Magyarország, 1919. december (26. évfolyam, 168-192. szám)

1919-12-25 / 188. szám

st Br­dapest, 10*9 csütörtök, SecmaBell 2&­ fl'AGTARURSX & G BélyegSrü­let Budapesten KfilfSidSn fcinSkStt a magyar bélyeg ára —■ Bélyagtársáe a fSpontán — Lánckereskedők és GgwSkgk milliós üzleteket­ kötnek — Cse­­megére?8Bked faakfcea is bélyegeket árainak Budapest, december 21. £ Egyegtgyüjtés igazi láza az egész világon S HSboru elején kezdődött. Megindult a hadi bél­ye­­gzrő lavinája, amely a halomi végén beállott or­­szágalakulások folytán újabb és újabb bélyegfaj­­tákkal örvendeztette meg a fratefeiákat. A tábori postán ugyan ingyenes volt a leve­­lezés, de azért a közös hadsereg­­postaigazgat­ó­­sága külön tábori postabélyegeket hozott forga­lomba, sőt ezeket a különböző megszállások sze­rint változtatta úgy, hogy a közönséges tábori postabélyegeken kívül voltak külön Földpost-bé­­lyegek a megszállott Szerbiában, Montenegróban,­­Romániában és Olaszországban. Az igazi tánc azonban csak a háború végével kezdődött. Egyre-másra alakultak az új államok, melyek vagy új bélyeget adtak ki, vagy a meg­levőkön nyomdai változtatással igyekeztek feltün­tetni az új államformát. Ezen a téren is vezetett Magyarország, ment egy éven belül oly gyors egy­másutánban változtatta államformáját, hogy a gyűjtőknek és kereskedőknek alig volt idejük az egyes kormányok alatt kibocsátott helyieket m­egvásárolni Az októberi forradalom után min­den magyar bélyeget átnyomtak a „Köztársaság” felirattal, néhány hónap múlva a filatella-ellenes Kun Béláért forgalomba hozták a Petőfi, Martino­vics, Dósa, Mars és Lenin arcképeivel díszített ,,szovjet­ bélyegeket“, majd rányomatták az állam­­nyomd­a egész bélyegkészletére a „Magyar Tanács­­köztársaság" felírást. A külföld egyszerre nagy érdeklődéssel fordult a magyar bélyegek felé, ügynökök utján megindult » titkos bélyeg-kivitel és csakhamar Ilire jött, mi­­lyen jó ára van odakinn a magyar bélyegeknek, * ■ .­­.. ■ » . Mindezek a körülmények közre]alszanak ab­­&asn£ ‘hogy a bélyegnásér Tipdathistdtr * egyszerre rendkül&li módon kifejlődött. A postahivatalok közül csak a főposta árusít rendszeresen bélyege­iket gyűjtők részére, egész sorozatokban és így a főposta lett az egész új üzletág középpontja.­­A főposa IIL szám­ú terme, amelynek egyetlen ab­lakánál árulják igen kis mennyiségben a forga­lomban levő bélyegeket, egyik fő találkozóhelye­t gyűjtőknek és spekulánsoknak. A napokban ellátogattunk a főpostának e né­pes és mozgalmas termébe, ahol hatalmas tömeg sorakozott példás­­rendben az egyik ablak előtt Szakállas férfiak és apró diákok, öreg asszonyok és fiatal leányok, sűrűn hangzik a német szó is, a beszélgetésekből kivehető, hogy ezek bécsi ügy­­esülök, akik sűrűn rándulnak föl, hogy megbí­zóik készleteit fölfrissítsék. Nemsokára megindul a kiosztás. Aki megkapta a maga tíz bélyegét, sietve hátrafut a sor végébe és ha szerencséje van, kétszer-háromszor is megveheti a maga tíz bélyegét húsz fillérért. Az adagok azonban gyor­sabban fogynak, mint a vásárlók és néhány perc ■múlva a kezelőnő leereszti az ablakot. — Tessék várni, amíg ívy készlet érkezik1. A zúgolódás kis lármája gyorsan elül és várakozás közben ismét megindul a teremben a csendes börzézés. Egy ügynök gyorsan sorra járja az ácsorgókat és igyekezett összevásárolni a már kiosztott bé­lyegeket. Voltak sokan, akik rövid alku után át­adták a maguk adagját — tíz koronáért. Amit öt­­pe­rccel előbb húsz fillérért vettek. : * A második budapesti bélyégtőzsde a Dohány­ut­c­a és Károly-körút sarkán, a Katonai Biztosító­­ Intézet palotája előtt és a fedett udvarban vám. Itt egész napon át folyik a vétel, eladás és csere.­­Ugy itt, mint a főposta előtt is feltűnően sok az iskolá­ban. Feifielő nsokon elseafunpodtak Budapesten a bélyegkereskedések is. Rágente, a hűhora kitörése előtt, alg három-négy nyári sik­ettel bíró bélyeg­­kereskedő volt a fővárosban, ma közel negy­ven ilyen üzletet számoltunk besze. A legtöbbje a Belvárosban van, talán a főposta közelsége vonzza őket, de jut belőlük bőven a körútokra is. A nyílt ■boltok mellett nagyon sok az úgynevezett „szoba­­bélyegkereskedő" is, olyanok, akik a lakásukon bonyolítják le üzleteiket. A háború előtt mintegy húsz ilyen kereskedő működött Budapesten, ma van kereken nyolcvanat. A harmadik fajtája a bélyegkereskedőnek az úgynevezett „bélyeghá­zaló", aki egész raktárát magával cipeli és a laká­sukon keresi fel a nevesebb gyűjtőket és keres­kedőket. A rendes bélyegker­eskedések mellett egész se­reg olyan cég adta magát újabban erre a jöve­del­­mező iparágra, amely azelőtt egyáltlában nem fog­lalkozott bélyegekkel. Elsősorban az osztálysors­jegy árusítók alakították át üzleteiket bélyegkeres­­kedésekké. Ellátogattunk az egyikhez, amely az­előtt a legnagyobb osztálysorsjegy főárusító volt. A cégfőnök kijelentette, hogy a legnagyobb osztály­sorsjegy-szenvedély idejében sem ért el akkora forgalmat, mint ma, az aránytalanul nagyobb üz­leti nyereségről nem is szólva. Újabban a nagy­bankok is foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy fiókjaikat, melyeknek forgalma erősen megcsap­pant, bélyegüzleteknek rendezik be. A Magyar Bank — úgy értesülünk­—már a közeli jövőben bélyeg­kereskedéssé alakítja át több fióküzletét. *­­ Hogy doh­ánytőzsdék és papírkereskedések is foglalkoznak bélyegek eladásával, az régen meg­szokott dolog. De vannak ezeknél különösebb bé­lyegkereskedések is. A Belváros egyib csendes mel­lékutcájában láttunk egy kis csemegekereskedést,­­ melynek alig egy négyzetméternyi kirakatában in­gerlő külsejű kolbászok, sajtok, gyümölcsök és konzervdobozok fölött fehér­­kartontábla függött tele bélyegekkel. A tábla közepén pedig ékes rondizással a kö­vetkezők álltak: „Bélyegek dús választékban kap­hatók. Egyes darabokat és egész gyűjteményeket legmagasabb áron veszek." A körúton egy éksze­rfh­a­lban órák, gyűrűk és karperecek között bélyegritkasá­­gok láthatók, benn az­ üzletben brilliánsokat és szovjet­ bélyegeket lehet kapni. Az igazi nagy üzleteket a "hivatásos bélyeg­ke­reskedőknél vagy azok közvetítésével bonyolítják le. Ezeknek ált módjukban leginkább megfigyelni , ha nem maguk is részesek benne —, milyen lánckereskedelem ■ folyik ma bélyegekben Buda­pesten. Várady András, akinek az András­sy­ úton van nagyforgalmú bélyegke­reskedése, a múlt he­tekben nagymennyiségű erdélyi román bélyeget vásárolt egy Kolozsvárról érkezett úriembertől. A bélyegek névértéke 50.000 lej volt, a kereskedő a kétszeresét fizette értük. Két nap múlva Várady továbbadta az egész tételt egy bélyegnagykereske­dőnek tíz százalék haszonnal, legnagyobb csodál­kozására azonban egy hét múlva egy ügynök je­lent meg nála, aki ugyanazokat a bélyegeket, me­lyeket ő százezer lejért vásárolt, kerek összegben egymillió koronáért kínálta megvételre és még hozzátette, hogy ritka jó üzletet ajánl. A bélyeg­­kereskedőnek sikerült megállapítania, hogy a bé­lyegek egy hét alatt öt kézen fordultak meg. A nagykereskedőtől egy orvos vásárola meg, aki egyik meghirhedten­ bélyegspekuláns ma Buda­pesten, az orvos tovább adta egy jónevű politikus­nak, akinek a szegedi bélyegek kibocsátása körül vett nagy szerepe, tőle megvette egy köziismert­ báró-nagyiparos, a­ki milliós tételekben vesz és ad el bélyegeket és az ő megbízásából kínálta eladás­ra az árut az ügynek. Megkérdeztünk egy belvárosi bélyeg­kereske­dőt, mekkora most a napi forgalma?­­— Békeidőben boldog voltam, ha esténként 80—100 korona bevételt könyvelhettem el. Ma az átlagos napi forgalom hat-hétezer korona és nem győzöm beszerezni a friss árut. Ezek az adatok beszédesen szólnak a Buda­pesten rendkevüli asaryvá fejlődött bélyegspeku­­­lációról. n fr~~] ^ svájci etaminok, blúz* és pongyola*kelmékben Ízléses és nagy választékot nyújt: *1 —» Billét és Barna cég, Budapest, Deák Ferenc» utca II. sjt. (Itdriai palotaj egy dollárkirÁlynő KALANDJAI A leghatal- Az első rész masabb ka- _ hétfőtől,1919 f­randionáték 5fl9 pn­ mn^ — — d­eccm­ber rOniniDDiiiK­TM A filmmel egyidőben az­ eredeti regényt magyar fordításban hétről-hét- CZIUUÍZI És CT A regény első része már a te közli a tlilnímíl CLCI. szombati számban megjelenik Vevőink iránti szokásos előzékenységből , karácsonyi árainkat /érvénybin Nyakkendőhöz (l,* | IV., Kigyó-utca 5 (Klotin palota) nagyjuK I­­­V, Deák Ferenc-utca 14 szám ------------------------------HA ELADÓ ,---------------------— BRILUAHS S­ARAHU wm [ Imperiai-szálló ékszerésznél Kaphat a legtöbbet______ FŐVÁROSI JENIllÁRIOH Igazgató: Dr. Kálmán Jenő B TANINTÉZET ai.S3.yl*r3.M. / gfjg Minden múlandó ■£“£2 feiért a lég-Adler ékszerész, Király­ utca 44. magasabb árt ! ■ ■ ■ .......-»»--■rn--”»■ —■ * — ................... 1 ■ ■ 1. Petroleum elvett | ~Karbid » Tel.: 141-03 REIMAN, , Gizella-tér 3. szám.­­ Zongorák] Pianinók 10.000 koronától, újak 20.000 nón­a koronától feljebb, kedvező adó fizetéssel vásárolhatók, cse-­­ rélhetők. Cimbalmok minden j­­ árban. — Mindenféle javi- bernárc I fásokat, hangolásokat, szál- * ,,nos' „ : i­litásokat felvállalok. — Ócska ta ic 33 ! ; hangszereket megveszek. — referonwwe ; ^ __________________________________________ Perzsaszőnyegeket magas árban yg£2 m FdrSSD Dessewffy-htca 28 Telefonszám: 1191-76 és 119—91 fpfllUansL ETSDRggkeLl EgOá; arany, ezüst, platina MeP éhezőt veszek lég­ m­é­ntdísz, YB. magasabb árban. » 8 tCM Rákóczi-W 2, | SCHUMARCZ BERNÁD FIA | lg BUDAPEST, CSENGERY­ UTCa 48. SZ&M ^ ajánlja legolcsóbb bevásárlási forrását festék- 8S és vegyi cikkekben. 1*$ Karácsonyi gyertya, Pincegyertya m Stearin kompozíció gyertya S Nigrosin, vízben oldható Kénlap g Hamuzs!r Ecetsav 80°/o Borax I GlySz J? i Folyékonyság, szappanfőzésre alkalmas H Különféle mosóporok és cipőkrémek Wig,

Next