Makói Népujság, 1946. szeptember (2. évfolyam, 194-217. szám)

1946-09-01 / 194. szám

4 annyit tud róla, hogy bolgárkertész volt a püspökjelei út mentén egy gaz­daságban és az állítólagos hősi ha­lott unokaöccsét Kiss Bélának hív­ják. Az, hogy Kiss Béla él-e, vagy egyáltalán létezik-e, az egyelőre rej­tély s a most folyó rendőri nyomo­zás feladata, hogy az ügyben vilá­gosságot derítsen. Kiderült továbbá az is, hogy nem ez volt az első temetési manővere a ravasz szélhámosnak, mert mintegy 6 héttel ezelőtt hasonló mesével pró­bálkozott Király temetkezési vállal­kozónál és három héttel ezelőtt a Nacsa dísztemetkezésnél, így rendezett egy román katona­­szökevény szélhámos pár forintos pumpolási lehetőségért dísztemetést Makón — halott nélkül. A m­akói mumkémmágl Ja­mA­­ szept. 8-án, vasárnap este 8 órától reggelig Jam nagy szüreti házat méhen, melyre szeretettel meghívja Makó város szervezett munkásságát és kö­zönségét. Büffé, kitűnő zene. Belépőjegy 3 forint. KondoxMmég. 5740 KISZOMBORON 400 n-es gyümölcsös eladó. Ért. Makón, Lendvay­ u. 61. szám. 5633 ELADÓ egy erős páratlan ökör. Ért. Köblös Sándor, Tanya 273. sz. 5641 I­IADÓ 8 hát. föld Ürmösben felesbe. Egy idősebb asszony gondviselőt ke­res. Ért. Tanya 227. szám. 5642 BÉRSZÁNTÓK szeptember 1-én d. e. 10 órakor fontos ügyben értekezletet tartanak. Vezetőség: 5646 ELADÓ 2—4 HP benzinmotor, Ford­­son hengerfej, Pallasz karburátor. Mágori gépműhely, Ardics­ u. 4. 5647 ELADÓ egy lóra való bőrszerszám. Ráday­ u. 36. szám. 5648 ELADÓ egy drb­szimentáli 9 éves, kisfias tehén két iker üszőborjúval. Apátfalva, Pécs Mihály, Kereszt-u. 1136. 5652 ELADÓ egy Hofherr-szelektor, egy 125-ös motorkerékpár, egy férfike­rékpár, egy 38-as daráló kőjárat és egy 10 lóerős Kállai-benzinmotor, mind kitűnő állapotban. Makó, Aradi­­u. 51. sz. 5653 ELADÓ egy nyolchónapos üszőborjú. Szegfű­ u. 36. szám. 5656­­ Klamble Oxlot belylaagot keresek­­ a literem Ajánlatokat Köteles Dániel bazár üzletébe Széchenyi-tér 15. kérem leadni. 5672 ■'-iimrcii f-nn ........... irMinirfc.«rnifcu_..irTioil__jrrr­ci 15 MÁZSA BÚZÁT keresek megvé­telre vetőmagnak. Árpa is lehet. Rá­koson 7 köblös, Kopáncson 10 köb­lös föld tanyával gabonának kiadó. Ért. Kossuth­ u. 3. sz. 5492 KIADÓ az apátfalvi határban, Langó szomszédságában 3 köblös föld ga­bona alá (csorgóra megy véggel). Ért. Váradi-u. 78. sz. 5393 KIADÓ FÖLD: Bogárzóban 17 kth. tanyával és takarmánnyal együtt ki­adó. Ért. lehet gr. Vay-u. 3. sz. 5468 KLADÓ Bogárzóban 1 kth. szántó­föld. Ért. lehet Kálvária-u. 34. 5592 KIADÓ Kákáson 24 kth. föld gabona és hagyma alá, holdankint is. Érte­kezni lehet Aradi­ u. 35. sz. Ugyanott szalma és csutka eladó. 5509 KIADÓ­ FÖLDEK: Ürmösben 9 kth., esetleg több is, mezőhegyesi útfélen, iskolánál 16 kth kiadó. Ért. Bugyi drogériájában. 5514 ATTILA-U. 56. számú ház eladó. Ért. ugyanott. 5578 Békési úti Gazdasági Olvasókör kovácsé bognár állásra pályázatot hirdet. Pályázatot legkésőbb szeptember 15 ig az elnöknél lehet benyújtani. 5581 __ ________ HATHÓNAPOS jó fekete kanca csikó eladó Révész­ u. 4. szám alatt. 5582 FÖLDEÁK­ réten 40 hold föld hagy­ma és gabona alá jutányosan kiadó haszonbérbe, újkori fizetéssel is. Ért. Makó, Hunyadi-u. 19-b. 5593 HAGYMA és zöldség alá kiadó 2 kbh. föld a rákosi útfélen, a 7 km-nél. Ért. 1-föld-u. 16. 5595 KIADÓ FÖLD és eladó ház: 2*4 já­randó a város közelében több évre a királyhegyesi­ úton. Ért. Mikócsa­ u. 22. sz. Tergulicza Tódorral, Gyöngy­­u. 23. szám alatti ház eladó. 5600 KIADÓ Hatrongyoson, a Kiskör mel­lett 8 kth. föld. Ért. Joó Józseffel, Almási­ u. 35. sz. 5609 ELADÓ egy koros kanca ló, vagy tehénért elcserélhető. Megtekinthető a Gyilkostón. 5618 EGY Jó ló vasaló kovácssegéd felvé­tetik, egy ruganyos hajtókocsi és egy parasztkocsi eladó. Benák András, Szegedi­ u. 21. Telefon: 355. 5622 Leóolaja kfs repceolajat és más technikai növényi olajat, méhviaszt kis- és nagy tételben vásáro­lunk. IZSÁK FESTÉKÜZLET Makó, Főtér 16. 51524 ELADÓ 1 drb másféléves kanca csikó járandó 38. szám, özv. Görbe Sán­­dorné tanyájánál. 5629 EIADÓ a békési útfélen fekvő, Borka és Bencze Ferenc szomszédságában lévő 5 kth. szántó gabonatermés alá. Érdeklődni vasárnap, 25-én Attila­ u. 32. sz., a Gajdi-örökösöknél. 5630 ELADÓ egy tehén, két birka, új épü­letfák. Wekerle-u. 15. sz. 5640 KIADÓ tanyásbirtokok: dáli ugarban 19 kth., Bogárzóban, Görbe Sándor és Takács István között, 16 kth. Ért. özv. Görbe Miklósné, Kálvária-u. 47. szám. 5679 Egy Igéskovei eladó. Értekezhetni Ady Endre-utca 22. sz. 5731 KIADÓ FÖLD: Az ószegedi út men­tén, a városhoz közel 4 hold föld ga­bona vagy bármi termés alá kiadó. Ért. Héderváry-u. 23-b. szám­. 5625 KÉT KOTÁRKA kiadó. Róth mészá­ros, Dessewffy-tér 12. VÁSÁRHELYI-U. 20. sz. ház, gaz­dálkodónak is megfelelő és a nagy­­állomás háta mögött, Ujszentlőrinc 5. sz. „Margitlak" eladó. Érdeklődni Megyeház­ u. 3., Kelemennél. A KISGAZDAPÁRT közli, hogy a nyaraltatásra vállalt gyermekeket 1946 szeptember 5-én szállítják visz­­sza Budapestre. Pártvezetőség: 5729 ALKALOMRA Csengődi sort vegyen Nagyban! vétetné! árengedmény / Fecake Jenőné sajáttermésű csengődi borainak eladása Makó, Szegedi-utca 7/a. — Telefonszám 462. 5788 CSÓKÁS-TANYA féle 23 kth. föld adó. Ért. Grőb (sarkon). ELADÓ S. Pl. B. pár jóállapotban, vagy Aradi-u. 60. n MiiinMiiiiiiiiiiici—n 565. sz. alatt, Diós­­teles művelésre ki- Vilmos irodájában 5643 segédmotor-kerék- Ért. Aradi-u. 62., sz. 5655 A VITAHALMI dűlőben 2 és fél kbh. föld fokhagymának kiadó és 40 ke­reszt polyvája eladó. Ért. Sírkert-u. 34. sz. 5707 ELADÓ Kakasban egy nyolcéles ta­nyatető. Ért. lehet Nyizsnyai-u. 28. szám. 5663 Szakszerű óra javításokat Kötszer. Guminadrág. Cuetik. GYERMEKTÁPSZEREKET PÁGER DROGÉRIÁBAN BUGYI, vásároljon. j: _______________________ K. felelősség Tajfnji Fáim­ón órásmester. Műhely: Toldi­ u. 50. Márkás órákhoz gél készít ÁJ­aj L fi i JAdlmall (Doxa, Omega stb.) alkatrészeket raktáron tart®k. ELADÓ egy fiatal sótejelő tehén. Ért. Ardics-u. 8. sz. 5645 150 NÉGYSZÖGÖL föld, 24 basszusos tangóharmónika és egy 2 + 1 lámpás rádió eladó. Ért. Lendvai-u. 61. 5677 KIADÓ 2 hold föld az apátfalvi ha­tárban. Ért. Apátfalva, Kossuth-u. 406. sz. 5689 ELADÓ egy 10­0 biló használt ko­csi. Ért. Aradi-u. 44. sz. 5690 5 KÁKÁSI RÉSZEN 4 járandó kiadó 1 haszonbérbe több évre gabona alá, vagy felesbe, egy járandó pedig hagy­ma alá ugyanott. Ért. gr. Pálffy-u. 31. szám. 5691 ELADÓ HÁZ: Szőlő-. 2-3. számú ház szabadkézből eladó. Érdeklődni lehet Szentháromság-u. 2. sz. alatt. 5693 ELADÓ egy darab egyéves üsző. Ért. Luther-u. 45. sz.­ 5694 Hó- és sárcipőt, (fakafét­­a) szakszerűen felelősséggel vulkanizál Oumlaza nitórum, Deák Ferenc utca 6. szám. Hagymapiac. 505® GENCSHÁTI földből 48 kbh. kisebb részletekben is bármi alá haszonbér­be kiadó. Makó, Apaffy-u. 7. 5664 ÓSZENTLŐRINCEN 18 lánc vetemé­nyes kiadó és 3 lánc eladó. Kálvin-u. 27. sz. 5695 ELADÓ egy idős ló. Értekezni lehet Mikócsa-u. 7. sz. 5701 MiMMBMlMIIIIIM­MMIBtlMilHMII 'ViftUMtli ELADö tehén második fiával. Ért. : Nagycsillag-u. 36. sz. 5705­­ KIADÓ 2 kb­. föld 160 forintért bár­mi alá. Ért. Szirbik Miklós-u. 11. sz., Mészáros Józsefnél. 5697 ELADÓ egy szép fejős tehén, vagy kocsiért, lóért elcserélhető. Ért. Per­­czel-u. 30. sz. 5698 Donnert Bonifác Cirkusz —____ Makón __­Minden este 9 órei kezdettel előadás új műsorral, vasárnap 3, 5, 9 órai kezdettel, d. n. gyermek-előadás, gyermekek csak felét fizetik. Vadállatok megtekintése egész nap, 50 fillér lett!éptidíj. MAKÓI NÉPÚJSÁG A MUNKÁSOK RÉSZÉRE új, kender­vászon pantallók, erős kivitelben 16 forintért. Deák Ferenc-u. 34. 5454 HÍZOTT SERTÉS, a Rácút mellett 4 hold tanyával eladó vagy kiadó, Hat­rongyoson 4, Rákásban 3, Tulipán-u. 9. sz. 5699 ELADÓ egy 4 éves halas tehén, lóért is elcserélhető. Megtekinthető a Pa­­lotai-úton, Joó János tanyáján. 5703 HUNYADI-UI. 12. szám alatt 50—55 év körüli magányos nőnek egy idő­sebb nő gondviseléséért szoba-konyha kiadó. Ért. ugyanott. 5702 KIADÓ Mikócsában haszonbérbe bár­mennyi időre 3 járandó bármilyen termény alá. Hozzátartozik 1 hold le­gelő a szántóföld végén. Ért. Bódi Mihálynéval, Kunyadi-u. 12. sz. 5704 DEMBINSZKY-U. 34., Kmetty-u. 31. és 39. számú ház sürgősen eladó. Ért. Dembinszky-u. 34. sz. 5706 ELCSERÉLNÉK egy kétéves ménte­lepi kanca csikót egy teljesen jókar­ban lévő könnyebb igáskocsiért. Ta­nya 695. szám. 5709 KIADÓ az Igási Kör közelében 8 kth. föld. Ért. Kálvária-u.­ 30. 5710 EGY JÁRANDÓ és 1­0 kákási ugar hagyma alá kiadó. Ért. Bajza-u. 36. szám. 57H EGY HALAS, üsző, egy hét múlva el­lik, elad.Ért. Kiscsillag-u. 31. 5712 1946 szeptember 1. ELADNI VAGY VENNI akar Ön? A közvetítés legolcsóbb és legered­ményesebb módja: Hirdessen a Makói Népújság­ban. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal: Szegedi­ u. 1 (az udvarban). ELADÓ 6 kislánc kukorica talpon és 2 drb nyolchónapos sertés. Értekezni lehet Nacsa József, Járandó 61/2. sz., a Megyekert mellett. 5713 KIADÓ Gacsibában 2 kishold föld felesbe vagy haszonbérbe gabona alá. Ért. Kálvin­ u. 23. sz. 5714 MÁSFÉL—KÉT KTH. föld hagyma alá kiadó. Ugyanott árpaszalmát adunk ugarolásért. Ért. Palotai-út, 3. km, Tamás-tanya. 5715 KILERC drb tízhetes malac és 1 drb kétéves hasas koca, mely 3 hét múlva fiat .eladó. Megtekinthető gr. Pálffy­­u. 28. sz. 5716 ELADÓ egy féléves süldő. Szilágyi Dezső-u. 22. sz. 5717 EGY PARIPA ló eladó. Ért. Bécsi-u. 113. szám. 5718 EGY fejős tehén eladó. Ért. Bécsi-u. 106. szám. 5719 ELADÓ 1 nyolchónapos és­­ kéthó­napos üszőborjú. Váradi­ u. 72. 5720 EGY KÖZELELLŐ hasas üsző eladó. Tanya 208. sz. alatt, a Rácút mel­lett. 5723 ELADÓ 1 darab kétéves hasas üsző. Ért. Fekete János, Járandó 2. szám, Rákosi-út. 5725 JÓÁLLAPOTBAN lévő sportkocsi el­adó. Halász fodrász, városháza mel­lett. 5726 HAGYMAFÖLDEK kiadók. Múlt évi levelescsutka és egy közel első fiatal tehén eladó. Ért. Boros Sándorral, Rákosi Jenő-u. 2. szám. 5728 ELADÓ egy hároméves fejős üsző és egy idősebb paripa ló. Kassai-u. 8. szám. 5730 EGY IDŐSEBB beteg nő mellé kise­gítőt keresünk tanyára. Egy drb két­éves anyakoca és két drb egyéves süldő eladó. Értekezni lehet Kinizsi­u. 4. sz. 5731 Földmunkások és Kisbirtokosok Orszá­gos Szövetsége makói csoportja Hirdetmény Felhívom a mezőgazdasági munkaadókat, hogy a 160.800/1945 F. M. sz. rendelet alapján, hogy csak kizárólag a megye terüle­téről alkalmazhatnak munkáso­kat úgy a kukoricatörésre, mint bármilyen mezőgazdasági mun­kára. Aki ezen felhívásnak nem tesz eleget, kihágást követ el és a 600/1945. F. M. sz. rendelet alap­ján 10 naptól 6 hónapig terjedő fogházzal lesz büntetve. Makó, 1945 augusztus 22. Argyilán László, 54-i munkaközvetítő hivatal vezetője,

Next