Magyarország, 1920. szeptember (27. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-16 / 219. szám

Budapest, 1926. csütörtöki, szeptem­ber 16. MAGYARORSZÁG Elfogták a Len­dvay *utcai házmester gyilkosát Egy vendéglőben ismerték fel — Izgalmas hajsza után a Rákóczi úton tartoztatták le — Kun Sándornak hfu­vják — Beismerő vallomást tett ___.,,__Budapest, szeptember 1/K. (A Magyarország tudósít­ójától.) \V*07 Man­nád villájában, a Lendvay-utca 13 száma alatt tegnap délután egy betjörő öL­ revolverlö­véssel agyonlőtte Szabó Ferera^ házmestert, aki őt mun­kájában megzavarta. A grilfos véres cselekedete után elmenekült. A nyertfozás nagy apparátusnál indult meg utána s ma délben egy órakor sikerült is elfogni a tettest, Kun Sándor IS éves foglal­ko­zás nélküli ember személyében. Atol Lajos Tsitván­ út 10. szám alatti vendéglő­jében, ahol többnyire erdélyiek szoktak találkozni, Horváth János főpincérnek, aki barátaival beszél­­getett, feltűnt e­gy gummisárcipőt viselő, kalap nélküli fiatalember. A gyilkosságról akkor még nem tudott. Ma délben fél egy órakor, amikor éppen az újságot olvasta, ismét megjelent a fiatalember. Horváth Sándor gyanút fogott, s közölte barátai­val, hogy alkalmasint ez lesz a gyilkos. Mikor a fiatalember az újságot a főpincér kezében meg­látta, azonnal kifelé indult. Horváth két barátjá­val utána ment és a Nefelejts-utcán a Baross-tér felé távolból kisérte az ismeretlent. A Baross-téren egyik barátja beszaladt az ügye­letes őrszobára és értesítette a detektíveket. Két detektív azonnal üldözőbe vette a gyanúsítot­tat, akit a Baross-szobor előtt utol is értek. Az egyik­ detektív megfogta a karját, az ismeretlen azonban kiszakította magát és a Rákóczi-út felé futni kezdett. Útközben egy rendőrre ráfogta re­volverét. A Rákóczi-út és Bercsényi-utca sarkán, a Lloyd-kávéház előtt a tömeg körülfogta. Erre újra revolvert rántott és lőni akart, egy ismeretlen hadnagy azonban kicsavarta kezéből a revolvert. Megkötözték és bevitték a kerületi őrszobába. Azonnal beismerő vallomást tett. Elmondotta, hogy Kan Sándornak hívják, 18 éves foglalkozás nélküli egyén, aki Ceglédről szökött meg, ahol betörés miatt két esztendőre ítélték. Egy csomó selyemzsebkendőt, monogrammos női zsebkendőket, ékszereket és egy belga gyártmányú pisztolyt és a hozzávaló töl­tényeket találták nála. A revolver minden valószí­nűség szerint szinté­n betörésből származik. Kan Sándort a főkapitányságon tartják őri­zetben. fc. lakásnyomorúság megoldása A* Omágos Lakásépítő Miniszteri Biztosság munkája — Készülőben az ideiglenes és vég* a ijesztik az akciót is It. szeptember 15.­­ jétól.) Az irányi­­­je óta csöndben, I í annál szivósabb, s dolgozik az Ormá­nság, amelynek ezek­­yel feladat juto­.t osztály részül, hogy lakásépítő akció megindításával és­ istápolásával segítsen nemcsak a főváros, hanem az egész or­szág lakásnyomorán. Mikor égető fontosságúvá­­ nőtt a vagyonlakók elhelyezés­ének kérdése s a közvélemény hangulatának nyomása alatt illetékes helyen is arra a meggyőződésre jutottak, hogy nnnek a kérdésnek megoldásával tovább várni nem lehet s a téli időszak beállta előtt az vagyonlakók sokat szenvedett sereget fedél odá kell juttatni,­­e®t a rendkívül nehéz problémát is az Országos Lakásépítő Biztosságra bízták. Reischl Ferenc miniszteri tanácsos, miniszteri biztos áll a hivatal élén. Energiájára, szakértel­mére és a Lakásépítő Biztosság sikeres működésére az az adat vet legjobban világot, hogy míg Paris­ban, a diadalmas Franciaország fővárosában, a francia technikusok egy év alatt ezer lakást tudtak termelni s a francia lapok dicshimnuszokat zenge­nek a teljesítmény nagyszerűsége felett, addig ő eg­y félév alatt a tönkretett Magyarország fővárosában, Budapesten, ahol semmi nincs, kétezerötszáz lakást tudott építeni. Ezekbe a lakásokba költöztették be azokat a családokat, akiket a proletárdiktatúra idején rekvirált lakásokból a diktatúra bukása után ki­lakoltattak. Amióta azonban a vagyonlakók kér­dése elsőrendű problémává vált, az ezekből még fennmaradt lakásokba is csak vagyonlakókat köl­töztetnek be s mindaddig, amíg az összes vagyon­­lakók elhelyezve nem lesznek. Minden ezután építendő lakás a vagyonlakók­­nak jut. Főleg katonai barakkokat alakítottak át lakásokká, így pl. az Auguszta- és a Mária Valéria barakk­­kórházat, de vannak végleges építkezések is. A Juranics- és Pongrácz-utcában április óta három nagy bérház épül, körülbelül száz lakással. Eze­ket a bérházakat eredetileg tisztviselők részére szánták, de most vagyonlakók fogják kapni. A­­Pongrácz-úti Auguszta-barakk második nagy cso­portjánál is nagy erővel dolgoznak és itt szintén négyszáz lakást létesítenek. Serény munka folyik az Ehmann-telepen, Újpesten, Budán, a Lenke-úton és még sok más helyen. A vagyonlakók elhelyezése tulajdonképpen­­ csak részletakcióként kapcsolódott bele a Lakás­építő Miniszteri Biztosság programjába. Tekin­tettel a kérdés sürgősségére, a miniszteri biztosság azonnal kibővítette akcióprogramját és — mint ismeretes — a hivatalos lapban pályázatot hirde­tett olcsó, tömeges lakások építésére. A pályázat ha­tárideje szeptember 10-én lejárt. A 15 legolcsóbb ajánlattevő építő­ cég fogja a megbízást megkapni. Most folynak a végleges tanácskozások, most esz­közük az utolsó simításokat a terveken és a jövő héten már meg is kezdődik az építő­­program megvalósítása. Az ajánlattevő cégekkel összesen körülbelül négy­száz lakást fognak építtetni. Egy házban nyolc­­tíz egy-, illetve kétszobás lakás lesz. Összesen tehát negyven-ötven ház építéséről van szó. Az egyszobás lakások költsége körülbelül 51—55 ezer korona, a kétszobás lakásoké 90 ezer korona körül mozog. Kétszobásnál nagyobb lakásokat egye­lőre nem építenek. Az összes lakásokat takarék­­tű­zhelylyel és kályhával is fölszerelik. A minisz­teri biztosság a hivatalos lap mai számában 759 darab takaréktűzhely és 480 darab szobasütőkályh­a készítésére és szállítására szeptember hó 21-iki lejárattal árlejtést hirdetett. A szállítandó tűzhelyek és kályhák túlhaladják a vagyonlakóik számára most építendő házak szükségletét, a fölösleget a Lakásépítő Biztosság egyéb házaiban fogják fel­használni. Az építkezést rendkívül sürgősen fogják le­folytatni. November elsejére, esetleg már előbb is, a házak nagy része készen lesz. A munka éjjel-nappal folyik, úgy hogy em­beri számítás szerint bizonyosra vehető, hogy amennyiben pénzügyi támogatásban nem lesz hiány, a többi lakásépítő akciók bevonásával a tél beállta előtt minden vagonlakó elhelyez­hető lesz. Körülbelül négyezer vagyon kiürítésével kell szá­molni, jóllehet a négyezer vagyon nem jelent négy­ezer családot, mert sok család két vagyont is fog­lalt le, az elhelyezendők száma mégis óriási nagy, ezért ki kell fejleszteni a vidéki akciót is, ami viszont csak pénz kérdése. Az előmunkálatok serényen folynak a vidéken is, az adatok még nem érkeztek be, de a Lakásépítő Biztosság min­dent elkövet, hogy tevékenységét minél nagyobb siker koronázza , minél hamarább megszabadul­hassunk attól a szomorú háborús örökségtől, amit lakásnyomornak neveznek.­udapest, szeptember 15. Gazdaság­politikai tárgyalások Németország­gal. A német osztrák-magyar gazdasági szövetség berlini irodája magyarországi osztályának igazga­tója, Brandt Pál, ma Foss Hermainn kereskedelmi bíró, a gazdasági szövetség elnökségének tagja kí­séretében Budapestre érkezett, hogy fontos gaz­­daság­politikai tárgyalásokat folytasson Magyar­­ország és Németország gazdasági viszonyáról. A két "német delegátus ma tárgyalni fog az illetékes reszortok vezetőivel. Nincs árviz-veszély Csak egy kilpoltatás történt — Holnap meg* /kezdődik az apadás ! !, Budapest, szeptember 15. (A magyarország tudósítójától.) ,/rfö Mimivé*, lésügyi minsztérimn vízrajzi os­jtíjfanaik jelen-­­tése szerint a Duna állása­­yjá rnap folyamán aj lánchíd* mérce szcruil^^1F centiméter. Holnap éri el crl áradás ^^0^wpontot, ami valószínűleg' 660 cermgmhy^l^fc Beszéltünk a városházán Fock tanácsnokkak, aki épp akkor érkezett vissza az árterületen tett­ körútjáról hivatalába. A tanácsnok közölte velünk,­ hogy a hozzá érkezet jelentések szerinti még mindig­ várható némi emelkedés, de egészen csekély, két­ óránkint mintegy egy centiméterrel. A Lánchídnál­ ma dél tá­ji­ján 6,44 vol­t a víz magassága. A mélyen fekvő területeket, amelyeket más­ esztendőkben mindig elöntött a víz, a tanácsnok­ kijelentése szerint ezúttal sikerült megvédeni.", Fentebb, a Római-fürdőnél egy kisebb területet elöntött ugyan a víz, de nem felelnek meg a valód­ságnak azok a híresztelések, amelyek nagy — nem­ tudom hány katasztrális kör — kiterjedésű ár-, területekről, házösszeomlásokról szólnak. Hog­­ egy-két pirítébe behatolt a víz, az természetes, ami el nem kerülhető. Nem felelnek meg a valóságnak­ a kilakoltatásokról szóló hírek sem, mindössze­ egy szegény asszonyt kellett kilakoltatni a Római-­ fürdő közelében lévő lakásából, de ezt a szegény asszonyt is elhelyezték a Frankl-malomban, ös­­­­szesen ez az egy kilakoltatás történt. Az árterület legnagyobb részét úgynevezett „nyúlgáttal“ sikerült megvédeni, s a veszélyeztetett­ része lakosságának támogatásával mindenütt si­került a fenyegető veszedelmet elhárítani, úgy, hogy nagyobb bajoktól egyáltalában sehol sem kell­ tartani.___________________ _ 3 A lengyelek elfoglalták Iván tárgyalások a, lengyel hadsereg, ahol sok zsákmányé ' . . . ■ ' J.. f­eletti hálpártjába, egyelekkel a tárgyat , ennek követk­ezté­­ben tegnap déli 12 órakor beszüntették. A lengyel nemzeti védelmi tanács a delegáltig sainak adott utasításban fegyverszüneti vonatként azt a vonalat állpította meg, amelyet a fegyverszü­net megkötésének napján mindkét fél csapatai el­foglalnak. Rigában a végleges békéről tárgyal­nak, ekkor a politikai határ északon az úgyneve­zett német vonal lenne, délen pedig a Zbritis-vo­rtala. A védelmi tanács delegált­­ai Ukrajnára vo­­n­atkozól­a, a következő utasításokat kapták: Amennyiben Oroszország Ukrajnát önálló szu­verén államnak ismeri el és onnan csapatait visszavonja, úgy Lengyelország hozzájárul ahhoz, hog­y az önálló Szovjetukrajnával tár­gyalásokat folytassanak. Ha azonban Oroszország arra az álláspontra he­lyezkedik, hogy Ukrajna az orosz állam részét al­kotja, akkor a lengyel békedelegáció az ukrán kér­­désről tárgyalásokba sem bocsátkozik. ifesxen, araszisf, ezüstöt legmagasabb f­ilomháusor, VII. Wesselényi-utca 8., naptárban a Cimro tessék ügyelni I­­tealelisz­ei­ncsoklai. Kossáry Emmy és Király Ernő duettjei­: „Ezüst sirály“-ból. Király Ernő: Halló­­ vasárnap délután ... „ „A szivem a szivem... Berkes Béla legújabb csárdás és modern tánczene-felvételei i^ferateri mni,?ffahég^T.ITs SH ! NEM IGER, DE, FIZET! hihetetlen iSir&Bi H S lk! platina, arany- tej magas árakat 8 és Ka I ezüst-ékszerekért ESPÁR, Király­ utca 50. szám. ___________1­­­975 koronáért lakk p&fifosci&ő betéttel és betét nélkül Szitkaidé­s utánvét melletti Gerő Adolf Fia cégnél, Budapest, IV. Kossuth Lajos­ u. 4 .

Next