Magyarország, 1909. szeptember (16. évfolyam, 206-210. szám)

1909-09-01 / 206. szám

•* Dr. APÁTHY ISTVÁN hagyatékából 1922. BUDAPEST, 1909. SZEPTEMBER 1._____________SZERDA___________________XVI. ÉVFOLYAM 206. SZÁM. Előfizetési ára negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. f­őszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Teréz-körut 19. sz. Egyes szám­ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Tehetségtelen exisztencziák. Irta: Miklóssy István főgimnáziumi tanár. Budapest, augusztus 31. Manap az életet szocziális reformesz­­mék hatják át. Mindenki mindenben újat akar: a társadalomra nézve czél­­szerűbbet, jobbat és kényelmesebbet. Általános elégedetlenség nyomja a lel­keket. A társadalmi viszonyok megvál­toztatására minden ható­tényezőt meg­ragadnak és igy ennek a czélnak elérésére fel akarják használni az isko­lát is. Fennen hangoztatják, hogy a mai iskola nem az életre készít elő. Mind hangosabban követelik, hogy az iskola az élet szükségleteit tartsa szem előtt: azt tanítsuk, amire szükségünk van. A mai közszellem a praktic­izmus jegyé­ben született. Praktikusan élni, prak­tikusan tanítani, . . . mindent csak prak­tikusan ! Ezzel a követeléssel szemben az 1883-iki középiskolai törvény a kö­zépiskola czélját ideális szempontból abban állapítja meg, hogy az az ifjúsá­got „magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos kép­zésre előkészítse". Figyeljük meg most már, váljon az élet igényei ezt a kettős czélt fedik-e? A szülők, amidőn ifjaikat középiskolába adják és az ifjak, akik középiskolába járnak, nem ezt a törvényszabta ideális czélt követik. Nem. Ezek praktikusan gondolkodnak. Ezek azt akarják, hogy kenyeret adjanak és kenye­ret kapjanak. Mindenki, aki közép­iskolai oktatásban részesült és a köz­ügyét, a hazát, vagy a társadalmat szolgálja, vizsgálja meg saját helyzetét; vizsgálja meg, hogy általános tudásra, avagy szaktudásra van-e első­sorban és legfőképpen szüksége. Maga a tanár, akinek a törvény szövege szerint álta­lános műveltséget kell nyújtania, any­­nyira szakműveltséggel rendelkezik csu­pán, hogy például a mathematikus a német irodalomban csak annyira jára­tos, mint a nyelvész a mathematika elemeiben. A tudós egyetemi tanár, ha történész, a matematikából vagy a fizikából, vagy akár a magyar iroda­lomból alig állhatna a nyolczadik osz­tály vizsgálata elé. Pedig az 1883 iki törvény szelleme szerint a matematika, a fizika, az irodalom stb. tudása az ál­talános műveltséghez hozzá tartozik. A franczia középoktatásra vonatkozó tantervi utasítás (Plan d’études dans les lycées et collèges) például kifeje­zetten gondoskodik arról, hogy az inté­zetek a tanulókat, jövő pályájukra való különös tekintettel, a leghasznosabb oktatásban részesítsék. Francziaország­­ban a középfokú oktatás — éppen a hajlam szerinti pályaválasztás okából — nem általános és körvonalazatlan czélt szolgál. Az ifjú aszerint, amint haj­lamot, tehetséget érez bizonyos pálya, vagy hivatás iránt, aszerint látogatja a középiskolának szakcsoportok szerint szétágazó egyik vagy másik ágát. A szakcsoportok ezen szét­ágazó rendszere mellett az a tanuló, aki kalkuláló­képességet érez magában, ügyesen rajzol, és így természetes okoknál fogva mérnök óhajt lenni, m­ár a középiskolában választott pá­lyája felé kész utat talál, amennyiben kétségkívül a természettudományi osz­tályt fogja látogatni. Nálunk, ha a ta­nuló tisztában van azzal, hogy mérnök lesz, az az érettségi vizsgálatig a mathe­­matikát és a természettudományokat csak olyan mértékben tanulhatja, mint az, aki például a klasszika filológiából készül tanári pályára. A franczia iskola tehát főtekintetét — amellett, hogy általános műveltségre és tudásra is oktat — a való élet azon tényleges állapotára irányítja, amely szerint manap mindenféle igazi tudás, szaktudás. A mi középiskolai rendsze­rünk legfőbb baja éppen az, hogy nem lehetünk tekintettel a gondjainkra bízott ifjak hajlamára. Mindenkit, aki közép­iskolába jár, egyformán tömünk meg olyan tudással is, mely azt a határozott hajlamot még esetleg tompítani is ké­pes. A mi rendszerünk mellett az a fontos pedagógiai elv, amely a növen­dék egyéniségének különös figyelembe- Lapunk mai száma 28 oldal. /­ A királyné hajfürtje. Irta: S.s Edo. I. A fiatal király nagybete­gén feküdt fehér ízjárványpalotájában, amely a Kelet minden pompájában viruló pálmakert közepén állott. Hozattak ágyához tudósokat Egyiptomból, a­kik a jótevő Ptah isten kegyelméből az or­vostudomány legnagyobb mesterei a földön; Eskaláp papjait Görögországból, akik ezerféve­­rral kenték be lázas testét; prófétákat Pa­lesztinából, akik kezük érintésével adják visz­­sza az egészséget. Eljöttek a perzsa mágu­sok, akik telefüstölték a szobáját­­és titok­teljes igéket mormoltak feje körül; indus va­rázslók, akik bűbájos drágakövekkel gyógyí­tanak; hun madárjósok, akik a madár röpté­ből iparkodtak kiolvasni, hogy lehetne szen­vedéseinek véget vetni; és muzulmán dervi­sek, akik ü­völtve igyekeztek belőle kiűzni a gonosz szellemet. Mindez nem használt, a ki­rály mind halványabb lett és mindjobban sor­vadt a koporsóba. És udvarmestere titokban már a fényes gyászszertartáson törte a fejét, amint hű szolgához illik, amire szeretett urá­nak szüksége lehet. Szomorúságba merült az egész birodalom, amely különben vidám és boldog volt, mint a tündérország. Gyászolták őt az öregek, akik bámulva tisztelték vén em­berhez illő eszét, de még jobban gyászolták az asszonyok, akik szerelmesek voltak a fia­tal király deli szépségébe. S a király égető kínok közt Vergődött ágyán, orvosok bal­zsama, papok áldozatai, asszonyok könyei nem bírták talpra állítani többié. II. Pedig hiába Volt a délczeg, a hős, a fiatal királyba szerelmes birodalmának minden asz­­szonya, akik tüzesek voltak és sóvárak, mint a forró, nyári sóhajtás. A király egyetlen asszonyt ölelt körül véghetetlen szerelemmel, mint ahogy az óczeán ölel körül egy kicsi, virágos szigetet. Feleségét szerette ő, akivel néhány évvel ezelőtt ülte meg káprázatos fé­nyű lakodalmát. Hét napra száműzve volt ak­kor a bánat és az éjszaka; piros fáklyafény mellett kerekedtek tánczva még a rabszolgák is; kincstárából aranyeső hullott a népre s aranyesőnél fényesebben és boldogitóbban bo­rult a királyra gyönyörű, ifjú hitvesének aranyhaja. A beteg király most reszketve nyújtot­te ke­zét az imádott asszony felé és elhaló hangon suttogta neki. — Nem fáj nekem, hogy itt kell hagynom: a nap ragyogását, országom­ virulását, népem szeretetét. De fáj, hogy itt kell, hogy hagyja­lak téged, akinél szebb, jobb, tisztább hit­vessel nem áldott még meg halandót az ég kegyelme soha. Mert a nap másra is ragyog, nem csak reám; országom virulását mások is élvezték, nemcsak én; népem átruházza sze­retetét öcsémre, aki követni fog a trónon. De a te szerelmed­ másra nem ragyogott soha, csak reám­; a te ajkadt rózsáit nem szakasz­totta le más soha, csak én; és a te szerete­ted ott fog gyászolni síromnál örökké. Ezért a legnagyobb gyötrelem tőled elszakadnom — s mégis megédesíti halálomat az a gondolat, hogy te az enyém voltál egészen és egyedül. Nemde, én áldott hitvesem? — A tied, a tied­, — rebegte az asszony S lehajtotta aranyhaja fejét, mely az ágy bí­bor függönyei között vöröses fényben égett. És szeméből sűrű, keserű könycseppek hullot­tak férje kezére, aki só várán felcsókol­ta a­ drága cseppeket. Azt hitte róluk, hogy a szo­morúság könyei, melyekkel elsiratja őt az az asszony, aki mindig, mindig hűséges szere­lemmel ölelte őt körül. S­ajkát égették a könycseppek, de mégis olyan édesek voltak, olyan édesek... III. S­álom szállott a beteg szemére s az álorrt homályából titokzatos fellegek közül elébe lé­pett egy tündöklő alak: — Ki vagy te, csodás nemtő? — kérdő reszkető hangon a király. — Égből szállot­­tál-e le és az istenek küldének-e hozzám? — Jól mondod, hogy az égből szállottam­ alá, — csendült m­eg a nemtő ajkán. — Hoz­zád küldöttek az istenek, akik mindent lát­nak és tudnak. Ajkamon az igazság, az ő igaz­ságuk. — És mit hoztál nekem az égből? — Az istenek szive megindult rajtad,­­és gyó­gyulást küldenek neked. Megenyhülnek szen­vedéseid és eltávozik fejedről a halál, ha meg­fogadod tanácsaikat. — Megfogadom, megfogadom. Hisz úgy sze­retek élni, az én szerelmes hitveseimmel... — Jó. Tehát halld az istenek rendelését. Ha egy asszony, aki férjéhez hitelen nem­ volt soha, levágja hajának egy fürtjét és te szíved fölé teszed a selyemszálakat, azonnal kikelhetsz az ágyadból és egészségesebb lessz, mint valaha voltál. De jól vigyázz: tiszta, mint a liliom illata! Mert ha bűnös nő hajfürtjét érinti csókod­: a sorvasztó kín tovább dűl ben­sődben és rettentő kínok közt halálra fog gyöt­­reni téged"! . .. val.Wd

Next