Magyarság, 1927. augusztus (8. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL, VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 FELELŐS SZERKESZTŐ) MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VL ARADI­ U. 10. TEL.: T. 252-30, 252-31 FŐKIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET BANK-UTCA 7. TELEFON: TERÉZ 294-31, 294-32 FIÓKALK­DÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. KERT ANDRÁSSY­ ÚT 8. SZ. TELEFON: TERÉZ 234-32 99 BUDAPEST, 1927 AUGUSZTUS 2. KEDD + VII­. ÉVFOLYAM 173. (1944.) SZÁM A fogyasztás válsága írta: Álva Nagy János Azok a jelenségek, amelyek mostaná­ban a sokat vitatott drágaság kérdésével kapcsolatban felszínre kerülnek, nyil­vánvalóan mutatják, hogy közgazdasági életünket a legutóbbi hónapokban a gazdasági válságok egyik legsúlyosabb fajtája, a fogyasztási válság támadta meg és tartja nyomasztó hatása alatt. Ez okozza — a nagy tömegek vásárló­­i erejének alacsony színvonala és fokoza­tos elsorvazása következtében, — hogy­­az áruelhelyezés és értékesítés még a legszükségesebb fogyasztási cikkek piacán is egyre nehezebbé válik és mind nagyobb gondot okoz a termelők­nek az üzemek gazdaságos továbbveze­tése, úgy, hogy a fogyasztási válság mindinkább a termelés válságává széle­sedik, ami a termelés rentabilitásának biztosítása érdekében arra kényszeríti a termelőket, hogy olyan magas költsége­iket is belekalkuláljanak az eladási árba,­­(reklám, ügynöki jutalék, kamatveszte­ség, romló áruk értékvesztesége, inkas­­­­zós költségek), amelyek konjunkturális piaci viszonyok idején teljesen jelen­téktelenek, a mostanihoz hasonló fo­gyasztási válságok alatt azonban igen­­erősen fokozzák a költségeket, tehát nö­velik a drágaságot, mert a termelő és vállalkozó rezsiköltségeinek emelkedé­sét természetesen a fogyasztókon igyek­­szik behajtani. Így jön létre az a drága­ Sági circulus vitiosus, amely szinte ész­revétlenül hatalmasodik el és vesz egyre sodróbb lendületet, kiterjesztve hatá­sát az egész gazdasági életre s végered­ményben a jövedelemosztási küzdelmek felszításához vezet, ami az ipari mun­kásságnak az utolsó hetekben egyre szélesülő bérmozgalmában már jelent­kezik is. A drágaság keletkezését tehát —­ a többi gazdaságpolitikai okok és intéz­kedések mellett — kétségtelenül a fo­gyasztás nagymértékű és állandóan súlyosbodó válságával is lehet magya­rázni. Hogy ez valóban így van, kitűnik abból is, hogy európai viszonylatban vizsgálva a mi piaci áraink alakulását, azt látjuk, hogy a békebeli viszonyokhoz képest a megélhetési index nálunk nem is mutat olyan feltűnő drágulást, sőt az aranyértékben mért áruszínvonal Fran­ciaország kivételével Európa egyetlen államában sem olyan alacsony, mint éppen nálunk. Igaz, hogy a megélhetési Index a legutolsó hónapokban Magyar­­országon is érzékeny emelkedést mutat ,— s a múlt év október elseje óta 101-ről 1112.5-re, 11.3%-kal sokkal rohamosab­ban nőtt, mint pl. a német birodalmi index ugyanezen idő alatt, amely mind­össze 4.2%-os emelkedést ért el, — de itt meg kell jegyeznünk, hogy pl. a gazdaságilag teljesen lerongyolódott Ausztria indexei is 1—2 ponttal állan­dóan fölötte mozogtak a mieinknek, nem is említve Németországot, ahol 1927 januárjában 140 volt a megélhe­tési index. Az árszínvonalnak a háború utáni gazdasági viszonyok között kiala­kult és a megélhetési indexekben kife­jezésre jutó mértéke tehát éppen ellen­kezőleg azt mutatja, hogy Magyaror­szágon nem annyira az okozza az alig elviselhető drágaságot, hogy a fogyasz­­tási cikkek piaci ára abnormálisan magasra szökött az utolsó években, ha­nem ellenkezőleg, abban rejlik a baj, hogy a fogyasztórétegek vásáróereje messze alatta maradt a békebeli mér­téknek s emiatt nem tudják meg­fizetni a békeszinvonalon mozgó ára­kat, ami végeredményben a drá­gaság szempontjából ugyan egyremegy, de ha a bajok megszüntetésének mód­ját keressük, mégsem egészen mindegy. A gazdaságilag teljesen kimerült Fran­ciaország és a teljesen kifosztott Ausztria és Magyarország alacsony megélhetési indexszámai nyilvánvalóan mutatják, hogy ezekben az országokban a tömegek vásárlóképessége olyan erőt­len és annyira alacsony szinten állapo­dott meg a háború után, hogy a piaci árak legcsekélyebb emelkedése is meg­bonthatja a nehezen őrzött egyensúlyt és szinte elviselhetetlenné teszi az úgy­nevezett „drágaságot“, mint ahogy ez nálunk a legutolsó hetekben valóban be is következett. Ezt a helyzetet aztán még inkább súlyosbítja az a körülmény, hogy nálunk a nagy tömegek és pedig legelsősorban az ipari munkásság és az alsóbb tisztviselői rétegek kereseti viszo­nyai összehasonlíthatatlanul rosszabbak, mint akár Ausztria, akár Franciaország hasonló társadalmi rétegeié. Néhány hivatalos adat erre nézve m­eggyőzőerejű bizonysággal szolgál, amelyekből kiderül, hogy milyen hát­rányban van a magyar ipari munkás­ság pl. a külföldi szakmunkások kere­seti viszonyaival szemben. Az elmúlt hó­napok kereseti viszonyai alapján szá­mítva volt ugyanis a tanult szakmunká­sok heti nyers keresete (a M. Statisz­tikai Hivatal és a „Wirtschaft und Sta­­tisztik“ c .német szaklap 1927. évi ki­mutatásai szerint) pengőértékben szá­mítva: Magyarországon * . , 33.26 P. Ausztriában , , , , 43.55 „ Németországban s * . , 53.98 „ Franciaországban * . , 55.90 „ Amerikában (a tanulatlan felnőtt munkás bére) , 119.36 „ (A megélhetési index számai: 1913— 100, Magyarország: 101—112, Ausztria: 102—105, Németország: 142—148, Fran­ciaország: 70—88, Amerika: 175—178.) Ausztriában tehát majdnem egyező ár­színvonal mellett 30.0%-kal, Németor­szágban — 31.3%-kal magasabb árszín­vonal mellett — 62.3%-kal, Franciaor­szágban — 26.3%-kal alacsonyabb ár­színvonal mellett 68.8%-kal magasabb az ipari munkásság heti keresete, mint nálunk, nem is említve Amerikát, ahol a tanulatlan munkás keresete is közel 260%-kal magasabb a tanult magyar szakmunkásénál. Ami a munkásság kereseti viszonyaira nézve megállapítható a hazai és külföldi adatok összevetése alapján, ugyanez áll a többi társadalmi osztályokra nézve is, amelyek ugyanolyan hátrányos hely­zetben­ vannak az illetmények tekinte­tében, mint az ipari munkásság. Nem csoda, ha ilyen kereseti viszonyok mel­lett a tömegek fogyasztóképessége mi­nimális, ami aztán olyan egészségtelen üzleti politikára kényszeríti a termelőt is, a közvetítő kereskedelmet is, amely — egyéb árdrágító tényezők, (kartellek, adók, illetékek) mellett — szükségkép­pen az eladási árak emelkedéséhez, te­hát a drágasághoz vezet. A Magyarság is megemlékezett a kö­zelmúlt napokban annak az uzsorabíró­­ság elé került varrógépkereskedőnek a Kúria által is elítélt eljárásáról, amely tökéletes iskolapéldáját nyújtja az itt vázolt árdrágító folyamatnak. Mint a tudósítás megemlítette, a kereskedő a bíróság előtt azzal védekezett, hogy a rendkívüli magas rezsiköltségek, de kü­lönösen a részletüzlettel járó bizonyta­lan követelések szinte kényszerítik a ke­reskedőt arra, hogy a megengedett 15 százalékos rezsinél jóval magasabbat kalkuláljon bele az eladási árba. A bíró­ság nem fogadhatta el ezt a védekezést, mert megengedhetetlennek tartotta, hogy „azon a címen, miként a részletfizetés mellett történt eladásoknál az adásvé­telből eredő követelés veszélynek van kitéve, 100 százaléknál magasabb összeg vétessék számításba“,­­ de ez a példa világosan mutatja, hogy az árdrágító tényezők sorában milyen nagyjelentő­ségű szerepe van a fogyasztás csökkené­sének, a fogyasztó tömegek megcsök­kent vásárlóerejének, az általános sze­génységnek és az eladósodásnak, amely a legszükségesebb élelmiszerek beszer­zésén túl arra kényszeríti a legszélesebb társadalmi rétegeket is, hogy hitelbe, részletre és kölcsönbe vásároljanak, a termelő és kereskedő pedig maga is kénytelen alkalmazkodni ehhez az egészségtelen üzleti gyakorlathoz, hogy valami fogyasztóközönséget biztosítson magának. Természetes, hogy az így szerzett kundsehaft kénytelen aztán megfizetni az elmaradt vevőkkel elma­­radt hasznot is, ha minimális vásárló­­képessége mellett a részletfizetésre való vásárlásra szánja magát. Ez az ár­drágító hullám aztán tovább rezeg a piacon s a többi árdrágító tényező mel­lett az élemiszerdrágaságnak is egyik főokozójává válik, ahol a magas rezsi­költségeket az elhelyezésre nem találó és elromló áruk költsége is emeli. Ha a kereskedő vagy az iparos 100 vevő he­lyett harmincon kénytelen költségeit és polgári hasznát megkeresni, természetes, hogy az egy vevőre eső teher a három­szorosára emelkedik.­­ Annak pedig, hogy a tömegek vásárló­ereje oly csekély, két legfőbb oka, mint láttuk, a kereseti viszonyok silánysága és az ennek nyomába járó eladósodás- Ha a kormánynak ezen a két bajon si­kerülne segíteni, hatalmas lépéssel jut­hatna közelebb a drágaság mind veszé­­lyesebbé váló kérdésének megoldásá­hoz is. A főváros a novemberi lakásfelszabadítás ellen A lakásügyi bizottság hétfőn délután öt órakor Liber Endre tanácsnok elnöklésével ülést tartott. Az ülés tárgysorozatának leg­fontosabb pontjaként a lakbérleti szabály­­zat lett volna, ennek a tárgyalása azonban elmaradt, mert a bizottság úgy határozott, hogy a tervezetet érdemlegesen egy al­bizottság tárgyalja, az őszi legelső köz­gyűlés pedig a jogügyi, a szociálpolitikai és a lakásügyi bizottság négy-négy tagját meg­bízza az érdemleges tárgyalással és ennek javaslata alapján kerül majd a tervezet a közgyűlés elé. Ma a bizottság csak tudo­másul vette Schuller Dezső főjegyző elő­terjesztése alapján, hogy a tervezet, mint egész nyersanyag, elkészült s az albizottság szeptember 15-éig elő fogja terjeszteni je­lentését a tervezetről A fővárosi lakásnyomoruság és a tabáni építkezés Az ülés egyéb pontjai között váratlanul széles mederben tárgyalta a bizottság a Tabán-problémát. Ez a kérdés a tárgysoro­zat második pontjának egyik mellékhajtá­saként került a bizottság elé. A lakásfelsza­­badítás kérdése volt ugyanis a tárgysorozat elsőnek tárgyalt érdemleges pontja, majd utána a kislakásépítő akció során támasz­tott hatósági lakásigények kerültek sorra és ennek keretében a Tabán-kérdés. A lakás­­felszabadításnál Schuller Dezső főjegyző, előadó ismertette a lakáskérdésben gyűjtött statisztikai adatokat. Elmondotta, hogy 1880-tól 1910-ig átlag 3400 lakás épült egy esztendőben Budapesten. 1910-től 1914-ig a szaporulat 6000-re emelkedett évenként. Az­után jött a háború, az építkezés megállt és csak 1920 óta lehet ismét valamelyes épít­kezésről beszélni. 1920-tól 1925-ig évenként ezer lakás épült Budapesten, 1926-ban 2200, tehát még mindig körülbelül 1000-rel keve­sebb, mint a fent vázolt háború előtti idők­ben a lassúbb tempójú esztendőkben. Tizen­ötezerre tehető tehát az a szám, amennyi­vel a lakásépítkezés elmaradt. Kiterjeszkedet ezután arra,, hogy az egy­­szobás lakásokban lakók száma évről-évre emelkedik és ma körülbelül a lakosság fele lakik egyszobás lakásban. Laknak azonban igen sokan pincében, műhelyben, raktárban, istállóban, konyha és padlásnélküli lakás­ban. Végeredményben a most fellendült la­kásépítési akció során való építkezések be­fejezte után is 8000-rel kevesebb a lakás Bu­dapesten, mint amennyire szükség volna. Amellett 1876 ember lakik túlzsúfolt laká­sokban, 1008 ember felmondás alatt, vagy lebontás alá kerülő lakásokban, 8824 lebontandó házakban, vagy szükséglaká­sokban, 1997 közegészségileg aggályos laká­sokban és itt van végül a Tabán, amelynek a kitelepítése esetén ezer család lakásáról kell gondoskodni. Az ügyosztály konklú­ziója ebből az, hogy még nem érkezett el a lakásfelszabadítás ideje, felterjesztésben kell tehát kérni a kormányt, hogy a felsza­badításra novemberben még ne kerüljön a sor és amennyiben a kormány mégis ra­gaszkodik a lakásfelszabadításhoz, egyelőre legalább szabjon gátat a lakbérek emelé­sének. A novemberi lakásfelszabadítás katasztrofális lehet szólt Az előterjesztéshez Bródy Ernő hozzá elsőnek. Megállapította, hogy a lakás­­felszabadítás novemberben egyenesen ka­tasztrofális lehet, nem lehet családok tízez­reit földönfutókká tenni, elfogadja a taná­csi előterjesztést. Ami pedig a lakbéreket illeti, kövessük ebben Mussolinit, aki le­szállította a házbéreket. Bánóczi László dr. rámutat arra, hogy az abszolút lakásszükségleten kívül van rela­tív lakásszükséglet is, az a szükséglet, hogy a főleg kisemberek nem megfelelő lakásban vannak. Javaslatot nyújt be, hogy az ügy­osztálynak előterjesztését ne alternatív ja­vaslatként terjessze fel a főváros, hanem a­ két javaslatot — a lakásfelszabadításról szólót és a béremelést — külön-külön kérje­ a főváros. Harrer Ferenc dr. az előterjesztés mellett szólal fel, bár tudja, hogy a felszabadítói Ára 16 fillér

Next