Magyarország, 1965. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1965-07-04 / 27. szám

MAGYARORSZÁG 1 965/27 3 Algéria Homokvihar A FORRADALMI TANÁCS ELSŐ SAJTÓÉRTEKEZLETE* i „Zbiri! Tudod, hogy mindig megbíztam benned...!” A puccs gyökerei 99Hadsereg-ideológia99 Ideiglenes ítéletek — Ha néhány év múlva visszajön, lehet, hogy miniszteri székben, de az is lehet, hogy börtön­ben talál — mondotta e sorok írójának az algé­riai szabadságharc egyik legendás és töretlenül szocialista meggyőződésű hőse, amikor kiléptünk a piros lakkbútorokkal berendezett, gondozóit kis vendéglőből a forró algériai utcára. Mielőtt végleg búcsút vettünk volna egymástól, még azt mondotta: „Ben Bella a legjobb ..Azután fi­gyelmeztetően felemelte a kezét és leszűkítette a meghatározást: „ ... az összes lehetőségek közül. Egyébként — minden lehetséges.” 1963 nyár vége volt akkor. Az az időszak, ami­kor éppen véget ért a belső küzdelmek egy sza­kasza Ben Bella és Bumedien szövetsége jegyé­ben. , Ben Bella és Bumedien „politikai házassága” azóta drámai körülmények között bomlott fel és a politikai tankönyvek definícióinak megfelelő — a szereplők és az események jellegét illető — . ítéletet ebben a politikai homokviharban tovább- . ra sem lehet mondani. A tapasztalat azt mutatja, . hogy a szereplők politikai magatartása és az események jellege sokszor meglepő változások­nak lehet alávetve. Az egyetlen kiút e politikai labirintusból, ha a múlt tapasztalatai alapján, a valóságból kiindulva az összes szereplőket — pillanatnyi „győzteseket“ és pillanatnyi „veszte­seket” egyaránt — minden illúzió és előítélet nélkül vesszük szemügyre. Az események bebizonyították, hogy Algériá­ban valóban „minden lehetséges” volt — s ezt Ben Bella is tudta. A „mit sem sejtő politikai vezető” képe, akit váratlan puccs dönt meg — félrevezetés. Igaz, egy nappal bukása előtt Ben Bella Sidi bel Abbés-ban elmondott beszédében támadta a külföldi sajtót, mert „arról beszél, hogy Algéria forradalmi vezetésében nézeteltéré­sek vannak” és így kiáltott fel: „Sohasem vol­tunk olyan egységesek, mint most.” Ez azonban nem volt egyéb a közvélemény megnyugtatására szánt formaságnál. Ben Bella a forradalmi hata­lom ■ mellett a maga személyes befolyásának és hatalmának is fáradhatatlan és tudatos építője volt. Ezen az sem változtat, hogy ezt a személyi hatalmat alapvetően pozitív célok szolgálatában használta fel. \ Ugyanakkor azt sem lehet elfelejteni, hogy Ben Bella ismerte és magas szinten gyakorolta a hatalom megtartásának, a vetélytársak közti ellentétek finom kihasználásának technikáját is. A tenger fölé magasodó dombokon, a hófehér Villa Jolyban szóváltás és üvegcsörömpölés kö­zepette azon a bizonyos hajnalon nem egy „mit sem sejtő” politikai vezetőt döntöttek meg —, hanem olyat, aki azt hitte, hogy már végleg meg­nyerte a hatalmi harcot! Az ellentétek csírái Ez a küzdelem már régóta folyik. Gyökerei visszanyúlnak egészen 1954-ig, az algériai fegy­veres forradalmi harc kezdetéig. 1954-ben a küz­delem úgynevezett „történelmi vezetői” Algériát öt körzetre, Vilaj ára osztották, amelyekhez ké­sőbb hatodikként a Szahara járult. Az egyik leg­fontosabb vilaja (III.) Kabília volt. Ennek az élére Krim Belkaszem került. Az algíri vilaja (IV.) élére Rabah Bitat, az orániai vilaja (V.) élére Boussuf. Ugyanakkor Ben Bella, Ait Ah­med és Khidder vezetésével Kairóban létrejött a szabadságharc úgynevezett „külső delegációja”, amelynek a nemzetközi kapcsolatok biztosítása volt a feladata. A vezetők egyike, Boudiaf a kap­csolatot tartotta fenn a külső delegáció és a vila- ják keretei között kibontakozó belső partizán­harc között. 1955-ben az algériai liberális pol­gárság vezető politikusa, Ferhat Abbasz _csatla- kozott a felszabadító mozgalomhoz. Bumedien ebben az időben a tuniszi egyetem elvégzése után a kairói A1 Azhar mohamedán egyetemen tanult, s itt csatlakozott Ben Bellához és társai­* Középen: Slimane őrnagy* szóvivő. hoz. Később azonban a partizánharcot válasz­totta: kilenc emberrel Órán mellett partraszállt egy kis halászhajón és csatlakozott Boussufhoz. Az ellentétek csírájukban, ki nem jegecese- dett formában már ekkor megvoltak. Egyszerűen azért, mert az algériai harc sajátos körülmé­nyei, a forradalmi vezetők számára nagyon is különböző helyzeteket hoztak létre. Más szinten és más feltételek között alakult a vilaják pa­raszti tömegeinek, majd később a legkülönbö­zőbb városi társadalmi rétegeknek gyakorlati harcát és ellenállását szervező helyi vezetők gon­dolkodása — s ismét más szinten, más befolyá­sok formálták a kairói „külső delegáció” vezető politikusainak fejlődését. A „szituációk különbözősége” tovább élesedett, amikor a franciák 1956 október 22-én a Rabat— tuniszi repülőgép elrablásával fogságba ejtették Ben Bellát, Ait Ahmedet, Khiddert és Budiafot — tehát az egész „külső delegációt”. Ekkor rész­ben előtérbe lépett és önállóbb formákat öltött a vilaják belső harca a francia megszállók ellen — részben pedig új feltételek között (és új em­berekkel) kellett megszervezni az algériai sza­badságharc külső támogatását. Boussuf elhagyta Orániát és Tuniszba ment, hogy megkezdje a ha­tárokon kívül az algériai felszabadító hadsereg (ALN) reguláris egységeinek megszervezését. Bumedien és a külső hadsereg Bumedien — Boussuf távozása után — a vi­laja vezetője lett, Boussuf azonban később Tu­niszba hívta, ahol 1960-ban Bumedien átvette a hadsereg parancsnokságát. Ez azonban különle­ges helyzetben levő hadsereg volt. A franciák magasfeszültségű árammal telített drótakadályok, aknamezők rendszerével zárták le a marokkói és főleg a tunéziai határt. Az ALN reguláris egysé­gei egyre nehezebben, később gyakorlatilag szinte egyáltalán nem avatkozhattak be az Algéria te­rületén folyó fegyveres küzdelembe. A „külső hadsereg“ katonai szerepe a határ menti francia ellenőrző egységek lekötésében merült ki, tényleges harci cselekményekben nem vett részt. „Politikai hadsereg” volt ez, amelyet Bumedien és a körülötte csoportosuló fiatal tisz­tek sajátos „hadsereg-ideológiával” telítettek: a paraszti hadsereg a gyarmatosítás ellen vívott küzdelem és a forradalom fő hordozója, az egyet­len homogén erő, amely egy sajátos és mélyen „Iszlám-jellegű szocializmus” nevében a győze­lem után vezetheti az új Algériát. Közben a börtönben Ben Bella és társai kö­rül egy másik politikai koncepció érlelődött. Ez is az Iszlám és a szocialista eszmék összehango­lását tűzte ki céljául, hatalmi bázisának azon­ban nem a hadsereget, hanem az egységes for­radalmi párttá szervezendő felszabadítási fron­tot (FLN) tartotta, s egész magatartásában a kor­szerűség, a laicizmus, sőt a marxista eszmék iránt kétségtelenül „nyitottabb” volt, mint a „külső hadsereg” ideológiája. Ennek a csoport­nak a résztvevői nem voltak ugyan teljesen azo­nos elvi véleményen — a köztük levő különb­ségek azonban jóformán észrevehetetlen árnya­latokká homályosodtak. A fogság egész periódu­sában Khidder és Boudiaf jóformán „megkülön­böztethetetlen” volt Ben Bellától. Az egyetlen felfedezhető árnyalat az volt, hogy Ben Bellá­nál kevésbé értették meg a parasztság szerepét a sajátos algériai körülmények között. Ait Ahmed volt az egyetlen, akinek a gondolkodásában már ekkor felfedezhetők voltak bizonyos „ultrabal- öldali” kalandor vonások. ,, j A történelem fantasztikus logikája, hogy a tényleges katonai és politikai küzdelemből kiszorí­tott erők viszonylag homogén és radikális politikai magatartást alakítottak ki. A vilaják magukra hagyatva és elszigetelten küzdő (s éppen ezért igen nagyhatalmú) partizánvezetői, valamint a politikai irányító szerepet betöltő ideiglenes kor­mány tagjai erre nem lehettek képesek. A poli­tikai tárgyalásokat folytató vezetők (Ben Khedda, Krim Belkaszem, Ferhat Abbasz) a hatalmi rea­litásokkal küzdve, azoknak a keretei között mo­zoghattak csak. Ez rányomta a bélysgét a hábo­rúnak 1962-ben véget vető eviani megegyezésre is. Ez nemcsak a háborúnak — de a kompro­misszumot kötők hatalmának is véget vetett, a színen előtérbe kerültek a mostani dráma fő­szereplői. Az első konfliktus akkor robbant ki, amikor a harcokban részt nem vevő „külső hadsereg” nevében Bumedien elítélte az eviani egyezményt és politikai harcot kezdett a kormány ellen. Ezért június 30-án a kormány lefokozta, azzal az in­dokolással, hogy „aláássa a kormány tekintélyét”. Ugyanakkor Ben Bella és köre Algíron kívül Tlemcen városában 1962 júliusában felállította az FLN „politikai irodáját”, hogy „kézbe vegye Algéria sorsát”. Ebben az akcióban kezdődött Bumedien és a „külső hadsereg“, valamint Ben Bella és a hajdani „külső delegáció” szövetsége. Ben Bella felszólítására a határmenti drótaka­dályokat átlépett külső hadsereg a kormány mel­lett állást foglaló IV. vilaja (Algír) ellen vonult. Szeptember 9-én Bumedien bevonult Algírba. Ben Bella győzött — de erre a győzelemre ár­nyékot vetett, hogy a siker egyetlen reális hatal­mi bázisa „Bumedien hadserege” volt... Gazdasági háttér A harc következő szakasza már nem a háború, hanem a politikai, gazdasági feladatok háttere előtt zajlott le. Jelentős eredmények születtek, társadalmilag haladó lépések követték egymást. A földreform első szakasza elsöpörte a gyarmati földbirtokokat, majd a második szakasza hozzá­nyúlt az algériai kézen levő birtokokhoz. Előbb az elhagyott üzemeket, majd később több válla­latot államosítottak és megkezdték az algériai burzsoázia erőinek korlátozását. Mindez eredmény volt — de Algériában a gyar­mati korszak után egy viszonylag gyors és radi­kális gazdasági változáshoz nem is eredmények, hanem valóságos csodák kellettek volna. Algériában tízmillió emberből hat millió gya­korlatilag a gazdaságon kívül él és hárommillió a munkanélküli. Ezt a tömeget csak egy nagy*

Next

/
Thumbnails
Contents