Magyarság, 1926. június (7. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR­AK: FÉLÉVRE 300.0­0­0 K, NEGYEDÉVRE 130.0­00 K FFT FT 07FRYFOZT11. EGT HÓRA 30.000 KORONA. EGYES SZÁM­Ú EX-ELOS SZERKESZTŐ ÁRA HÉTKÖZNAP 3000 K, VASÁRNAP 3000 K MILOTAY ISTVÁN AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 30 GARAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VIIL, JÓZSEF-KÖRÚT 5. SZÁM TELEFON: JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68-93 LEVÉLCÍM: B­U­D­A­P­E­S­T 741, POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1926 JÚNIUS 1. KEDD VII. ÉVFOLYAM 121. (1594.) SZÁM A kisántán­t készü­lődése Paris, május 29 (A Magyarság tudósítójától) A kisántánt legközelebbi konferenciája előtt, amelyet június 17-re Bledbe hívott össze, igen élénk diplomáciai tevékeny­séget fejt ki Páris és Genf és a kisántánt államainak fővárosai között. Ez a konfe­rencia több szempontból érdekesnek mu­tatkozik és különösen a francia diplo­máciai köröket foglalkoztatja. Francia politikai körök úgy látják, hogy a kis­ántánt kebelén belül mintha megszűnt volna Benesnek az előző években tapasz­talható határozott túlsúlya és hogy a kis­ántánt államainak diplomáciai vezetése lassanként kisiklott volna Csehország ke­zéből és Nincsicsnek, tehát Szerbiának a kezébe ment volna át. A legújabb kisántánt-konferencia, ter­mészetesen, nem fogja elmulasztani az alkalmat, hogy Magyarország leszerelésé­nek és katonai ellenőrzésének kérdéseivel foglalkozzék, minthogy egyáltalán a kon­ferencia legfontosabb pontja az általános katonai leszerelés kérdése lesz és így a konferencia bizonyos tekintetben folyta­tása lesz a jelenleg Genfben ülésező le­szerelési konferenciának. A franciákat a leszerelés kérdése rend­kívül érdekli, hiszen a francia politikának egész bázisa a biztonsági kérdés és Fran­ciaországnak kis szövetségeseivel kötött katonai szerződéseinek ügyét érinti köz­vetlen közelről. Nem akarjuk itt a genfi leszerelési konferencia menetét és egyes pontjait részletezni, mert ez részben is­meretes a magyar közvélemény előtt, rész­ben pedig ismertetésük teljesen felesle­ges is. A leszerelés ügye is jelszó, amelyet a népszövetségi paktum vezetett be a há­ború utáni közvéleménybe (amelynek egyik pontja a leszerelést előírja) és amely mögött voltaképpen hatalmi érde­kek és irányok rejtőznek. Jelenleg Genf­ben két hatalmi érdek alakult ki: az egyik csoport élén Anglia áll, amelyik általános leszerelést hirdet, azonban csak száraz­földi és nem tengeri leszerelést, a másik érdekcsoport élén Franciaország áll a kis­ántánt államaival együtt és ez a csoport a leszerelés kérdését a biztonság kérdésé­vel fűzi össze és a biztonsággal arányos leszerelést akarja. Ebben a kérdésben a kisántánt államai igen nyomatékosan kö­vetik a francia álláspontot, úgy hogy Genfben a franciákkal együtt valóságos angolellenes blokkot alkotnak. Francia­­ország és a kisántánt nem kíván keveseb­bet Angliától, mint hogy a leszerelés fe­jében Anglia a népszövetségi paktum 16. pontja alapján garantálja határaikat, vagyis, hogy más szóval Anglia egész szárazföldi, tengeri és légi haderejével biztosítsa a kisántani­ államoknak azok trianoni határait. Anglia, természetesen, ilyen kötelezett­ségekről hallani sem akar. Angliának ez a magatartása és az a félelem, hogy Franciaország Anglia befolyása alatt előbb-utóbb mégis kénytelen lesz enged­ményeket adni a szárazföldi leszerelés kérdéseiben, rendkívül nyugtalanítja a kisántánt államait. Ennek a nyugtalan­ságnak megfelelően a kisántánt igen élénk diplomáciai akciót indított meg. Genfben maga Nincsics vezeti az erre vonatkozó tárgyalásokat és ugyanakkor Szerbia pá­risi követe Brianddal beható eszmecseré­ket folytat. A kisántánték nagyon tüze­lik a franciákat az angolok ellen, akik, ki mondják , miután pénzügyileg le­szerelték őket, most katonai védelmüktől akarják megfosztani. Nincsics egyébként a genfi tárgyalások befejezte után Párisba készül,­­hogy eb­ben a kérdésben is igyekezzék a franciá­kat a kisántánt államainak érdekeivel azonos magatartásra bírni. Azonkívül a genfi konferencia leszerelése után hely­ben, Genfben, újabb konferenciára ülnek össze a kisántánt katonai megbízottjai, hogy megvitassák a konferencia határo­zatait. Ezek a szakértők mindent el kí­vánnak követni, hogy a kisántant jelen­legi hivatalos béke­állományán, 150.000 emberen, (Franciaország békeállománya 562.000 ember) lehetőleg ne történjék nagyobb leszállítás. Ezek a tárgyalások és konferenciák a bledi konferencia előkészítésére szolgál­nak, amelyen a kisántánt igen behatóan kívánja megtárgyalni a leszerelési és a biztonsági kérdéseket. Ezek után elképzelhetjük, hogy a kon­ferencia Magyarországot illetőleg milyen határozatokat fog hozni. Nyilván, míg egyrészt a magyar hadsereg leszerelését fogja követelni, másrészt nem lehetetlen, hogy megújítja felszólítását egy dunai Locarnóra vonatkozólag. A kisántánt tak­tikája ugyanis most az, hogy Magyar­­országot egy dunai Locarnóval a trianoni határok elismerésére bírja, amire a nagy­hatalmak, elsősorban Franciaország ga­rantálásával akarja kényszeríteni. A­meny­nyiben pedig Magyarország visszautasí­taná a dunai Locarnóra vonatkozó ter­vet, a kisántánt ezt annak igazolására fogja felhasználni, hogy hadseregét ne fegyverezze le, hanem mai létszámában tartsa fenn, vagy egyenesen megerősítse. Ugyancsak foglalkozni fog a bledi kon­ferencia a népszövetségi tanácstagság kérdésével is. Tudvalevő, hogy Német­ország állandó tagságának kérdése a nép­­szövetség legújabb ülésén milyen világ­­történeti incidensekre adott alkalmat. Is­meretes továbbá, hogy a kisántántot ed­dig Benes képviselte a népszövetség taná­csában, akinek megbízatása véget ért és a kisántántot most az a veszély fenyegeti, hogy a mai tagsági rendszer mellett nem ü­t képviselethez a tanácsban. A mai rendszer mellett ugyanis a tanácsnak van­nak állandó és választott tagjai. A kis­ántánt most egy közvetítő javaslatot ké­szül előterjeszteni, úgynevezett félállandó helyeknek a létesítését ajánlván. Ezek a félállandó helyek nem egyes nemzetek, hanem egyes nemzetcsoportoknak lenné­nek a tulajdonai. Így jutna a kisántánt javaslata szerint egy hely a délamerikai, egy a skandináv országoknak és, termé­szetesen, egy hely a kisántánt államainak. Azoknak az államoknak, amelyek egy egységes politikai csoportba nem tartoz­nak, mint például Magyarország, a kis­ántánt előzékenyen azt ajánlja, hogy ad hoc csoportokat alkossanak más államok­kal és felváltva képviseltessék magukat a tanácsban. Ezen a féltagsági helyen kívül a kisántánt a választott tagsági rendszert is fenn akarná tartani. Mindezzel­­mon­dani sem kell — a kisántánt csak poli­tikai befolyását akarja mindenképpen biztosítani a tanácsban. A bledi konferencia igen alaposan meg akarja vitatni a kisántánt-államoknak egymáshoz való viszonyát annak minden vonatkozásában. Akárhogyan is zárul a konferencia, egész biztos, hogy hivatalos kommünikével fog végződni, amely hang­súlyozza a kisántánt államainak teljes összhangját. Hogy azonban ez az össz­hang teljes lesz-e, abban előre is kétel­kedni lehet. A valóság az, hogy a kisántánt államai már előre is kezdenek külpolitikai akciót kifejteni, amit szövetségeseik féltékeny­séggel és bizalmatlansággal kísérnek. Erre nézve nagyon jellemző például, hogy milyen rossz benyomást tettek, különösen­, Olaszországban, a román-orosz közeledés szimptómái. Ismeretes, hogy Olaszország 200 millió kölcsönt juttatott Romániának, ugyan­akkor, amikor egyetlen külföldi államtól sem tudott kölcsönt kapni és amikor az olasz pénzügyi helyzet még nem volt eléggé megszilárdulva. Az olasz-román közeledésre különben nyíltan rámutatott az új oláh külügyminiszter, Mitilineu is. Mitilineu erős diplomáciai akciót indí­tott meg, amelyet azok, akik­­ kisántáni eddigi politikai irányához szigorúan ra­gaszkodnak, bizonyos­ nyugtalansággal kí­sérnek. Jellemző erre, hogy egyesek sze­rint az új oláh külügyminiszter­i diplo­máciai személyzetet is ki akarja cserélni, többek között beszélnek Diamandi párisi oláh követnek a visszahívásáról is, aki an­nak idején a magyarországi oláh megszál­lás alkalmával olyan fontos szerepet ját­szott és aki a kisántánt ideológiájának egyik leghivatottabb képviselője. Állító­lag azonban Bukarestben rossz néven vet­ték volna Diamandinak túlságosan né­metellenes kirohanásait. Az új oláh külügyminiszter ténykedé­sét nemcsak oláh ellenzéki körökben figye­lik némi aggodalommal, hanem a kis­ántánt másik két államát is nyugtalanít­ják egyes kijelentései. Az olasz-román szövetség tervének a lényege még nem is­meretes, de Belgrádban máris bizalmat­lansággal kérdezik, hogy váljon ki ellen irányul. Ezzel a közeledési kísérlettel szemben Belgrád és Prága elhatározták, hogy Bledben igen határozottan kérd­őre von­ják Romániát, illetve felvilágosítást kér­nek a szerződési terv titkos pontjaira nézve és meg fogják kérdezni, hogy azok nem állanak-e ellentétben a kisántant po­litikai szellemével vagy nem akadályoz­zák-e meg szövetségeseik működését. A csehek a népszövetség elé akarják vinni a frankügyet — A Magyarság tudósítójától — A frankbotrány kipattanásának percé­től fogva talán a magyar sajtóban egye­dül képviseltük azt a nézetet, hogy — akár bebizonyul a Bethlen-kormány jogi­­ felelőssége, bár nem — Bethlen István grófnak távoznia kell, hogy enyhítse, vagy feloldja azt a külpolitikai feszült­séget, amely oly baljóslatú felhőket sűrí­tett össze a magyar politika látóhatárán. Azt a meggyőződést vallattuk, hogy kép­telenség eltekinteni a kormány politikai felelősségétől, amikor tudtával vagy tudta nélkül esztendők óta az országos rendőr­­főkapitány vezetése alatt egy szerteágazó összeesküvés szálait szövögették. Nem tehettük magunkévá azt a felfogást, hogy egy kormányt tűzön-vizen keresztül meg­védelmezzünk és pozícióját a közvélemény bizalmával erősítsük, amikor külpolitikai viszonylatokban ez a támogatás semmit se lendített annak a hitelveszte­ségnek kö­vetkezményein, amelyet még olyan kor­mányzattal szemben is önkénytelenül föl­vetik a lét és nemlét hazafias mérlegelé­sének szükségességét, amely annyira se volt érintve valamely botrányban, mint Bethlen István gróf kormánya. Értelmes és hazafiasan gondolkozó államférfinak meg kell éreznie azt a pszichológiai határ­vonalat, amelyen túl sohasem szabad mennie a maga hatalmának védelme ér­dekében, ha ez a személyi pozició-harc csupán az ország súlyos érdekeinek fel­áldozása árán vívható addig-ameddig. Nem egyszer próbáltuk e lap hasábjain kifejteni azt az álláspontot, hogy az európai közvélemény által erkölcsi hite­lében megtépázott kormány nem ereje, hanem gyengesége az országnak. Nem­csak az okosság, hanem a nemzet objektív érdekeinek megfontolása is arra a meg­ismerésre kellett hogy vezesse a Bethlen­­kormányt, ne hívja ki a hatalomhoz való indokolatlan és görcsös ragaszkodásával az úgynevezett kulturvilág hangulatát s ne hozza az országot abba a megalázó és szégyenletes helyzetbe, hogy az ellenük támadt közvélemény az erkölcsi világrend jogcímén léphessen fel velük szemben. Meggyőződésünket megszilárdította az az aggodalom, hogy Bethlen merevsége olyan erkölcsi és politikai erőket zúdíthat ellenünk, amelyekkel szemben nemcsak azért vagyunk inferioritásban, mert a mozgásba hozott politikai tényezőknek anyagi hatalmával sem dacolhatunk, ha­nem azért, mert olyan kérdésben provo­kálnánk magunkkal szemben a nép­­szövetségi Európa eljárását, amely azt látszólag az erkölcsi fölény maszkjában végezheti. Hiszen még a legdurvább és legnyersebb machiavellizmus is erkölcsi ürügyeket kohol a maga igazolására. Mi­nek adnánk mi magunk ilyen helyzeti előnyt annak az antantnak kezébe, amely­­lyel szemben eddig nyugodt és büszke öntudattal vallottuk és hirdettük a meg­bántott igazságnak és az erkölcsi és poli­tikai felsőbbrendűségnek elveit? A legmélyebb sajnálattal voltunk kény­telenek megállapítani azt, hogy a Bethlen­­kormány elzárkózott ezeknek az elemi igazságoknak megszivlelése elől. Ország­szerte hónapokon át szította s lassanként közfelfogássá népszerűsítette azt a véle­ményt, hogy képes ura maradni a hely­zetnek s lebírni azokat a külpolitikai válságokat, amelyek abból a makacsságá­ból fakadtak, hogy személyes tekintélyét a bíróság előtt az ártatlanságának olyan bizonyítékaival sikerül megvédeni, amely birtokába juttatja annak az erkölcsi és politikai erőnek, hogy az ország érdekei­nek sérelme nélkül kimászhatik a csává­ból. Apponyi Albert gróf szerint a kor­mány mérhetetlen felelősséget vállalt magára, amikor ignorálta azt a külpoli­tikai helyzetet, amelybe a frankbotrány kipattanása következtében jutott. A kor­mányok részéről tökéletesen kizárták azt az eshetőséget, hogy a frankkérdésből európai kérdés lesz , hogy a kormány mulasztásának és könnyelműségének levét a trianoni Magyarországnak kell kikana­laznia. Ez a fordulat, amelyet a kormány külpolitikai bölcsessége eleve kirekesztett számvetéséből, most — úgy látszik — az ország mérhetetlen kárára és szégyenére, küszöbön áll. Amely pillanatban a nép­­szövetségben egyesült államok valamelyike szóváteszi a genfi ülésszakon a frank­ügyet, új politikai helyzet áll elő s ezzel az új helyzettel szemben állást kell fog­lalnia a magyar politikai társadalomnak, amikor már azt hitte, hogy túl vagyunk minden veszedelmen. Ara 2000 kor.

Next