Magyarország, 1991. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-04 / 1. szám

A Nagyüzem a­­ Házban — Közjáték — Borz (el)borzasztott Mire olvasóink kezébe kerül lapunk, lesz 1991. évi költségvetése az országnak. Ebben a mondatban benne van minden jó, amit a­­tör­vényhozó testület legutóbbi napjairól el lehet mondani. A megkésve beterjesztett, sokaik vé­leménye szerint átgondolatlan költségvetési törvényhez a képviselők elképesztő mennyisé­gű módosító indítványt nyújtottak be. Annyit, hogy az ünnep utáni első plenáris ülés esté­jén, 27-én ,még nem lehetett­­látni, mikor lesz vége a részletes vitának. A világpolitikát egy kicsit sem izgatja, hogy a magyar kormány késlekedett elkészíteni az állami költségvetés tervezetét — a világpo­litika megy a maga útján tovább, kiszámít­hatatlanul, mint évszázadok óta. Az öböl­vál­ság miatt kellett 18-án késő este zárt ülést tartania az országgyűlésnek, félretéve az ugyancsak fontos belpolitikai megtárgyalandó­­kat. Az újságírókat, meghívottakat ilyenkor még az ülésterem közeléből is eltávolítják. Jobb dolgunk nem lévén, toporogtunk a do­hányzóban, s találgattuk, miről lehet szó oda­bent. Mivel a környező országok közül több — Csehszlovákia, Románia — kérés nélkül fel­ajánlotta légterét felvonulási területként a Szaúd-Arábiába tartó amerikai és más had­seregeknek, úgy véltük, hasonló értelmű nyi­latkozatról tárgyalhatnak. Három óra is el­telt, mire megjelent Szabad György házelnök — Katona Tamás külügyi államtitkárral együtt i­s elmondta, a Magyar Köztársaság kislétszámú, szigorúan önkéntesekből tobor­zott egészségügyi csapatkontingenst küld az öbölbe, melyet ott angol parancsnokság alá helyeznek. Katona Tamás a közlést azzal egé­szítette ki, hogy az ő közelmúltbéli rijadi és londoni tárgyalásai készítették elő az ország­­gyűlés által megszavazott határozatot. Több újságíró rákérdezett: a légtér idegen katonák általi használatáról volt-e szó? Szabad György olyan válasz­t adott, amit a legnagyobb jóin­dulattal is csak talányosnál« minősíthetek, ma­gyarán nem tudtuk meg, hogy igen-e vagy nem. Mivel magyar katonát az ország határain kívülre vezényelni ősi alkotmányunk szerint közel 770 esztendeje egyáltalán nem egyszerű, megkérdeztem a történészprofesszor-házelnö­­köt: az országgyűlésnek az Öbölbe küldendő alakulattal kapcsolatos határozata azt is je­lenti-e, hogy a törvényhozás ismét alkalmaz­ta az Aranybulla vonatkozó rendelkezését? Nem — válaszolta Szabad György —, a Ház gróf Batthyány Lajos kormányának egy 1848- ban hozott rendeletét vette mintául határoza­tának meghozatalához. A háromnapos ünnep utáni első plenáris ülésen a költségvetési vitában Borz Miklós (FKgP) képviselő arra kérte törvényhozó­ tár­sait, hogy a honvédelmi tárca amúgy is 20 milliárddal megkurtított költségvetését ne fa­ragják tovább, inkább szavazzák meg. Hoz­zászólásának első részében kijelentette: „...Ma­gyarországnak jelenleg ellenségképe nincs ...”, majd egy bizarr fordulattal hazánkat Izrael­hez hasonlította, melyet csupa ellenséges ér­zelmű állam vesz körül. A képviselők — a fentieket hallva­­— igencsak felhördültek. Jo­gosan: a hozzászólás­­túlment a költségveté­si vitához fűzhető észrevételen, érintette a magyar kormány külpolitikai stratégiáját. Nem tudható, a hozzászólás milyen reakció­kat kelt az egyébként is érzékeny, a miénk­hez hasonló átalakulási gondokkal küzdő szomszédos országok kormányaiból, de örven­detes, hogy Orbán Viktor, azonnal visszauta­­sítóan reagált Borz Miklós szavaira. Nagy tapsot aratott Oláh Sándor kétperces hozzá­szólása is, hiszen ő az egész PKgP-frakció nevében határolta el magát mindattól, amit a saját pártjához tartozó képviselő mondott. Sok a törvényhozók munkája , mégis van hiányérzetük. Több képviselőtől hallottam, hogy a költségvetéssel együtt meg kellett vol­na tárgyalni a társadalombiztosítás új rend­jét szabályozó törvényt is. Ez a véleménye Csehák Judit (MSZP) volt miniszter asszony­nak is, aki ezzel kapcsolatban a­­következőket mondotta: " A tavasszal feloszlatott parlament meg­kezdte átszervezni a társadalombiztosítás egész rendszerét, de úgy látom, ezt a mun­kát sem az új országgyűlés, sem a kormány nem folytatta. Az átalakítási terv azt céloz­ta, hogy a társadalombiztosítás rendszere le­gyen végre vállalkozó, viselkedjen pénzinté­zetként, tegyen szert a befizetéseken kívüli egyéb jövedelmekre, amelyek a későbbiekben szolgálhatnák a nyugdíjak vagy a családi pót­lék összegének megemelését. Tavaly hoztunk egy olyan törvényt, hogy a társadalombizto­sítás év végi zárszámadása hiányt nem mutat­hat ki, amennyiben így lenne, a kormány 4,3­­milliárd forintot köteles átutalni. Számítások szerint ez a biztonsági tartalékalap az idén­­mintegy 6 milliárd forint lesz. Ennek ismere­tében javasoltam: a járadékokra kifizetett összegen felüli maradvánnyal a jövőben ren­delkezzen a Népjóléti Minisztérium, s for­dítsa a családi pótlék és a nevelési segélyek felemelésére. Javaslatomat az illetékes bizott­ság elfogadta, hiszen valamennyien szeretnénk, ha 4,3 milliárd nem kerülne vissza a minisz­terelnökséghez. Nem biztos ugyanis, hogy ez utóbbi esetben szociális célokat szolgálna a továbbiakban. Bánffy György (MDF) és Vitányi Iván (MSZP) egyaránt arról beszéltek, hogy a költ­ségvetési tervezet nagyon mostohán bánik a közművelődésre fordítható állami pénzekkel. A legnagyobb kormányzópárt színművész-képvi­selője számadatokkal igazolva kérte az or­szággyűlést: adjon külön 10 százalékos bér­emelést a művészeknek, a közművelődésben és a közgyűjteményekben dolgozóknak, mivel bérszínvonaluk lényegesen alacsonyabb más értelmiségi munkakörökénél. Vitányi Iván ugyancsak konkrétan beszélt: külföldi példá­kat emlegetve összehasonlította a magyar és a svéd költségvetés egy főre vetített művelő­dési kiadását. A párhuzam ugyan bizarr, de az országgyűlés igazán megszívlelhetné kérését: kapjanak az önkormányzatok állampolgáron­ként 300 forint közművelődési célra — és csak arra! — felhasználható összeget. Amint arra egy kicsi ideje is lesz — és biztos, hogy lesz —, az országgyűlés megtár­gyalja a helyi adók kivetésének rendszerét. A tervezet szerint ez minden ház, illetve lakás­­tulajdonost, főbérlőt és üdülőtulajdonost érint­­majd. Ezzel az adóval kizárólag az önkor­mányzatok rendelkeznek majd, kedvezménye­ket is ők adhatnak, de az adó mértékét és jellegét törvény határozza meg. Erre vonat­kozóan több változat készült, az egyik­­sze­rint az is elképzelhető, hogy egy 100 négyzet­­méternyi lakóház után 30 ezer forintnyi adót fizethetünk az idén. Adózó, fizess! — ezt mondja a kormány. Miből? — kérdezzük mi. H. Z. Az országot járva sajnos, észre kellett vennem, hogy az emberek nagy többségének alaphangulatát a félelem határozza meg. Furcsa ez a félelem. Nem pusztán bizonytalanságot, a jövőkép elvesztését.., az anyagi javakban való gyarapodás lehetetlenségét jelenti, számtalan más formában is testet ölt. A Somogy megyei Bonnyán fél az a parasztember, aki évek­kel ezelőtt tejtermelő tehenészetet rendezett be. Fél, mert már hónapok óta az eredetileg garantált 13 forint helyett csak 6,50-et fizet neki a felvásárló, hitegetve azzal, hogy ha majd a vállalat­tól megvásárolják a tejből készült sajtot, megadja az összeg másik felét is. Ő attól fél, hogy nehezen megszervezett gazdaságát saját ■kezével kell elpusztítania. Fél az idén érettségiző középiskolás, attól fél, hogy munkanélküliként kezdi felnőtt életét. Az átlagos keresetű szakmunkás félelme onnan adódik, hogy nem tudjai, meddig tetszik az ő szeme munkaadójának, mikor válik munkanélkülivé, mikor kell két ököllel törölnie a szemét, a kilátástalanság miatt kibuggyanó könnyeit. Az óvodáskorú gyermekek szülei attól félnek,­­hogy az új évtől kezdve minden ötödik óvó nénit, dadust nekik kell majd fizetni. Nem is alaptalanul gondolnak erre, hiszen a fogkrémet, WC-papírt, papírszalvétát, színes ceruzát évek óta ők viszik az óvodákba. Félnek a nyugdíjasok, mind a két és fél millióan. Az egyik házaspár csak attól fél, hogy az idén már nem tud elmenni üdülni az elő- vagy utószezonban, a 35 évet egy munkahelyen ledolgozó szolnoki nyugdíjas adminisztrátor pedig attól, hogy egyetlen szórakozását, a televíziót, ki kell kapcsoltatnia, mert nem tudja majd fizetni. A lakiteleki példa rémisztő hatására félnek a közigazgatási alkalmazottak, az új rendszer által hatalomra segített polgármester bármikor az utcára teheti őket is, anélkül, hogy hozzájuk hasonló színvonalú szakemberekkel pótolni tudná őket. De félnek maguk a polgármesterek is, hiszen az első egy-két hónap után látják, a helyi politika korántsem azonos a helyben gyakorolt pártpolitiká­val; egy egész községnek, egy egész városnak felelősek minden tettükért. Félnek a harminc-ötven közötti gyermeket nevelő csa­ládok. Attól félnek, hogy növekvő gyermekeik alapvető igényeit sem tudják kielégíteni a felsrófolt lakástörlesztés, a személyi jövedelemadó, a távfűtés, a hús, a tej árának emelkedése miatt. És igazából az ő félelmük a legindokoltabb. Az utóbbi fél évben­­megjelent rendeletek, törvények ezt a korosztályt teszik szinte lehetetlenné, a derékhadat, akiktől a legszínvonalasabb és a leg­több munka várható. Fél a kiskunsági tanyán lakó parasztember, attól fél, hogy vele is megismétlődhet az, ami a szomszédjával, hogy álarcos fegyveresek sakkban tartva a családot, pótkocsis teherautóra pakolják fel a tanya egész állatállományát. Kétlem, hogy a hatalom nem érzékeli állampolgárainak foly­tonos, immár munkájuk normális menetét befolyásoló félelmét. Biztosan ismerik ők is ezt a félelmet. Mindenkinek tudnia kell, hogy az, aki fél, nem tud dolgozni. Mert fél. HEGYES ZOLTÁN HÉTFŐTŐL-HÉTFŐIG /

Next