Marosvidék, 1933. december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1933-12-19 / 1. szám

s­susm 6 OLDAL Ára­­­lei 1933 DECEMBER 19. KEDD­I ÉVFOLYAM­­­SZÁM ■■H FŐSZERKESZTŐ: DR­ SEBESTYÉN LÁSZLÓ MAGYAR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, TG.-MURES BOLYAI UCCA 4. M országos lisöprpök­i elnök Haughaio beszédben Ismertette a aattinadi feladatott­­ Brraddi Giorgo, laar ferchc, Jercoczi Zsigmond, Ógörög József felszólalásai Sssékelyföldi választói kórul­ a ! urak utolsó fejezetként gróf J Bethlen György országos pártol inak vasárnap diói a lap megjelent 4. Magyar Párt marosvásárhelyi n­agygyülésén. Lelkés szeretet meleg ragaszkodás fogadta az it­teni magyarság részéről az orszá­ggos pártelnököt, aki maga jár elől jó példával a kötelessé­gtelje­sí­tésben. A Magyar Párt nagygyűlését kíevéssel 5 óra után nyitotta meg dr. Sebess Jenő tagozati elnök. A Kát. Legfémyegylet nagyterme annyira zsúfolt volt, hogy soka­n ü durekedtek a folyosón. Dr. Sebess Jenő beszédében hangsúlyozta ,­hogy a Magyar Párt a rendnek a partja és így ■senkire, legkevésbé az államra veszedelmes. Dr. György­­József beszéde alatt érkezett meg a terezalbe gróf Bethlen György, aki a vonal késése miatt nem jelenhetett meg előbb­ Az országos elnököt a va­sutállomáson dr. Ferenczi Zs­ig­mond és dr­ Biró István főtitkár várta és ők kísérték be a terembe . Dörgő éljenzés fogadta gróf Bethlen Györgyöt, aki sz­rényí­d kitért az ünnepeltetés elől- Dr. György József ekkor szavait az országos elnök felé intézve, háló­ját fejezte ki, hogy Bethlen György elvállalta a marosmegyei lista vezető helyét. Dr. Sebess Jenő pedig a városi , tagozat nevében üdvözli az e pá­kot. Tizenöt év óta fojthgató elbánásban volt részünk Gróf Bethlen György beszédét a percekig tartó lelkes éljenzés is taps miatt sokáig nem kezdhet­te meg. Majd megköszönve az üdvözlést, kifejti hogy azért jött ,hogy a romániai , magyarság igazságát hirdess­e Minden pá­tosz és banalitás nélkül jeleríti ki, hogy sohasem volt nagyobb összetartásra sz­ükség mint most Még mindig nélkülöz­tünk a b­éke­szerződések által érvénybe ikta­tott székely mi­o­ómia mesterenc­lését. A gyulafehérvári határoza­tok pedig semmisekké váltak. Nem akarja itt sérelmeinket fel­sorolni, mert ahhoz órák kellené­nek. Csupán annyit mond, hogy valósággal fojtogató elbánásban van részünk, amelyet 15 év óta gazdasági és kulturá­lis téren egy­aránt érzünk. (Úgy van) Kifejti ,hogy az iskolapo­ltika mennyire a magyar nép ellen irat­,­ul A közigazgatási autonómia pedig egyenesen gúnynak haln­i- ro­mán pártok célja a tudatos lesze­gényítés és elnyomás volt. —A Magyar Párt büszkén te­kinthet vissza küzdelmeire. Nincs okunk— mon­dotta hogy szégyenkezve lépjünk választóink elé. (Folytatása a 3 ik oldalon­ ) POLITIKAI NAPILAP r® LD Karácsomnul vásár Legjobb, legszebb, legolcsóbb Karácsánál ojandenok PAPill*1ERU IDEÁIBAN Dr. ERDÉLYINÉL I­TT) Nyolcvan diákot akar kitenni a nevesanzis folytán a fonfiggi Inspektor a két marosvasarhelyi ma­­ipr­isi gimnáziumnál A kíméletlen névelemzés hal­­imai mércéik­elek Marosvásár­helyre­­is. A két helybeli főgim­náziumhoz rendelet érkezett a­­­­ tanügyi inspektorá­tustól, amely­­­ben tömegesen eltanácsolják a kisebbségi gyermekeket a ma­gyar iskolákból az állami gimmá­ziumiba. A református kol­égiumhoz ér­kezett rendelkezés szerint az ints­ze­któr 28 tanulót akar kilenni az intézetből és állami iskolába va­ló küldetésüket követeli­ Mint külön érdekességet írjuk meg, hogy az eltanácsolt gyermekek , között van Moher Károly a ne­ves magyar író gyermeke Mól­ter Péter is, akit a kíméletlen névelemzés németnek talált és ezért abból a református két légi­umból kíván, a kiutasít látni amelyben rajta­lanár­ A romi­­kai, főgimnáziumhoz megjött rendelkezés szerint 52 filut kell az intézetből eltávolíta­ni. Itt is működött a névelemzés fekete seprűje. Mindkét főgimnázium tanácsta­lanul áll a megdöbbentő rendel­kezés előtt. A szülők ebben a tárgyban ma délután a kollégium­ban értekezletet is tartottak­ WMK ... Érdekes hadszakorl­i isi Eszatsí­k­iferu (London) A Daily Telegraph katonai szakértője jelenti, hogy az adm­iralitás és a légi haderő az Északi tengeren rendkívül realisztikus bombavetőgyakorla­tot folytatott amely gyakorlatnak célpontjai az új rendszerű pán­célos versenycsónakok voltak. Ezekre a csónakokra nagyobb tá­vol­ságból félezer kilogram sú­lyú bombákat dobtak­ Mindegyik csónak személyzete három főből állott és három egyenként 100 lóerős motor se­gélyével szédítő sebességgel ci­káztak ide oda . A scónakok félhordik vastag­sági­ acél páncél lapjai a gépe­két és a legénységét teljesen meg­védték, csak egyetlenegy eset­ben fordult elő, hogy egy csónak az egyik bombától megsérült. Egy egy gya­korr h­­­ét dra­bo­sz szat tartott és a nagyobb célzási biztonság fejlesztése szempontjá­ból nagyon értékesítjük bizonyult. Tekintse meg azABC siöwcl ess einem rabior olcsó baracsoßoi arati FEKETE DROGÉRIA UDVARBAN

Next