Magyarország, 1919. október (26. évfolyam, 116-141. szám)

1919-10-09 / 122. szám

2 tolna. Eközben történt,hogy a proletárdiktatúra megbukott és hogy Romanelli alezredes szívességéből autón Bécsbe utazhattam. — A továbbiakban’ azt akarja rám fogni, hogy én Friedrichhel puccsban megállapodtam volna. Hát ez nem áll. Friedrich hozzám jött , ugyan, tudatta velem szándékát, hogy még aznap a puccsot megcsinálja és erre a célra negyvenezer ember áll a rendelkezésére. Ugyanekkor határozottan kijelentette, hogy akár beleegyezem, akár nem, ő ezt megcsinálja. Lebeszélni igyekeztem őt erről, de nem sikerült, mire közöltem vele. Hogy most indulok Bécsbe, várja meg ottani tárgyalásaim eredményét. Ő azonban csak két napi halasztásba volt hajlandó belemenni és csak nagy nehezen ment abba bele, hogy még egy napig, vagyis szerda estig vár. Ez a tényállás. Köztem és Friedrich között megállapodás nem volt, tudatta ugyan velem a szándékát, de nem az én beleegyezésemtől tette tervét függővé. • Mindezekből kitűnik, hogy itt egy teljesen rosszhiszemű, becsületrabló hajszáról van szó, amelynek célja, hogy engem politikailag, egyénileg diszkreditáljon. Én ettől a hajszától nem félek, mert a lelkiismeretem tiszta, magamat terrorizáltatni nem engedem és hiú erőlködéseiket csak megvetéssel fogadom. A Nemzeti Demokrata Polgári Pártból A Nemzeti Szabadelvű Párt kedden délután Zsolnai Miklós elnöklésével ülést tartott, amelyen Ugron Gábor előterjesztése alapján kimondotta a demokrata párttal való egyesülést. Ugron Gábor előterjesztésében vázolta a szabadelvű pártoknak blokká való egyesülésre irányuló törekvéseit és ezek kapcsán hangsúlyozta a polgári elemek tömörülésének szükségességét. Ez a törekvés korántsem irányul a kormány ellen, mert nézete szerint a párt minden olyan kormányt szívesen lift helyén, amely az antant elismerését bírja. Javasolta a demokrata párttal való egyesülést „Nemzeti Demokrata Polgári Párt" elnevezéssel. Róna Sándor helyeslő megjegyzése után a gyűlés Ugron Gábor előterjesztésének szellemében hozzájárult a fúzió kimondásához. Szutor téniuram Írta: SOMLAY KÁROLY Az én tisztelt urambátyám, Szutor Boldizsár droguista a földkerekség legjámborabb halandója. Minden ügyét baját lírai alapon kezeli. Tagja az állatvédő egyletnek és hárábanminc év óta űzi a nimródi sportot, még soha nem látott egyben nyulacskát felfordialni. Azt szoktamondani, hogy az afrikai arovmánvadászoknak sokkal előnyösebb helyzetük van, mint nekünk szegény nyúlságeroknak, mert az oroszlán nem fut a pokolba, ha puskát emelnek rája, míg a tapsifüles bezzeg kapkodja a lábait, mikor megpillantja aztódonki lapos ellenséget. Fegyvert is talán ásóért hord magával az öregúr, hogyha magános csatangolásaiban a mezőszenen esetleg megtámadná a magyar rónák vérettgtő fenevadja, a lepus timidus: hát legyen mivel védekeznie. Mert a magános cserkészének barátja Szutor bátyó, csak egyetlen egyszer vett részt hajtóvadászaton. Ekkor is egy hajtónak, a siket Skáláknak az inát sebezte meg mákkal töltött flintájával. Hát ez a vadászat Szutor bácsi közvetlen érdekeltségét tekintve, igazi hefítóvadászat volt.* Agonizált már a tenyészet, a nyár tövéig úszott, mikor egy vasárnap délelőttjén a sserkorcsmában igy szól hozzám szokott totocskás dialektusával a ténsor: . _ — Ecsémuramkám, délután kimegyünk a Bleisuski-Vreh alá. A pásztor jelentette, hogy vaddisznócskák járnak oda éjjel a krusnplicskára. A rukszakkba teszek majd egy flesk,a háromcsillagos konyakt is- Dofore? — Dobre Boldizsár bátyó. Kimegyek én is. Hátha lepuffantünk egy kocát ... Hanem a háromcsillagost ki ne felejtsem a hátizsákból, — feleltem, aztán haza mentünk a kiránduláshoz fölkészülődni. A városka szélén egy korhadó bükk alatt csakugyan ott üldögélt már Boldizsár bácsi, mikor ebéd utáni csendeskés ejtőzésemről lemondva,vállamra lódítottam a Winchestert és elindultam a megbeszélt találkára. Ott gunyasztott a homokra terített lepedőim zsebbevalóján és teljes energiával Szivia szokott szrikatóriuszát, az ötkerécáros szómás-pihart. A Mgg törzséhez, volt támasztva füstokádó csütörtökje, a tizenkettes invalidus lankaszter, amelyik arról volt híres, hogy drót- vagy sörétkefe még soha nem alkalmatlankodott kormos torkában. A girbe-görbe gyalogösvénykén hát nekivágtunk a szikes rétnek. Szó nélkül dagasztottuk szeges bakancsainkkal a nyirkot. Még zöldélt a nyárfa, itt-ott lila toalettjével kacérkodott az avar között a kökörcsin, még pipiskedett az ugaron a növényvilág rokokódámácskája, a százszorszép. A szántásokon mogorva varjak piszkálták a hantokat. A magba érett bogáncsokon stiglicek szemezgettek. A felhős ég, mint egy foltos, ócska perkálszoknya borult az őszies tompultságra. Kurta mars után az erdőbe léptünk. Mint valami fátyolos misztikum, tárult fel előttünk ez a hallgató rengeteg. Talán a világ teremtése előtt lehetett ilyen megkövesült némaság, mint amilyen itt a bilkkek, tölgyek és az ábrándozó nyírfák otthonában fogadott bennünket. A komorzöld fenyők, — mint megannyi sötét palástba öltözött ezeréves turáni táltos, — tekintgettek reánk- Suhanó árnyékokat- véltem látni a gályák fonadékai alatt. Minden idegszálunk belekapcsolódott ebbe a varázsló amphimelasba, ebbe a sejtelmes és köröskörül feketélő homályba . . . Az estszürkület utolsó sugarai rezegtek a növényzet sokszínű gúnyáján, mikor szurdokokon, gyepes völgyeken és köves lejtőkön átvergődve, ziháló mellel felhágtunk a Bleisuski-Vrch fensíkjára. Milyen panoráma tárta fel szemünk előtt rejtett szépségeit! A ködös távolban a liptói havasok, amodébb a Tátra barázdáskapű kőszálai. A közelben egy kis patak loccsanásait hallottuk. Elfáradtunk bizony- Ledőltünk hát egy mohapárnára pihenni. Urambátyám kitekerte a háromcsillagos nyakát, húzott belőle néhány nyeletet, aztán csekélységemet is megemberelte a szesszel. — A golyós csőbe egy Bronecket gyagokt ecsóm uram kain, hátha gyövi magát puskavégre a szvrnya. A láncosfene megetve. Szeretnék az övétokmány alá perkelni a Broneckevel, — mormolta az öreg kocaláger és hosszú piszmogás után fölszerelte gyilkolásra a füstös mákszórót. Csak mosolyogtam hencegésen, ő lett volna az első, aki fára rugaszkodik az esetleges , offenzívába kezdő kocácska elől. Én pedig, Isten látja jámbor szándékaimat, voltaképpen nem is vadászni, hanem csak kóborolni, kóricálni jöttem most ide a vadonba. Mikor kifújtuk magunkat, megint ott kezdtük, ahol elhagytuk, kutyagoltunk. A fensikot hátunk mögött hagyva, egy erdős meredeken ereszkedtünk lefelé. Mindenféle elegy-belegy, igaz és költött vadászkarmus jutott az eszembe és mikor Boldizsár bátyó asztmás szuszogásait és nehéz lépéseit hajlottam a nyomomban, mindig ugy rémlett, mintha medve kullogna utánam. Néha bizony BSAGYAEyESfc-flLG Budapest, ,1919 csatc,«^1. október 9. Kedvelő ajánlatokat kaptunk nyersanyagra A gyáripar jövője Budapest, október 8. (A Magyarország tudósítójától.) A magyar gyáripar helyzetéről érdeklődtünk ma a Gyáriparosok Orsrágos Szövetségénél. A Gyosz. igazgatója, Tengő Miksa, hivatalos ügyben Rómában tartózkodik, helyettese, Mátyás Jenő dr. a következő nyilatkozatot adta: — Egyre gyakrabban hallani mostanában olyanféle nyilatkozatokat, hogy Magyarországnak földműves országnak kell maradnia, mert ha nem lett volna ez a mesterségesen tenyésztett gyáripara, akkor nem estünk volna bele a bolsevizsílusba sem. Pedig ezzel szemben az a tény, hogy ezzel a járvánnyal az iparilag legfejlettebb országok tudnak legnagyobb sikerrel megküzdeni. A bolsevizmus ellen a legerősebb védőbástya aszervezett polgárság és a tanult, képzett, józan ítélőképességű ipari munkásság: ez a két társadalmi osztály karöltve tudja egy ország kultúráját előrevinni és a kommunista, világrend kalandor apostolait idejekorán ártalmatlanná tenni. — Rendületlenül hisszük, hogy az országot ebből a súlyos gazdasági krízisből csak akkor lehet kivezetni, ha az ipari termelés munkája megindulhat. Ennek azonban még nagyon sok akadály állujjában. A legnagyobb baj az élelmiszerek drágasága és a fűtőanyag hiánya, ami a munkásság helyzetét rendkívül mértékben súlyossá teszi. A kommunizmus bukása után a gyárak a szovjetkormány által megállapított munkabéreket 50 százalékkal leszállították. Tették ezt egyrészt azért, mert a kommunista gazdálkodás a gyárakat pénzügyileg csaknem teljesen tönkretette, úgyhogy nem tudták ezeket a magas munkabéreket továbbra is fizetni, másrészt pedig azért, mert abban a meggyőződésben voltak, hogy a kommunista uralom bukása után a fővárost élelmiszerekkel bőven ellátják és így a munkások megélhetése alacsonyabb bérek mellett is lehetséges lesz. Ez utóbbi feltevés nem következett be és így ••-'»’,v‘ . tV', •*, 't- ; , '■‘■,z, •. ‘.v- t i --i i a munkabérek felemelése alighanem elkerülhetetlen lesz. "Hogy hány vállalat fogja felbírni ezeket az újabb terheket, azt nehéz megmondani, mert a gyárakpénzügyi helyzete ma a legkétségbeejtőbb. A Károlyi-kormány gazdasági és pénzügyi politikája már nagyon megrendítette a magyar gyáripar pénzügyialapjait, de a kommunista gazdálkodás egészen összetörte. A kormány még ma sem döntött, mi legyen azokkal az adóságokkal, amelyekbe a kommunista uralom a gyárakat belekergette és mi legyen azokkal az összegekkel, amelyekkel a szovjet kormány és ennek különböző szervei ,a magyar gyáriparnak adósa maradtak. Pedig mindaddig, amíg ez elintézést nem nyer, a gyáraik meg sem tudnak mozdulni; pénzük nincs, további hitelt pedig, nem kaphatnak. Hogy szénnel és nyersanyaggal mennyire nincsenek ellátva a gyárak, azt nem kell bővebben fejtegetni. Ha a körülöttünk lévő államokkal a szabad forgalom megindulhatna, a helyzet lényegesen javulhatna. Tömegesen kapunk ajánlatokat küföldről különböző nyersanyagokra, mégpedig elég kedvező feltételek mellett. De üzletek alig köthetők, mert egyrészt a gyárak pénzügyi helyzete ma még a legbizonytalanabb, másrészt pedig mert a behozatal nehézségekbe ütközik. — A gyáripar jövőjét mindezek mellett sem létem olyan sötétnek, mint a legtöbben. Ma a legfontosabb teendő az élelmezés megjavításánál olcsóbbá tételén kívül, politikai viszonyainknak a konszolidációja és annak a pénzügyi anarchiának a rendezése, amelyet a bolsevizmus örökségül ránk hagyott. Ha ezt sikerülni fog megoldani — pedig ez csak rajtunk áll — akkor megtelhetjük az első lépéseket a regeneráció útján. A gyáriparban meg van az akarat a munkára, nm jart eszik el sebeiben, nem kiabál boszúért, hanem dolgozni akar ezért a szerencsétlen országért. A Magyarország előfizetési ára: Egy hónapra 20 korona, negyedévre 56 korona, félévre TI0 korona, egész évre 220 korona.