Makói Népujság, 1945. február (1. évfolyam, 9-30. szám)

1945-02-01 / 9. szám

2 Tiszta közéletet Sokat mondták és sokan, hogy a legnagyobb bajunk ,,a nem tiszta közélet". (Így is mondták, romlott a közélet.) A baj ott kezdődött talán, mikor a tisztviselőtársadalom teljesen, vagy nagy százalékban az asszimilált ré­tegből került ki. Ők magukat a leg­jobb magyarnak, sőt talán a legma­­gyarabb magyarnak címezték. Nem­­zetgyalázással vádolták Ady Endrét, Szabó Dezsőt, akik a magyar népért harcoltak és nem vállalták a közös­séget az álmagyarokkal és­­a svá­bokéból jövőkkel. Ez a réteg terpeszkedett rá a ma­gyar közéletre. Súlyosan és megkö­tőn. Természetes, hogy ennek a ré­tegnek semmi köze nem volt, nem is lehetett a magyar néphez, hiszen csak fölfelé tekintett kiszolgálni azokat, akiktől függ az érvényesülés vagy a szamárlétrán való haladás. Fölfelé görnyedt, lefelé taposott a „tisztvi­selő". Ez ennek a társadalmi réteg­nek karaktere. Jöhetett bármilyen kormány, bár­milyen akarat fölülről, ők mindent teljesítettek. Miért? Mert nem volt semmi cél, értelem és hivatottság abban a munkában, amit végeztek? Mindegy, ki van fönt, csak az ember haladjon és megkapja a nyugdíjat. Más, ami az emberre, a becsületre tartozik, azt hiszem, talán ami a magyarság iránti kötelességet jelenti, egyáltalán nem volt fontos. Jellemző típusa volt ennek talán egész egyéniségében városunk pol­gármestere. A Kállay-rezsim alatt, melyet „a jóhiszemű" zűrzavarnak nevezünk, „szimpatizánsak" lettek a baloldal felé. A Sztójay-kormány alatt azonban az ár oly heves volt, hogy mindenki kényszerhelyzetbe ke­rült. Meg kellett mutatkozni. Nem volt nekik soha világnézetük, csak egy szempont, vigyázni, hogy min­dig „urak" maradjanak. Ezt pedig any­­nyira csökönyösen akarták, hogy minden józan ítélőképességüket el­vesztették. Fölvették a fasiszta kö­pönyeget, hiszen a szokás már er­kölccsé vált. — Ezért írta meg Bécsy Bertalan azt a cikket, melyben a „nemzeti szocializmust" fejtegeti, sőt a saját gondolatával is megtoldja Szálasi testvért és a végén így fog­lalja össze: „mi mindig a szegedi gondolat hívei voltunk". Ez volt az utolsó és ennek is kell lenni az utolsó köpönyegcserének. Igaz, sokan egészen új ruhát is csi­nálnának, de nem kapnak, sajnos, ügyes „politikai szabót". A tisztviselőtársadalom, ha helye­sen értékeli munkáját, tudta volna, hogy nélkülözhetetlen és ennek tuda­tában a dolgozók mellett komoly el­lenzéke lehetett volna a múltnak. Különösen a kistisztviselő, aki pro­letárt életnívón élt, természetes és anyagi érdekénél fogva is a dolgozó tömegek mellé kellett volna állnia. (Sokan vannak még, akik így be­szélnek: „Mi alól szabadultunk, mi föl", ezeknek azt mondom, a butaság alól senki, senkit nem tud fölszaba­dítani. Hiába is várják.) Egy kisebb­ség eléggé azt tehetett, amit akart, mert a szabadságot így értelmezik ők. A tisztviselő a népet kell hogy szolgálja. Aki nem tud közösséget vállalni vele, vagy foglalkozásánál fogva felsőbbrendűnek tartja magát, azt hiszem, teljesen fölösleges a tár­sadalomban. Nagy takarítást!! Sok a tisztvi­selő, bonyolult a bürokrácia, elké­pesztően lassú és mániákus, a ma­gyar néptől teljesen idegen „admi­nisztrációs" szellem az uralkodó. Ha földet akarsz, tépj be a Föld­munkások Szakszer­vezet­ébe ! Beiratkozás a Hagymaházban. Igen, fölszabadultunk, mert írhatunk, beszélhetünk a legnagyobb bajról, melyet tovább mímelni vétek. Az elv: a fasisztapárti tisztviselők menjenek, de menjenek azok is, akik­nek népellenes magatartása közbizo­nyosság. A fiatal demokrácia pró­bája lesz ez. Lehet-e? Akarunk-e végre a lehetőség teljes birtokában tiszta közéletet teremteni. (g. i.) A közellátási miniszter erélyes intézkedései a feketepiac ellen­ ­ Az utóbbi hetekben szinte min­den képzeletet felülmúló módon elfajult a feketepiac üzéreinek garázdálkodása. Számos közszük­ségleti cikk, így a gyufa, gyer­tya, élesztő, szóda eltűnt az üz­letekből, viszont megfizethetetlen árakon korlátlan mennyiségben kapható a lánckereskedőknél. A hatóságok most végre erélyes in­tézkedéseket tesznek a harácso­sok ellen. Faraghó Gábor közellátásügyi miniszter is behatóan foglalkozik­­ a feketepiac megfékezésének és az elrejtett áruk forgalombaho­­zatalának kérdésével. Faragho Gábor közellátásügyi miniszter a legújabb hatósági lépésekről a következővet mondotta a Nép­szava tudósítójának:­ — Nagy súlyt helyezek arra,­­ hogy az ország területén kellő­s mennyiségben, vagy egyáltalán­­ elő nem állítható közszükségleti I cikkeket valamilyen módon be­­­­szerezzük. Nagyon sok árucikk I gyártása szünetel és így teljesen­­ szabályszerű forgalomban nem ■ kapható. Ilyen fontos ipartermék­­ az élesztő is. Az élesztővel, gyu­­­­fával és szódával kapcsolatban az elmúlt napokban a rendőrség bekapcsolásával nagyarányú le­­foglalást eszközöltünk. — Meg akarom akadályozni, hogy az amúgy is nagy megpró­báltatásokon átment közönséget­­ lelkiismeretlen egyének megzsa­rolják. Senki sem kívánja, hogy a kereskedő ráfizessen munká­jára és kockázatára. A most le­leplezett „kereskedők" esetében­­ azonban teljesen más a helyzet. * Amíg más városokban 38—40 P­­ az élesztő kilogramja, itt 80 P-ért­­ akarták eladni. Legalizálni aka-­­­rom az előbbi kereskedők mun- s kaját, kik az ügyességükkel meg-­­­szerzett árut méltányos haszon- f nal hozzák forgalomba, de le kell­­ sújtanom azokra, akik láncolnak­­ és négyszeres árakon juttatják el­­ az árut a fogyasztóhoz. — Vegye tudomásul mindenki,­­ hogy ilyen eljárást nem tűrök!­­ Aki a tisztességes haszon hatá­­á­rát túllépi, az feltétlenül elveszi méltó büntetését, mégpedig min­den mellékes szempontra való tekintet nélkül! A közellátásügyi miniszter nyi­latkozata megnyugtatólag hathat, úgy a termelőkre és a tisztessé­ges kereskedőkre, mint a fogyasz­tókra. Akik tisztességes haszon mellett adják el a városokban terményeiket és hozzák forga-­­­lomba árucikkeiket, a jövőben is­­ zavartalanul folytathatják keres-­t kelői tevékenységüket. A ható­ságok csak a feketepiac lelki­­ismeretlen üzéreit teszik ártal­matlanná. Kradó Pál. - ------------------- --------------------------­Már az első nap szép eredménnyel járt a városi segélyakció Lapunk és a város részéről a bu­dapesti nélkülöző lakosság részére történt felhívás igen szép megértésre talált a város nemesen gondolkozó és érző lakossága körében és nyom­ban megindult a lelkes adakozás. Már az első nap az adakozók sietve hordták a városházára adományai­kat, amelyek az összegezésben a kö­vetkező eredményt adták: nullásliszt 28 kiló, egységes barnaliszt 384 kiló, zsír 60 kiló, szalonna 80 kiló, kol­bász 32 kiló, sonka 17 kiló, bab 170 kiló, búza 108 kiló, borsó 5 kiló, füs­tölthús 30 kiló, burgonya 270 kiló, pótkávé 4 kiló és 20 darab papír­zsák. Az eredmény a második napon már jóval nagyobbnak bizonyult, mint az első napon. A közellátási hivatal fel­hívja az adakozókat, hogy lehetőleg a városházára hozzák fel az adomá­nyokat, ahol az elismervényt is meg­kapják adományaikról. A szép ütemben folyó gyűjtéssel kapcsolatban a közellátási hivatal még azzal a kérelemmel fordul a lak la­kossághoz, hogy a szeretetadomá­­a­nyok tárolásához ládára, zsákra, pa-­f pírzsákra van szüksége. Miután ez a­­ városnak nincs, kéri a közellátási hi­­i­vatal, hogy akiknek nélkülözhető ilyen holmijaik vannak, azokat szíves­kedjenek a városháza 123-as számú szobába felajánlani a szeretetadomá­­nyok becsomagolásának céljaira. MAKÓI NÉPÚJSÁG A miniszter rendelete az elhagyott épületek lakbérének szabályozására Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a 19/1945. számú rendeletével rendezte a lakóhelyükről elme­nekült épülettulajdonosoknak járó lakbérek befizetését, valamint a tulajdonosoknak járó lakásbérek felhasználását. A rendelet szerint azokban az épületekben lévő lakások bérét, amelynek a tulajdonosa, vagy ha­szonélvezője lakóhelyéről elme­nekült, a lakások bérösszege abba a városi adópénztárba fizetendő be, amely városnak vagy község­nek a területén van az épület. Az így befizetett haszonbéreket az elmenekült tulajdonost, vagy haszonélvezőt terhelő és esedé­kessé vált köztartozások kiegyen­lítésére kell felhasználni. A köz­tartozásra befizetett összegen fe­lül maradó pénzt a további ren­delkezésig mint az állam részére adott kölcsönt kell kezelni. Amennyiben ezeket a haszon­béreket az illetékesek nem fizet­nék be, azokat a közadók mód­jára kell behajtatni. A rendelet január elsején lépett hatályba. 1945 február 1. INNEN-ONNAN Vármegyénk községeit járva, lát­juk az új átalakulást, látjuk az új élet felé való törekvést, a falu népe az évszázados elnyomásból, külö­nösen az utóbbi 25 éves fehérterror­ból való ébredését. Különös lát­vány ez, annak az embernek, aki vak­nak született s egy sebészi műtéttel kapja vissza látóképességét. Még ta­lán érzi a műtét fájdalmát, de ez az újvilág, ami elébe tárul, leköti figyel­mét. Mennyi minden új van, össze­jöhetünk, elmondhatjuk minden szen­vedésünket egymásnak. Beleszólha­tunk a saját ügyünk intézésébe. Igen, mert jogunk van. Aknamunteásik. Sajnos, még vannak elöljárók, akik most is ragaszkodnak a bűnös múlt­hoz, különösen a régi paragrafusok­hoz, mint vízben fulkadló a szalma­szálba. Óriási sérelem számukra, hogy gondolkodunk s ezt nyilvánítjuk is, hogy követeljük a részünket, ami jo­gos, hiszen mi verejtékeztünk érte. Még suttognak, még félemlítenek, még aggályokat akarnak gördíteni szervezeteink, pártunk kiépítése elé. Folytatják az aknamunkát. Közbiz­tonsági szerveinket még nem akar­ják teljes mértékben elismerni, ha ahol Pártunk képviselője megjelenik s álláspontunkat fontosabb kérdés­ben leszögezi, mint lavina alatt, úgy söprődnek el a múlt tudatos kép­viselői. Kedveskedik. Vannak elöljárók és egyesek, kik túlzott mértékben kedveskednek az itt lévő orosz elvtársainknak pálinká­val és nőkkel. Tisztességes nőket szolgáltatnak ki orosz katonáknak, ezenkívül vezetőinkre küldik őket al­jas rágalmakkal, csakhogy Pártunk­nak árthassanak. Bűnös, aljas játék ez, de megtaláljuk a módját, hogy ellenük a legszigorúbban eljárjunk. Mi kommunisták tudjuk, hogy ne­künk meg kell szolgálnunk a szovjet hadseregnek, amiért bennünket föl­szabadított. De nem így! Ügynökük. A nemzetiségi, kisebbségi kérdés is burjánzó talaja a fasiszták ittha­gyott ügynökeinek. A szabadságot most fölhasználva, különálló szerve­zetet akarnak létesíteni, ami jó alka­lom lenne a dolgozók közti érverés­re. Pártunk állásfoglalása ebben is világos, bár adnának nekünk a ki­sebbségek még Petrivicsokat (Petőfi), Damjanicsokat, Bemeket, hogy a de­mokratikus dolgozó népi Magyaror­szágot mielőbb felépíthessük. Erre a kérdésre éppen a Pártunkban tömö­rült kisebbségi elvtársaink adták meg a méltó választ. Álcázottak. Még egy észrevételünk van vidé­ken, amit kénytelenek vagyunk meg­említeni. Voltak lelkipásztorok, akik híveiket itthagyva, elmenekültek, vannak, akik ittmaradtak és a kato­nai parancsnoknak kellett figyelmez­tetni, hogy kötelességüket teljesítsék, járjanak a templomba. A kommunista párt állásfoglalása ebben is világos. Nem állunk senki elébe, hogy ne jár­jon templomba, sőt pártunk tagjai is látogatják a templomot. De nem fog­juk megtűrni, hogy a KÁLÓT szer­vezet köntöse alatt az ifjúság közt éket verjenek, ha még a KÁLÓT meg­indítására az engedélyt a katonai pa­rancsnoktól is kapták. Szerencsére a falu dolgozó népe egyetért velünk és a legmesszebbme­­nőleg támogat tisztogató munkánk­ban. Segítsd a német rablók áldozatait ! Mentsd meg magyar testvéreidet ! Tá­mogasd a Nemzet! Segély­t!

Next