Magyarország, 1898. január (5. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-01 / 1. szám

Budapest, 1898. szombat, január 1. dúlt, hogy nyomán a zajló Dunának­­ja neki­indultunk volna. Elsőrendű hazudozónak is­mertük régóta. Az első utczafordulónál hirtelen megállított bennünket. . . — Várjatok csak. Hogy hívják azt a másik szultánt, a­ki a Hét-toronyban van elzárva ? • — Mit akar ez a szultánokkal ? • * ■ — Nos, hogy hívják? Egyikünknek sem jutott hirtelen eszébe, csak úgy találomra mondottunk néhány jó­­hangzású szultán­ nevet. — Mohamed, Szulejmán, Effendi, Szofia ... Sőt valaki Allah-t is szóba hozta. De ezt kíméletlenül letorkoltuk. Muki energikusan rendelkezett: — Szamarak vagytok! —• Pista, szaladj vissza a kávéházba s kérdezd meg Spitz urat, ott él a kassza mellett. Egy-kettő ! Pista el­vágt­atott s beszerezte a szükséges informácziókat.­­ — Murát, — mondotta lihegve. Egyszerre mindnyájunknak eszébe jutott. — Hát persze, hogy Murát . . . —­­Most már minden rendben van. A többit elvégzem. És elvégezte. Őszintén szólva, nem minden szepegés nélkül léptünk az előszobába, mely kozma-illat páráitól sűrűn megtelt. Hja, féltizenkettő, s a vacsora nyolczra volt , mondva. ■ "Elsőnek Muki lépett az ebédlőbe, mi lesütött ■ szem­ekkel nyomában. Bertát oly makacsul I kapaszkodott a hátamba, mint a folyondár a I tölgy derekába. I A nagynénik kíméletlen, szigorú arczczal ■ fogadták a különös inváziót. A harcz kemény-I nek ígérkezett. A mely kormány az 1367 : XII. t.-cz. alapján — elmulasztja az önálló vámterületre való átmeneteinek fel­tételeit biztosítani, az azután hiába hi­vatkozik a törvény szavaira. Mert hiszen a törvény önmagában minden jogi lehetőséget megad bizonyos intéz­kedések tételére, de a közgazdasági érdekeknek a politikai kérdésekkel bár fonákul, de összefüggésbe hozott ín- intézkedések megtételét, a pénzügyi, a közgazdasági és adminisztratív előfel­tételek létesítésének egy egész sorozata teszi szükségessé, (Úgy van! balfelöl.) mert az 1867: XII. t.-cz. világosan ezt fejezi ki. Vissza kell állítani az 1867: XII. t.-czikknek erre vonatkozó intézkedé­seit a maguk őserejébe, a maguk eredeti komolyságába. (Úgy van­­ balfelöl.) Ez az alap, a­melyen a Ház egyhangú Muki melancholikusan üdvözölte a nagy­nénik komor testületét. Hangja az izgatott­ságtól érzékeny csuklásokat igyekezett el­követni. — Önök csodálkoznak ? Óh, önök joggal csodálkoznak. Oh, de önök nem sejtik, hogy még néhány órával ezelőtt milyen veszedelem fenyegette e derék házat. — Veszedelem ? — szólott közbe az egyik éltes­­lnő, kinek büszke arczáról szinte lerítt a sarokház. — úgy van, — folytatta Muki, — sőt mondhatnám halálos veszedelem, noha halá­los ellensége vagyok minden túlzásnak. • — Jézus Mária ! — sikoltott közbe Bernát fiatal felesége. — Mi történt, Bernát ? Bernát jónak látta homlokát törülni és kínosan sóhajtani. Muki sietett fölvenni a fonalat. — Nem tudom, szólhatok-e? A dolog kényes. Egy áruló szó, s mindnyájunk feje legördül. Egy kicsit meg is billentette a fejét, jelezni akarván, hogy hogy szokott az ilyesmi megesni. — De hát mi történt — sürgették a nagy­nénik bámulatos uniszonóval. — Szólhatok? — kérdő Muki titokzatosan. Hogyne, mi a nagynénik vagyunk. — Ah, igen? Csókolom kezeiket ... Az egészen, más . . . Legyen. Mindent elmondok. Ilyen körülmények között semmit sem szabad elhallgatnom. Ugy­e barátaim?­­ Néma fejbólintással igent intettünk. És Muki elkezdte meséjét titokzatos pislo­gásokkal, összeszorított torokhanggal. . . . Összeesküvés . . . Már régen . . . . Bernát még akkor fiatal volt . . . ifjú, lán- MAGYARORSZÁG 8 A kormány nyíltan kijelentette és újság­aival hirdeti, hogy igen is, nem hajtja végre, mert ezt neki Bécsben, a­hova engedelemért ordult, meg nem engedték. Harmincz év óta áll fönn a 67-iki alkot­­­ány, ő felsége által szentesítve. Ennek az alapján a nemzet vért és vagyont áldozott a monarchia czéljaira, olyan adóssá­gkért, a­melyeket soha nem csinált. 30 év az Asztria­­iak 900 milliót fizetett. A törvényi minden részében szigorúan végrehajtották, egy kraj­­ízárral az ország soha adós nem maradha­­ott, minden évben a pénz be volt szállítandó pontosan az osztrák pénztárba. Épkézláb-em­ber ki nem vonhatta magát, hogy a közös hadsereg kötelékében katonai kötelezettségé­nek eleget ne tegyen. A 67-iki törvény, mint megdönthetetlen, mint kérlelhetetlen, rideg pa­rancs állott mindig a nemzet előtt. A törvényben azonban foglaltatik a nemzet javára is intézkedés. És­pedig az, hogy Ausz­triával a gazdasági szövetség csak 10 évről 10 évre köttetik meg, s­­ha egyszer mindkét fél törvényhozása az egyezséget újra meg nem köti, akkor Magyarország gazdasági sza­bad rendelkezési joga, az önálló vámterület és a magyar nemzeti bank, azonnal életbe lép. Most, decs. 31-én van a tízéves szerző­désnek utolsó napja. A mai nap éjjelén lejár a gazdasági közösségünk Ausztriával. A ma­gyar kormány idejekorán — több, mint két évvel ezelőtt — megindította az egyezségi tár­gyalásokat, de azok Ausztria részéről már akkor nagy nehézségekbe ütköztek. A magyar képviselőházban szóvá tették a dolgot, szintén körülbelül két évvel ezelőtt. Apponyi Albert gróf és a kormány reámutat­tak arra, hogy Ausztriával az egyezségek nehéz­ségekbe ütköznek. A képviselőház tehát tanács­kozott afölött, hogy mi történjék az esetre, ha az új egyezség Ausztriával csakugyan meg nem lesz köthető. Apponyi Albert gróf sür­gette az összes előkészületek megtételét azon czélból, hogy az önálló vámterület 1898 január l-én haladéktalanul fölállítható legyen. A kormány kijelentette, hogy minden elő­késedet meg van téve, és ha az egyezség létre nem jön, 1898 január l-én az önálló vámterü­let­eit fog állíttatni! A kormány kijelentette azt is, hogy ha az egyezség még abban az évben létre nem jön, akkor a kormány a vámszövetséget egy évvel elbb föl fogja mondani és pedig azzal a komoly elhatározással, hogy a fölmondás után, ha az egyezség csakugyan nem jön létre, akkor az önálló vámterület tényleges fölállítása következik be, mert ezen határozott czél nél­kül a fölmondás csak üres ijesztgetés lenne, a­mi sértené úgy a magyar törvényhozás, mint a magyar kormány méltóságát. Ezek a képviselőházi tárgyalások olyan fon­tosak, hogy azokat szükségesnek találjuk az igazság kiderítés czéljából ismételten szó szerint közzétenni. 1896 február 24-én és a következő üléseken Apponyi Albert gróf és a miniszterek a kö­vetkező kijelentéseket tették: Apponyi beszéde 1896. február 24-ikén­ megállapodásra juthat, a­melyhez min­den párt, még a szélsőbal is, hozzá­járulhat, mert ez által élő való­sággá változtatjuk Magyarország köz­gazdasági önrendelkezési jogát. Ehhez pedig nem elég az, hogy szó­val hirdessék, hogy mi ehhez esetleg ragaszkodunk, hanem ehhez az szük­séges, hogy mindazon előintézkedéseket megtegyük, a­melyek szükségesek arra, hogy a törvény szerint kötelező- reg elrendelt tárgyalások meghiúsu­lása esetén az önálló berende­zésnek álláspontjára átmehes­sünk. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) E czélból tömérdek tanulmány teendő; a kormánynak és a vezető férfiaknak egyátalában tisztában kell lenniök az Ausztriával szemben fölál­lítandó vámvonal egész beren­dezésének költségeire nézve, mert 1897. deczember havától januáriusig senki meg nem csinálja az­­ önálló vámterületet ebben az országban. Ennek folytán a komolyságnak, a tör­vény rendelkezési élő erejének fel­tétele nem annak szóval hirde­tése, hanem ezeknek az elő­készítő intézkedéseknek megté­tele. Kérek tehát mindenkit, a­ki Magyar­­ország pénzügyi és gazdasági ér­dekeinek az 1867: XII. t. sz. alapján való megóvását komolyan akarja; a ki nem akarja, hogy számos erkölcsi momentum mellett még a kenyérkérdés is hozzájáruljon az 1867miki alap diszkreditálásához, nagyon ké­rem, hogy fogadja el a következő ha­tározati javaslatomat. Tekintettel arra, hogy ezek sze­rint olyan megegyezés, mely Magyar­­ország pénzügyi és közgazdasági goló szív . . . Méltóztatnak emlékezni, mikor Murát szultánt detronizálták. A nagynénik emlékeztek. Egyik pontosan czitálta a dátumot. — Igen, igen, akkor .. . Elhatároztuk, hogy kiszabadítjuk a boldogtalan török császárt, ki a penészes börtön fenekén . .. Ilyen az ifjú­ság ábrándja ... Ah, önök meg fogják ezt érteni ... A nagynénik igent bólintottak. Arczuk ércz­­vonalai enyhülni kezdtek. És Muki megkapó közvetetlenséggel ecse­telte a boldogtalan szultán végtelen szenvedé­seit, megtört lelkét, nemes szívét. Közbe sze­meit törölgette. Mi is, a nagynénik is. ... És megtörtént... összeesküdtünk. Az összeesküvés fejének Bernátot szemeltük ki. Ő volt lelke az egész mozgalomnak. Oh, ne ítél­jék el, hölgyeim. Vannak az életben pilla­natok .. . Itt el­akadt. Hosszú pauza következett. Muki sötéten meredt maga elé. ... Ma elárulták a titkot... El kellett éget­nünk az okmányokat... denaturált spiritusz­­szal. Vége mindennek! Ifjú, lelkes ábrándjaink egy hamutartóba zsugorodtak össze. Szegény Murát. . . Ezért nem jöhetett Bernát haza .. Oh, bocsássanak meg neki. Bernát egész testében remegve került elő hátam mögül. A tántik sorra ölelték. Mind a három a nyakán csüggött. A romantika bubája környékezte. Az Összeesküvők komor arczc­al nézték a megható családi jelenetet. Az óra éjfélt ütött .. . .• A merész játszma megnyertnek tetszett. Még nem egészen. Egy frakkos pinczér rontott be, kezében nehéz télikabát. Egyenesen Bernát-­ hoz lépett.

Next