Magyarország, 1898. január (5. évfolyam, 1-31. szám)
1898-01-01 / 1. szám
Budapest, 1898. szombat, január 1. dúlt, hogy nyomán a zajló Dunánakja nekiindultunk volna. Elsőrendű hazudozónak ismertük régóta. Az első utczafordulónál hirtelen megállított bennünket. . . — Várjatok csak. Hogy hívják azt a másik szultánt, aki a Hét-toronyban van elzárva ? • — Mit akar ez a szultánokkal ? • * ■ — Nos, hogy hívják? Egyikünknek sem jutott hirtelen eszébe, csak úgy találomra mondottunk néhány jóhangzású szultán nevet. — Mohamed, Szulejmán, Effendi, Szofia ... Sőt valaki Allah-t is szóba hozta. De ezt kíméletlenül letorkoltuk. Muki energikusan rendelkezett: — Szamarak vagytok! —• Pista, szaladj vissza a kávéházba s kérdezd meg Spitz urat, ott él a kassza mellett. Egy-kettő ! Pista elvágtatott s beszerezte a szükséges informácziókat. — Murát, — mondotta lihegve. Egyszerre mindnyájunknak eszébe jutott. — Hát persze, hogy Murát . . . —Most már minden rendben van. A többit elvégzem. És elvégezte. Őszintén szólva, nem minden szepegés nélkül léptünk az előszobába, mely kozma-illat páráitól sűrűn megtelt. Hja, féltizenkettő, s a vacsora nyolczra volt , mondva. ■ "Elsőnek Muki lépett az ebédlőbe, mi lesütött ■ szemekkel nyomában. Bertát oly makacsul I kapaszkodott a hátamba, mint a folyondár a I tölgy derekába. I A nagynénik kíméletlen, szigorú arczczal ■ fogadták a különös inváziót. A harcz kemény-I nek ígérkezett. A mely kormány az 1367 : XII. t.-cz. alapján — elmulasztja az önálló vámterületre való átmeneteinek feltételeit biztosítani, az azután hiába hivatkozik a törvény szavaira. Mert hiszen a törvény önmagában minden jogi lehetőséget megad bizonyos intézkedések tételére, de a közgazdasági érdekeknek a politikai kérdésekkel bár fonákul, de összefüggésbe hozott ín- intézkedések megtételét, a pénzügyi, a közgazdasági és adminisztratív előfeltételek létesítésének egy egész sorozata teszi szükségessé, (Úgy van! balfelöl.) mert az 1867: XII. t.-cz. világosan ezt fejezi ki. Vissza kell állítani az 1867: XII. t.-czikknek erre vonatkozó intézkedéseit a maguk őserejébe, a maguk eredeti komolyságába. (Úgy van balfelöl.) Ez az alap, amelyen a Ház egyhangú Muki melancholikusan üdvözölte a nagynénik komor testületét. Hangja az izgatottságtól érzékeny csuklásokat igyekezett elkövetni. — Önök csodálkoznak ? Óh, önök joggal csodálkoznak. Oh, de önök nem sejtik, hogy még néhány órával ezelőtt milyen veszedelem fenyegette e derék házat. — Veszedelem ? — szólott közbe az egyik élteslnő, kinek büszke arczáról szinte lerítt a sarokház. — úgy van, — folytatta Muki, — sőt mondhatnám halálos veszedelem, noha halálos ellensége vagyok minden túlzásnak. • — Jézus Mária ! — sikoltott közbe Bernát fiatal felesége. — Mi történt, Bernát ? Bernát jónak látta homlokát törülni és kínosan sóhajtani. Muki sietett fölvenni a fonalat. — Nem tudom, szólhatok-e? A dolog kényes. Egy áruló szó, s mindnyájunk feje legördül. Egy kicsit meg is billentette a fejét, jelezni akarván, hogy hogy szokott az ilyesmi megesni. — De hát mi történt — sürgették a nagynénik bámulatos uniszonóval. — Szólhatok? — kérdő Muki titokzatosan. Hogyne, mi a nagynénik vagyunk. — Ah, igen? Csókolom kezeiket ... Az egészen, más . . . Legyen. Mindent elmondok. Ilyen körülmények között semmit sem szabad elhallgatnom. Ugye barátaim? Néma fejbólintással igent intettünk. És Muki elkezdte meséjét titokzatos pislogásokkal, összeszorított torokhanggal. . . . Összeesküvés . . . Már régen . . . . Bernát még akkor fiatal volt . . . ifjú, lán- MAGYARORSZÁG 8 A kormány nyíltan kijelentette és újságaival hirdeti, hogy igen is, nem hajtja végre, mert ezt neki Bécsben, ahova engedelemért ordult, meg nem engedték. Harmincz év óta áll fönn a 67-iki alkotány, ő felsége által szentesítve. Ennek az alapján a nemzet vért és vagyont áldozott a monarchia czéljaira, olyan adósságkért, amelyeket soha nem csinált. 30 év az Asztriaiak 900 milliót fizetett. A törvényi minden részében szigorúan végrehajtották, egy krajízárral az ország soha adós nem maradhaott, minden évben a pénz be volt szállítandó pontosan az osztrák pénztárba. Épkézláb-ember ki nem vonhatta magát, hogy a közös hadsereg kötelékében katonai kötelezettségének eleget ne tegyen. A 67-iki törvény, mint megdönthetetlen, mint kérlelhetetlen, rideg parancs állott mindig a nemzet előtt. A törvényben azonban foglaltatik a nemzet javára is intézkedés. Éspedig az, hogy Ausztriával a gazdasági szövetség csak 10 évről 10 évre köttetik meg, sha egyszer mindkét fél törvényhozása az egyezséget újra meg nem köti, akkor Magyarország gazdasági szabad rendelkezési joga, az önálló vámterület és a magyar nemzeti bank, azonnal életbe lép. Most, decs. 31-én van a tízéves szerződésnek utolsó napja. A mai nap éjjelén lejár a gazdasági közösségünk Ausztriával. A magyar kormány idejekorán — több, mint két évvel ezelőtt — megindította az egyezségi tárgyalásokat, de azok Ausztria részéről már akkor nagy nehézségekbe ütköztek. A magyar képviselőházban szóvá tették a dolgot, szintén körülbelül két évvel ezelőtt. Apponyi Albert gróf és a kormány reámutattak arra, hogy Ausztriával az egyezségek nehézségekbe ütköznek. A képviselőház tehát tanácskozott afölött, hogy mi történjék az esetre, ha az új egyezség Ausztriával csakugyan meg nem lesz köthető. Apponyi Albert gróf sürgette az összes előkészületek megtételét azon czélból, hogy az önálló vámterület 1898 január l-én haladéktalanul fölállítható legyen. A kormány kijelentette, hogy minden előkésedet meg van téve, és ha az egyezség létre nem jön, 1898 január l-én az önálló vámterületeit fog állíttatni! A kormány kijelentette azt is, hogy ha az egyezség még abban az évben létre nem jön, akkor a kormány a vámszövetséget egy évvel elbb föl fogja mondani és pedig azzal a komoly elhatározással, hogy a fölmondás után, ha az egyezség csakugyan nem jön létre, akkor az önálló vámterület tényleges fölállítása következik be, mert ezen határozott czél nélkül a fölmondás csak üres ijesztgetés lenne, ami sértené úgy a magyar törvényhozás, mint a magyar kormány méltóságát. Ezek a képviselőházi tárgyalások olyan fontosak, hogy azokat szükségesnek találjuk az igazság kiderítés czéljából ismételten szó szerint közzétenni. 1896 február 24-én és a következő üléseken Apponyi Albert gróf és a miniszterek a következő kijelentéseket tették: Apponyi beszéde 1896. február 24-ikén megállapodásra juthat, amelyhez minden párt, még a szélsőbal is, hozzájárulhat, mert ez által élő valósággá változtatjuk Magyarország közgazdasági önrendelkezési jogát. Ehhez pedig nem elég az, hogy szóval hirdessék, hogy mi ehhez esetleg ragaszkodunk, hanem ehhez az szükséges, hogy mindazon előintézkedéseket megtegyük, amelyek szükségesek arra, hogy a törvény szerint kötelező- reg elrendelt tárgyalások meghiúsulása esetén az önálló berendezésnek álláspontjára átmehessünk. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) E czélból tömérdek tanulmány teendő; a kormánynak és a vezető férfiaknak egyátalában tisztában kell lenniök az Ausztriával szemben fölállítandó vámvonal egész berendezésének költségeire nézve, mert 1897. deczember havától januáriusig senki meg nem csinálja az önálló vámterületet ebben az országban. Ennek folytán a komolyságnak, a törvény rendelkezési élő erejének feltétele nem annak szóval hirdetése, hanem ezeknek az előkészítő intézkedéseknek megtétele. Kérek tehát mindenkit, aki Magyarország pénzügyi és gazdasági érdekeinek az 1867: XII. t. sz. alapján való megóvását komolyan akarja; a ki nem akarja, hogy számos erkölcsi momentum mellett még a kenyérkérdés is hozzájáruljon az 1867miki alap diszkreditálásához, nagyon kérem, hogy fogadja el a következő határozati javaslatomat. Tekintettel arra, hogy ezek szerint olyan megegyezés, mely Magyarország pénzügyi és közgazdasági goló szív . . . Méltóztatnak emlékezni, mikor Murát szultánt detronizálták. A nagynénik emlékeztek. Egyik pontosan czitálta a dátumot. — Igen, igen, akkor .. . Elhatároztuk, hogy kiszabadítjuk a boldogtalan török császárt, ki a penészes börtön fenekén . .. Ilyen az ifjúság ábrándja ... Ah, önök meg fogják ezt érteni ... A nagynénik igent bólintottak. Arczuk érczvonalai enyhülni kezdtek. És Muki megkapó közvetetlenséggel ecsetelte a boldogtalan szultán végtelen szenvedéseit, megtört lelkét, nemes szívét. Közbe szemeit törölgette. Mi is, a nagynénik is. ... És megtörtént... összeesküdtünk. Az összeesküvés fejének Bernátot szemeltük ki. Ő volt lelke az egész mozgalomnak. Oh, ne ítéljék el, hölgyeim. Vannak az életben pillanatok .. . Itt elakadt. Hosszú pauza következett. Muki sötéten meredt maga elé. ... Ma elárulták a titkot... El kellett égetnünk az okmányokat... denaturált spirituszszal. Vége mindennek! Ifjú, lelkes ábrándjaink egy hamutartóba zsugorodtak össze. Szegény Murát. . . Ezért nem jöhetett Bernát haza .. Oh, bocsássanak meg neki. Bernát egész testében remegve került elő hátam mögül. A tántik sorra ölelték. Mind a három a nyakán csüggött. A romantika bubája környékezte. Az Összeesküvők komor arczcal nézték a megható családi jelenetet. Az óra éjfélt ütött .. . .• A merész játszma megnyertnek tetszett. Még nem egészen. Egy frakkos pinczér rontott be, kezében nehéz télikabát. Egyenesen Bernát- hoz lépett.