Magyarság, 1926. június (7. évfolyam, 121-144. szám)
1926-06-01 / 121. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 300.000 K, NEGYEDÉVRE 130.000 K FFT FT 07FRYFOZT11. EGT HÓRA 30.000 KORONA. EGYES SZÁMÚ EX-ELOS SZERKESZTŐ ÁRA HÉTKÖZNAP 3000 K, VASÁRNAP 3000 K MILOTAY ISTVÁN AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 30 GARAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VIIL, JÓZSEF-KÖRÚT 5. SZÁM TELEFON: JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68-93 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1926 JÚNIUS 1. KEDD VII. ÉVFOLYAM 121. (1594.) SZÁM A kisántánt készülődése Paris, május 29 (A Magyarság tudósítójától) A kisántánt legközelebbi konferenciája előtt, amelyet június 17-re Bledbe hívott össze, igen élénk diplomáciai tevékenységet fejt ki Páris és Genf és a kisántánt államainak fővárosai között. Ez a konferencia több szempontból érdekesnek mutatkozik és különösen a francia diplomáciai köröket foglalkoztatja. Francia politikai körök úgy látják, hogy a kisántánt kebelén belül mintha megszűnt volna Benesnek az előző években tapasztalható határozott túlsúlya és hogy a kisántánt államainak diplomáciai vezetése lassanként kisiklott volna Csehország kezéből és Nincsicsnek, tehát Szerbiának a kezébe ment volna át. A legújabb kisántánt-konferencia, természetesen, nem fogja elmulasztani az alkalmat, hogy Magyarország leszerelésének és katonai ellenőrzésének kérdéseivel foglalkozzék, minthogy egyáltalán a konferencia legfontosabb pontja az általános katonai leszerelés kérdése lesz és így a konferencia bizonyos tekintetben folytatása lesz a jelenleg Genfben ülésező leszerelési konferenciának. A franciákat a leszerelés kérdése rendkívül érdekli, hiszen a francia politikának egész bázisa a biztonsági kérdés és Franciaországnak kis szövetségeseivel kötött katonai szerződéseinek ügyét érinti közvetlen közelről. Nem akarjuk itt a genfi leszerelési konferencia menetét és egyes pontjait részletezni, mert ez részben ismeretes a magyar közvélemény előtt, részben pedig ismertetésük teljesen felesleges is. A leszerelés ügye is jelszó, amelyet a népszövetségi paktum vezetett be a háború utáni közvéleménybe (amelynek egyik pontja a leszerelést előírja) és amely mögött voltaképpen hatalmi érdekek és irányok rejtőznek. Jelenleg Genfben két hatalmi érdek alakult ki: az egyik csoport élén Anglia áll, amelyik általános leszerelést hirdet, azonban csak szárazföldi és nem tengeri leszerelést, a másik érdekcsoport élén Franciaország áll a kisántánt államaival együtt és ez a csoport a leszerelés kérdését a biztonság kérdésével fűzi össze és a biztonsággal arányos leszerelést akarja. Ebben a kérdésben a kisántánt államai igen nyomatékosan követik a francia álláspontot, úgy hogy Genfben a franciákkal együtt valóságos angolellenes blokkot alkotnak. Franciaország és a kisántánt nem kíván kevesebbet Angliától, mint hogy a leszerelés fejében Anglia a népszövetségi paktum 16. pontja alapján garantálja határaikat, vagyis, hogy más szóval Anglia egész szárazföldi, tengeri és légi haderejével biztosítsa a kisántani államoknak azok trianoni határait. Anglia, természetesen, ilyen kötelezettségekről hallani sem akar. Angliának ez a magatartása és az a félelem, hogy Franciaország Anglia befolyása alatt előbb-utóbb mégis kénytelen lesz engedményeket adni a szárazföldi leszerelés kérdéseiben, rendkívül nyugtalanítja a kisántánt államait. Ennek a nyugtalanságnak megfelelően a kisántánt igen élénk diplomáciai akciót indított meg. Genfben maga Nincsics vezeti az erre vonatkozó tárgyalásokat és ugyanakkor Szerbia párisi követe Brianddal beható eszmecseréket folytat. A kisántánték nagyon tüzelik a franciákat az angolok ellen, akik, ki mondják , miután pénzügyileg leszerelték őket, most katonai védelmüktől akarják megfosztani. Nincsics egyébként a genfi tárgyalások befejezte után Párisba készül,hogy ebben a kérdésben is igyekezzék a franciákat a kisántánt államainak érdekeivel azonos magatartásra bírni. Azonkívül a genfi konferencia leszerelése után helyben, Genfben, újabb konferenciára ülnek össze a kisántánt katonai megbízottjai, hogy megvitassák a konferencia határozatait. Ezek a szakértők mindent el kívánnak követni, hogy a kisántant jelenlegi hivatalos békeállományán, 150.000 emberen, (Franciaország békeállománya 562.000 ember) lehetőleg ne történjék nagyobb leszállítás. Ezek a tárgyalások és konferenciák a bledi konferencia előkészítésére szolgálnak, amelyen a kisántánt igen behatóan kívánja megtárgyalni a leszerelési és a biztonsági kérdéseket. Ezek után elképzelhetjük, hogy a konferencia Magyarországot illetőleg milyen határozatokat fog hozni. Nyilván, míg egyrészt a magyar hadsereg leszerelését fogja követelni, másrészt nem lehetetlen, hogy megújítja felszólítását egy dunai Locarnóra vonatkozólag. A kisántánt taktikája ugyanis most az, hogy Magyarországot egy dunai Locarnóval a trianoni határok elismerésére bírja, amire a nagyhatalmak, elsősorban Franciaország garantálásával akarja kényszeríteni. Amenynyiben pedig Magyarország visszautasítaná a dunai Locarnóra vonatkozó tervet, a kisántánt ezt annak igazolására fogja felhasználni, hogy hadseregét ne fegyverezze le, hanem mai létszámában tartsa fenn, vagy egyenesen megerősítse. Ugyancsak foglalkozni fog a bledi konferencia a népszövetségi tanácstagság kérdésével is. Tudvalevő, hogy Németország állandó tagságának kérdése a népszövetség legújabb ülésén milyen világtörténeti incidensekre adott alkalmat. Ismeretes továbbá, hogy a kisántántot eddig Benes képviselte a népszövetség tanácsában, akinek megbízatása véget ért és a kisántántot most az a veszély fenyegeti, hogy a mai tagsági rendszer mellett nem üt képviselethez a tanácsban. A mai rendszer mellett ugyanis a tanácsnak vannak állandó és választott tagjai. A kisántánt most egy közvetítő javaslatot készül előterjeszteni, úgynevezett félállandó helyeknek a létesítését ajánlván. Ezek a félállandó helyek nem egyes nemzetek, hanem egyes nemzetcsoportoknak lennének a tulajdonai. Így jutna a kisántánt javaslata szerint egy hely a délamerikai, egy a skandináv országoknak és, természetesen, egy hely a kisántánt államainak. Azoknak az államoknak, amelyek egy egységes politikai csoportba nem tartoznak, mint például Magyarország, a kisántánt előzékenyen azt ajánlja, hogy ad hoc csoportokat alkossanak más államokkal és felváltva képviseltessék magukat a tanácsban. Ezen a féltagsági helyen kívül a kisántánt a választott tagsági rendszert is fenn akarná tartani. Mindezzelmondani sem kell — a kisántánt csak politikai befolyását akarja mindenképpen biztosítani a tanácsban. A bledi konferencia igen alaposan meg akarja vitatni a kisántánt-államoknak egymáshoz való viszonyát annak minden vonatkozásában. Akárhogyan is zárul a konferencia, egész biztos, hogy hivatalos kommünikével fog végződni, amely hangsúlyozza a kisántánt államainak teljes összhangját. Hogy azonban ez az összhang teljes lesz-e, abban előre is kételkedni lehet. A valóság az, hogy a kisántánt államai már előre is kezdenek külpolitikai akciót kifejteni, amit szövetségeseik féltékenységgel és bizalmatlansággal kísérnek. Erre nézve nagyon jellemző például, hogy milyen rossz benyomást tettek, különösen, Olaszországban, a román-orosz közeledés szimptómái. Ismeretes, hogy Olaszország 200 millió kölcsönt juttatott Romániának, ugyanakkor, amikor egyetlen külföldi államtól sem tudott kölcsönt kapni és amikor az olasz pénzügyi helyzet még nem volt eléggé megszilárdulva. Az olasz-román közeledésre különben nyíltan rámutatott az új oláh külügyminiszter, Mitilineu is. Mitilineu erős diplomáciai akciót indított meg, amelyet azok, akik kisántáni eddigi politikai irányához szigorúan ragaszkodnak, bizonyos nyugtalansággal kísérnek. Jellemző erre, hogy egyesek szerint az új oláh külügyminiszteri diplomáciai személyzetet is ki akarja cserélni, többek között beszélnek Diamandi párisi oláh követnek a visszahívásáról is, aki annak idején a magyarországi oláh megszállás alkalmával olyan fontos szerepet játszott és aki a kisántánt ideológiájának egyik leghivatottabb képviselője. Állítólag azonban Bukarestben rossz néven vették volna Diamandinak túlságosan németellenes kirohanásait. Az új oláh külügyminiszter ténykedését nemcsak oláh ellenzéki körökben figyelik némi aggodalommal, hanem a kisántánt másik két államát is nyugtalanítják egyes kijelentései. Az olasz-román szövetség tervének a lényege még nem ismeretes, de Belgrádban máris bizalmatlansággal kérdezik, hogy váljon ki ellen irányul. Ezzel a közeledési kísérlettel szemben Belgrád és Prága elhatározták, hogy Bledben igen határozottan kérdőre vonják Romániát, illetve felvilágosítást kérnek a szerződési terv titkos pontjaira nézve és meg fogják kérdezni, hogy azok nem állanak-e ellentétben a kisántant politikai szellemével vagy nem akadályozzák-e meg szövetségeseik működését. A csehek a népszövetség elé akarják vinni a frankügyet — A Magyarság tudósítójától — A frankbotrány kipattanásának percétől fogva talán a magyar sajtóban egyedül képviseltük azt a nézetet, hogy — akár bebizonyul a Bethlen-kormány jogi felelőssége, bár nem — Bethlen István grófnak távoznia kell, hogy enyhítse, vagy feloldja azt a külpolitikai feszültséget, amely oly baljóslatú felhőket sűrített össze a magyar politika látóhatárán. Azt a meggyőződést vallattuk, hogy képtelenség eltekinteni a kormány politikai felelősségétől, amikor tudtával vagy tudta nélkül esztendők óta az országos rendőrfőkapitány vezetése alatt egy szerteágazó összeesküvés szálait szövögették. Nem tehettük magunkévá azt a felfogást, hogy egy kormányt tűzön-vizen keresztül megvédelmezzünk és pozícióját a közvélemény bizalmával erősítsük, amikor külpolitikai viszonylatokban ez a támogatás semmit se lendített annak a hitelveszteségnek következményein, amelyet még olyan kormányzattal szemben is önkénytelenül fölvetik a lét és nemlét hazafias mérlegelésének szükségességét, amely annyira se volt érintve valamely botrányban, mint Bethlen István gróf kormánya. Értelmes és hazafiasan gondolkozó államférfinak meg kell éreznie azt a pszichológiai határvonalat, amelyen túl sohasem szabad mennie a maga hatalmának védelme érdekében, ha ez a személyi pozició-harc csupán az ország súlyos érdekeinek feláldozása árán vívható addig-ameddig. Nem egyszer próbáltuk e lap hasábjain kifejteni azt az álláspontot, hogy az európai közvélemény által erkölcsi hitelében megtépázott kormány nem ereje, hanem gyengesége az országnak. Nemcsak az okosság, hanem a nemzet objektív érdekeinek megfontolása is arra a megismerésre kellett hogy vezesse a Bethlenkormányt, ne hívja ki a hatalomhoz való indokolatlan és görcsös ragaszkodásával az úgynevezett kulturvilág hangulatát s ne hozza az országot abba a megalázó és szégyenletes helyzetbe, hogy az ellenük támadt közvélemény az erkölcsi világrend jogcímén léphessen fel velük szemben. Meggyőződésünket megszilárdította az az aggodalom, hogy Bethlen merevsége olyan erkölcsi és politikai erőket zúdíthat ellenünk, amelyekkel szemben nemcsak azért vagyunk inferioritásban, mert a mozgásba hozott politikai tényezőknek anyagi hatalmával sem dacolhatunk, hanem azért, mert olyan kérdésben provokálnánk magunkkal szemben a népszövetségi Európa eljárását, amely azt látszólag az erkölcsi fölény maszkjában végezheti. Hiszen még a legdurvább és legnyersebb machiavellizmus is erkölcsi ürügyeket kohol a maga igazolására. Minek adnánk mi magunk ilyen helyzeti előnyt annak az antantnak kezébe, amelylyel szemben eddig nyugodt és büszke öntudattal vallottuk és hirdettük a megbántott igazságnak és az erkölcsi és politikai felsőbbrendűségnek elveit? A legmélyebb sajnálattal voltunk kénytelenek megállapítani azt, hogy a Bethlenkormány elzárkózott ezeknek az elemi igazságoknak megszivlelése elől. Országszerte hónapokon át szította s lassanként közfelfogássá népszerűsítette azt a véleményt, hogy képes ura maradni a helyzetnek s lebírni azokat a külpolitikai válságokat, amelyek abból a makacsságából fakadtak, hogy személyes tekintélyét a bíróság előtt az ártatlanságának olyan bizonyítékaival sikerül megvédeni, amely birtokába juttatja annak az erkölcsi és politikai erőnek, hogy az ország érdekeinek sérelme nélkül kimászhatik a csávából. Apponyi Albert gróf szerint a kormány mérhetetlen felelősséget vállalt magára, amikor ignorálta azt a külpolitikai helyzetet, amelybe a frankbotrány kipattanása következtében jutott. A kormányok részéről tökéletesen kizárták azt az eshetőséget, hogy a frankkérdésből európai kérdés lesz , hogy a kormány mulasztásának és könnyelműségének levét a trianoni Magyarországnak kell kikanalaznia. Ez a fordulat, amelyet a kormány külpolitikai bölcsessége eleve kirekesztett számvetéséből, most — úgy látszik — az ország mérhetetlen kárára és szégyenére, küszöbön áll. Amely pillanatban a népszövetségben egyesült államok valamelyike szóváteszi a genfi ülésszakon a frankügyet, új politikai helyzet áll elő s ezzel az új helyzettel szemben állást kell foglalnia a magyar politikai társadalomnak, amikor már azt hitte, hogy túl vagyunk minden veszedelmen. Ara 2000 kor.