Marosvidék, 1895 (25. évfolyam, 1-57. szám)

1895-01-01 / 1. szám

xxv-ik ÉVFOLYAM. 1-ső szám. Marosvásárhelytt, 1895. január 1. MAROSVIDÉK, Marostordam­egye és Marosvásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közigazgatási és közgazdasági érdekeit képviselő Telephon-szám: 14. VEGYES TARTALMÚ HETIKÖZLÖNY, Telephon-szám: 14. Elöfizeten álluk : Sigea* evre............6 frt — kr. Féievre..................3 „ — „ Neeysdevre.........1 „ 50 , ágyes szán ára 14 kr. e­gjelen m­ i n d e n Tra,sa,m­.a.p. SZICRKESZTOI SZÁLLÁS : » Hajósutozában a 9. szám alatti házban. A lap szallm­ai részét illető közlemények a szerkesztőséghez, pénzkis­eslemén­yek a kiadóh­i­rat al­.és vérmentve küldendők. Kiadóhivatal az ev. ref. főtanodai könyvnyomdában Imrei­ Sándornál. Hirdetések dija: ilifijy tiarorasaor hasábosod girm sor vagy annai térmértéké 5 kr Beiyegáij nnnuen ve­gt. a tan 30 , Myiliter soronként 15 . .1 iiird. es i­fil­t. dijak előre fizetendő Előfizetési felhívás „MAROSVIDÉK“ kiadóhivatalába kül-­­­dendők. Marosvásárhely, 1894. deczember 15. A szerkesztőség és kiadóhivatal. Hogyan boldoguljunk? — Nehány szó a mi társadalmi életünkről. — (m) Álljunk meg kedves olvasó, újévéket, egy perezre a felvetett kérdésnél. Álljunk meg és pillantsunk be a mi min­dennapi társadalmi életünkbe. Tegyük ezt, mert sok a látni való, sok a kiirtani való benne ; kóros tünetek állottak elő, a­melyek bizony elszomoríthatják a mi életün­ket, és a­melyeknek a kiirtására tennünk kell valamit. . . . Gondolkozzunk és okuljunk egy keve­set az újévre! Hol is kezdjük csak a dolgot? Kezdjük legelől! Kezdjük ott, hogy emberek, hogy társadalmi lények vagyunk, és hogy a nagy emberi tár­sadalomban nekünk is meg van egy saját kü­lön kis társadalmunk. Ez a kis társadalom alakulva van azokból, a­kikkel az élet küzdőterén, mi­ndennap ta­lálkozunk vagy legalább kellene, hogy talál­kozzunk, alakulva van azokból, a­kiket az élet egymásra utalt, a­kik együtt élünk, együtt ha­lunk, szóval alakulva van csupán ismerősökből, rokonokból és jóbarátokból. Ismerős!. . . rokon!. . . jóbarát. . . Mily szép fogalmak és mily boldogság ezen fogal­mak megtestesítői között élni! Mily boldogság látni, midőn az állati, mula­­t­lagos mindennapi testből kikél a nemes érzés ! kikéi az ismerős, a rokon, a jóbarát fogalma,­­ szóval­ kikét az az emberi szikra, az az emberi valami, a­mely kellemessé, édessé teszi az éle­tet, a­mely folyton gondolkozik, folyton érez, munkál, cselekszik, de nemcsak önmagáért, ha­nem másokért is. És jól esik ezt látni, főleg nálunk, a mi kedves Erdélyünknek egyik legfontosabb cul­­turális pontján, a­mely hivatva van megterem­teni, fejleszteni s felvirágoztatni a magyar tár­sadalmat. Mindenki tudja, hogy a székelyföld fővárosa s a kincses Kolozsvár kell, hogy irányt szab­jon, kell, hogy táplálója, nevelője, példa­adója legyen az egész erdélyi társadalomnak, mert itt van a góczpontja a magyarság napjának, önér­zetének, erejének, culturájának......... És most nézzük meg kedves olvasó, hogy a mi társadalmunk e tekintetben és még sok más tekintetben is betölti-e a helyét? Minő jellegű a mi társadalmunk? Magyar! Kiáltja ezer torok és ez igaz, mert büszkén, önérzettel hirdeti társadalmunk minden tagja, hogy ő magyar. Van-e ebben a társadalomban erő, hatalom összetartás, tevékenység, szellemi és társas élet, olyan, mint kellene? Itt már fülem nem hall szemem nem lát azonnali feleletet, itt már elérkezik a gondol­kozás, az elemzés az eszmecsere ideje. Itt látjuk, hogy erőnk, hatalmunk volna, csakhogy az többnyire téli álmát alussza, az pihen, az nem érvényesül, nem cselekszik,­ nem­ „MAROSVIDÉK“ 1895-ik ed­ó 25-ik évfolyamára. A „MAROPYIDPIK“ az 1895-ik év­vel 25-ik évfolyamát kezdi meg, melyre tisztelettel közreadjuk előfizetési felhí­vásunkat. A lapunk homlokzatán jelzett közér­dekeknek kivannak jövőre is lehető szol­gálatot tenni A szabadsajtó szellemé­ben, a sajtóörvények korlátai között, szabadon és ügyetlenül, miden hatalmi befolyástól méren szándékozunk lapun­kat fenni artai. Mely szándékunk kitel­hető megvalóulására egész tisztelettel kérjük fel a­ tisztelt munkatársaink szives szék­én segédkezését, valamint tisztelt előfiztőink nagybecsű anyagi támogatását. Előfizetési feltételeink maradnak az eddigiek. Marosvidék előfizetési dija: Egész éve 12 korona (6 frt) Fél „6 „ (3 „ ) Egynegyűre 3 „ (1 frt 50 kr. Az előfizetői pénzek Temesvári Mi­hály úr ker­kereskedésébe vagy a Tudom jól, egy léhának tartnak A jó, a der.­emberek. Nagy szálka az, hogy nem morálról, S­tuczczet enyről verselek. Aggódva rejk lányaiktól, Dalaim a gdos mamák, Mert mérgez a szűzi lelket, Letörlik hanát, himporát. úgy mulatta szenteskedésök, Hisz e költést semmi más: Kávéházi m­flas perczben, Sportként üst rimfaragás. Mert azt a­dt, mely szívben csendült — Szőke szi­lány képe ottan — Minek imnám­, ki értné meg? — Párnáimul elzokogtam ... Kerekes Andor. Hány pillanat. Kezdjük igy: Úinak az emberi életben pilla­natok, tehát az enni­ben is, melyek annyira ki­magasló pontok kü­lönben szürke egyformaság­ban, hogy azokról megfeledkezve egyenlő volna kedves énünk eltestésével. Sza­r­­­adolattabló félelem ösztönzésére fogok három , csillagot kínálni, három pillanat meg­­éneklésére. Í1.hó pillanat adtam: „Jajj, jajj, jajj az az átkeseott.“ Természetes, hogy én is az elemi osztályon kezdtem felépíteni tanulmányaimat, a­mikor azon épületes eseménynek lettem szenvedő, tragikus hőse, a­melyben — az első szivarozási kísérlet vét­sége miatt — tanítómnak szigorú tulajdonságú ke­zén kívül, a hajlékony természetű nádsétaboz körsé­tát téve játszotta és játsztatta velem a főszerepet. Ez az első pillanat. Második pillanat adnotam : „Csak egy kislány.“ Az első táncziskola szédítő mazurjai között szé­­dítőleg rohantam a szerelem tátongó örvénye felé, egy lépés még s felettem menthetetlenül összecsap­nak a hullámok, melyek emberi életem első táncz­­iskolája első ideáljának kam­­araira érdemes fején hullámzottak oly csábítóan, oly hivó édes ringa­­tozással, hogy én nem törődve a tánczmester előbb előadott „illik“-jeivel, a mellettünk elsurranó pá­rokkal a gyöngéd védekezésre emelt bársony karra: öntudatlan .... önfeledten .... mámorosan loptam el ifjú életem első „komoly“ részegítő csókját. Harmadik pillanat adaotam: „Az asszony in­gatag.“ Szép volt, mint Raphael ecsetje, csábos, mint a szerelmesen ölelkező habok syrénje, én szerelmes voltam mint érző szivem csak bírta ő pedig a József­város legelső asszonya volt. Tudta, hogy imádom, azért játszott velem, sokat megengedett és semmivel kellett beérnem. Valósággal bolondja voltam, sze­szélyeinek úgy hódoltam, mint a porszem, mely játékszere a szél fugalmának. Furcsa összekomponálása volt a teremtésnek. Most léha, vig a kényelmüségig, leghevesebb, érzel­mesebb kitörésére szerelmi vallomásomnak elragadó csaknem ledér kaczagással válaszolta : „Menjen maga érzelgő“. . . — Adja kezét jósoljak magának. — Az első megígért, de ki nem adott csók sorsáról? — Ha úgy tetszik, igen! — Ide hallgasson! s végtelen kecses mozdulat­tal teríti szét tenyerem s a benne ezikezákosan vonuló pithiai jeleket hosszan fürkészve taltosi méltósággal kedvességének utólérhetlen zamatjá­val körülövezve nyitotta föl ajkát észleleteinek megtételére . Maga szerencsés kópé! látja ez a hosszú a középen a vágyakozásai tárházát jelzi s a feléje siető sokkal rövidebb azok gyors valósulását. — S az itt kiemelkedő horihorgos vonal talán csak nem az akadályt gördítő férjecskék symbo­­luma ? kérdem alig leplezett czélzéssal: — Menjen maga bolond! a végén még engem is feltalál a hórihorgas mögött, a mint magának csók helyett. . . fricskát adok ! — Csakhogy a fricska a férj uramat találja s az ő jogositványát én élvezem. — »Majd, ha . . . fagy . . .! — „Ugye?. . de hátha az én javaslatom teljesül.“ — Majd meglátjuk! végzé be Pythia szerepét. De azért ott legyen ám szombaton az új kávéház megnyitásánál, férjem a komissióba megy Blanka is megígérte, hogy velem jön, férjecskéjének leg­jobb barátja fogja szórakoztatni. — „Parancsolatjára !. . . számlálni fogom a na­pokat, ha fricska is a bére. — Valóban szép, mily modern ízlés, mily utól­érhetlen csíny a kivitelben Ez valódi fővárosias. Nézze azokat a freskókat, márvány oszlopokat, mily elragadó csodafényes minden! — Úgy van nagyságos asszonyom! de amott az erkélyen a ro­tun dek­ás csaknem elkülönített kis termek, rejtve a közönség vizsga­ tekintete elől; a pálma lugasok. br-^2/S Lapunk

Next