Makói Népujság, 1946. április (2. évfolyam, 73-94. szám)
1946-04-02 / 73. szám
II. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM Ara 50.000 pangpo, 1946. ÁPRILIS 2., KEDD aisiápujság GgtumMmB***!)# Paraszt, munkás és értelmiségi egység Hátunk mögött van a tél. A tavasz valahogy több remngséget és több bizakodást öntött belénk. Hisszük, hogy az elkövetkező idők több könynyebbséget és vajúdó mindennapjainknak több lehetőséget adnak majd. A legtöbb téli problémánk a közélelmezés terén torlódott. Az a serény munka, azonban ami az országban mindenütt megindult, a kizöldült határok és a munkaéhség, amivel a paraszt a földnek esett, bizakodással tölt el mindnyájunkat, hogy több és jobb lesz a kenyerünk. Az ipari csata pedig, amivel a termelés megindult a szénbányáktól egészen a gyárakig, ismét ígéretet adnak arra, hogy a megárvult üzletek megtelnek s viszszatér ennek az országnak ma nélkülöző népe a rendes kerékvágásba. Végeredményben az újjáépítés munkája ez volna és ennek kellene lennie. Az ország munka szerint tagozódó társadalma máskép nem tudja megteremteni önmaga életének jobbrafordulását csak az egymást kiegészítő összmunkálkodás segítségével. És az új demokratikus nemzeti egységnek ez az alapvető gondolata s ez a kerete, amely nélkül a demokrácia fennmaradni nem tud. A nemzeti összefogás tehát a paraszt, a munkás és az értelmiségi dolgozók határozott, feltétel nélküli, komoly összefogásán múlik. A közelmúlt belpolitikai válsága tengelyében a reakció állott. A reakciónak az a próbálkozása, amely meg akarta ennek az országnak az erőfeszítéseit zavarni. Visszás akért hozni valamit, ami elmúlt, természetesen elsősorban a levitézlett régi kiváltságosok felmelegített, új uralmát. Ennek a célnak az elérésére minden eszköz megfelelt volna. A lehetőségek között, amivel a reakció megpróbált léket verni a demokrácia hajójába, az egyik a társadalmi osztályok közötti ellentét felidézése lett volna. A parasztot elégedetlenné akarták tenni, egyrészt azzal, hogy a terhek viselésében azt bizonygatták neki, miszerint csak ő viseli a terhet az országban, másrészt a fekete piac mesterséges duzzasztásával, a pénz bűvöletével akarták elködösíteni, hogy így elvonják a nemzetépítő munka felelősségéből. Ez az utóbbi volt talán a legmesteribb cselfogása a reakciónak, mert a magas árak, a könnyű kereset narkózisában elbódult emberek lelkében könnyen eltompította a nemzettel szemben köteles felelősségérzetet és hivatástudatot. A másik oldala a próbálkozásnak a munkásság elégedetlenségének felszítása volt. Ezt máskép elérni nem tudták, csak úgy, hogy a nemzet élelemtárának forrásait igyekeztek mesterségesen eldugaszolni és így abban reménykedtek, hogy a zavar kitör, mert korgó gyomorral, éhező gyerekekkel, ipari- és széncsatát megnyerni nem lehet. A mesterkedés művészi volt. A terv kitűnően volt felépítve, de megbukott. Mert a munkásság öntudata bebizonyította, hogy a felelősségtudatot nem tudja megzavarni bennük még az ilyen szörnyű nagy nehézség sem és korgó gyomorral, éhező gyerekekkel mégis tudtak csatát nyerni, széntermelést fokozni, ipari termelvényeket a vidékre juttatni. De ebben a cselekedetben figyelmeztetés is volt. Figyelmeztetés azokhoz, akik az átmeneti zűrzavarban halászni akarnak, hogy ma, a kialakuló új élet küszöbén, ez az ország áll, vagy bukik népének hivatástudatán. Parasztságunk sem vesztette el az eszét, az ország nagy részének megművelt barázdái, a megindult tavaszi munka is azt bizonyítja, hogy tudják: az ő vállukon fekszik az ország jövendő gondjának egy tetemes része. Mégis valahogy úgy van, hogy az ipar és a föld munkásainak nemzetet alkotó nagy többsége még mindig nem érzi át a maga valóságában azt a nagy kötelességet, hogy egymás mellé kell állniuk és az értelmiségi réteggel együtt egybekovácsolódva, közös, egymást kiegészítő munkát kell tervszerűen teremteniök. Ez máskép nem megy, csak teljes őszintességgel. Meg kell értenünk egymásrautaltságunkat és ki kell küszöbölnünk és irtanunk minden sanda Pécs. Nagy Ferenc miniszterelnök kormánya tagjaival szombaton délután különvonaton Pécsre utazott, ahol vasárnap délelőtt kétórás beszéd keretében vázolta az ország kül- és belpolitikai helyzetét. Beszédének belpolitikai részében többek között a következőket mondotta : — A demokrácia a második világháború után már nem lehet politikai kísérlet, hanem örökös és végleges politikai életforma, amelyért élni, dolgozni és ha kell, meghalni is érdemes. A demokráciában a magyar társadalomra és a vezetőkre egyaránt nagy feladat hárul — folytatta a továbbiakban a miniszterelnök. — Az első feladat a demokrácia biztonságának megteremtése, a második a demokráciában a nép boldogulásának és megelégedettségének biztosítása. A demokrácia örök időkre való biztosításának sokféle feltétele van. — Ezekben az időkben harcos demokráciára van szükség. Nincs szó a demokrácia amerikai formájában történő megmerevítésről. A demokráciának fejlődni szabad és kell is, a magyar nép lelki sajátosságainak megfelelően. Csak egy a fontos: maradjon a nép kezében a hatalom és soha ne adja ki kezéből. — A második nagy feladat a nép boldogulásának megteremtése a demokráciában. A társadalomnak a demokrácia sikere érdekében türelemmel kell viselnie a gazdasági nehézségeket és el kell ismerni a demokrácia eddigi eredményeit. Munkám—paraszt összefogás — Az első világháború után — folytatta a miniszterelnök — azért bukott meg a demokrácia, mert a reakció éket tudott verni a két nagy dolgozó réteg, a munkásság és a parasztság közé. A tanulság világos. Ne egymást akarja elnyomni, a politikában leltünk agyanakvást egymás iránt, mert amíg ezt meg nem teremtettük, addig mindig meg van és meg lesz a veszedelme annak, hogy felelőtlen és reakciós politikai kalandorok a dolgozók e hármas rétegződésének egymásra ugratásával a maguk kis pecsenyéjét akarják megsütni. Ezért hangsúlyozzák mindig különös és kemény szükségességgel az összefogás nagy kérdését. Paraszt, munkás és értelmiségi ennek a demokráciának támasztó pillére. Ha csak az egyik is megrokkan, eldúl a tető. A demokrácia, bár most alakítja csak ki formáit, mégis végleges életformánk. Ennek a megváltoztatására várut a két nagy nemzeti dolgozó réteg, ha nem bízzék magyarságában, dolgozzék együtt a demokrácia sikeréért, harcoljon a reakció ellen, vegye maga mellé harmadiknak a haladó értelmiséget, amelynek egyes tagjai élen járnak a demokrácia fejlődésének kimunkálásában. Ezek után az együttműködés szükségességét hangoztatta Nagy Ferenc és kiemelte, hogy soha nagyobb szükség a falu és város közeledésére nem volt, mint éppen ma. Egyetlen lehetséges kormányforma a mai viszonyok között a koalíció. Míg a demokrácia meg nem erősödik, addig a világbéke nincs rendezve, addig ragaszkodni kell a koalíciós kormányzáshoz, hogy az ország vezetése, illetve az ezzel járó felelősség egyformán oszoljék meg minden párt és minden dolgozó réteg vállán. A demokratikus magyar társadalom következő feladata a társadalmi béke biztosítása. A miniszterelnök itt kitért a vallás és politika egymáshoz való viszonyára és hangoztatta, hogy igaz örömmel látják a politikában az egyház demokratikus képviselőit és a demokrácia erősödésének tartjuk, ha ebben a valláserkölcs is kifejezésre jut. A kormány egyébként el van határozva arra,, hogy a nemzet békéjét, befelé és kifelé tekintélyét ■ az ártalmas kultúrharcokkal és faji gyűlölködésekkel szemben megvédi. A társadalom kötelességei sorába, tartozik a központi hatalom és törvény tekintélyének növelése, mert a rendet csak a törvények biztosíthatják. A társadalom feladatai között a miniszterelnök elsőnek a munkát említette és elismeréssel szólt arról, hogy a magyar dolgozók a kötelességteljesítés legfelső határán járnak a munka vállalásában. — Nagyon helyeseljük a munkásság egységét, de kívánnunk kell a parasztegységet is. A munkafogyalom Ezután elismeréssel szólt a magyar senki ne próbálkozzék és az elmúlt régi privilegiumnak visszatérésében senki ne reménykedjék. Legfeljebb pillanatokra tud zavart kelteni, de a demokrácia öntudata megtalálja a módot arra, hogy ezeket a zavart keltőket kisöpörje. Nagy Ferenc pécsi beszéde is ezt az összefogást hangsúlyozta, amikor a magyar demokrácia életformájának létét tette függővé ettől az összefogástól. Jobb, igazabb és becsületesebb életet akarunk. Mi akarjuk ezt, a dolgozók. Éppen ezért áll rajtunk, — összefogó erőnk őszintességén — hogy megteremtjük-e mi ezt az új életet, bánya- és ipari munkásság eredményeiről és hangoztatta, hogy a munkafegyelemnek meg kell szilárdulni a kötelességteljesítés minden területén. Fokozott munkamenettel fokozott áldozatot kíván az újjáépülő Magyarország. Belpolitikai fejtegetései befejezéseképpen Nagy Ferenc a követkzőket mondotta: — Ma az országvezetés tisztább és önzetlenebb, mint volt a múltban. Talpraállásunk és boldogulásunk is hamarabb bekövetkezik, mint a múlt világháború után, pedig ma súlyosabbak bajaink. Ha a magyar nép belső békességben él, kitartó szorgalommal végzi munkáját, akkor a demokratikus magyar köztársaság örökéletű lesz és méltó helyet fog elfoglalni a világ életrevaló népei között. Külpolitikai kérdések A következőkben a miniszterelnök átkapcsolt a külpolitikai kérdések taglalására és többek között ezeket mondotta: — Magyarország külpolitikai helyzete gyökeresen megváltozott. A háború előtt olyan volt a magyar külpolitika, mint a féloldalról nőtt fa. Csak nyugati irányban nyújthatta ki ágait, kelet felé teljesen el volt zárva. — A felszabadulással nemcsak a belső reakciónak, de ennek a magyar külpolitikának a hatása alól is felszabadultunk. Módunk van már hálával és bizalommal fordulni azok fel, akik a fasizmust legyőzték és nemzeti függetlenségünket visszaadták. — Április 4-én lesz egy éve, hogy a Vörös Hadsereg végképpen kiverte hazánk földjéről az ellenséget. Ünneplő érzésekkel várjuk ennek az évfordulónak eljövetelét, hogy örömünknek kifejezést adjunk és a megemlékezés virágait szórjuk azoknak az orosz katonáknak a sírjára, akik életüket adták a szabadságért, a mi szabadságunkért is. " A magyar külpolitika elsősor „a Dunamedence békéje nem valósulhat meg az egymás iránti bizalmatlanság jegyében" A magyar demokráciát csak a munkájág, parasztság és értelmiség összefogása teheti végleges életformává Hagy Ferenc miniszterelnök pécsi beszéde