Magyarország, 1898. október (5. évfolyam, 272-302. szám)
1898-10-01 / 272. szám
,3.IV. • MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1898. SZOMBAT, OKTÓBER IV. ÉVFOLYAM 272. SZÁM Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy alap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Szorul a hurok. Budapest, szép 1. 30. Az egész kiegyezési huzavonában a legnevezetesebb dolog a magyar képviselőház mai ülésén esett meg. Mi történt? Egyszerűen az, hogy Bánffy úrról lehullott a lepel. Apponyi rántotta le, de aki a zsinórt szolgáltatta hozzá, az Bánffynak kedves kollegája, Thun gróf exczellencziája volt. Az osztrák képviselőházban tegnap a kiegyezési javaslatokkal együtt benyújtották azt a törvényjavaslatot is, amely a fogyasztási adók új átutalási rendszerét állapítja meg. Tudvalevőleg ez a javaslat van hivatva megszüntetni azt a kedélyes zsebmetszést, hogy a magyar földön fogyasztott osztrák eredetű konzum-czikkek után az adót az osztrák államkincstár vágja zsebre. A magyar kormány ezt állította oda a kiegyezési tárgyalások legnagyobb vívmányául,különösen pedig azt, hogy ezt a viv. irányt a funkum elejtésével sikerült kiküzdenie, vagyis, hogy a fogyasztási adók kérdése függetlenné tétetett a kvóta fölemelésétől, akként hirdették, mint a magyar álláspont föltétlen győzedelmét az osztrák álláspont fölött. Már most olvassuk el, mi van az osztrák törvényjavaslat hivatalos mellékletében, az indokolásban : «Ez alapelv megállapítását csak oly feltétel alatt nem fogja (az osztrák kormány) ellenezni, ha a másik államfélnek ekként pénzügyileg megerősödött helyzete a közös kiadásokhoz való hozzájárulásának fölemelésében megfelelő értékű kifejezést talál ... Az engedmény a magyar kvóta fölemelésétől tétezik függővé. Hogyan is mondotta Apponyi Albert gróf ? —. Vagy a magyar kormánynak az az állítása nem felel meg a valóságnak, hogy az osztrák kormánynyal a kvóta fölemelésére nézve nem jutott megegyezésre, vagy az osztrák kormány olyan vakmerőségre vetemedett, ami erkölcsileg lehetetlenné teszi, hogy a magyar kormány vele még szóbaálljon. Erre föláll Bánffy Dezső báró, és határozottan kijelenti, hogy a kvótában nem egyezett meg az osztrák kormánynyal. Már most ki mond itt — nem igazat ? Mert a két kormány állításai egymással homlokegyenest ellenkezők. Bánffy azt mondja, hogy a kvótakérdés az egyéb kérdsektől függetlenül fog megoldatni. Thun azt mondja, hogy a két kérdést együttesen fogják megoldani. Bánffy azt mondja, hogy a kvótán kívüli kérdésekre nézve van megegyezés, mert az megállapodás a kvótán kívül eső kérdésekre föltétlen . Thun azt mondja, hogy nincs megegyezés, mert a megállapodás a kvótaemelés föltételéhez van kötve. Hogy a kettő közül ki hazudik, azt csak erkölcsi bizonyítékokkal lehet eldönteni. Ezek pedig, fájdalom, nemzetünk szégyenére — Bánffy Dezső báró ellen vallanak. Meri-e azt tagadni a magyar miniszterelnök, hogy a kvóta fölemelésére nézve kötelezettséget vállalt ? Sajtója nem zengi-e évek óta a kvótaemelés dicséretét ? Pozícziójának nem-e a legfőbb erőssége ez az ígérete ? Nem tudja-e már három év óta azt Magyarországon minden gyerek, hogy Bánffy a kvótát föl fogja emelni ? Azt is meg lehet állapítani, hogy a két miniszterelnök közül ki követte az egyenes utat, és ki bujkált álnok ösvényeken. Thun gróf eljárása brutális, de egyenes volt; Bánffyé sima, de kétszínű, ravasz, furfangos. Thun gróf nyíltan megmondotta, hogy az osztrák parlamenttől nem vár semmit, és azért jobbnak látja azt össze sem hívni. Bánffy meg komoly képpel merészkedett a magyar parlamentben rámutatni arra, hogy ime, az osztrák parlament megkezdi munkásságát. Thun gróf nyíltan követelte, hogy a vámszövetség kifejezetten tartassék fönn, és ha a törvénybe ütközik, hát tolassék félre a törvény . Bánffy volt az, a ki a vámszövetséget hamis vignette, törvényes czégér alatt akarta ki árvák. — A Magyarország eredeti tárcsája. — A sarki czifra, háromemeletes bérházból, hol a tanácsosok laktak, derült arczczal lépett ki a kapun Szalántzy osztálytanácsos. Kissé hízásnak indult testén elegáns frakkruha volt, s a fején czilinder, gomblyukában tubarózsa volt, kezében pedig fehér keztyű. A járókelők — hiszen méltóztatik tudni, milyen a budapesti nép — utána fordultak, a mint fogai között füstölgő Izabellával, könnyed mozdulattal lépett a kétfogatába, mely a széles gyalogjáró előtt várakozott. — Szép lány, — mondta magában felhangon, mikor a kocsis csettintett a lovaknak és a frakker robogva kanyarodott el a körútról. A miniszteri tanácsosok háza tudniillik Szalántzy úr imént történt látogatása alkalmából ünnepies pillanatnak szolgált keretül. Irén, a család aranyhajú, karcsú és elkényeztetett gyermeke, az osztálytanácsos úrnak e látogatás ideje alatt mondta ki ugyanis hivatalosan azt a bizonyos boldogító «igen»-t, melynek a folytatása ezen a nyughatatlan földgolyón már annyi jámbor halandónak keserítette meg az életét. Végre is, Géza úr — ez volt a Szalántzy keresztneve — erősen kerülgette ugyan már a negyven évet és nem túlságosan adoniszi termetével meg Shakespeare-étől is némileg elütő espritjével is nem éppen volt állítható talán ugyan egy 21 éves ártatlan, fiatal leányteremtés elé férfiúi ideál gyanánt, mindamellett, tekintve, hogy szép állása, s a mi fő, szép vagyona és birtoka is volt; tekintve továbbá, hogy a méltóságos kisasszonynak meglehetős mértékben nagy igényei is voltak, valóban bárki teljesen nyugodt lelkiismerettel hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy a Réczeyék Irénje Szalántzy úrnak adja a maga puha, keskeny, formás, fehér kacsáját. Különben is Szalántzy úr, ki — mellesleg szólva — özvegy ember és három apró gyermeknek atyja is volt már, fogatot ígért, és örökösen tartó szórakozásokat, s ez döntött. Az öreg Rőczeynek volt ugyan valami négyötezer forint jövedelme, de magánvagyona nem volt, s a leánynak szörnyű lett volna még csak gondolni is arra a máskülönben éppen nem kizárt eshetőségre, hogy mi lesz, ha — mint az rémlátásaiban nem egyszer megfordult — papa penzióba megy, vagy — Isten óvjon! — egyszer meg talál halni. A szülök, akik nem maradandó vagyonukból, hanem csupán csak jövedelmükből kényeztetetve nevelik és elkapatják gyermekeiket, bizony meggondolhatnák, minő kisértéseknek teszik ki ez utóbbiakat akkor, mikor halálukat majdnem csupán, mint gyászoló gyermek, de, mint anyagilag, kényelem és élvezetek dolgában megrövidült kárvallott is fogják siratni. Réczeyék, mint teljesen a kor követelményeinek megfelelőleg «fölszerelt», modern szülők, bizonyára mindezeket a körülményeket is latba vetették akkor, mikor a Szalántzy-féle frigyhez egyetlen, szeretett leánygyermeküknek szülői beleegyezésüket és áldásukat adták. Magát Szalántzyt is egyébiránt csupán nemes indító okok — nevezetesen az apai kötelességérzet — bírták reá arra, hogy— mint bizalmasabb barátainak és vénkisasszony nővérének négyszemközt megsúgta, — felejthetetlen első felesége helyébe második hitvestársat is érceljen maga mellé. A gyermekeknek utoljára is : anya kellett, a mint azt Ilka, Szalántzynak alig egy esztendővel ezelőtt elköltözött néhai szegény felesége a maga jós szemeivel már akkor előre belátta. . . . Szegény, jó asszony — az özvegy férjnél, még a múlt héten is könny szökkent tőle a szemébe, mikor vénkisasszony nővérének mindezeket némi pátoszszal előadta, — szegény, áldott jó asszony ott feküdt a betegágyon. Lesoványodott szép fejét, melyből a hosszú betegség alatt oly sok drága, szőke haj kihullott, mereven slippesztette a fehér ágypárnák közé. Már a végét járta. A férj, mióta a kórtünetek súlyosabbra fordultak, állandóan ott ült a közös hálószobában. Máskor ugyan ezt nem igen szokta volt megtenni, mert hiszen, mint az asszonynak, aki azelőtt, mielőtt egészen elbetegesedett volna, gyakran sírt is e miatt — alkalomadtán nem kis szakértelemmel magyarázni szokta volt, magafajta állásban levő előkelő közhivatalnoknak nem szabad elhanyagolnia a társaságot. Innen kerülhetett ki azután a pletyka, amit a cselédek révén egynémely kotnyelesebb szomszéduk igyekezett terjeszteni, hogy tudniillik az osztálytanácsosok igen rossz házaséletet élnek és több efféle. De valószínű, hogy mindez csupán csak rosszakaratú pletyka volt. Mikor legalább szegény Ilka asszony a halálos ágyán feküdt, Szalántzy folyton a legnagyobb kitartással ápolta, biztatta, beczézte a beteget. A hidegség, mely házasságuk utolsó esztendejében határozottan bizonyos tért hódított Szerkesztőség: Teréz-körút 19. sz. az. negyed évre 3 fit 50 kr. egész évre 14 fit . kr. Egyes számára: helyben 4 kr. vidéken 6 kr. Kiadóhivatal: Terézkörút 19. sz. Lapunk mai száma 18 oldal.