Magyarország, 1977. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-02 / 1. szám

Világpolitika Új esztendei jóslatok Események, személyek, színhelyek 1977 Belgrád éve is A jóslási üzlet esztendő for­dulóján, szilveszter meg újév táján lendül fel igazán. A politi­kai jósok is ebben az időben fo­galmazzák meg a következő esz­tendőre szóló kinyilatkoztatásai­kat; borúlátóként vagy derűlátó­ként, ez már a megrendelők, nagy cégek, politikai hatalmasságok, maffiák és másfajta érdekszövet­ségek igényétől függ. Persze néha az üzleti szabályok és szokások már korábban is megkövetelik a jóslatokat. A nyomdai átfutási idő meg a terjesztés-elosztás parancsa szerint már ősz elején ki kellett nyomtatni az idén is azt a sok ezer fajta asztrológiai kalendáriu­mot, amely angolul meg franciául, németül meg olaszul közölte — nem is olcsó áron — a hiszéke­nyekkel, hogy milyen esztendő is lesz 1977. (Az Aratos-Verlag Münchenben, ki tudja hány éve adja ki a Huter-féle jóskalendá­riumot, amely jóval az amerikai elnökválasztás előtt jelenvén meg, amikor például az USA 1977-es esztendejéről írt, szerényen és óvatosan megkerülte Gerald Ford és James Carter személyét, mind­össze Ezekiel prófétát emlegette és többször is hivatkozott a négy év­századdal ezelőtt élt híres asztro­lógus, Nostradamus négysoros jós­­latversecskéire és „súlyos folya­matokat” látott előre „az egyéb­ként erőteljes amerikai gazdaság­ban” ... Annyi biztos, hogy a ka­lendáriumszerkesztő ilyenfajta jós­lások esetén sokat nem tévedhet.) Pillantás a múltba Jövőről beszélni, jövőt elképzel­ni annak is joga van persze, aki nem hisz Nostradamusnak, sem mai (tisztes hasznot zsebre vágó) utódainak. De jövőbe pillantani, jövőt elképzelni az tud igazán, aki előbb visszanéz a múltba és a történelem, a tegnap tanulságai­nak segítségével próbálja felraj­zolni a jövendőt. Gyakran azt mondjuk, úgy tűn­nek el az esztendők egymás után, hogy szinte követni sem lehet a felgyorsult események sodrát. Tény­leg olyan gyors, vágtató a törté­nelem tempója, hogy könnyű el­felejteni az öt, tíz vagy huszon­öt esztendővel ezelőtti, akkori el­sőrendű fontosságúnak gondolt világpolitikai eseményeket, sze­mélyeket, színhelyeket? Vagy csak a másodlagos, a kevéssé fontos hullik ki az emlékezet rostáján? Igaz, a kortársnemzedékek alig­ha felejtik Vietnamot, az ameri­kaiak népirtó háborúját. De vajon hányan akadnak tízezer, mondjuk negyvenesztendős újságolvasóból, akik most, 1977-ben is pontosan tudják, hogy ki is volt Bao Dai, tulajdonképpen milyen tisztséget töltött be, mielőtt a Világbank ve­zetését átvette Robert McNamara? Nemrég egy főváros környéki nagy ipartelepen és ifjúsági klub­ban, nemzetközi kérdésekről folyt vita közben kiderült, hogy a húsz év körüli vitatkozók között éppen csak egy volt, aki tudta: ki is volt az a Nikosz Beloiannisz, akiről — még negyedszázada csak! — utcát neveztek el Budapesten. (Pedig a vitában többször is szó esett Cip­rus és az olajproblémák tárgyalá­sa közben Görögországról.) Dien Bien Phu egyelőre még vi­szonylag ismert helységnév — az egykori indokínai francia hadse­reg vereségének színhelyét éppúgy megjegyzi néhány nemzedék, mint Waterlooét, ahol Napóleon zászlaja hanyatlott le, vagy Verdunét, amely most, több mint fél évszá­zaddal az első világháború után is nemcsak városnév, hanem az értelmetlen embermészárlás szino­nimája. Dallas nevét, mert ott el­dördült néhány lövés, amely meg­ölte az Egyesült Államok elnökét, milliók ismerik, de legtöbbször még azt sem tudja a históriát is­merő, hogy a nagyváros Texas ál­lamban van. S majdnem bizonyos, hogy aki tud is arról, hogy éppen az idén tíz esztendeje gyilkolták meg Che Guevarát, nem tudja, merre is kell keresni a térképen azt a La Higuerát, amelynek ha­tárában megölték. Ki emlékezett 1957 októberében, húsz évvel ezelőtt, amikor a világ első mesterséges holdját fellőtték szovjet földről (akkor lett nemzet­közi szóvá, vagy ötven nyelv saját szavává az orosz szputnyik szó!), hogy néhány hónappal előbb két szovjet tudós, Szedov és Ogorod­­nyikov, a koppenhágai nemzetkö­zi asztronautikai kongresszuson már bejelentette: hamarosan való­színűleg sor kerül egy szovjet „kutatóhold” fellövésére. Azaz, az elképesztő mennyiségű nemzetközi híranyagból egy jelentést, amely kiemelkedően fontos volt, a köz­vélemény alig, vagy egyáltalán nem vett észre ... Valószínűleg gyakrabban fordul elő, mintsem sejtenénk, hogy a nagy és valóban sorsfordító ese­mények mellett, amelyek termé­szetesen, megkapják az őket meg­illető helyet és terjedelmet új­ságban, képernyőn, rádióban, mel­lékesen kezeljük a hasonlóan je­lentős, de szerényebben jelentke­ző kisebb eseményt. Létszám és hatás Néhány esztendeje csak, hogy úgy kezdődött az új esztendő: amerikai katonai vezetők magya­­rázgatták, miféle új tervvel, mi­lyen fegyverek bevetésével (és polgári célpontok bombázásával) „vívják majd ki hetek alatt a győzelmet” Vietnamban. Az egész amerikai propaganda az újfajta bombák és a több száz bevetés­ben tevékenykedő légiflotta dicső­ségét zengte és viszonylag kisebb helyet kapott egy amerikai béke­­harcoscsoport hármas akciója. A „Háború ellen küzdő vietnami ve­­teránok szervezete” akciósorozatá­nak első része New Yorkban zaj­lott. A híres Szabadság-szobor ki­látónak berendezett fej­díszén és a szoborgigász karjában néhány napig tizenhat amerikai békehar­cos tartózkodott. Azok, akik a partról, a tízcentes pénzbedobós távcsöveken át nézegették őket, mégha nem is értettek egyet ve­lük, sok-sok ezer ember figyelmét irányították rá a tényre: ezrek küzdenek a Pentagon támadó há­borúja ellen Amerikában is. Az­tán a veteránok egy csoportja né­hány órára megszállta a dél-viet­nami bábkormány konzulátusát San Franciscóban, végül pedig egy tüntető csoport felvonult Washing­tonban, a Lincoln-emlékmű előtt. A vietnami veteránok hármas tüntetésének hírét azonban már január első hetének végén el­nyomták a katonai jelentések, az újabb meg újabb amerikai bom­bázások, a növényzetet elpusztító vegyszerpermetezés iszonyú hírei. S ha volt is egy-egy késett vissz­hangja a nyugati sajtóban a ve­teránok fellépésének, akadt nem egy gúnyos mérleg, amely a Viet­namban bevetett amerikai haderő és a néhány tüntető arányát ve­tette össze. Mintha abban a pá­ratlan küzdelemben, amely béke és háború, enyhülés és feszültség­­növekedés között esztendők óta zajlik, szabad lenne egyszerűen csak létszámról és arányról, ha­tásról és súlyról beszélni. Profitcsökkenés ? Az idén is, 1977 első napjaiban mind több Nyugaton az olyan, szándékosan pesszimista hangula­tot terjesztő jóslás, amely azt igyekszik sugallni, hogy már el­múlt az enyhülés időszaka, s ha nem is tértünk vissza abba a hal­latlanul hűvös időszakba, amelyet hidegháborúnak neveztünk, nap­jaink újra bonyolultabb és nehe­zebb próbákat, vitákat, feszültsé­geket hoznak majd, mint az előző esztendőkben. Alighanem arról van szó, hogy a tőkés világ nagy cégei közül azok, amelyeket pél­dául az Egyesült Államokban a katonai-ipari komplexum néven emlegetünk, az új amerikai elnök egyelőre még nem világos és ki­dolgozott politikai vonalának rá­juk esetleg profitcsökkentő hatását eleve olyan pesszimista világkép­pel fogadják, amely jó előre segít az eddiginél nagyobb katonai megrendelések elnyerésében ... Pedig ezt az esztendőt, 1977-et, függetlenül asztrológiai kalendá­riumoktól, hivatásos politikai jö­vendőmondóktól, mégiscsak józan derűlátással kell fogadni. A szo­cialista közösség országai, minde­nekelőtt a Szovjetunió, az elmúlt esztendőben jó néhányszor világo­san és érthetően kifejtették: akar­ják és támogatják a politikai enyhülés kiegészítését a katonai enyhüléssel, azaz jelentős lépések megtételével a leszerelésben. Az is világos volt a szocialista világ vezető politikusainak nyilatkoza­taiból, szavaiból, hogy ha most még nem kapnak igenlő választ az általános és teljes leszerelésre tett valóban legszélesebb körű ja­vaslataikra, akkor is lehetséges részletenként, szakaszokban előre­haladni. Más szóval, lehetséges és szükséges részeredményekkel, rész­megállapodásokkal kikövezni az utat a továbbhaladás számára. Ebből a szempontból érdemes újra olvasni a Varsói Szerződés politi­kai tanácskozó testülete legutóbbi ülésének záróokmányát, külön is figyelve arra, hogy abban jó né­hány olyan javaslat is szerepel, amely, ha megvalósul, első lépés­nek tekinthető a katonai enyhü­lésben. Józan derűlátás A józan derűlátást igazolja az a tény is, hogy a múlt esztendő utolsó napjaiban a megválasztott amerikai elnök, számos, a reális világpolitikai felismerések sorát tükröző nyilatkozata után azt is bejelentette, hogy szovjet—ameri­kai csúcstalálkozót tervez és közöl­te, „szeretne megállapodásra jutni a nukleáris fegyverek teljes szá­mának kölcsönös csökkentésében”. Azaz Carter még január 20-i hi­vatalba lépése előtt kifejezte kész­ségét a hamarosan megkezdődő SALT II. tárgyalásokon megállapo­dásra­­ törőbb amerikai álláspont kidolgozására, és arra is, hogy egy Leonyid Brezsnyevvel folytatandó megbeszélésen megkeressék a to­vábblépés útját. A szovjet—ameri­kai kapcsolatok kölcsönös előnyű továbbfejlesztése persze nemcsak a két nagy ország szempontjából lényeges, hanem döntő fontosságú az egész világ békéje dolgában. Az előttünk álló esztendőben ke­rül majd sor az európai biztonsá­gi értekezlet Helsinkiben közösen és egyetértően elhatározott folyta­tására is. Belgrádban már épül a palota, amelyben harminchárom európai és két amerikai ország képviselői felmérik majd, mi is történt a finn fővárosban elfoga­dott záróokmány megszületése óta? Helsinki valóban óriási je­lentőségű történelmi esemény volt és lényegében rögzítette a külön­böző társadalmi rendszerű orszá­gok közötti békés és kölcsönös kapcsolatok, vagyis a békés egy­más mellett élés elveit és normáit. Az előbb említett pesszimisták, persze már eleve is panasznapot akarnak Belgrádban — mintha nem éppen az elért eredményeket kellene számba venni és együtt, kölcsönös jóakarattal megtalálni a továbblépés útját. De Belgrádot illetően is reális remény az eny­hülés barátainak, híveinek győzel­mét előre látni. Nem hiszünk sem Nostradamus­nak, sem a többi, azóta divatozott politikai jósnak, a tényekből, a valóságból indulunk ki. De túl a nagy jelentőségű, úgynevezett „el­sőoldalas” világesemények mellett, a kis eseményekre, a három-, négy-, ötsoros hírekre is odafi­gyelünk és ezért gondoljuk azt napról napra erősebb a szándék és akarat világszerte, hogy ne új­ra feszültség következzék be, ha­nem legyen általánossá és teljes­sé az enyhülés, legyen 1977 a bé­kés egymás mellett élés eredmé­nyes esztendeje. GÁRDOS MIKLÓS RÉGI HOROSZKÓPÁBRA Nem hiszünk sem Nostradamusnak ! MAGYARORSZÁG 1977 1 3

Next