Magyarország, 1898. június (5. évfolyam, 150-179. szám)

1898-06-01 / 150. szám

MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1898. SZERDA, JUNIUS I­V. ÉVFOLYAM, 150. SZÁM: A lobogós rendelet. Budapest, május 31. Az a lobogós körrendelet nemcsak kí­nos, de gyanús is. Mintha «stichpróbát» akarnának tenni, hogy mennyi a ma­gyar nemzeti szellem teherképessége ? És mintha tudni akarnák, hogy azon a síkos lejtőn, melyen gyermekes gondat­lansággal csúszunk a katonauralom ve­szélyeibe, tud-e még a nemzet ellenál­lási féket alkalmazni ? Ha az a lobogós körrendelet nem b­én mer, akkor nem tudom a czélját. Mert a sürgőssége indokolva nincs. Félreértésekre a 48 évi XXI. törvényczikk okot nem adott. Nyilvános ünnepélyek alkalmával, minden középületen és köz­intézetnél a nemzeti lobogó és az or­szág czímere használtassék. Ez világos beszéd. Mi a középület, mi a közintézet, melyik a nyilvános ünnepély ? — Íme ezt kellett a rendeletnek meghatározni. A­hol egészséges a közfelfogás és nem abban keresik a politikai feladatot, hogy lépten-nyomon hurkot vessenek a nemzet érzelmeire, ott a meghatározás könnyű, egyszerű, világos és megnyug­tató. De nálunk még a kétszerkettő sem négy. Nálunk minden kérdésnek külön komplikácziója van. Nálunk a szó ki van forgatva értelméből s a kötelesség összekevertetik a tilalommal. íme, nem minden középület: köz­épület. A nemzeti ünnep nem minden­kinek ünnep. A kinek szent hivatása a legdrágábbat — az életet adni a hazáért: lám, éppen annak nem ünnep a haza ünnepe! A körrendelet fölsorolja azon középü­letek kategóriáit, melyekre nemzeti zászlót kell kitűzni a törvényesen megállapított hivatalos ünnepek napjain. A honvéd­­épületek, minek a fő- és kerületi parancsnokságoknak palotái, továbbá a laktanyák és kórházak hiányoz­nak e sorozatból. Miért ? Feledékeny­­ség volna ? Ilyen hanyatlást az emlékező­tehetség mezején nehéz föltenni. Tehát szándékosság ? Erre a kérdésre nyugtalanító világot vet a körirat. Ugyanis megnevezi azon minisztereket, kik közreműködtek a kör­rendelet megállapításánál. Valamennyi együtt volt —­ egynek kivételével. Hát ez hol volt? Kocsikázott? Avagy tán beteg ? Ha nem volt velük a tanácsban, miért nem halasztották el a döntést ? Itt egy igen szokatlan okmány van a nemzetnek bemutatva. A kormány más­kor is adott ki köriratokat. De egyetlen eset sincs, hogy a rendelet fölsorolta volna azon minisztereket, kik abban közreműködtek. Ezúttal azonban föl­soroltatnak. Miért ? Várjon azért-e, mivel csak ezen az úton tudhatjuk meg mi halandó adófizetők, hogy a honvédelmi miniszter nem járult a körrendelethez ? Koránt­sem. Mi oka lenne a kormány­nak csak ezt tudatni? Hiszen senki sem kíváncsi az iránt, hogy a felelősségnek mekkora része terheli az egyiket, mek­kora a másikat. Mindenki tudja, hogy nálunk a felelősség üres szólam. Hozzá­járult-e a körrendelethez Fejérváry báró, vagy nem járult, azt senkinek nem jutott volna eszébe kutatni. A kormány rendelete tudtára adja az országnak, hogy Bánffy, Lukács, Erdély, Perczel, Wlassics, Dániel, Darányi álla­podtak meg a rendeletben. Ki kérdezte ? Senki. Mégis hirdetik. Tehát észre akar­ják vétetni, hogy csak ők és más nem. Az a más a honvédelmi miniszter. Nem jelent ez egyebet, mint ki nem egyenlíthető véleményeltérést az összes miniszterek és Fejérváry báró között. A rendelet tartalma pedig azt jelenti, hogy a fölmerült küzdelemben Fejérváry báró lett a győztes. Mintha a rendelet szo­katlan formája föllebbezés akarna lenni a nemzethez. Mintha tudtunkra kíván­­nák adni, hogy nem ők mellőzik a hon­védépületek fellobogózását, hanem a táborszernagy úr. És hogy a táborszer­nagy úr egyedül hatalmasabb, mint ők valamennyien. De az ilyen értesítés merőben fölös­leges. Eddig is tudtuk, hogy a katona nagyobb ar, mint a polgár. Azt is tud­tuk, hogy a katonaság szívét nem töltik meg a nemzet lelkivilágával. Rejtve az sem volt előttünk, hogy kormányunk úgy járja a tánczot, ahogy neki trom­bitálnak. Valóban a nemzetre appellálna az a körrendelet ? Ugyan melyikre ? Arra-e, a melyikből hatóságilag irtották ki a pol­gári szabadság jogérzetét ? Arra-e, a melynek érzelemvilágával úgy bántak, mint haszontalan czafranggal ? Avagy arra, a melynél az etnikai elemeket soha számba nem vétték ? A melynek érzé­kenységét merőben elfásították, mert sohasem szereztek neki elégtételt a becsületén esett zászlósértésekért. Nem, nem, egyéb a czélja annak a rendelet­nek. Kémlelni akarják a fölháborodás mértékét! De nem szükség nyugtalankodni. A Scemsser kielégítő eredményt mutat, íme, nem háborog senki. A nyári felhő egyet­len napig tartott. Hírlapjaink fölszisz­­szentek. A nemzet csodálkozva nézett oda: mit nyöszörög az a skribler ? Egyéb vidékein a közéletnek csend van. Ha nem lesz lobogó a laktanyákon, hát­­ nem lesz. Három külömböző szinű kelmedarabnak összevarrása és föltűzése éppen olyan mindegy, mint annak be­­mocskolása. Egy kis földcsuszamlás nem a világ. A csuszamlás, honvédségünk nemzeti jellegét borítja be . . . Ki bánja azt ? Eljövendő nemzedékek, kiknek csontjuk lesz a mi zsíros porczogóink helyén, áso­gathatnak majd az elborított nemzeti jelleg után az ítéletnapig. Nem fogják megtalálni. A miként nem találjuk meg a közös hadseregben az egykori ma­gyar véderő­szervezet nyelvét, szellemét, színeit. Mindössze a lobogóról van szó. Ha veszszük: rongy, ha veszszük­ krinodium. Mondjuk inkább, hogy szemfedő az alkot­mányosság ravatalán. Úgy tartottuk, hogy a honvédség nem­zeti intézmény. Panasz nélkül járult a nemzet pénz- és véradója ezen intéz­mény fejlesztéséhez. Honvédeink szine­­java szintén becsben tartja azokat a kapcsokat, melyek a nemzethez fűzik. De a fokozatos sülyedés nemállasztja a drága kapcsokat. A német nyelv térfog­lalása, a sürű­ áthelyezések a közös hadseregből, a jelző zászlók sárga-fekete színe , ime, a sülyedés stácziói. Lassú, de biztos folyamat ez. A fül megszokja az idegen nyelvet, a szem megszokja az idegen színeket, a lélek megtelik az áthelyezett tisztek osztrák szellemével. Most egy új stáczió előtt álljuk. Mikor a nemzet ünnepel, akkor a hon­véd ne ünnepeljen. A honvéd ne lesz- Hálhassa épületem a nemzet színeit. Hozzá kell szoktatni a honvédet ahhoz a gondolathoz, hogy ő nem szervi al­katrésze a nemzeti organizmusnak. Ne legyen neki öröm, a­mi nekünk öröm. Érezze magát köztünk idegennek. Mitől a polgár szíve megmozdul, az ne hevítse az ő kebelét. A haza pedig nem egyéb, mint egy utilizálandó terület a katonai intézmé­nyek részére. Ezt mutatja a kémszer. Az eredménynyel meg lehet elégedve — Krieghammer, Bertha Miklós. Szidóeszteség: Teréz-körút 19. sz. Kiadóhivatal: Teréz-körút 19. sz. Előfizetési ár: nefryed évre 3 írt 60 kr. •greez évre 14 ft­t — kr. Egyes szám ára: beiykaa 4 kr. Ti«éke»«kr. Lapunk mai szám? 16 oldal. Budapest, május 31. A képviselőház holnap, június hó 1-én déli 1él órakor formális ülést tar. Ez az ülés valószínű­leg igen érdekes lesz, a­mennyiben a kormány be fogja nyújtani a szesz- és c­ukor­fogyasztásra vonatkozó törvényjavaslatokat. Új tervek. A kiegyezési kérdésben új ter­vek merülnek föl. Eddig a kérdés a közvéle­mény előtt úgy állott, a­mint azt a Bánffy­­féle provizóriumos törvény helybenhagyta : t. i. vagy alkotmányos után megkötött váraszövet­­ség Ausztriával, vagy önálló vámterület. Most már mindenki tudja, hogy az előbbi eset tel­jesen lehetetlen, legire tehát következnék a második. Ennek elkerülései és kijátszása végett merülnek fel az új tervek, a­melyek oda lyu­kadnak ki, hogy a közös vámterület fentar­­tásával és a két állam közötti vámsorompók mellőzésével az «önálló berendezkedés» csak a fogyasztási területek elválasztására szorítkoz­zék, vagyis ne terjedjen túl azon, a­mi a ki­egyezési javaslatokban a fogyasztási adók be­szedése tekintetében már bennfoglaltatik. Hogy mi lehet ennek az eljárásnak a czélja, ma még

Next