Magyarország, 1920. január (27. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-14 / 12. szám

MAGYARORSZÁG Budapest, 1920. szerda*. január 1­4. Sopron M marad a magyar hazához Megalakult a soproni Terület­védő Liga Sopron, január 13. Sopron város német és magyar lakossága a legutóbbi napokban telkesen tüntetett a Magyarországihoz való törhetetlen hűségének és ragaszkodásának jeléül. Az alkalmat erre a Területvédő Liga, a Nyu­gatm­agyarországi Liga és a Közszolgálati Alkalmazottak Nem­zeti Szövetsége soproni csoportjának, megala­kítása adta. Pénteken délelőtt Budapestről küldöttség érkezett Sopronba. Pénteken és szombaton tartott előzetes értekezletek után vasárnap délelőtt tíz órakor a­­városháza zsú­folásig telt nagytermében ünnepi gyűlés ke­retében alakították meg a Terü­let­védő Liga soproni szervezetét. A gyűlést a soproni Dal­füzér éneke vezette be, ezután a vendégeket Thurner Mihály dr. polgármester, a Liga helyi szervezetének elnöke üdvözölte nagy tetszéssel fogadott magyar és német beszéd­ben. Hangoztatta, hogy Nyugatmagyarország Szent István koronájának ezt a gyöngyét, el­rabolni nem engedjük. Vécsey Aurél báró, a Területvédő Liga kiküldötte, volt az ülés utolsó szónoka, aki szintén magyarul és németül beszélt a hallga­tósághoz. Hangsúlyozta, hogy már Szent István korában a Dunántúl volt az a talaj, amelyből a magyar nemzet fája az erejét szívta. Emlé­keztetett Szent István királynak fiához, Imre herceghez intézett intelmeire, aki azt mondta, hogy"az egynyelvű nemzet gyönge,és törékeny, az országban élő idegen nyelvű­eket­ pedig épp olyan jogok illetik meg, mint a magyarokat. Ezután nagy tetszés és a hallgatóság tel­kes tüntetése közben szavalta el Strandi­ Vil­mos evangélikus ideológiai igazgató őszi rák szomszédainkhoz írt nagyszabású költeményét, amelynek alapgondolata, hogy a ném­et becsü­let megköveteli, hogy a magyarországi néme­tek, akik mindig egyenjogú polgárai voltak ennek az országnak, nem lesznek a magyar hazának árulói. Ezután T­hír­ring Gusztáv, a Nyugat­­magyarországi Liga elnöke, tartott nagyhatású beszédet, majd Barabás Samu, a magyar szé­kely szövetség, Hamvas József a M­OVE­, Koncz Endre dr. a Köztisztviselők Nemzeti Szövetsége, Klaudy József a Nemzeti Szövet­ség, Kovács István dr. a soproni ügyvédi ka­mara, Mészáros Sándor tanár ,a soproni „Fran­­kenburg Irodalmi Kör“ nevében beszéltek. Hamvas József ezután a következő hatá­rozati javaslatot terjesztette elő :­­— Sopron város és vármegye mai napon íg­y begy­űlt közönsége a­­Magyarország Terü­leti Épségét Védő Liga és a Nyugatmagyar­­országi Liga helyi körét megalakultnak mondja ki. Ebből az alkalomból egyhangú határozattal kijelenti, hogy ennek a magyar föld­nek a haza testéből való erőszakos elszá­llítása ellen egy szinvel-lélekkel tit lakozik. Ez a föld Magyarország! Isten és ember előtt senki másnak nincs hozzá joga. Kimondha­tatlan erkölcsi szenvedés és teljes anyagi pusztulás vár e föld lakóira, ha a magyar ál­lammal való évezredes kapcsolattól elszakíta­nák. Törhetetlen ragaszkodásunkról a mai na­pon vallást teszünk és fogadjuk, hogy a ma­gyar államhoz minden körülmények között hívek maradunk és minden gondolatunk, minden cselekedetünk a magyar állam egy­ségének visszaállítására fog irányulni, Ma­a­gyarország boldogságára és dicsőségére. A határozati javaslatot németül is felol­vasták és a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elfogadta. Ezután felolvasták Lehár Antal báró ezredesnek üdvözlő táviratát, amelyben a mozgalommal való együttérzésének ad kife­jezést. A gyűlésből Horthy Miklós fővezért és Lehár Antal báró ezredest táviratban üdvö­zölték. Délben társasebed,­­pedig a szász.­ ban díszelőadás volt, amelyen Rákosi Viktor színművét, az Elnémult harangokat játszották­. Hétfőn délelőtt megkoszorúzták Széchenyi István grófnak szobrát é­s ez alkalommal Vé­csey József Aurél báró és Petrik Aladár dr. mondottak beszédőket. A budapesti küldöttség hétfőn délután három órakor elutazott. (MTI.) A prágai tárgyalásoknak teljes a politikai eredményük Bécsben folytatják a tanácskozást — Tusar cseh miniszterelnök nyilatkozata Bécs, január 13. A Neue Liese Presse Tusar cseh minisz­­erelnöknek a prágai tárgyalások eddigi ered­ményéről tett nyilatkozatát közli. Tusár ezt mondta a többi közt: — A, politikai kérdésben teljes ered­ménnyel tárgya­l­tóuik. A pénzügyi tárgyalást még nem fejeztük be és valószínűen Bécs­ben fogjuk folytatni. A kőszén és cukor dolgában szintén nem fejeztük még be a tárgyalást. Hajlandók vagyunk­ Ausztriát a lehetőségekhez képest segíteni, ami azon­ban a kőszenet illeti, bizonyos mennyiségen túl nem mehetünk, mert a mi termelési viszonyaink is kedvezőtlenek. A helyzetünk jelenleg nem engedi meg, hogy véglegesen határozzunk és hosszabb időre kössünk szrződéseket. A cukor dolgában folytatott tanácskozásokról, amelyek egyébként szin­ténn nem fejeződtek még be, annyit mond­hatok csak, hogy Ausztriát ebben a te­kintetben­ is akarjuk segíteni, arra azonban ,sajnos, képtelenek vagyunk, hogy megad­juk Ausztriának a kívánt teljes mennyi­séget.­­ A bizottságok, amelyek itt nem fe­jezhetik be a tárgyalásokat­, Bécsben ülnek össze, ismét. Ha szükségessé válnék, a cseh kormány tagjai is Bécsbe utaznak, hogy­­részt vegyenek a tárgyalásokon. Ez magá­tól értetődik, de semmi politikai jelentő­sége nincs. Arra a kérdésre, milyen hatása lesz a mostani tárgyalásnak a dolgok­ további fejlődésére, eztk­ felelte a miniszterelnök: — Azt hiszem, hogy ennek a tárgya­lásnak nagy jelentősége lesz a jövőre nézve. Főképpen nyugaton ítélik meg kedvezően, mert annak a jelét látják­­benne, hogy a két szomszédos állam önként tárgyal egy­­­mással és külső beavatkozás nélkül akarja gazdasági életét berendezni. Nekem a leg­szebb reménységeim vannak a jövőre nézve. Bécs, január 13. A Neues Wiener Journal vezetőhelyen azt írja, hogy a prágai tárgyalások eredménye ■nagyon szegényes és a tanácskozás egyelőre holtpontra jutott. (MTI.) Budapest, január 13. Éber Antal a pénz lebélyegzése ellen. A IV-ik választókerület, Éiber Antal pártja teg­nap délután látogatott női ,vaktartógyilést tartott, amelyen­­Reimraed Sádorné elnökölt. Utána Éber Antal megmutatta azt a perspektívát, melyet a nőknek alkotmányos életünkben való bevonása je­lent. Felhívta a női választókat, legyenek azon, h­og­y a társadalmi és felekezeti béke arápján az ország minden, lakosa becsületes munkájával igye­kezzék az ország szerencsétlen állapotain minél fiat­alosabban segíteni.­­ Ugyancsak tegnap este Sümeghi László elnöklete alatt várt értekezletet ■Iártották, am­el­yen Éber Antal elsősorban közélel­mezési kérdésekkel foglalkozott ,és azt hangoztatta, hogy nem technikai kérdés, hanem közgazdasági oka van annak, hogy a vidék nem élelmezi a váro­sokat. Rámutatott a pénzlebélyegzés hangoztatásá­nak káros voltára, végül pedig utalt arra, hogy a becsületes és dolgozni akaró munkásság jogos igé­nyeinek mindenkoron elitharcosa volt. Elítéli azon­ban a szociáldemokraták osztályuraliyi törekvését és az internacionálét. Csak a nemzeti alapon álló önfeláldozó munka mentheti meg ezt az­ országot. NAPI JZÍREK A Magyarország előfizetési ára: Egy hónapra 20 korona, negyedévre 56 korona, félévre 116 korona, egész évre 220 korona,­­ Ivánka István f­rgyilkosás a cseh vi­lágításban. Minden magyar­­szivet mélyen megrendített pár héttel ezelőtt Ivánka István öngyiilkossága. A volt Saniti főispán lángoló magyar érzése és izzó fajszeretete nem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy ősei földjét idegen uralom bitorolja s­őt magát, aki a törhetetlen hazafiságnak az idegen megszál­lás alatt is bátorlelkű­ szószólója volt, rabságba, hurcolják a csehek. Inkább golyót röpített fe­jébe az eszhaju magyar, semhogy olyan sor­sot kelljen elszenvednie, amelyet gyalázatnak tartott. Az öreg kuruc mártírhaláláról termé­szetesen a csdi lapok is megemlékeznek s noha a cseh fölfogásnak kedvező sziliben szeretnék föltüntetni a tragikus esetet, a magyarság épp azokért a nemes tulajdonságokért, siratja meg az öreg Ivánka Imrét, amelyeket a csehek bű­néül rónak. A Slovenski Tretmik így emlékezik meg­­.janu­ár 3-iki számában a volt hontmegyei főispán öngyilkosságáról: ,,Ivánka István egyike volt azoknak a­ sovinázta magyaroknak, akik állt lak­on próbálták lerázni hazafias föl­fogásukban a csehszlovák igát s minden befo­lyásukka!­ azon voltak, hogy aláássák a köztár­saság egységét. Budapesttel fenntartott állandó összeköttetése révén sikerült neki az eddig egy­séges hontmegyei szlovákokat mozgolódásra bírnia, akik m­isvét estéjére puncsot terveztek Ivánka vezetése (dali és a magyar kormány támogatásával. Az orvlányadást végre is hajtot­ták volna, ha a hatóságok a terveket idejeko­rán föl nem fedezik. A bizonyítékok most ke­rültek napvilágra , ezek fenyegető súlya alól menekült rtfeánka a halálba “ — / A közgazdfakárd egyetem szervezete. A­­mutatós szám­a közti a Budapesti Ma­­gyar Tisztmttmyegyetem mellett létesítet Közgazda­­ságtudomé­nyi kar szervezeti szabályzato. Az új fakultás' a magyar tud­ományegyetem­ek többi fa­kultásaival mindenben egyenlő rangú és egyenlő jogú, a­­kultuszminiszter közvetlen hatásköre alá tartozó állam­ felső­oktatásü­gyi intézet, am­elyet ■tanszabadság illet meg. Célja, hogy mindazokra a hivatásokra, amelyek magasabb köz vagy magángaz­da­sági, mezőgazdasági, nemkülönben közigazgatási ismereteket kivánnak, m­ihibbá a külkereskedelmi és nemzetközi képviseletre, re műszeres tanítás utján széles közgazdasági alapon tlőkészitsen és ezekben az irányokban tudományos képzést adjon, önálló szalzom­ányos nunkásságra nevet­je, s a közgazda­­sági irányú közép- és felsőfokú oktatásügyi intéz­mények tanárainak képzéséről­­gondoskodjék. A kereskedelmi akadémiák főiskolai-­tagozatai beol­vadnak a közgazdaságtudományi karba. .1 négyéves tanfolyam a közgazdasági élet túlvéy irányai, szerint a következő szakcsoportokra tagozódik: 1. egyetemi közgazdasági szak, 2. mező­gazdasági szak, 3. kereskedelmi szak, kereskedelmi iskolai tanárképzővel, 4. konzuli és külképviseleti szak. A kar­ alsó két évének tanukm­ányi anyaga a mezőgazdasági osztály kivételével valamennyi sza­kon közös. Az elméleti és gyakorlati oktatás kiegé­­szítésére egyes tanszékek m­elé kapcsolt intezetek szólgálnak. Ha­valunelvik intézet ve­zetőjénél a­ gondjaira tűzött tudományos munka vagy skivtapbi érdeke azt kívánná, hogy az illető kizáróan arra femu­tatta ügyeimet, az előadások tartása és a vizs­gákon való részvétel alól hosszabb, vagy rövideb­b ideig felmentést kaphat. A kar azokat a­­kart, akik tanulmányaik befejezése után közgtendá­­sági téren akár gyakorlati, akár tudom­án­yos teámit számottevő irodalmi működést fejtettek ki, vagy a kan valamelyik szemináris imásban egy évi sikertffi m­unikát tudnak felmutatni, a doktori szigorlat abep­­jága közgazdasági tudományi doktorokká avatja.­­ ■— Petróleumot kap a főváros. A főváros a* utób­b­i időben nem tudia beváltani a 7*eaóföj®(se.. nem rendelkezett egy ál­talában petitek­­leummal. Értesítésünk szerint a pé­rzügym­ansztó­­riu­­mnak most sikerült Romániában nagyobbé mjeg­yé­nyiségű petróleumot vásárolnia, melyet istáján fog­­nak Budapestre szállítani. A pénzügyminia a tédvei a petróleum egy részét a fővárosnak engedi át s így remélhető, hogy az eddig bc\ááts*d«n petróleum^ SXfifcH inet; gbisu a he fjusBfifc .4049&' 5

Next