Magyarország, 1967. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

MAGYARORSZÁG 1967/1 3 ENSZ XXL a mérlegen A közgyűlés eseményei Atom-ügyek BT-vita Az ENSZ -közgyűlés XXI. ülésszaka akkor !s eredményes lett volna, ha egyetlen lépéssel sem jut előre azon a tekervényes és rögös úton, amin a második világháború végén elindították, hogy utódja és tökéletesebb mása legyen a boldogtalan emlékű Népszövetségnek. A legnagyobb ered­mény, amit a XXI. közgyűlési ülésszakról fel le­het jegyezni; bizonyságot adott a világszervezet életerejéről, s túlélte az előző évek válságait A XXI. ülésszakról e „szervi” eredmény mel­lett más pozitívumokat is fel lehet jegyezni. Ki­derült hogy a változott erőviszonyok olyan irányt adtak a világszervezet munkájának, amely job­ban megfelel az általános fejlődésnek, mint a korábbi években, amikor az imperialista hatal­mak befolyása erősebben érvényesült. A mostani ülésszak sem hozott döntő eredményeket, de né­hány lépést tett a béke biztosításának útján. S ez nem kis dolog, ha végiggondolunk a világszerve­zet egész eddigi pályafutásán. A múlt ülésszak, amely az ENSZ megalapítá­sának ünnepi ülésszaka volt — s valószínűleg csak az ünnepi hangulat mentette meg a világ- szervezetet a válság elmélyülésétől — problémá­kat hagyott megoldatlanul. A XXL ülésszaknak kellett megbirkóznia ezekkeL Főtitkárválság A XXI. ülésszak az úgynevezett főtitkárválság jegyében ült össze. U Thant már a közgyűlés megkezdése előtt bejelentette, hogy hivatali ide­jének lejártakor visszaadja a főtitkári megbíza­tást. U Thant személyisége és eddigi működése világszerte bizalmat keltett és megerősítette az ENSZ munkájához fűzött reményeket is. Az ame­rikaiak — bármennyire szívesen látták volna U Thant távozását — azzal tisztában voltak, hogy a jelenlegi helyzetben aligha sikerül kedvükre való főtitkárt találni. így aztán minden oldalról igyekeztek meggyőzni U Thant-ot, hogy meg kell maradnia posztján. A személyi problémákról, amit U Thant távo­zási szándéka felvetett, súlyosabbnak látszottak azok a politikai kérdések, amelyek U Thant le­mondólevelében rendkívül erős hangsúlyt kap­tak. A távozni készülő főtitkár azt írta lemondó­levelében, hogy szerinte az ENSZ nem tud meg­felelni hivatásának és nemcsak őt, hanem a világ valamennyi jó szándékú emberéit csalódással tölti el, hogy a vietnami konfliktus befejezéséhez a világszervezet képtelen volt hozzájárulni. U Thant egyébként részletesen kifejtette álláspontját a vietnami háborúval kapcsolatosan s nem csinált titkot belőle, hogy szerinte is a legsúlyosabb fe­lelősség terheli az Egyesült Államokat, mely a világszervezet alapokmányában vállalt kötele­zettségeit megsértve háborút indított Vietnam­ban. Az U Thant-problémát végül is sikerült meg­oldani : az ENSZ-tagok közös fellépése maradásra bírta a főtitkárt. U Thant a közgyűlés egész ideje alatt és külö­nösen az utolsó napokban újabb erőfeszítéseket tett, hogy a vietnami konfliktus befejezésének legalábbis a lehetőségeit felderítse. A főtitkár helyzetét megnehezítette, hogy az Egyesült Álla­mok ENSZ-képviselete olyan játékba fogott, amelynek nyilvánvaló megtévesztési célja van. PÉTER JÁNOS AZ ENSZ ÖLESÉN Maradásra bírták a főtitkárt de semmi egyébre nem való, csupán arra, hogy megpróbálja menteni az amerikai agressziót. Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-képvise- letének vezetője a közgyűlés utolsó napjaiban le­velet intézett U Thant főtitkárhoz és kifejtette az úgynevezett amerikai „békekoncepciőt”, amely­nek az a lényege, hogy az Egyesült Államok saját, úgynevezett 14 pontos tervezete alapján változat­lanul hajlandó tárgyalni. Erről a 14 pontos ter­vezetről egyébként már régen kiderült, hogy nem alkalmas a béke biztosítására, mert valójában egy olyan kapituláció előfeltételeit gyűjti össze, amely elfogadhatatlan a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front részére. A Goldbérg-levélnek az amerikai sajtó persze óriási publicitást biztosított, de a helyzet józa­nabb megfigyelői — Walter Lippmann a Washing­ton Post-ban és James Reston a New York Times- ben, hogy csak ezt a két tekintélyes amerikai publicistát említsük — nyomban a levél nyilvá­nosságra hozatala után kijelentette, hogy az ilyen próbálkozásoknak semmi értelmük. Ami az U Thant-akciókart illeti, a főtitkár egyik legutóbbi beszédében elmondta: három ízben te­remtett már olyan helyzetet, hogy a tárgyaláso­kat meg lehetett volna indítani, s mind a három alkalommal az amerikai kormány, amelytől ígé­retei voltak, meghátrált, sőt az eszkaláció újabb lépcsőfokaira hágott. Ez a taktika kétségkívül nyomasztó hangulatot teremtett a XXI. közgyű­lési ülésszakon is. Viszont pozitívumnak lehet te­kinteni, hogy az általános vita felszólalóinak többsége elítélte az amerikaiak vietnami politi­káját, s az Egyesült Államok kormányának is lehetősége nyílt felismerni — legalább az elszige­telődés egyre növekvő mértékét Európai gondok Az általános vita, amivel a közgyűlés meg­kezdte munkáját, valóban eléggé általános volt de azért meg lehetett ítélni belőle, milyen kérdé­sek foglalkoztatják a különböző kormányokat és a világ közvéleményét is. Természetesen első he­lyen szerepelt a vietnami kérdés, amelyről kivé­tel nélkül minden felszólaló aggódó hangon be­szélt, még az Egyesült Államok szövetségeseinek képviselői is. A világsajtóban igen nagy figyelmet keltett a magyar külügyminiszter felszólalása, akinek a vietnami béke lehetőségével foglalkozó fejtege­téseit élénken kommentálták a lapok. Különösen az Észak-Vietnam bombázásának azonnali be­szüntetéséről tett kijelentés keltett erőteljes visszhangot s még a legtöbb nyugati lap is azt írta: ezen a ponton kellene elindulni, hogy meg­közelítsék a tárgyalásokat. Az általános vita felszólalói nagy figyelmet fordítottak az európai biztonsággal kapcsolatos kérdésekre, amelyek közül különösen a német kérdés került előtérbe. Majdnem általános véle­mény alakult ki arról, hogy az európai biztonság megszilárdítása, vagy legalábbis olyan tanácsko­zások megindítása, amelyek valamennyi európai nemzet biztonsági igényeit felölelik, nemcsak hasznos lenne, hanem az adott körülmények kö­zött szinte nélkülözhetetlen. A fő kérdés kétségkívül az, hogy az új nyugat­német kormány mennyire hajlandó együttmű­ködni az európai biztonság megszilárdításában» Az együttműködés feltételei adva vannak: a Né­met Szövetségi Köztársaságnak le kell mondania eddigi agresszív törekvéseiről, az atomfegyverek megszerzéséről (akár közvetlen, akár közvetett formában); az Odera—Neisse-határ kérdésében végül is pozitív álláspontra kell jutnia és ami mindezen kérdések kulcsa: meg kell találnia az együttműködés módját a Német Demokratikus Köztársasággal. Az általános vita legnagyobb fogyatékossága az volt, hogy kevés szó esett a nemzetközi helyzet egyik legfontosabb problémájáról: a leszerelés­ről. Mindenesetre azonban a leszerelés egyik vo­natkozásáról a XXI. közgyűlési ülésszakon ko­molyan tárgyaltak, sőt olyan közös álláspont ala­kult ki, amely lehetővé tehet egyfajta, ha nem is teljes értékű, de hasznos megegyezést. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásá­ról van szó, amelynek szükségességét elvben egy­formán ítéli meg a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya, de a legtöbb atomfegyverek­kel nem rendelkező ország is fölismerte a prob­léma megoldásának fontosságát. (Mód Péter, a magyar külügyminiszter első helyettese, felszóla­lásában hangsúlyozta: mind a szovjet, mind az amerikai megnyilatkozások arra a reményre jo­gosítanak, hogy ma közelebb állunk a megoldás­hoz, mint eddig bármikor.) A XXI. közgyűlésen el is fogadták azt a szovjet javaslatot, hogy az államok tartózkodjanak az olyan cselekményektől, amelyek megnehezítik a megállapodást a nukleáris fegyverek elterjedésé­nek megakadályozásáról. Ennek a határozatnak a jelentősége nemcsak abban van, hogy kinyilvá­nítja a világszervezet véleményét, hanem abban is, hogy szembeszáll azokkal a törekvésekkel, amelyek a nukleáris fegyverkezés kiterjesztésére irányulnak. Aktív front Ennek a szovjet javaslatnak az elfogadása a XXL ülésszak jelentős pozitívumai közé tartozik, de más pozitívumokat is fel lehet jegyezni. Az egyik a világűr békés felhasználásáról hozott ha­tározat, (Magyarország, 1966/52. „Damokles nél­kül”) továbbá az az egyhangú állásfoglalás, amelyben a közgyűlés valamennyi tagja kifejezi nyugtalanságát amiatt, hogy egyes államok a földkerekség különböző részein beavatkoznak más államok belügyeibe és fegyveres fellépéstől sem riadnak vissza., Ezzel összefüggésben kell megemlíteni azokat a felszólalásokat, amelyk a külföldi katonai tá­maszpontok megszüntetésével foglalkoztak. Eb­ben a vitában az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok legtöbb képviselője részt veit. Megálla­pítható a felszólalásokból, hogy a szocialista or­szágok ismert álláspontját, a külföldi katonai tá­maszpontok dolgában leginkább érintett országok többsége támogatja. Nem lehet lebecsülni annak az ENSZ-határozatnak a jelentőségét sem, amely kimondja, hogy a külföldi katonai támaszpontok felszámolásának problémája elsőrangú jelentő­ségű. A világsajtó általában kiemeli a XXI. közgyű­lési ülésszaknak azt a sajátosságát, hogy erős és aktív front alakult ki az imperialista hatalmak­kal, főleg az Egyesült Államokkal szemben. Eb­ben az aktivitásban jelentős része volt a magyar küldöttségnek is, amely számos lényeges kérdés­ben kifejtette a magyar kormány álláspontját és több javaslatot is benyújtott. Különösen jelentős része volt a magyar kül­döttségnek annak a javaslatnak az elfogadásá­ban, amely a nemzetközi kereskedelem problé­májával foglalkozik és kimondja, hogy 1968-ban össze kell hívni az ENSZ második kereskedelmi és fejlesztési értekezletét. Az ülésszak pozitívumai mellett persze voltak negatív előjelű jelenségek is. Így például a kü­lönleges politikai bizottságban olyan határozatot hoztak, amely alkalmas arra, hogy megnyirbálja a Biztonsági Tanács jogait. Mindenesetre sike­rült megakadályozni, hogy ezt a javaslatot a köz­gyűlés tárgyalja, de ha végül alapokmányellene- sen, mégis nyélbeütnék, súlyos válságoknak a forrásává válhat. A dél-rhodesiai kérdésben hozott Biztonsági Ta­nácsi határozat sem biztat komoly eredménnyel; s annak ellenére, hogy a „koreai kérdéssel” kap­csolatosan a szocialista országok több szavazatot kaptak, mint korábban bármikor, mégsem sike­rült elfogadtatni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság meghívását. (Viszont ez volt úgy­szólván az egyetlen olyan pont, aminél az Egye­sült Államok még többé-kevésbé maradéktalanul éreztethette a befolyását.) PAÁL FÉKÉNÖ

Next

/
Thumbnails
Contents