ő nagysága, s minthogy czélját érte, sietett haza felé. Otthon leült azonnal és sürgős levelet irt Csülleng kasznár urnak. XV. Méltóságos Kánya László ur, mihelyest felkelt, sietett Bothos Mózes barátjához. A Trézsi néni fellépése egy kissé megzavarta a tegnapi kalkulusokat. Félt, hogy Mózes ur ingadozni fog. Bátorítani akarta. Mózes barátját iratokkal teleszórt kamarája közepén bús gondolatokba merülve találta. A tószegi örökség átvételéhez szükséges okmány nem volt sehol. Pedig virradat óta szakadatlanul kereste. Oly szépnek, oly csábítónak tetszett az öreg profeszszor előtt a Kánya barátja által tegnap rátukmált terv. De az éj kijózanító mámorából. Nem tudta elképzelni, hogy istenáldás lehessen valaha vétek árán szerzett boldogságán. Elhatározta, hogy bármit mondjon Kánya, nem fog rá ügyelni, hanem gyűlést, mindent abbahagy és mielőtt még Kánya felébred, utazik Tószegre a Linka örökséget általvenni. Sime, az okmány szőrii-szálán elveszett. Reá nyitó méltóságos barátját is nagyon megijesztette ez a körülmény. Nem tudta elképzelni, hogy kinek a keze működhetett itt. — Tudott Linka valamit ez iratról? — Ismerte! — No, akkor bizonyosan ő a ludas. — Nem hiszem ! Sokkal több bizodalma volt hozzám és sokkal egyenesebb lelkű teremtés, semhogy erre vetemedett volna. Nem ő a tettes. Alig végezték be e rövid szóváltást, midőn Linka derült arczczal, itjasan öltözve belépett Mózes bácsihoz s kérte az okmányt, melynek alapján örökségét kikaphatja. Mózes úr hímezett - hámozott egy darabig, de végre is kénytelen volt kijelenteni, hogy nem találja sehol. Elveszett, mintha csak a föld nyelte volna el. Pedig bizonyosan tudja, hogy itt volt legfelül az asztala fiókjában. Linkát először sírásra fakasztotta ez a rémítő tudat. De csakhamar visszatért nyugalma. Ledobta magáról úti köpenyét s kereséshez fogott. Elszántan vállalkozott arra a zizilusi munkára, hogy minden iratot levelenként újból felforgat, csakhogy okmányát feltalálhassa. Perczek, órák gyorsan múltak egymásután, de a kutatott okmány csak nem került elő. Tihamér ezalatt a város végén türelmetlenül várta Linkát. Hogy apja Árgus szemeit kikerülje, ott akart Pinkához csatlakozni, az örökség után Tószegre menendő. Nem tudta elképzelni, hogy mi akadályozhatja ilyen sokáig. Végre megunta a várakozást és visszatért, lankát épen az utolsó iratcsomók sikertelen kutatása közt szomorúan, keservesen siránkozva, atyját pedig távozófélen találta. Ő is segített a további kutatásban, de eredménytelenül. Mindnyájukban az a gyanú támadt, hogy valaki bizonyosan ellopta és elment vele az örökséget felvenni. Ha Tószeg olyan félre nem esett volna a világtól, egy telegrammal útját lehetett volna állani a csalónak. De így nem volt mit tenni egyebet, mint gyorsan szekérre ülni és utolérni, ha lehet. Félóra múlva csakugyan a lehető leggyorsabban hajtatott Bothos Mózes, Linka és Tihamér Tószeg felé. Kányai méltósága ezalatt a tudósok gyülekezetében törte a fejét a történtek felett. De nem igen bírta szórakoztatni a sok érdekesnél érdekesebb tudományos vita. Vajon Bothos Mózes a tegnapi tanácsa után nem jogosan vádolhatja-e őt most azzal, hogy az okmány az ő révén veszett el. s ez a gondolat nagyon bántotta lelkét. Amintegy töprenkedve üldögélt, egyszer csak észrevette, hogy a tudósok tömegén keresztül Rózsavölgyi furakodik mellé. Az érdemes hitelező urnák bizonnyára valami nagyon sürgős vagy valami nagyon érdekes mondanivalója volt. Bevezetésül, míg a furakodása által okozott zaj lecsillapult, megkínálta a méltóságos urat egy szippanat finom tubákkal. Aztán kérdezte. — Hova utazott Tihamér urfi Pinkával és Bothos úrral. — Ki mondta önnek azt, hogy Tihamér elutazott ? — Láttam. Kánya majd a szeme közzé szórta Rózsavölgyi urnak ezért a szaváért az ujjai közzé csiptetett tubákot. Aztán felugrott s színéből kikelve rohant kifelé. Pedig épen az ő szakmájába vágó igen érdekes ornithologiai kérdés forgott szőnyegen. Bánta is ő azt most. A Bothos-portára érve, csupán Szomotor Náni asszonyt találta otthon. Rögtön kikérdezte az elutazás iránt. Hanem Szomotor Náni asszony nem tudta felvilágosítani. Az az urak dolga egészen. Mi köze neki hozzá. Aztán kereste Ferit és Csülleng urat. De nem találta meg egyiket sem. Nem volt mit tennie egyebet, mint bevonulni a szobájába és várni szép csendesen, hogy mi fog történni már most. Délig nem zavarta senki sem. Délben Gergő Kristóf úr jött, értesíteni őt a fáklyászene terve felől. Az érdemes vőföskereskedő úr el nem tudta képzelni, hogy ő méltósága miért veszi olyan foghegyen a megtiszteltetést. Végtére is megnyugodott abban, hogy nagy urnák minden szabad, és fontos szerepének érzetében kényesen távozott. Utána Csüllengné hajtatott a Bothos-portára. A kasznár úr megint nem volt sehol. Nem ment haza az este, amint várta. Most már féltette magában, hogy nem engedi oldala mellől elillanni, hanem felülteti a szekérre azonnal, amint megkapja és viszi haza. Gorombán utasította viszsza a Bothosék után tudakozódó méltóságos urat. Sietett nyakába venni a várost. Vendéglőből ki, vendéglőbe be. Egy-egy tegnapról ott rekedt érczkorhely kompánia kötekedett a sürgő-forgó nénivel. De ő nem vette tekintetbe. A vendéglők után következtek a kávéházak. Az utolsó kávéházban azt az értesítést nyerte, hogy Csülleng úr ép az imént volt ott, de Retek Zsófi ő nagyságától valami levelet kapott, amelynek elolvasása után rögtön távozott. Bizonyosan ott lesz. — Ah, tehát tegnap Kánya Dóra, ma Retek Zsófi! — lihegett Trézsi néni a boszszuságtól. És futott egyenesen Retek Zsófihoz. Csüllenger valóban ott volt Retek Zsófi ő nagyságánál. Ő volt tudniillik kiszemelve a fáklyászenén való dikeziózásra. Feltűnő alakja, kitűnő hangja nagy mértékben képesité e méltóságra. A kasznár ur eleinte vonakodott elfogadni e megtiszteltetést; de mikor ő nagysága elébe rajzolta e tettének roppant előnyeit s a velejáró dicsőséget, sőt annak a lehetőségét is, hogy értekezése ily módon, Kánya ő méltósága közbenjárása folytán, leghamarabb czélt érhet, — mégis csak vállalkozott. Épen kezet adott Zsófi ő nagyságának, midőn fürkésző felesége az előszoba üveges ajtaján keresztül ebben a bizodalmas helyzetben megpillantotta őket. Nagy megerőltetésébe került, de mégsem nyitott be. Hallani akarta, hogy miről beszélnek. A miben Zsófi ő nagyságának nagyothallása veszedelmesen segítségére volt. A kasznár urnak még holmi aprólékos tudakolni valója volt a fáklyászene felől. Beleordított ő nagysága füleibe. — Aztán honnan induljunk. — Legjobb lesz a kaszinó elől. — Hány órakor. — Csak alkonyat után. Hanem jól egészüljön, nehogy hoppon maradjunk. Azt nagyon restelleném. — Bízza rám nagyságod ! -----------Ez szöktetés, világos szöktetés. Suttogd Csüllengné magában odakünn. Hanem tetten fogom őket érni. Akkor aztán csúffá teszem. Kiválók tőle. Csülleng úr ezután távozási előkészületeket tett. Zsófia nagysága azonban marasztotta. — Édes kasznár úr! Tizenkét óra elmúlt! Ha máshová nem ígérkezett s az én egyszerű ebédem kielégíti igényeit, szívesen látnám, így legalább kettecskén egész teljességében megbeszélhetnénk az ügy minden részleteit az ebéd alatt. Na, maradjon! És Csülleng úr maradt! Gondolta magában, hogy az ebéd folyamán a tartandó dikézió felett is eszmét cserélhetnek. Már ekkor alig állhatta Trézsi néni, hogy be ne rohanjon és csúffá ne tegye csapodár férjét. Hanem mégis meggondolta a dolgot. Engedte, hadd menjen az ügy kenyértörésre. -------Tetten akarom őket érni. Jobb lesz, ha egyszer mindenkorra vége szakad ennek az örökös herczehurczának. Aztán amiatti félelmében, hogy valaki még rá találja nyitni az ajtót, szomorú gondolatok közt távozott. Mózes úr udvarán azonnal befogatott, azt mondta Szomotor Náni asszonynak, hogy megyen haza. A város alsó végén pedig behajtatott a „Fehér Bárány“ fogadóba. Meghagyta a kocsisnak, hogy ittlétekről senkit se értesítsen, hogy ki ne próbáljon menni a fogadó udvarából. Amit a kocsis jó borravalóért készségesen megtett. Trézsi néni pedig szobát nyittatott magának és várta az esteli szöktetés rettenetes pillanatát. Na hiszen, az lesz még Csüllengnek a ne mulass. XVI. Csűrök Feri tíz órakor már ott volt a tószegi plébánián.