Magyarország, 1909. augusztus (16. évfolyam, 205. szám)
1909-08-03 / 205. szám
BUDAPEST, 1909. AUGUSZTUS 31._____________KEDD___________________XVI. ÉVFOLYAM 205. SZÁM. Előfizetési ár s negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal Teréz-körut 19. sz. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt szíveskedjenek lehetőleg gyorsan intézkedni, hogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen Gazdasági evolúczió. — Külföldi tanulságok. — Xilnz, 1909. augusztus. (B. K.) Magyarország közvéleménye abban a hitben él, hogy Ausztriát és Nyugateurópa többi országait kizárólag a nagyipar teszi gazdaggá. Részemről az ellenkezőt tapasztalom. Itt, Felső- Ausztriában, ahol e sorokat írom, a nagy gépgyárak és egyéb óriási ipari vállalatok környékén, ott, ahol egy-egy falusi gyárban 2—3000 munkás dolgozik, a nép nyomorban él és a kivándorlás innét Amerikába semmivel sem kisebb, mint Magyarország egyes vidékeiről. A nagyipar tehát egymagában a nép jólétét nem képes emelni. Ezt a személyes tapasztalatomat támogatja különben Anglia pauperizmusa is. Ebben a gazdag, iparos államban a lakosság 25 százaléka olyan nyomorban tengődik, hogy az afrikai zulukaverek közül aránylagosan nem pusztul el annyi ember éhen, mint a hatalmas Angliában. És egészen hasonló jelenségek mutatkoznak a föld kerekségén mindenütt a kizárólagos ipari államokban. A felsorolt tények alapján mindenki természetesnek fogja találni, hogy újabb időben az összes nemzetgazdák és államférfiak komolyan kezdenek foglalkozni a mezőgazdaság fejlesztésével, mert kezdik belátni, hogy a nagyipar csak egy kis része a termelésnek és egymagában nem boldogíthat semmiféle népet vagy nemzetet. A legélesebben Bülow juttatta kifejezésre ezt a közgazdasági elvet, mikor mint német birodalmi kanczellár megokolta a magas mezőgazdasági vámok szükségességét. Történelmi jelentőségű beszédében azt mondta 1905-ben, hogy a német ipar többet produkál már, mint amennyit a német nép elfogyaszt; márpedig a német népnek nem az az érdeke, hogy a mezőgazdaságtól elvonja a munkásokat abból a czélból, hogy még több iparczikket gyárthasson idegen államok népeinek, hanem az az érdeke, hogy mezőgazdaságát parallel fejleszsze iparával s ne tegye magát függővé idegen hatalmasságok vámpolitikájától. Ki biztosíthatja Németországot a többi államok jóakaratáról ? Ha a német nép elhanyagolja a mezőgazdaságot és egyoldalúan csak ipari termeléssel foglalkozik, akkor Németország kényszerül kívülről táplálkozni és ellenséges szomszédaival szemben elvesztheti gazdasági függetlenségét. Németországnak tehát nem áll érdekében az ipar egyoldalú fejlesztése, hanem oda kell hatnia, hogy saját 60 milliónyi népe helyes arányban termeljen iparczikkeket és mezőgazdasági terményeket. List, a híres német közgazdász már évtizedekkel előbb elmondta azt, amit Bülow fenti beszéde tartalmaz, a mai német közgazdák pedig tényleg számszerűleg igazolják már, hogy a mezőgazdaság és ipar parallel fejlődése tette nagggyá Németországot, tehát nem — mint nálunk tévesen hiszik — kizárólag az ipar, hanem a mezőgazdaság és az ipar együtt. Amíg Németországban ugyanis csak az ipar fejlődött, addig a földmíves nép szegény maradt és Amerikába vándorolt. Pedig már a német ipar a múlt század hetvenes éveiben is hatalmas volt. Csakhogy még egy nagy, szervi hibában szenvedett akkor, tudniillik, főképpen a külső kereskedelem tartotta fenn és a nép nagy zöme még nem tudott iparczikkeket vásárolni. Ez a tespedés eltartott a nyolcvanas évekig. Ekkor múlt század utolsó két évtizedében belépett aztán a német mezőgazdaság is a kapitalisztikus termelési ágak sorába. A német gazda eltanulta az iparostól a gazdasági tevékenység természettudományi és kereskedelmi módszereit. A német mezőgazdaság Európában vezető szerepet kezdett játszani és olyan eredményeket ért el a földmivelés terén, hogy ma már 60 milliónyi népét önmaga képes táplálni. Németországban bámulatos példáit láttam annak, hogy mennyit kell a német földnek teremnie, ha 60 millió ember élelmezéséről van szó. Braunschweigban több ezer hektár kerti földön éznek iparszerű növénytermelést és évenkint 1000 márka tiszta hasznot vesznek ki egy hektár földből. Továbbá 30 esztendeje a porosz földbirtokosoknak még 10 millió hektár terméketlen földjük volt, ma csak egy millió hektár van. A fekete ugar Németországban jóformán megszűnt. A műtrágyahasználat salétromban 50 ezer tonnáról 500 ezer tonnára emelkedett, kálisában pedig semmiből két és fél millió tonnára szaporodott, a nyolcvanas években 25 ezer gépies lőerő állt a német mezőgazdaság szolgálatában, ma 300 ezer lóerő. A fejlődésben részt vettek az állami birtokok is. A porosz állam birtokainak évi bére középátlagos 10 márkáról 50-re növekedett, a magán- tulajdonban levő földek ára pedig helyenként 2 - 300 márkáról 2-3000 márkára emelkedett. A német mezőgazdaság eme világraszóló kibontakozása magával ragadta a földmíves nép jólétének emelkedését is. És ekkor következett be a legérdekesebb versenyfutás. Amint a gazda jómódú lett, az iparos is keresethez jutott, sőt gyakran alig volt képes annyit termelni, amennyit a jómódú földmíves nép fogyasztott. Az ipar fellendülése meg maga után vonta viszont a mezőgazdaság fejlődését, és amíg az ipar a mezőgazdasági evolúció előtt csak csigalépésekben haladt, addig az utolsó 30 év alatt a meseszerű hétmérföldes csizmában rohant előre. Néhány számérték fényt vet erre a kibontakozásra. A német nép fejenkint és évenkint való pamutfogyasztása fél kilóról 6 kilóra emelkedett, vasfogyasztása 30 kilóról 200 kilóra és húsfogyasztása 20 kilóról 55 kilóra szökött fel. A német építőipar a világ legelső ipara lett. 1882 óta az építőanyaggyártás és az építőipar munkásainak száma egymillió emberrel növekedett meg. A jólét általános emelkedését legjobban jellemzi azonban a jövedelmi adók megnövekedése. Poroszországban az állami adó 500 millió márkáról 2000 millióra emelkedett, amihez még hozzájárul az is, hogy a községi adók is megsokszorozódtak. Németországnak ez a nagyszabású haladása azóta tart, mióta mezőgazdasága is fejlődésnek indult, tehát a 80-as évek óta. Eddig ugyanis a német közgazdasági kibontakozás lassú tespedés volt, a nyolcvanas évek után pedig repülésszerű versenyfutás. Amíg a német ipar a külföldi piaczokra támaszkodott, amíg a koldus német paraszt fekete kenyérrel élt, putrikban lakott és ruha helyett rongyokba burkolódzott, addig a német ipar ólomlábakon járt és a német társadalom eladósodott szegény volt. A nyolcvanas évek hozták meg a fordulatot. A német mezőgazdaság azóta megháromszorozta jövedelmét. A német paraszt jólétben él. Munkát ad az iparnak s az ipar viszont a földmivelésnek. A 60 milliónyi német nép jóléte harmonikusan emelkedik és a német birodalom, gazdagsága biztos tudatában, a világ egyik leghatalmasabb politikai tényezője lett. A német nép itt vázolt gazdasági evolúciójából levonhatjuk következtetéseinket a magyar viszonyokra is. Az amerikai Unió és Németország gigászi kibontakozása azt bizonyítja hogy mezőgazdaság nélkül a kontinentális országok nem boldogulhatnak. Ne késlekedjünk tehát. Törekedjünk arra, hogy visszamaradt mezőgazdaságunk is nyugat-európai színvonalra emelkedjék, és akkor egyöntetű gazdasági fejlődés mellett, a magyarság lesz Európa egyik leggazdagabb népe, s mezőgazdaságunk ismét vezérszerepet fog játszani az egész világon. Laciink mai száma 28 oldal.