Makói Népujság, 1946. április (2. évfolyam, 73-94. szám)

1946-04-02 / 73. szám

II. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM Ara 50.000 pangpő. 1946. ÁPRILIS 2., KEDD ^jsiápujsúg GgtumMmB***!)# Paraszt, munkás és értelmiségi egység j Hátunk mögött van a tél. A tavasz i valahogy több remnységet és több j bizakodást öntött belénk. Hisszük, j hogy az elkövetkező idők több köny- j nyebbséget és vajúdó mindennapja­inknak több lehetőséget adnak majd. A legtöbb téli problémánk a közélel­mezés terén torlódott. Az a serény munka, azonban ami az országban mindenütt megindult, a kizöldült ha­tárok és a munkaéhség, amivel a pa­raszt a földnek esett, bizakodással tölt el mindnyájunkat, hogy több és jobb lesz a kenyerünk. Az ipari csa­ta pedig, amivel a termelés megindult a szénbányáktól egészen a gyárakig, ismét ígéretet adnak arra, hogy a megárvult üzletek megtelnek s visz- szatér ennek az országnak ma nél­külöző népe a rendes kerékvágásba. Végeredményben az újjáépítés munkája ez volna és ennek kellene lennie. Az ország muakaszerint tago­zódó társadalma máskép nem tudja megteremteni önmaga életének jobb- rafordulását csak az egymást kiegé­szítő összmunkálkodás segítségével. És az új demokratikus nemzeti egy­ségnek ez az alapvető gondolata s ez a kerete, amely nélkül a demokrácia fennmaradni nem tud. A nemzeti összefogás tehát a paraszt, a mun­kás és az értelmiségi dolgozók hatá­rozott, feltételnélküli, komoly össze­fogásán múlik. A közelmúlt belpolitikai válsága tengelyében a reakció állott. A reak­ciónak az a próbálkozása, amely meg akarta ennek az országnak az erőfe­szítéseit zavarni. Visszásakért hozni valamit, ami elmúlt, természetesen elsősorban a Ievitézlett régi kiváltsá­gosok felmelegített, új uralmát. En­nek a célnak az elérésére minden esz­köz megfelelt volna. A lehetőségek között, amivel a reakció megpróbált léketvemi a demokrácia hajójába, az egyik a társadalmi osztályok közötti ellentét felidézése lett volna. A pa­rasztot elégedetlenné akarták tenni, egyrészt azzal, hogy a terhek viselé­sében azt bizonygatták neki, misze­rint csak ő viseli a terhet az ország­ban, másrészt a fekete piac mester­séges duzzasztásával, a pénz bűvöle­tével akarták elködösíteni, hogy így elvonják a nemzetépítő munka fele­lősségéből. Ez az utóbbi volt talán a legmesteribb cselfogása a reakció­nak, mert a magas árak, a könnyű kereset narkózisában elbódult embe­rek lelkében könnyen eltompította a nemzettel szemben köteles felelősség- érzetet és hivatástudatot. A másik oldala a próbálkozásnak a munkás­ság elégedetlenségének felszítása volt. Ezt máskép elérni nem tudták, csak úgy, hogy a nemzet élelemtárá­nak forrásait igyekeztek mestersége­sen eldugaszolni és így abban re­ménykedtek, hogy a zavar kitör, mert korgó gyomorral, éhező gyerekekkel, ipari- és széncsatát megnyerni nem lehet. A mesterkedés művészi volt. A terv kitűnően volt felépítve, — de megbukott. Mert a munkásság öntu­data bebizonyította, hogy a felelős­ségtudatot nem tudja megzavarni bennük még az ilyen szörnyű nagy nehézség sem és korgó gyomorral, éhező gyerekekkel mégis tudtak csa­tát nyerni, széntermelést fokozni, ipa­ri termel vényeket a vidékre juttatni. De ebben a cselekedetben figyelmez­tetés is volt. Figyelmeztetés azokhoz, akik az átmeneti zűrzavarban halász­ni akarnak, hogy ma, a kialakuló új élet küszöbén, ez az ország áll, vagy bukik népének hivatástudatán. Pa­rasztságunk sem vesztette el az eszét, az ország nagyrészének meg­művelt barázdái, a megindult tavaszi munka is azt bizonyítja, hogy tud­ják: az ő vállukon fekszik az ország jövendő gondjának egy tetemes ré­sze. Mégis valahogy úgy van, hogy az ipar és a föld munkásainak nem­zetet alkotó nagy többsége még min­dig nem érzi át a maga valóságában azt a nagy kötelességet, hogy egy­más mellé kell áilniok és az értelmi­ségi réteggel együtt egybekovácso- lódva, közös, egymást kiegészítő mun­kát kell tervszerűen teremteniök. Ez máskép nem megy, csak teljes őszintességgel. Meg kell értenünk egymásrautaltságunkat és ki kell kü­szöbölnünk és irtanunk minden sanda gyanakvást egymás iránt, mert amíg ezl meg nem teremtettük, addig min­dig meg van és meg lesz a veszedel­me annak, hogy felelőtlen és reakciós politikai kalandorok a dolgozók e hár­mas rétegződésének egymásra ugra­tásával a maguk kis pecsenyéjét akarják megsütni. Ezért hangsúlyozzák mindig külö­nös és kemény szükségességgel az összefogás nagy kérdését. Paraszt, munkás és értelmiségi ennek a demo­kráciának támasztó pillére. Ha csak az egyik is megrokkan, eldül a tető. A demokrácia, bár most alakítja csak ki formáit, mégis végleges életfor­mánk. Ennek a megváltoztatására senki ne próbálkozzék és az elmúlt régi privelegiumnak visszatérésében senki ne reménykedjék. Legfeljebb pillanatokra tud zavart kelteni, de a demokrácia öntudata megtalálja aí módot arra, hogy ezeket a zavartkel- tőket kisöpörje. Nagy Ferenc pécsi beszéde is ezt áz összefogást hangsúlyozta, amikor a magyar demokrácia életformájának létét tette függővé ettől az összefo­gástól. Jobb, igazabb és becsülete­sebb életet akarunk. Mi akarjuk ezt, a dolgozók. Éppen ezért áll rajtunk, — összefogó erőnk őszintességén — hogy megteremtjük-e mi ezt az új életet. „á Dunamedence békéje nem: valósulhat meg az egymásiránti bizalmatlanság jegyében" A magyar demokráciát csak a munkásáig, parasztság és értelmiség összefogása teheti végleges életformává Hagy Ferenc minlssIerelnSk pécsi beszéde Pécs. Nagy Ferenc miniszterelnök kormánya tágjaival szombaton dél­után különvonaton Pécsre utazott, ahol vasárnap délelőtt kétórás be­széd keretében vázolta az ország kül- és belpolitikai helyzetét. Beszédének belpolitikai részében többek között a következőket mon­dotta : — A demokrácia a második világ­háború után már nem lehet politikai kísérlet, hanem örökös és végleges politikai élet­forma, amelyért élni, dolgozni és ha kell, meghalni is érdemes. A demokráciá­ban a magyar társadalomra és a ve­zetőkre egyaránt nagy feladat hárul — folytatta a továbbiakban a minisz­terelnök. — Az első feladat a demokrácia biztonságának megteremtése, a má­sodik a demokráciában a nép boldo­gulásának és megelégedettségének biztosítása. A demokrácia örök idők­re való biztosításának sokféle felté­tele van. — Ezekben az időkben harcos demokráciára van szükség. Nincs szó a demokrácia amerikai formájában történő megmerevítésről. A demo­kráciának fejlődni szabad és kell is, a magyar nép lelki sajátosságainak megfelelően. Csak egy a fontos: maradjon a nép kezében a hata­lom és soha ne adja ki kezéből. — A második nagy feladat a nép boldogulásának megteremtése a demo­kráciában. A társadalomnak a demo­krácia sikere érdekében türelemmel kell viselnie a gazdasági nehézsége­ket és el kell ismerni a demokrácia eddigi eredményeit. Munkám—párasxt össze­fogás — Az első világháború után — folytatta a. miniszterelnök — azért bukott meg a demokrácia, mert a re­akció éket tudott verni a két nagy dol­gozó réteg, a munkásság és a parasztság közé. A tanulság világos. Ne egymást akar­ja elnyomni, a politikában lekonku­yálui a két nagy nemzeti dolgozó ré­teg, hanem bízzék magyar Hágában, dolgoz­zék együtt a demokrácia sikeré­ért. harcoljon a reakció ellen, ! vegye maga mellé harmadiknak | a haladó értelmiségei, amelynek egyes tagjai élen járnak a demo­krácia fejlődésének kimunkálá­sában. Ezekután az együttműködés szük­ségességét hangoztatta Nagy Ferenc és kiemelte, hogy soha nagyobb szük­ség a falu és város közeledésére nem volt, mint éppen ma. — Egyetlen lehetséges kormány­forma a mai viszonyok között a ko­alíció. Míg a demokrácia meg nem erősödik, addig a világbéke nincs rendezve, addig ragaszkodni kell a koalíciós kormányzáshoz, hogy az ország vezetése, illetve az ezzel járó felelősség egyformán oszoljék meg minden párt és minden dolgozó ré­teg vállán, — A demokratikus magyar társa­dalom következő feladata a társa­dalmi béke biztosítása. A miniszterelnök itt kitért a val­lás és politika egymáshoz való vi­szonyára és hangoztatta, hogy igaz örömmel látják a politikában az egyház demokratikus képviselőit és a demokrácia erősödésének tartjuk, ha ebben a valláserkölcs is kifeje­zésre jut. A kormány egyébként el van határozva arra,, hogy a nemzet békéjét, befelé és kifelé tekintélyét ■ az ártalmas kultúrharcokkal és faji gyűlölködésekkel szemben megvédi. — A társadalom kötelességei sorá­ba, tartozik a központi hatalom és törvény tekintélyének növelése, mert a rendet csak a törvények biztosíthatják. A társadalom feladatai között a miniszterelnök elsőnek a munkát em­lítette és elismeréssel szólt arról, hogy a magyar dolgozók a kötelességtelje­sítés legfelső határán járnak a mun­ka vállalásában. — Nagyon helyeseljük a munkás­ság egységét, de kívánnunk keli a parasztegységet is. A munkmfogyolom Ezután elismeréssel szólt a magyar bánya- és ipari munkásság eredmé­nyeiről és hangoztatta, hogy a munkafegyelemnek meg kell szilárdulni a kötelességteljesítés minden területén, Fokozott munkamenettel fokozott ál­dozatot kíván az újjáépülő Magyar- ország. Belpolitikai fejtegetései befejezé­seképpen Nagy Ferenc a követkzőket mondotta: — Ma az országvezetés tisztább és önzetlenebb, mint volt a múltban. Talpraállásunk és boldogulásunk is hamarabb bekövetkezik, mint a múlt világháború után, pedig ma súlyosab­bak bajaink. Ha a magyar nép belső békesség­ben él, kitartó szorgalommal vég­zi munkáját, akkor a demokrati­kus magyar köztársaság örök­életű lesz és méltó helyet fog el­foglalni a világ életrevaló népei között. Külpolitikai kórdósak A következőkben a miniszterelnök átkapcsolt a külpolitikai kérdések taglalására és többek között ezeket mondotta: — Magyarország külpolitikai hely­zete gyökeresen megváltozott. A há­ború előtt olyan volt a magyar kül­politika, mint a féloldalról nőtt fa. Csak nyugati irányban nyújthatta ki ágait, kelet felé teljesen el volt zárva. — A felszabadulással nemcsak a belső reakciónak, de ennek a magyar külpolitikának a hatása alól is fel­szabadultunk. Módunk van már há­lával és bizalommal fordulni azok fel, akik a fasizmust legyőzték és nemzeti függetlenségünket visszaad­ták. — Április 4-én lesz egy éve, hogy a Vörös Hadsereg végképpen kiverte hazánk földjéről az ellenséget. Ün­neplő érzésekkel várjuk ennek az év­fordulónak eljövetelét, hogy örö­münknek kifejezést adjunk és a megemlékezés virágait szórjuk azok­nak az orosz katonáknak a sírjára, akik életüket adták a szabadságért, a mi szabadságunkért is. — A magyar külpolitika elsősor­/

Next

/
Thumbnails
Contents