Magyarország, 1921. február (28. évfolyam, 25-47. szám)

1921-02-23 / 43. szám

s SZÍNHÁZ és zene —­­Rendelkező-próba a Nemzeti Színhiázban.) A napokban közölte a Magyarország, hogy a Nem­zeti Színház előkészületre tűzte ki Shaw Bernard ,J­ames John házassága“ című komédiáját. Ez lesz — mint értesülünk — a Nemzeti Színház leg­közelebbi újdonsága. Az új Shaw-darab­ rendelkező próbáját ma tartották meg Ódry Árpád vezetése alatt, aki a darabot rendezi.­­ (Szombaton döntenek a Városi Színházról.). Am­it már jeleztük, Sipőcz Jenő úl­­polgármester a Népszínházi Bizottságot szombat délelőttre hívta össze. Ezen az ülésen döntenek véglegesen a Városi Színház bérbeadása ügyében. — Rendezik a Nemzeti Színház tagjainak fize­tését) Megártuk nemrégiben, hogy a Nemzeti Színház tagjai társulati gyűlést akartak tartani, amelynek a mai viszonyok között tarthatatlanná vált anyagi­­helyzetük megbeszélése tett volna a tárgya. Ez a tár­sulati gyűlés valószínűleg el fog maradni, mert­­Ambrus Zoltán igazgató közölte a művészekkel, hogy :a legrövidebb idő alatt olyan megoldással léphet el­é­­­jük, amelyről azt hiszi, hogy mindenkinek a kívánságát ki fogja elégíteni- Értesülésünk szerint kétféle megoldás fölött tanácskoznak az illetékes helyen. Az egyik, ame­lyet hír szerint ifj. Wlassics Gyula báró kormánybiz­tos proponált, az volna, hogy a tagok békebeli utolsó­­fizetésüknek a tízszeresét kapják javadalmazásul; a másik módot Pekár Gyula államtitkár javasolta, aki a­zt ajánlotta, hogy a tagok fizetése a mai különböző­­ pótlékokkal megnövelt jövedelmüknek a háromszorosa­­legyen. Bármelyik alternatíva mellett döntsenek, si minda­kettőt egyformán szívesen fogadnák a Nemzeti művészei. A legnagyobb férfigázsi 1914-ben 16.000 ko­rona volt, a legkisebb 1200 korona; ez utóbbiak fize­tését a rendezés után is arányosan kiegészítenék.­­ (Filharmóniai hangverseny.) A filharmo­nikusok tegnapi hangversenyének eseménye Mah­ler monumentális ötödik szimfóniájának előadása volt Kerner István pompás vezénylete alatt. Az est vendége Dité Louis bécsi orgonásmű­vész volt, a­ki Flandel F-dur orgonaversenyét játszotta jeles ké­szültséggel.­­ (A bohócok fejedelme: Garard) is föllép a­z újságíró árvái, javára Géza bácsi (Polgár Géza) vasár­­napi e hó 27-i gyermekdélutánján a Vigadóban. Cyrano de Bergerac jeleneteit a két Polgár-ím újra előadja. Föl­lépnek még Szécsi Ferkó, Desselvffy Flóri, Csendőr Elus stb. Mühlbeck Károly rajzait kisorsolják. Jegyek a Színház és Divatnál (Károly-körút 3.) és Bárdinál A színháziak és kabarék hírei — (Az Andrássy­ úti Színház új bemutatója.) Csütörtökön, e hó 25-én kerül színre az Andrássy-úti Színház új műsora, mely a kabaré-szezon újabb esemé­nyének ígérkezik. Antalffy Zsíros Dezsőnek Uray és Balassa szövegért­ írt zenejátéka, a „Farsangi kavid“, Szöllősi Zsigmond finom vígjátéka: „A primadonna", továbbá egy Bálla Ignác által magyar színre­ alkalma­­zott, mulatságos olasz vígjáték. ,,30 év múlva" állnak a műsor középpontjában, Kökény Ilonával, Ilosvay Ró­zsival, Szabados Piroskával, Pázmánnéval, Kálay Angé­lával, továbbá Borossal, Bánóczival, Abonyival és a vendég Nádor Jenővel a főszerepekben. Hatásosnak ígérkezik Zágon István parasztjelenete, a „Kigyúlt az igazság" s melynek szerepeit Bánócziné és Bársony ját­­szák, továbbá Urai Dezsőnek és Mihály Istvánnak egy­­egy pompás tréfája, a „Rómeó bajban" és a Pick és Pock. A gazdag és változatos műsort a színház nagy­szerű szólóegyüttesének új, rendkívül sikerült magán­számai egészítik ki. Mozihírek —■ (Tizen­hat éven aluliak) is megnézhetik a rrenaissance-Színház új filmjeit, az „Észak asszonya" című nagy svéd színművet, továbbá a „Zigoto mint őrgróf" cím­ű humoros képei. A szerdai előadások Operaházi Walkür (6) — Nemzeti Színház: Bi­­ssianc (6) — Vígszínház: A hattyú (6) — Magyar Szín­ház: Búzavirág 047) — Király-színház: Offenbach ('AJ) — Városi Színház: Búcsukeringő (6)—Várszín­ház: Szép Ilonka 047) — Belvárosi Szinház: Akiket f felvet a pénz 047) — Andrássy-úti Szinház: Testvé­rek, Szakítunk stb. (7) — Eskü-téri Szinház: Lotti ezredesei 047) — Revü-szinház: Bálkirályné 047). Elsőrangú 30 HP, kifogástalan nyitott karosszériával ellátott wOryfl-S­­­omobil eladó. Megtekinthető és bővebb felvilágosítást kapható a Magyar magtenyésztési Rt.-nál. Budapest, Szép-u. 1 ÍRANYAT, BÜiLYÜisf uyangyöketteljen ffhlKnjm!) BütlH !'41­­ 1.v király-ut28 Központi áetail&ent vesz: wt Sáml­i Városház, a főkapu mellett r­­ori* SlPl 11 ■ késsit Blatt, Király-utca 19. E­iaa« BMaranaiffii «, Terefon József 128-59 Brilliánst, fogahat­lan összes hirdetett Csányi­ u. 2. Klaxtz­á?: tárakon felül vesz w­ jpA8»«'?S?X & Ja* tér sarok. Circre ügyelni S M­AGYAR ORSZÁG Budapest, 1921. szerda, február 23. LEGÚJABB Mi a lényege a francia-lengyel „szövetségnek”­ ? Berlin, február 22. (A Magyarország tudó­­stójának telefonjelentése.) A francia-lengyel meg­állapodásról a Vossische Zeitung varsói levelezője ezt táviratozza: Katonai konvenciót a megszokott messze­menő értelemben Franciaország és Lengyelország nem kötött. Amit Parisban javasoltak és lengyel részről elfogadtak, nem egyéb, mint a lengyel hadsereg újjászervezése és kiépítése a lengyel­­országi francia katonai misszió jelentékeny kibő­vítésével és francia hadianyagnak Lengyelországba való küldése arra az esetre, ha a bolsevisták megtámadnák Lengyelországot anélkül, hogy ezt provokálta volna. Lengyelországnak francia csa­patokkal való megsegítése elvben kizárt dolog, úgyszintén az is, hogy lengyel csapatokat bármi­féle francia katonai akcióba bevonjanak. Lengyelország és Románia katonai együtt­működése tekintetében Lengyelországnak szabad­kezet hagytak. Ami Csehországot illeti, Pakisban arra töre­kednek, hogy a Varsó és Prága között fennálló politikai félreértéseket tisztázzák s azonfelül meg­állapodást létesítsenek arra, hogy francia hadi­anyagot cseh területen át lehesssen Lengyelor­szágba számtani. Egyéb katonai természetű len­gyel-cseh tárgyalást nem folytattak. Ki kell emelni azt is, hogy a kisantant kér­dését Sápié ha tanácskozásai során nem érintették. Lengyelországban azt hiszik, hogy az említett határok közt mozgó francia-lengyel katonai egyez­ményt még Briandnak Londonba­ való elutazása előtt perfektuálják. jelent­éktelen f­orgalom a tőzsdén Az áresés ma is folytatódott (A Magyarország tudósítójától.) Igen szűk keretek közt, szinte jelentéktelen volt a forgalom ma a tőzsdén. Az indokolatlan árlemorzsolódás, noha áru igen kevés került a piacra, ma is foly­tatódott. A spekuláció sem nem vesz, sem nem ad, teljesen tartózkodó álláspontot foglal el. Csupán egyes értékek iránt van elvétve érdeklődés speciális okokból. Árjavulást csak az Angol-Magyar Bank (4­35), az Ingatlanbank (+50), a Lipótvárosi (+63), a Magyar Jogbiztosító (+100), a Kőbányai Gőztégla (+120), az Újlaki Tégla (+50), a Gazdasági Gép­gyár (+35), a Ganz-Danubius (+100), a Ganz Villamossági (+150), a Kaszab (+300), a Lipták (12), a Zenta-Roskányi (+100), a­z Általános Légszesz (+25), az Olaj­művek (+75), a Telefon (+50), az Adria Tengerhajózási (+200) és a Köz­úti (+50) ért el. A többi részvény mind a tegnapi ár nívó alatt indult és a tőzsdeidő folyamán az árfolyamuk to­vább morzsolódott. Jelentékeny áresés állott be Kohónál (—150), Magnezit (—500), Észak Szén (—200), Salgó (—175), Rimamurányi (—100), Brassói (—200), Nasici Tanán (—150), Baróti Szesz (—140), Gyári Textil (—200), S­pódium (—150), Gummi (—175), Vasúti Forgalmi (—175), Stummer (—300), Szikra (—400), At­lantica (—300), Déli Vasút (—45). Közvetlenül zárlat előtt némileg élénkült a for­galom és az irányzat is megszilárdult. Ez az áremelkedés azonban nem öltött nagyobb ará­nyokat. A valutapiac is teljesen üzlettelen. Itt is erő­sebb árlemorzsolódások fordultak elő. Az összes külföldi bankjegyek ára a tegnapi árfolyamnivó alatt maradt. Előfordult kötések: Napóleon 1635—1570—(1570—1586), Angol font (2010—2040), Léva G0S—(580—SCO). Dollár 512 —515—5063­ 4—(490—510). Francia frank 3775— 3800—(3750—3880). Lengyel márka 61—59—(57— 61). Márka 858—846—(835—S50). Líra 1890—* 1860—(1840—1870). Osztrák korona 73—72—(70 —74). Rubel 225—222—(215—230). Lei 680—688 —663—(655—670). Schol 837—644—(638—645). Svájci frank 8375—8456—(3350—8450). Korona­dinár 1340—1330—(1310—1340). Frankdinár (1310 1340). Hivatalos ár­folyamok­ Legalacsonyabb, legmagasabb és zárókurzusok Mal noSt 1 Bors.-Misk. - 3975-3900-3850 Gizolla------------------------2075 Concordia------ 2800—2850—2825 Hungária — —----------------2450­­ Bpesti Gőzm. — 5850 -5900— 5800 Pesti Víkrt.— ------------- 9800 TarCareBt2»&»xftá a!C — Bixtositöhí. I Belvárosi------ 850- 860—855 Pesti hazai 22750—23250-22750 Nemzeti — — 710— 715—710 I. m. bírt.— ----------------87500 Lipótvárosi — 423—478—468 Főserére------ 3850—8275—3225 L Egyes, fővár. — 2190—*-------2190 Magyar-francia +------- 24+.­­ Alt. takarék. — 1050—1080-1­080 Magyar jég------ 750-----------740 l­ektár---------- 2090 - 2110—2100 Pannónia bszk ----------------GS00 | Felelős szerkesztő: MAGYAR FLEG? Felülős kiadó: SÜMEGI VILMOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. ker., Erzsébet-karút 9. (New-York-palota). KIADJA A MAGYARORSZÁG NAPILAP R.-T. Ango+Magyar 860— 840— 845 Jelzálog Bank— 430—440—440 ! Aflglobank-------------------------SSD Ker. Hitel------ 400— 500 560­ Iparbank------ 580---------575 Ijestáraifcoló — 775—780—780 Hazai Bank — 710— 705—705 Magyar-Olasz — 420—445-445­­ Hermes---------------- 475 Közp. Jelzálog— -——-------— | Agrárbank----------------------- 870 Merkúr—------ 550—545—545­­ Magyar Hitel — 1830—1805-1810 Osztrák Hitel— 3001—1050—1059 Ingatlan­hitek 1025-1060-1025 Keresi­. Bank— 7550—-——7550 Forgalmi Bank 105--------- 605 Bosnyák Agrár 1200-------—1175 Földhitel Bank 3000—3750—3750 Banyá­r és téglagyár*aS£­­ # Beocsini — —- 0075----------6775 Aszfalt-------— 1700—1702—1700 Szentlőrinci — 1325--1810 Kerámin­-------2S05- 1815—1800 Cement-------2100----------------2100 Újlaki-----------2750—2500—2850 Bánya, kohó — 4700—4750—4700 Ált. Kőszén — 8750----------8700 István tégla — ----- 880 Esaakmsigy. — 2700----------2700 Köbány. Gő*. — 2270—2250-2250 Szászvári-------------------------8363 Drasche------------------------4850 Balgó----------- 7000—7125—7100 Magnezit— — 6800- 6809 Urikányi — — 5210—5250-5200 Vastanvok és &é&&zr&vsi.lL s Kóborg------3200 ---------------3850 Acél--------------------------------4500 Csátry------- 1400---------------1400 Belga fém------- 2400----------2325 Gasfi. Gépgy. — 1840-1860-1800 Rima------------8300-3250—8275 Fegyver-------------------------- 1770 Roessemann — 1425—1400—1425 Ganz-Danub.— 21500 21950 21950 Bchlick----------- 1280—1300—1280 Ganz VII1. rt. — 4960—5000 4000 Tendloff------- 1348—1300—1340 Győrffy-Wolff----------------850 Weitzer--------------------------------­Kaszab----------------------------2350 Bc­uiler------- 1400-----------1400 Lans---------- 1300—1220—1320 Wörner------------1070-1080—1060 Lipták--------- 603-620- 608 IlyomcáavallaSatoSs:­t Athonaemn — 3100—3170—3­­­25 Révai — — — 920 — ------920 Franklin — — —-------- 8000 Pallas — — — — ———— Faipari . Általános fa — 3100—3040—3040 Malomsoky-------1200—1155—1155 Brassói --------- 4800—4875—4850 Nemzeti fa------- 2825----------2800 Egyesint fa — 1550—1540—1500 Nash­.----------14900 15150 16150 Gutmann­­ — 4776—4725—4725 Neuschl.-Lich­tig 1640—1800—1615 Merkúr­i­a— — 880— 861— 860 Orsz. Faterm­elő 2560 -2520-2580 Hazai faterm­elő----------------5850 Rézbányai — — 5340—5270—5300 Kőrösbányai--------------------1075 Szlavónia — — 3750 -3700—3700 Krolberger - - 1625----------1650 Viktória bútor 1130—1110-1100 Magyar erdő — 180­0—1840—1800 Zabolni----------3850—3­40-8725 Magyar Lloyd ----------------2300 Zensa rosk. — 8650—3575—3600 ví&Ha'áaSofo. s Alt. Jógszesa — 4000—4100—4050 Polgári sör-----------——---­Bárdi autó------------------------ 680 Ligetszanatórium 900— 910— 900 Baróti szesz — 1475-1880—1­120 Magyar Cukor 1880— 18900 18700 Honi------------------ 2650 Lámpa----------- 2850—2800—2850 Chinoin - — — 2175—2250—2200 Magyar gasizzo----------------2825 Vanica —------------------------6200 Őstermelő------- 1050— 980— 900 Égisz---------- 910— 000— 900 Gummi-----------4000—8900—3900 Egyes, izzó — 4750—4325—4760 Vasúti forg. — 2775—2800—2800 Győri Textil — *2250-2175—2175 Városfejlesztő— 1165—1070—1100 Papíripar — — 4350—4300—4360 Marosi petró I. — 2225-2100—2100 Spódium­------ 2600—2700—2700 Óceán----------------------------------­Temssi szesz-------------------------Olajművek­— 3450—3525—3500 Félten------— 6700------------6650 Fóbus----------- 1080-1065—1070 Flóra----------3000—3040 — 3025 Sch­wartzer---------------------1150 Goldborger------ 1775-1800—1780 Stummer------- 7500—7600—7500 Gsoltvfindt-----------------------------Telefon — — 4050—4125—4075 Haltenyésztő — 3900—4150—4100 Temesi sör — 50004900 Hungária mísser. 3750----------3750 Török----------- 540— 580— 580 Kábelgyár—---------------—--------Unió-----------—---------------------­Kartonl­yomó — 1975—2025—1975 Vasmegyei vill. —-1600 Királysör------3300----------- 2450 Szikra----------- 3200-3350-3250 Clotild---------------------------5100 . ££©32©í5ec£ö.$A valSalaiolC­­ Adria----------9100—9450-9400 Déli---------------2375—2550-2475 Atlantika------6110—6150—6000 Levante----------- 6275—6325—6275 Közúti---------- 1360—1420—1405 Miskolci vill.---------------------1270 Városi--------- 525— 520- 520 Államvasut------ 3675-3775—3775 Bar----------— 430— 450— 440 Trist-----------3300—3290-3200 Nyomatott az »Ua$AG07*M" könyvkiadó, és nyomta r,*f» Hterrorsfeepem­ ButUpssí, BÖ.HH Szilárd­ utca 8. M mes£ züric­ki devizazdrlat Zürich, február 22. Berlin 9.90, Hollandia 207, Newyork 604, London 23.47, piáris 43.90, Milano 22.05, Prága 7.55, Budapest 1.15, Bécs 1.30, Osztrák bélyegzett 0.90, Zágráb 4.20, Bukarest 8.10, Varsó 0.75. (MTI.) Por­osz koalíciós kormány a szociasitsok nélkül Berlin, február 22. A poroszországi válasz­tások eredményéből nyilvánvaló, hogy Poroszország szociáldemokrata kormánya, koalíciós kormánynak lesz kénytelen átadni helyét. Ez a koalíció azonban szintén nem túl kedvező az eddigi többségi pártokra nézve. Kérdéses, vájjon a szociáldemokraták és a német nemzetiek részt vesznek-e benne? A pártve­zérek holnap értekeznek ebben az ügyben. (MTI.) Nyomdai telefon­ Csarlai József 71-

Next