Magyarság, 1929. február (10. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-01 / 27. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1929 FEBRUÁR 1, PÉNTEK FELELŐS SZERKESZTŐ* MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG, BUDAPEST, VL ARADI UTCA M. TELEFON: AUTOMATA 252-30, 252-31, 252-40. KIADÓ: HIVATALI BUDAPEST, V. KERÜLET, BANK. UTCA 7. TELEFON: AUTOMATA 294-31, 294-32. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 . ÉVFOLYAM, 27. (2390.) SZÁM Az ősz Toldi írta: Milotay István Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület tegnap örökös tiszteletbeli elnökévé választotta Apponyi Albert grófot. Hadik János gróf alkalmi beszédében, mint a puritán közéleti erkölcs képviselőjét ünnepelte őt, mintha csak érezte volna, hogy soha nem volt nagyobb szükség erre az erkölcsi nagyságra és megközelíthetetlenségre, mint éppen most és talán éppen azért sohase hiányzott annyira, mint napjainkban. Pedig nagy birodalmak is széthullanak enélkül, — mondta Hadik gróf — s viszont kis és letiport nemzetek is fölemelkedhetnek, ha ezt az erőt el nem vesztik. Aztán ünnepelte Apponyit, mint olyan férfiút, aki kifele a külföld előtt a maga nagy tehetségével, lángeszével és lánglelkével egy ilyen kis letiport nemzet igazságáért küzd, Magyarországért, a magyar igazságért és a magyar földért . . . .Egy kép fekszik előttem, amely a gazdák ünnepének ezt a jelenetét örökíti meg. Apponyi ott áll s lehajtott fejjel hallgatja ezt a méltatást s az embernek, ahogy nézi, az ősz Toldi alakja rémlik fel ellenállhatatlanul. Az őszi Toldié, Arany halhatatlan époszából, akinek hét vagy nyolc évtized nyomja a vállát s aki az őszi naplemente fényében ott áll az ősi Toldi-kuria kertjében s lehajtott fejjel a hosszú életre gondol, amely mögötte kisért, a sok-sok küzdelemre, melyeknek zaja régen elült s amelyekben ő mindig az ország címerét, a nemzet igazát, becsületét védte. S közben, amint küzdelem folyt küzdelemre, diadal jött diadalra, ahogy múltak az évek, otthon a gazdaság gazda nélkül maradt, a kert elgazosodott, az öreg kúria falát leverte a szél, tetejét megtépdesték a viharok. Az ősz Toldi ott áll a lombhullató fák alatt s a sok hálátlanságra gondol, a sok dicsőségre, amellyel elhalmozták s arra, ahogy dicsőségről-dicsőségre finoman félretolták, ahogy szolgálatait, amikor nagy veszély volt, sürgősen igénybevették s aztán, mikor a baj elmúlt, őt magát, mint aki igen nagy, mint aki nem fér el az udvari kis színpadon, mint aki nem érti meg az új idők szavát, elmellőzték, elfelejtették. Az ősz Toldi erre gondol abban az őszi kertben, de szívében nincs semmi keserűség. Pihenni szeretne, de ha újra hívják — és mindig hívják — hát ő újra kiáll és új diadallal tetézi meg a régieket . . . így áll ott Apponyi lehajtott fejjel és így hallgatja Hadik szép szavait, az agrárius társadalom meleg elismerését s beszédében, mellyel megköszöni a megtiszteltetést, válaszul szinte elmondja az ősz Toldi esetét. Valamikor én is nagybirtokos voltam — úgymond— ma csak kisgazda vagyok, de hűségem, szeretetem és érdeklődésem, amely a földhöz köt, nem lett kisebb ezzel a változással, inkább megnőtt s még mélyebbé vált. S mintha azt mondaná:— úgy fogyott mögöttem az ősi föld a diadalokkal együtt. Minél többet tettem, küzdöttem, áldoztam az egészért, az országért, annál kevesebb maradt a magamé. És hányan elmondhatták ezt Apponyival együtt az ő nemzedékéből s viszont hányan mondhatják el abból a nemzedékből, amely ma az uj közéleti morált képviseli!? Itt mintha megfordított folyamat érvényesülne. Nem divat többé az Apponyiéké. Senki az ország s a, közjó szolgálatában el nem szegényedik. Egy angol történetíró mondja, hogy a romantikus liberalizmus fénykorában a politikai vezérférfiak vagyonukat áldozták a közért. Ma azt a demokráciát éljük, amelyben a politika keveseknek, a vezetőknek gyarapodását jelenti a tömegek bőrére és rovására. De az egyéni, a személyi tanulságon kívül, milyen szimbolikus tragédia van az Apponyi sorsában! Neki is, mint oly sokaknak, fúlnia kellett az elrablott határokról, elhagynia az ezeréves rögöt, amely az idegen hódítók kezén egy uj honalapitás anyagává s a világ legkorruptabb, leghazugabb demokráciájának prédájává lett. Apponyi egy zokszót sem ejt erre a személyes sorsra. Boldog, hogy mint kisgazda szolgálhatja tovább ugyanazokat az eszményeket és érdekeket, pedig hajszálhitja, hogy végképpen tiszteletbeli gazda nem lett belőle, agrárius, akinek csak betűbarázdái maradtak. És a nagy krízisnél, amely ma a magyar földet megüli, a külső hódítás, a rablás veszedelme mellett idézi azt a másik válságot, amely akkor rázta meg a magyar földbirtok épületét először, amikor ő a közéleti pályára lépett. A hetvenes, nyolcvanas évek agrárválsága, az első búzakrízis volt ez, mikor az orosz és a tengerentúli verseny először éreztette hatását a magyar nagy- és középbirtokososztály sorsára. Akkor indult meg, a rossz búzaárak s a drága és lelketlen hitelviszonyok együttes eredményeképpen, az az új telekkönyvezés, mely száz és ezer ősi kúriát és ősi barázdát idegen kézre juttatott. Ez a nagy- és középbirtokos osztály, ahelyett, hogy kisgazdává tudott volna lenni, s az Apponyi hitével újra tudta volna kezdeni elölről az életet, mintha árvíz sodorná, végleg megvált a rögtől. Ahogy most a B-listás szanálás a végkielégítést sugalmazta a magyar lateinerosztálynak és ezzel kápráztatta el végső kétségbeesésében, úgy az akkori állami és kormányzati bölcseség, a Tisza Kálmánféle kulturfölény, a hivatalokba irányította őket, a bürokrácia eldorádójába, ahelyett, hogy az olcsó hitel eszközeivel s az intenzív gazdálkodásra való ráneveléssel továbbra is a földhöz kényszerítette volna. Ezeknek második nemzedéke lapátolja most a havat a budapesti utcákon s pályázik ezrével a téli szellemi inségmunkára. De az a belső elhódítási folyamat, mely akkor a hetvenes években megindult, meg nem állt többé s tovább eszi, rázza, emészti és hódoltatja a földet az ősi birtokos lába alól, legyen az nagy- vagy kisgazda, egyaránt. A háború is konjunktúra volt ennek a hódításnak, a kurzus és a konszolidáció is az. És ugyanakkor, amikor magyar nagygazdák kisgazdákká válnak, nő és félelmes tömegeivel megtölti a nagy alföldi városokat az az agrárproletariátus, melyet a szerencsétlen települési viszonyok, a városi nagybirtok és nagy bérlet, a gépi erő elhatalmasodása, a föld indusztrializálása, mind a városokba szorít, kész televényéül minden elégedetlenségnek, vallási, társadalmi és politikai izgatásnak. Ha akkor, mikor az Apponyi-féle első válság rázta meg a magyar földet, gondoltunk volna minderre, nem jutottunk volna idáig. De akkor azt hittük egyebek közt, hogy a nagybirtok az egységes nemzeti állam alapja és ereje a nemzetiségi vidékeken is. Most kiderült, hogy ellenkezőleg: az volt a gyengesége, az Achilles sarka. Ha ennek a nagybirtoknak megfelelő része ott idejében a magyar palastság, kezére került volna, ma nem ülnének bele idegen zsebrákok s nem lenne a cseh és oláh imperializmus fundamentuma. De mindezt elmulasztottuk, amint elmulasztottuk azt is, hogy legalább a leggazdátlanabb birtoktipust, a városi nagybirtokot használtak volna fel az evolúciós földbirtokpolitika céljaira. Apponyi utalt beszédében a mai rossz hitelviszonyokra, a vámhatárok nehézségeire, az exportálás küzdelmeire. De mindezek mögött, mindezeken túl egy sokkal mélyebb válság emeli föl kísérteties árnyékát a szemhatáron. A küzködő, bajban, adósságban, deficitben elmerülő földvagyonnal szemben nő, hatalmasodik és egyre ellenállhatatlanabbá lesz a nagybank és a kommersztőke keze. Még egy nemzedék s ha változás nem történik, az egész ősi magyarság csapzott hajjal, őszbeborult fejjel ott fog állni, mint az öreg rezignált Toldi, aki temetkezni készül, a pusztuló ősi kert aljában. Pedig mi azt szeretnénk, hogy úgy álljon ott, mint Antheus ifjú hőse, erőben a földtől megújulva, diadalmasan, készen megbirkózni a belső és külső hódítókkal egyaránt. A kormány a törvényhatósági választásoknál próbát tesz a titkos választójoggal A közigazgatási javaslat a képviselőház bizottsága előtt A képviselőház közigazgatási bizottsága csütörtökön megkezdte és be is fejezte a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. A bizottság ülésén a kormány részéről Bethlen István gróf miniszterelnök és a gyengélkedő belügyminisztert helyettesítő Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár vett részt. Bucau volt- Sajnálkozását fejezte ki, hogy a javaslat nem Nagymagyarország, hanem a trianoni közigazgatás számára készült. A javaslat a politikum terén nagy haladást jelent, mert az egész vonalon behozza a titkos választást, de aggodalommal látja ezzel szemben, hogy a törvényhatóság új szervezetében túlnyomó lesz a függő egzisztenciák száma. Ezért szeretné, ha a törvényhatósági bizottság háromhatodrészét általános választás, kéthatodrészét a virilisták közül való választás útján, egyhatodát pedig az érdekképviseletek és a szakszerűség jogán alakítanák meg. Ebben látná biztosítékát a független vélemény megnyilvánulásának. Hegymegi-Kiss Pál arról beszélt, hogy a törvényjavaslat centralisztikus célokat szolgál és elsorvasztja az autonómiát. F. Szabó Géza mindenben helyesnek mondotta a törvényjavaslat intézkedéseit. Fábián Béla rendkívül terjengős felszólalásban bírálta a törvényjavaslatot, amelyet nem fogadott el. A keresztény párt a megyei és a városi rész különválasztását kívánó Petrovácz Gyula beszélt utána. Általánosságban elfogadta a javaslatot, de tiltakozott az ellen, hogy a városi és megyei intézkedéseket összefoglalják. A keresztény gazdasági és szociális párt nagy többségének álláspontához híven, azt kérte, hogy a vármegyei és városi részt válasszák külön. A javaslatnak a vármegyékre vonatkozó része ellen nem volt észrevétele, annál több megjegyzése volt ■azonban a városok szempontjából. A székesfőváros üzemei, például, igeni intenzív gazdasági tudást kívánnak, nem lehet tehát ezeket, egyedül a javaslatban tervezett kvalifikációkkal adminisztrálni. Helytelen, hogy nem elégednek meg a képesítésnél a főiskolai képzettséggel, hanem viszatérnek arra a felfogásra, hogy csakis jogi minősítés lehet a közigazgatási szolgálat alapja. Nem érthet egyet azzal a rendelkezéssel sem, amely korlátozza a nők választhatóságát. Madarász Elemér helyettes előadó rövid felszólalása után Károlyi József gróf arról beszélt, hogy a viritizmust régi formájában nem lehet fentartani. Az a virilista, aki választás útján került be a törvényhatóságba, sokkal szigorúbban látja el majd kötelességét, mint aki a nyers jog alapján kerül be. A javaslat legjobb része az, amely a fegyelmi eljárásra vonatkozik, s amely nagy haladást jelent a múlttal szemben. A javaslatot elfogadta. A miniszterelnök a titkos választójogról Az általános vita berekesztése után Bethlen István gróf miniszterelnök szólalt fel. Azzal kezdte, hogy a javaslat intenciói felől tévedésben vannak egyesek. A kormánynak elsősorban arról kellett gondoskodnia, hogy korszerű, modern alapokra helyezze a törvényhatósági bizottságok összeállítását, hiszen azok már több mint tíz éve ülnek együtt. A reformmal összhangba kellett hozni a vármegyei törvényhatósági bizottság összetételét az általános és titkos választói jog kérdésével és korával, ami nem könnyű feladat. Egyszerű lett volna azt mondani, hogy a törvényhatóságnak ne legyen más tagja, csak az, akit a nép választ. Azt hiszi azonban, helytelenül járt volna el a kormány, ha ezt a rendszert követi. Ez talán csak azokat elégítette volna ki, akik az általános választójog csalhatatlanságában hisznek és abban, hogy ez mindent jóvátesz. Abból a felfogásból indult ki, hogy a múltból meg kell tartani azt, ami bevált nemcsak a tradícióban, hanem magában az organizációban is; gondoskodni kell az általános és titkos választójog bevezetéséről, de ugyanakkor hátrányainak ellensúlyozásáról is. A törvényjavaslat nem egy-két esztendőre kívánja a vármegyék ügyeit rendezni, hanem arra az időre is, amikor a parlamenti választói jogot szélesebb elgondolás alapján rendezik. Az egységes párt végeredményben a titkos választói jog elvi alapján áll, s az idők folyamán fokról-fokra végre is hajtja majd ezt a programját. A parlamenti választások titkossága sokkal messzebbmenő konzekvenciákkal jár, mint talán gondolják azok, akik sürgetik. Ez a magyar közélet teljes átváltozását jelenti. Talán kiszorulnak majd a közéletből nagyon értékes elemek, bekerülhetnek új, talán később értékessé váló lemek, de ezeknek még bizonyos előiskolázásra van szükségük. Azzal, hogy a vármegyék szervezetébe bevezetik a titkosságot, módot nyújtanak arra, hogy szűkebb körben s bizonyos ellensúlyok alkalmazása mellett ezt a rendszert kipróbálják. Ha látják, hogy ez a rendszer beválik,, akkor eljöhet az ideje annak, hogy a kiterjesztés a parlamenti választójog terén is megvalósuljon. A másik szempont, amelyet figyelembe kellett venni, az, hogy vármegyei életünk nem volt teljesen összhangba hozva a felelős parlamenti kormányzat elvével. A javaslat azért kodifikálja intézményesen a törvényhatóságok feloszlatási jogát, mert a kormány összhangba kívánja hozni a parlament Ára 16 fillér