Makó és Vidéke, 1947. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1947-07-02 / 147. szám

2 dénak a beszolgáltatási kötelezettsé­get teljesíteni. A beszolgáltetési ga­­bonát mint fentebb megírtuk .Bevé­teli jegyre veszi át a kereskedő. A beszolgáltetési búza ára 60 forint. Búzájáért csak az a gazda kaphat­­ nyolcvan forintot, aki igazolni tudja hogy adófizetési és beszolgáltatási­­ kötelezettségének már eleget tett. Eb-­­­ből következik, hogy az adó és be­­szolgáltatási kötelezettség teljesítése­­ előtt nem szabad gabonát eladni. A­­ két kötelezettség teljesítése után a kereskedőnek eladott búzáról „D“ ’ vételi jegyet kap a gazda A rendelet betartásét a községi elöl-­­ járóságok ellenőrzik.­­ A kiadott rendelkezés szerint a be- ,­­ szolgáltatási kötelezettség­­ teljesítésé- ■ től független kiadhatja a gazda az­­ araló és cséplőrészt. Hódmezővásárhelyi Rendező-Gárdisták Makón A hódmezővásárhelyi Rendező Ú­s Gárda vasárnap látogatást tet a ma­­­­kói szociáldemokrata Rendező Gár-­­­dánál. [ Céljuk az volt, hogy megismerjék­­ a makói gárdisták munkáját, hogy­­ tanuljanak, ismereteiket gyarapítsák.­­ Szeretettel jöttek hozzánk és mi sze­­­­retettel vártuk őket. Déli 12 óra volt mikor a hódme­­­­zővásárhelyi vonat befutott az ujva- I­rosi állomásra. A makói Rendező- Gárda fegyelmezett sorokban állva fo­gadta az­ érkezőket. Meleg elvtársi üdvözlés után bevonultunk a párt ú­s helyiségbe, innen rövid pihenő után­­ a Marospartra mentünk, ahol jó ebéd -­ várta a vendég R-Gárdistákat. Az­­ ebédet fürdés követte, majd délután 1 órakor bejöttünk a pártházba, ahol­­ vendégeink este 8 óráig résztvettek a­­ SzIM táncestében. Ezalatt az idő alatt­­ megbeszélésre ült össze a két város­­ Rendező­ Gárdájának vezetősége. Este 9 órakor egy hasznosan és­­ kellemesen eltöltött nap után kisér­­­­tük le őket az állomásra. Meleg szavakkal búcsúztunk el­­ tőlük, annál is inkább, mert jó szó- s­cialistákat ismertünk meg bennük.­­ Olyan kemény, harcos Rendező Gár­distákat, akik mindig, minden körül­mények között helyt fognak állani a Szociáldemokrata Pártért, a szocializ­musért. Közellátási hírek A város közellátási hivatala fel­hívja a lisztárusítással foglalkozó kiskereskedőket és a kenyérsütéssel foglalkozó pékeket, hogy ma déli 12 óráig a június havi liszt, illetve ke­nyérjegyekkel számoljanak el a köz­ellátási hivatalban, 1. emelet 104. számú szobában. A terminuson túl a­ közellátási hivatal nem veszi fi­gyelembe az elszámolásokat­­• A közellátási hivatal felhívja Azok­nak a cséplőgép­tulajdonosoknak és ellenőröknek a figyelmét, akik a foga­dalmat még nem tették le, a­­város­házán jelenjenek meg. A cséplőgép­­tulajdonosok és bizalmiak elfoglalt­ságára való tekintettel a fogadalmat nemcsak a délelőtti hivatalos­ óra alatt, hanem délután 4—7. ttjáig is­­. letehetik a városháza, földfzáit 1. számú szobájában. ('$ “’tlbh1!1 ^‘'O ‘‘ i11) I” J »■ ll; ■; 1-1 i - Szép és olcsó 905 függönyök kaphatók TÖMÉS ZOLTÁN kézi munka üzletében. Főtér 3. sz. MAKÓ és VIDÉKE 1947. július 2 A közellátásügyi miniszter­ szabályozta a vásá­rlási engedélyek kiadását Vásárlási engedélyt kaphat az az ellátatlan, aki fejadagjáról lemond Kivételes esetben gazdálkodó is kérhet vásárlási engedélyt A közellátásügyi miniszter rende­­­leti uton állapította meg, hogy kik­­ kaphatnak a községi elöljáróságtól­­ .Vásárlási engedélyt." Elsősorban azok a nem termelők,­­ akik egy évre 1947 augusztus else­jétől, 1948 július 31-ig lemondanak kenyérjegyükről. Azoknak, akik már augusztus elsejére meg ak­arják sze­rezni a vásárlási engedélyt, kérel­müket július hónapban be kell nyúj­tani a községi elöljáróságnál. A ren­delet szerint a kérelem beterjesztése utáni hónapban adják ki a vásárlási engedélyt. A vásárlási engedély alapján az ellátatlan megvásárolhatja a búzáját,­­természetesen attól a gazdától, aki adó és beszolgáltatási kötelezettségé-­­­nek már eleget tett. A vásárlási engedély egyik példá­nyát a gazdálkodó kapja, a másik példányt a gazda igazolásával ellátva a vásárló. Erre a példányr­a kapja azután a községi elöljáróságtól az őrlési engedélyt. A­­vásárlási engedély alapján egy hónapra 12 kiló búzát, rozsot, vagy kétszerest vásárolhat, egy évre 144 kilót. Megőröltethet tehát 120 kilót, mert a megvásárolt gabona többi ré­szét vámként le kell adni. Ha valaki­ nem búzát, rozsot vagy kétszerest akar kenyérgabonaként megőröltetni, hanem árpát, akkor 20 százalékkal nagyobb mennyiségbe kaphat őrlési engedélyt. Azok a nem termelők, akik ser­tést hizlalnak, kérhetnek árpára vá­sárlási engedélyt. A vásárlási enge­dély ez esetben is a községi elöljáró­ság adja ki, a takarmányozásra szo­ruló állatok figyelembevételével. Mikor kaphat a gazda vásárlási engedélyt A rendelet szerint gazdálkodó is kaphat vásárlási engedélyt. Kétféle célra. Háztartási célra és gazdasági célra. Háztartási célra csak az a gazda ■ kaphat vásárlási engedélyt, akinek a szántóterülete az 5 katasztrális hol­dat nem haladja meg és földjét sa­ját maga műveli meg. (A rendelet erre vonatkozólag szó szerint ezeket mondja , akik saját testi erejükkel is részt vesznek a föld megművelésében.) Igazolni kell azt is, hogy háztartási célra saját hibájukon kívül nem ter­mett, vagy nem tudták megkeresni a kenyérgabonát. Nem kaphat tehát vásárlási enge­délyt az, akinek szántóterülete az 5 katasztrális holdat meghaladja, vagy az, aki mezőgazdasági munkában a kenyérgabonát megkereshette volna, vagy az őszi mezőgazdasági munká­­­­latok sorén még megkeresheti. Nem­­ kaphat az sem, akinek nem a mező­­­­gazdaság a főfoglal­kozása. Ezeknek a vásárlási engedélyt au­gusztus elsejétől lehet kiállítani, még­pedig havi 15 kiló fejadagról, amely évi 180 kiló búzának felel meg. A vásárlási engedélyt természete­sen arra a hiányzó mennyiségre ál­lítják ki, ami a fejadag és a készlet között mutatkozik. Gazdasági szükségletre Gazdasági szükségletre kérhet a gazda vásárlási engedélyt az éves cselédek, időszaki­ munkások részére élelmezés és munkabér fejében ki­adandó búzára, rozsra és árpára. Igazolni kell, hogy az adó, a be­­szolgáltatási kötelezettség teljesítése,­­ a vetőmag és a háztartási szükség­­­­letén felül nem termet­ annyi búzája, amennyivel a cselédeket ki tudja fizetni. Igazolni kell azt is, hogy a mun­kavállalóval szabál­yos munkaválló szerződést kötött és a munkavállaló lemondott a kenyér jegyéről. Nem lehet vásárl­ási engedélyt ki­adni annak, aki­­­kellő indok nélkül tart gazdasági cselédet. Az ilyen vásárl­ási engedély havi 20 kiló, azaz évi ,240 kiló fejadagra szól. Időszaki munkások után akkor jár vásárlási engedély­, ha az időszaki mezőgazdasági munkás legalább két hónapig megszakítás nélkül alkal­mazva volt. Ez esetben­ élelmezésre és m­unkadíjra együttesen havi 135­ kiló búzát lehet kiadni vállalkozónkat. (Nem személyenként, tehát például egy család vállal munkát, akkor az egész családnak lehet­ 135 kiló bú­zát kiadni.) A vásárlási engedélyt természete­sen csak a gazda készletéből hiányzó mennyiségre lehet kiadni. Hiányzó az a készlet, ami a jogos fejadag és a gazda búzakészlete között mutat­kozik. Kisebb jelentőségű községi ügyekkel foglalkozott a kisgyi­lés Magyarcsanád görögkeleti román és szerb lelkészei is községi támogatást kapnak Csanád vármegye törvényhatósági bizottságának kisgyűlése tegnap dél­előtt ülést tartott Kiss János elvtárs, főispán elnökletével. Főleg községek ügyei foglalkoztat­ták a kisgyillést. Berenc János városi irodatisztet szolgálatából a B-listázás­­s­­al kapcsolatban elbocsájtották. Be­­renc az ítéletet megfellebbezte és­­ kérte nyugdíjának folyósítását. Felleb­­­­bezése egészen a közigazgatási bíró­­­­ságig jutott, amely nem mondott íté­­­­letet ügyében, hanem újabb kivizsgá­­­­lást rendelt el. A képviselettestü­let második határozatában is méltatlan­nak találta Berencet a nyugdíj folyó­­í­sítására és nem teljesítette kérelmét.­­ A kisgyűlés jóváhagyta a képviselő-­­ testület határozatát. Apátfalva képviselőtestülete 4000 forintot fordít a sportpálya és a nép­fürdő helyrehozására, a szegedi köz­úti híd felépítéséhez pedig 500 forin­­tal járul hozzá. Magyarcsanád község képviselő­testülete a katholikus és református egyházat évi 1800 forint segéllyel támogatja- Nemrégiben azonban se­gély iránti kérelmet nyújtott be a gö­rög keleti és a szerb egyház vezetője is. A képviselőtes­tület a kérelem fö­lött úgy döntött­, hogy azt a segélyt, amelyet eddig a két egyháznak adott, négy részre osrtja. A kisgyűlés nem fogadta el a kép­viselőtestület határozatát, hanem uta­sította a képviselőtestületet, hogy a görögkeleti szerb és a román egy­házaknak külön szavazzon meg se­gélyt. m ___ na _____________________ | MUNKÁS SZÖVETKEZET A DOLGOZÓK BEVÁSÁRLÁSI HELYE! jlUíj Mindeféle fűszeráruk Cukorkák és csokoládék Ujj Háztartási cikkek Horgany és zománncedények Alumínium áruk Patkó és rárvasak ~ f ' il-1, Vasvillák és lapátok Láda és ajtózárak­ ÜVeg- és porcellánedények Ecsetek és meszelők Festékek és fimiszpótlók Pálinkák és likőrök 5196 Állandóan frissen őrölt pörkölt bab és maláta kávé kapható ! A legolcsóbb bevásárlási forrás I^ ______________...........................................................................gfl RÁDIÓ Állandó műsorszámok — 6.30 Falurádió — 6.45 Reggeli torna — 7.00, 10.00, 12.00, 14.00, 18.00* 20.00 és 22.00 Hirek — 7.20 Az áttelepítési kor­mánybiztosság közleményei — 7.30 Reggeli zene — 12.00 Déli harangszó — 21.50 Hirek és krónika oroszul — 22.20 Mit hallunk holnap? 24.00 Hirek — 0.10 Hirek és krónika franciául — 0.20 Hirek és krónika angolul. Szerdát július 8. 8.00 Előadás — 8.15 Hanglemezek — 9.00 Jazz-zene — 12.15 Szalonzene — 13.00 Előadás — 13.20 Seregély Irma hárfázik — 14.10 Hanglemezek — 14.25 Előadás — 14.45 Ifjúsági énekkarok — 15.15 Rádióiskola — 16.00 Cigányzene — 16.40 Hangos híradó — 17.10 Hadifogoly híradó — 1800 Budapest szórakozik — 1825 A Rádiózenekar játszik — 19.30 Falu­rádió — 20.20 A házi­ együttes játszik — 21.00 Heti szemle — 21.25 Időszerű kér­dések — 21.40 Orosz nyelvoktatás — 2225 Kazal László énekel — 22.45 Előadás a stúdióban. — Felhívás. Felhívjuk a Vas- és­­ Fémmunkásokat, hogy július 3-án,­­ csütörtökön este 7 órakor taggyűlést tartunk. Tekintettel a tárgy fontossá­gára kérjük a tagok pontos meg­jelenését. Vezetőség: 5190

Next