Magyarország, 1980. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-06 / 27. szám

Szovjetunió A jövő feladatai Új kongresszus előtt Brezsnyev Afganisztánról Több mint fél év van még ad­dig, amíg a szovjet kommunisták ötezernél több küldötte megkezdi majd tanácskozását Moszkvában, az SZKP XXVI. kongresszusának összehívása, a Központi Bizottság legutóbbi tanácskozása azonban joggal keltett máris nagy érdeklő­dést és figyelmet, nemcsak a Szov­jetunióban, hanem az egész vilá­gon. A pártkongresszus mindig rend­kívüli fontosságú, a párt és ezzel az egész ország politikáját megha­tározó esemény és nyilvánvaló, hogy a soron következő tanácsko­zás is ilyen lesz. Ki kell jelölnie az ország belpolitikájának, minde­nekelőtt gazdaságpolitikájának irányvonalát, mégpedig nem csu­pán az új ötéves terv időszakára, hanem gyakorlatilag az ezredfor­dulóig , hiszen a Szovjetunióban mind nagyobb fontosságot kapnak a hosszú távú gazdasági tervek. Ugyanakkor összegeznie kell az or­szág külpolitikájának főbb tenni­valóit az adott nemzetközi hely­zetben s ez különösen nagy jelen­tőségű feladat, hiszen az SZKP, a szovjet állam nemzetközi politi­kája meghatározó jelentőségű az egész világhelyzet alakulása szem­pontjából. A plénum­­ a világról Aligha véletlen, hogy a kong­resszust összehívó tanácskozáson a párt Központi Bizottsága éppen a nemzetközi helyzet kérdéseivel foglalkozott behatóan. A plénumok igen gyakran tárgyalják a gazda­sági politika kérdéseit, külpoliti­kai problémákról viszonylag rit­kábban hangzik el állásfoglalás s ez különösen megnöveli a Gromiko külügyminiszter referátuma alap­ján most elfogadott határozat je­lentőségét. Megjelöli azt az irány­vonalat, amely a pártkongresszus elkészítésének szakaszában a párt s ezzel a Szovjetunió nemzetközi tevékenységét jellemzi majd. A Két korábbi pártkongresszus, a XXIV. és a XXV. határozta meg az SZKP számára a nemzetközi politika fő irányvonalát, azt, amit összefoglalóan a párt békeprog­ramja néven ismert meg az embe­riség, s tanult meg értékelni az elmúlt évtizedben. Ez a program hozta meg eredményeit az olyan fejleményekben, mint az enyhülési folyamat megindulása, az európai rendezés, a biztonsági és együtt­működési értekezlet, vagy a koráb­ban létrejött szovjet—amerikai megállapodások. A kérdés most az, hogy kell-e módosítani a programot a jelen­legi megváltozott, bonyolultabbá vált világhelyzetben. Bár a végle­ges választ nyilvánvalóan csak a kongresszusa adja meg, a Központi Bizottság mostani állásfoglalását jogosan lehet iránymutatónak te­kinteni. A párt a mai körülmények kö­zött is változatlanul kitart a két kongresszuson elfogadott program mellett. Folytatni kívánja a béke­politika alapvető elemeinek meg­valósítását, a testvéri szocialista országok összefogásának, együtt­működésének állandó továbbfej­lesztését, a szabadságukért és füg­getlenségükért küzdő népek jogos harcának támogatását és a küz­delmet a háborús veszély kiküszö­böléséért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a leszerelésért, a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködéséért. Ez a három alkotóelem elválaszt­hatatlan egymástól, egyszerire va­lósul meg s egyik sem szorulhat háttérbe a másik miatt. Tényezők összhangja A három tényező egyidejű hang­­súlyozása mutat rá az SZKP béke­programjának lényeges elemére, arra, hogy mindhárom együtt je­lenti a közös célt. Ha bárki arra számított, hogy például a békés együttműködés fejlesztésének ígéretével arra ve­heti rá a Szovjetuniót, hogy fel­adja a szabadságukért küzdő né­ é­peknek­ nyújtott támogatást, ak­kor olyasvalamire számított, ami nyilvánvalóan ellentétes a nyilvá­nosan meghirdetett programmal, olyan elvi engedményt jelentett volna, ami eltérne a két kong­resszus által megszabott felada­toktól, az SZKP egész politikájá­tól. A hetvenes években a vezető tő­kés országok — igaz, főként a rea­litásoktól kényszerítve — tudomá­sul vették ezt. Most viszont fő erő­feszítésük arra összpontosul, hogy meggátolják ennek a folyamatnak érvényesülését s ráadásul a Szov­jetuniót tegyék felelőssé a helyzet romlásáért. A központi bizottság ülése aláhúzta, hogy a párt, a kor­mány ebben a helyzetben valódi önmérsékletet, szilárdságot, elvisé­get tanúsít, nem ül fel a provo­kációknak, de ugyanakkor ha­­tározottan­ visszaver mindenfajta támadási kísérletet. Jellemző erre a párt vezető tes­tületének az Afganisztán körül ki­alakult helyzettel kapcsolatos ál­lásfoglalása. Leonyid Brezsnyev beszédében világosan leszögezte: az Afganisztánnak nyújtott szovjet katonai segítség olyan lépés volt, amire az imperialista akciók kény­­szerí­tették rá a Szovjetuniót s ame­lyet a pillanatnyi helyzet követelt meg. Bár a szovjet katonai egysé­gek részleges kivonásáról szóló nagy fontosságú bejelentés csak vé­letlenül esett egybe a párt vezető testületének tanácskozásával — hi­szen ezt a lépést mindenekelőtt az afganisztáni­ belső helyzet alakulá­sa tette lehetővé! — a döntés vilá­gosan mutatja, hogy a Szovjetunió célja Afganisztánban mindenek­előtt az átfogó és az afgán nép egészének érdekeit szolgáló rende­zés elősegítése. Amikor a belső helyzet alakulása lehetővé teszi a csapatok egy részének kivonását, akkor azok haladéktalanul távoz­nak is és minden bizonnyal ennél szélesebb körű kivonásra is sor ke­rülhet, abban a mértékben, ahogy azt a külső és belső feltételek le­hetővé teszik. Nincs azonban arról szó, s ezt a plénum igen határozottan szögezte le, hogy lehetséges volna más meg­oldás, mint amilyent az afgán kor­mány javasolt. A békeprogram egyik összetevőjét, a szabadságu­kért küzdő népeknek nyújtott tá­mogatást, nem áldozzák fel a „má­sik tényező” kedvéért. Ez a magya­rázata annak, hogy a Szovjetunió — a plénumon is megerősített po­litikából kiindulva — igen határo­zottan utasított el minden olyan „ideiglenes” vagy „átmeneti ren­dezésre” vonatkozó tervet, amely tulajdonképpen csak álcázott kí­sérlet az Afganisztánban bekövet­kezett változások visszafordítására. Magasabb szintre Az Afganisztán körül kialakult helyzet rendezése természetesen csak­ egyik, bár igen időszerű fel­adata annak a nagy munkának, amelyet az SZKP szükségesnek tart nemzetközi problémák meg­oldása érdekében. De ennek a fel­adatnak megítélése is mutatja: a párt vezető testülete a kongresz­­szus előtti időszakban a korábban megjelölt program folytatását kí­vánja megvalósítani, természetesen az adott körülmények figyelembe­vételével, de jottányit sem változ­tatva a kongresszusok által meg­erősített célokon. Az új pártta­nácskozás előkészítése idején ez a program marad érvényben s nyil­vánvalóan a XXVI. kongresszus is a folytatást kívánja biztosítani. Ugyanígy a megkezdett munka folytatását, magasabb szintre eme­lését jelölte meg az SZKP kong­resszusa előkészítésének legfonto­sabb teendőjeként a plénum a Szovjetunió belpolitikáját, gazda­ságpolitikáját illetően is. Brezsnyev rámutatott: a párt politikájának megvalósítása eddig is pozitív eredményekkel járt. Éppen ezek az eredmények hozták magukkal az új, az eddigieknél nagyobb szabá­sú, nemegyszer bonyolultabb fel­adatokat s a kongresszus egyik teendője az, hogy megszabja a megoldás útját. „Minden eddigi kongresszus új távlatokat nyitott meg pártunk és országunk előtt. Meggyőződésem, hogy ilyen lesz a soron következő kongresszus is, amely arra hivatott, hogy megha­tározza a stratégiát és a taktikát a kommunizmus építésének most kezdődő szakaszára.” A gazdasági munka Az SZKP Központi Bizottsága a gazdasági munka magasabb szint­jének megvalósítását tekinti kulcs­­fontosságú­ feladatnak s ez nyil­vánvalóan megfelelő helyet kap mind a kongresszus előkészítésé­nek szakaszában, mind a párt leg­magasabb szintű tanácskozásán. A legfontosabb ma a szovjet gazda­ság intenzivitásának növelése, ha­tékonyságának emelése, a minőség javítása, a tudományos-műszaki fejlődés eredményeinek gyors al­kalmazása, a munka termelékeny­ségének növelése, a munkafegye­lem javítása. Ezek korántsem új feladatok, de megoldásuk módját a kor követel­ményeinek megfelelően kell kidol­gozni. Mégpedig úgy, hogy na­gyobb távlatokban, a közvetlen napi feladatokon túlmenően gon­dolkodva szabják meg a teendő­ket. Egyszerre merülnek fel olyan tennivalók, mint a szovjet nép­gazdaság új fűtőanyag- és ener­getikai szerkezetének kialakítása, a mezőgazdaság hozamának gyors ütemű fejlesztése, a közszükségleti cikkek gyártásának nagyszabású fejlesztése, a lakosság életszínvo­nalának jelentős emelése. Olyan átfogó program kidolgozása tehát a feladat a kongresszus számára, amely mindezeket a teendőket egy­szerre, magas színvonalon, a szov­jet gazdaság által nyújtott lehető­ségek teljes kihasználásával teszi megoldhatóvá. A kidolgozás munkája természe­tesen már megkezdődött, de éppen a kongresszus előkészítésének köz­vetlen szakaszában kell befejeződ­nie, úgy, hogy a munkába bevon­ják a szovjet kommunisták több mint 17 milliós seregét s velük együtt az ország minden polgárát. Az előkészítés munkája formai­lag a pártalapszervezetek beszá­moló és küldöttválasztó taggyűlé­seivel csak az ősszel kezdődik meg. De a kongresszus összehívá­sának másnapján már megkezdő­dött az országos előkészület — a munkafelajánlásokkal, a kongresz­­szus tiszteletére tett vállalásokkal, a szocialista versenymozgalom új kezdeményezéseivel. KIS CSABA is A KREML A MOSZKVA FOLYÓRÓL NÉZVE Meghatározza a stratégiát és a taktikát MAGYARORSZÁG 1980/27

Next