Magyarország, 1898. július (5. évfolyam, 180-210. szám)
1898-07-01 / 180. szám
Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Okulás, Budapest, június 30. Szoczialista urak! Immár egy cseppet sem fél téleleb a magyar gazda. Harminczmilliós póthitellel és kvótaemeléssel a derék jó kormány arat, a vihar pedig csépel. Hazánk negyedrészében már be van fejezve ez a munka. Consummatum est. Ahol jég nem járt, ott silány a termés, miként Erdélyben és az Alföld keleti részében. Szoczialista munkásokra tizenkét vármegyében nincs immár szükség. A huzavonának vége. Mindegy már, van-e munkásigazolvány, vagy nincs ? Megtartják-e az aratók a szerződést, vagy nem ? Haragos mennykövek döntötték el a kérdést. A gazda nem gazdagabb a munkásnál, a munkás nem szegényebb a gazdánál. Megvan az egyenlőség. Éljen a szocziáldemokroka ! Nem aratunk, nem csépelünk. Hiszen ezt akarta a népboldogító vezérlet. A gondviselés súlyos akarata kezükre játszott. Nyaralni mehet a földmivelési minisztérium békességben. Raktározott munkásokra nincsen szükség. Sem csendőrre. A csend beállott hívatlanul. Katonáink is hűsölhetnek a laktanyák falai között. Nem kell lelövöldözni a népet. Elpusztul az már golyó nélkül is, nyomorban, éktifuszban, pellagrában. Két nap alatt — mit mondok ? — Két óra alatt négy millió ember maradt kenyér nélkül. Nem helyesen irom, így kell mondani: a kenyér reménye nélkül. Mert kenyere már sem volt. Hazánkban az ínség általános. A nyugdíjas miniszter urak ezt nem is sejtik. Sem a bankozó képviselők. Pedig úgy igaz, ahogy mondom, ínség van mindenfelé. Harminczéves butaságnak az eredménye ez. Ha nem butaság, akkor micsoda? Az a tervszerű központosítás, mely mindent egy helyre gyűjtött : a hatalmat, az erőt, a vagyont, a pénzt, a megélhetésnek föltételeit. Főváros és vidék, mintha két kémiszféra volna, de körforgás nélkül. Az egyiket állandóan süti a nap , a másik örök éjszakában tengődik. Az elmaradt vidéknek egyetlen forrása a föld. De légkörünk mozgása szeszélyes. Nem hoztuk rendbe sem erdőkkel, sem csatornahálózattal. Minden egyébre volt pénz. Ezer milliókat költöttünk a militarizmusra, Boszniára, czifraságra, osztrák államadóssági járulékra. Eközben a haza népének egyetlen megélhetési feltétele merőben elhanyagoltatott. Jégverés ellen persze sem az erdő nem használ, sem a csatornázás. De használ a kölcsönös és kötelező állami biztosítás. Ám, minden intézetnek képviselője van a Házban. Tehát darázsfészek lett volna ugye, a mi haszon az országnak ? S használt volna egy olcsó hitelszerezet. De a pénzintézetek képviselői szintén ott ülnek a Házban. Ez is darázsfészek lett volna. A dividencia leszáll, ha nem a központ táplálja drága és a nép által hozzá nem férhető pénzzel az országot. Hová apadna a Lánczy Leók 60—70 ezer forintos állása, ha egészséges, olcsó hitelhálózat volna az ország minden részében ? Mennyi kigyelejűség kell ahhoz, hogy egyetlen kockán forduljon meg hazánk egész gazdasági élete ! íme egy ország, mely a felhőkre van bízva. Az ingatag, a kiszámíthatatlan, az alaktalan és szeszélyes felhőkre ! Jó termést, rossz termést onnan kapunk. A felhő mindent adhat és mindent elvehet. Sorsunkat tőlünk nem függő tényezők intézik. Életünk rutria. Pedig harmincz békés évet adott nekünk a gondviselés kegyelme, hogy saját szerencsénknek kovácsai legyünk. Nem használtuk föl. Szamarak voltunk-e vagy gonoszak ? A berendezés tőlünk függött. Önként kínálkoztak a gyárvidékek. Nagyerejű hegyi zuhatagok, olcsó munkaerő, sűrű népesség, gazdag kőszéntelepek, kiterjedt birkatenyésztés, kender- és lentermő talaj, dús ércterek a földben . . . megvolt a gyáripar fejlődésének minden előföltétele. Piaczunk is volt, itt köztünk, készen. Nem kellett volna bejárni a világot, Tolnát-Baranyát, ismeretlen földrészeket, miként a német ipar teszi, hogy piacot leljen gyártmányai részére. Nekünk megvolt. Most is megvan. Hiszen a külföld lát el az élet legtöbb szükségletével. Okos, józan, hazafias vezetéssel egyidőben termelő és fogyasztó ország lehetnénk. Mezőgazdáinkat ellátná iparunk, iparunkat ellátná a mezőgazdaság. E szerencsés körforgással mi lehetnénk a föld legvagyonosabb országa. Erőben, egészségben a mi gazdasági organizmusunkat semmi sem érné utól. Jóformán semmit sem kellene külföldről vásárolnunk és jóformán semmit sem kellene a külföldnek eladnunk. Egy gazdasági zárt egészet alkotna hazánk, mely ideális függetlenségben élne, a világtermelés konjunktúrái által meg nem zavarva. De vezetőink minden alkalmat elszalasztottak. Most az osztrák válság új alkalommal kínál. Ezt már nem elszalasztják, hanemegyenesen elriasztják. Az idő megérlelte számunkra az önálló gazdasági rend minden elemét. Még a fát sem kell megrázni, hogy ölünkbe hulljon az érett gyümölcs. Mi pedig szaladunk a fa alól és készek vagyunk fondorlatokra és a törvények kijátszására, csakhogy urai ne legyünk saját sorsunknak. Csoda-e, ha ilyen vezetés mellett a felhőjárás egyetlen órai szeszélyétől függ nálunk a mindennapi kenyér ? Ma. Budapest, jan. 30. A megsértett országgyűlés. A Nemzet mai vezérczikke hosszan gorombáskodik azokkal a fejtegetésekkel, amelyeket mi tegnap ezen a czímen közöltünk. Nekünk igazságunk lévén, nincs szükségünk gorombaságra s igy beérhetjük azzal, hogy eloszlassuk a nemzet aggodalmait, amelyek nyilvánvalóan csakis alkotmányjogi ismereteinek hiányosságából származnak. A félhivatalos ránk fogja, hogy mi a képviselőház határozatát erősebbnek tartjuk a legfőbb felségjognál. Mi éppen az ellenkezőjét állítottuk, azt t. i., hogy egyik se erősebb a másiknál; se az országgyűlés a király rendeletét, se a király az országgyűlés határozatát felül nem bírálhatja s nem korrigálhatja. De azér, ha az országgyűlés az elnapolás kérdésében úgy határoz, ahogy az a felség intenczióival ellenkezik, megvan rá azalkotmányos mód, hogy ő felsége a maga legfőbb felségjogát érvényesítse. Az elnapolás daczára is ő felségének joga van az országgyűlést bármikor összehívni s az igy egybegyűlt országgyűlésnek azután megküldeni a maga legfelsőbb leiratát, mely vonatkozhatik akár elnapolásra, akár ülésszak-berekesztésre, akár feloszlatásra. Ez az eljárás felel meg a törvényhozás két egyformán szuverén faktora közti koordináczió viszonyának, s hogy egy kissé feltűnő formaságokkal jár, az talán nemcsak hogy nem baj, hanem a parlamenti alkotmányosság természetes követelménye. Hiszen, ha ő felsége, illetőleg ő felségének kormánya s a parlament között ellentét van , az ilyen eset csak megérdemli azt, hogy a lehető legünnepiesebb formában manifesztáltassék. Azt azonban, hogy a koronát a kormány a parlament felett suttyomban való appellatorium fórummá tegye, semmi szin alatt megengedni nem lehet. A parlament becsukta a maga ajtaját. A korona, ha úgy tetszik neki, kinyithatja s azután nyitva tarthatja, vagy újra bezárhatja. De betörni azt az ajtót nem szabad még a Bánffy úr felelőssége mellett sem. A Magyar Kereskeskedelmi Múzeum az osztrák kivitel szolgálatában. Többször megírtuk már, hogy keleti kereskedelmünk folyton hanyatlóban van és hogy onnan a sokkal távolabb eső országok árui is kiszorítják a magyar czikkeket. Megírtuk azt is, hogy a külföldi kereskedők több időt fordítanak arra, hogy a keleti ízlést és szokásokat tanulmányozzák, mint a mi kereskedőink és iparosaink. Legújabb értesülésünk szerint azonban más okok is forognak fönn, melyek keleti kivitelünket megbénítják. Néhány év előtt ugyanis a Magyar Kereskedelmi Muzeum köz- Szerkesztőség: Teréz-körút 19. sz. Előfizetési ár: negyed évre 3 frt60 kr. egész évre 14 frt — kr. Egyes szám ára: Lapunk szám? 16 oldal , helyben 4 kr. vidéken 6 kr. Kiadóhivatal: Teréz-körút 19. sz. , MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1898. PÉNTEK, JULIUS IV. ÉVFOLYAM 180. SZÁM