Medgyesi Ujság, 1914 (10. évfolyam, 418-452. szám)

1914-01-04 / 418. szám

t értek, bajok, szenvedések, kárhozatok. Az emberi bizalom ugyan látszólag kimeríthetetlen forrás, de táplálni azért kell, mert különben egyszer csak elfogy, lassan csörgedezik, végre elapad. És ezért nincs már bizalmunk a jövőben sem. Nem tudunk már magunkról annyi erőt, annyi lelkierőt feltételezni, hogy ebből a helyzetből kijussunk, megmeneküljünk, feltápász­­kodjunk. De van a bizalomnál, illetve a bizalmatlanságnál egy sokkal nagyobb ereje az emberi léleknek. Labilisabb, ingatagabb alapokon áll ugyan, mint a bizalom, de az ingatag alapon tömö­ren és megdönthetetlenül van felépítve. Ez a nagy erő a remény. Most, mikor már minden kötél szakad, mikor való­ban a bizalom lángja utolsókat lobban szívünkben, ma a reményhez kell folyamodnunk. Remélnünk kell, mert ha még nem is remélünk, akkor körülbelül mindannyian, akik már a reményüket is elvesztették, befejezhe­tik földi létüket. Az 1914-es esztendő számlája még tiszta. Talán ezen a rubrikás, komplikált számlán megvalósítva lát­juk majd a­ reményeinket és elmosód­nak róla a kétségek és szomorúságok. Ebben az értelemben kívánunk boldog új évet mindenkinek. A tisztujítás. A polgármester beszámolója és jövő programmja. Medgyes város általános tisztujítása december hó 29-én folyt le dr. Schafer Gyula alispán elnöklete alatt. Az eddigi tisztikart Ridék­ Viktor képviselőtestületi tag indítványára egyhangúlag, közfelkiáltással újból megválasztották s csak a megürese­dett 2 új, mint az aljegyzői és közgyámi állásra ejtették meg szavazás utján a válasz­tást. Aljegyzőnek dr. Binder Mihály és közgyámnak pedig Connerth János válasz­tatott meg. Az elnöklő alispán a közgyűlés előtt bevette a megválasztott tisztviselőktől az hivatalos esküt s e­zután rövid beszédben üdvözölte a közönség bizalmasait. Lelkekre kötötte, hogy a városi közigazgatásnak legyenek igazi, le­kiismeretes harcosai s tapintatosan, körül­tekintéssel egyeztessék össze a törvény rendelkezéseit a lakosság érdekével, javával. Munkálkodjanak együ­t­­tesen, összetartva az adózó polgársággal együtt, hogy szép városunk ezután is ily rohamos léptekkel sialadjon a tökéletes fej­lődés útján. Theil Frigyes polgármester válasza a választó közgyűlésnek szólott. Hogy a város, a polgárság érdekét szívén viselte a tanács, hogy akadályt nem ismerő buz­galommal vezették a várost a fejlődés felé, úgymond, azt nem szavakkal bizonyítgatja, számokat, adatokat állít a közgyűlés elé, az utolsó hat év miunkásságának gyümöl­cseit, amelyben kétségtelenül nagy része volt a polgártársainak, a városatyáknak, kik mindenkor hűs munkatársai voltak ter­veiben és bizalmukkal ajándékozták meg őt és tanácsbeli társait. A polgárság bizalma utóbbi hat évre jelölte őket, midőn ezért hálával adózik, kéri, hogy a jövőre is legyenek segítőtársai, mert a város nagy munkák, alapítások és vállalatok előtt áll, amelyek megvalósításához egyetértő szellemi támogatás szükséges. Beszámolt a 'ol at eltöltött év alkotásai­val. A városi új k­özintézményekkel. Szám­adatokkal dokumentálja beszédét s a befek­tetett százezrek hasznos gyümölcsözését tárja hallgatói elé. Az utolsó idők legszebb alkotásai közé tartozik modern kórházunk, csatornázásunk, járdáink újraépítése, minta­szerű közvágóhidunk és az állattenyésztés, a mezőgazdaság terén eszközölt újítások. Temérdek pénzáldozat kellett ugyan mind­ezekhez, de a tanács szeme előtt lebegett mindig az a cél, hogy a polgárság teher­bíró képességét ki ne merítsék. Ezt el is érték és a város pénzműveletei a neh­éz pénzviszonyok közepette is akadálytalanul bonyolíttattak le. A város összes befekte­tései ma három millió koronára rúgnak. Áttér a jövő tervekre. Nagy és fontos alkotások előtt állunk, mondja. A város fejlődése, közegészségügyi igényei egyik legsürgősebb feladatává teszik a tanácsnak a vízvezeték létesítését. Hosszú küzdelmek után ez az ügy már a megvalósításig, érett meg s minden pillanatban keresztülvihető, ámde tekintettel vannak a súlyos pénz­viszonyokra és nem találja gazdaságosnak, észszerűnek jelenleg a befektetést. Reméli, hogy 1914. évben mégis elkészülhet a víz­vezeték. Sürgős szükségként mutatkozik továbbá a kórház kibővítése. Ez elodáz­hatatlan s a közeli jövőben meg is kezdik. Újabb megterheltetést ez nem jelent a pol­gárságra, mert gondoskodtak megtakarítá­sok útján a fedezetről, 70—80.000 korona megtakarítással rendelkezik a város. A városi gázgyár is bővítésre szorul. Míg a gázgyár eredetileg 400 fogyasztóra volt berendezve, addig ma 600 fogyasztója van s hogy ezek kielégíthetők legyenek, eddig átmeneti beruházásokat eszközöltek csupán. Ez azonban tarthatatlan s mielőbb nagy átalakításokra van szükség. Ennél a kérdésnél rámutat a földgáz kihasználására. Tudjuk, hogy mily agilis versenyt fejtett ki a város a határán felfedezett földgáz itt értékesíthetése vége­t. A kormány intenciója ezt az akciót eddig keresztülhúzta, miután az egész erdélyi földgázmennyiséget egy külföldi pénzcsoportnak szándékozott adni. Ez a terv azonban meghiúsult s most biz­tos kilátásunk van, hogy a kívánt gáz­­mennyiséget rendelkezésre bocsátják. Belát­hatatlan gazdasági előny ez a városra s úgy reméli megoldhatni e kérdést, hogy a földgázban olcsó erőt bocsátván iparunk rendelkezésére, fellendítő hatással lesz a gyáriparra és biztató új gyáralapításokra. Említi a laktanya építési ügyet. Ez már majdnem a létesülés stádiumában volt, amidőn bekövetkezett a pénzkrízis. Köz­tudomású, hogy a majdnem egy millió koronára rugó építkezést kölcsön útján akarták fedezni. A kedvezőtlen pénzviszo­nyok a kölcsön felvételét hátráltatták s igy nem állott érdekében a városnak, hogy az építés elrendelését a katonai köröknél sür-Finom, törékeny tündérleányok közé léptem, végigcsókoltak és én megszépülten lerogytam előttük a fűre. Csittitgattak: egy sirós gyerek lettem, olyan, amilyen igazán sose voltam; finom, törékeny tündérlányok közt megszépülten a földre rogytam és megtisztultan a szemem­ ragyogni kezdett. Fogócskát akartunk játszani. Kiszámol­tuk szépen, hogy ki lesz a fogó: egy lány lett, csak annyit tudok még róla, hogy szőke volt a haja és nagyon hosszú, amikor utánam futott, úszott mögöttem és ezüst levelek hulltak rá és az illető olyan volt, hogy meg kellett csodálatára állnom. Megálltam és elfogott. Megcsókolt és azt mondta, hogy most már én vagyok a fogó, megcsókolt és eltűnt előlem, messze, egy fa mögött és én csak néztem egy darabig álmodon és reszketőn, távolról csodás kacagások hegedültek felém, körül­néztem, hogy kit kéne megfogni, de nem láttam senkit, egyedül álltam a nagy tün­dér­kertben, csak messze fák között csillan­tak meg a lányok fehér ruhái, de én nem tudtam rávenni magamat, hogy oly messze fussak. Ott álltam csak és minden nagyon csendes lett körülöttem s egyszerre, közel­közel hozzám, felzokogott valaki, odanéz­tem, a fűre borulva egy tündérlány sírt, az, aki megfogott engem, zokogott és zokogá­sát valahol fenn egy gordonka kisérte. Néztem: — Hát itt is lehet sírni? — de nem szóltam, mert rám nézett, a könnye csupa gyöngy volt és amint ráhullt egy a fűre, ott pompás virág nőtt, az illata kábított és belengte a kertet, mint kis szobámat Jolán parfümje. Olyan szomorú volt az arca, hogy a szivem összeszorult. — Elhagyott mindenki — zokogott a földre dőlten, pedig jól látta, hogy ott álltam mellette és azt is láthatta, hogy szólni szerettem volna, csak nem bírtam. Pedig akkor tudtam volna beszélni, olyan szépen, ahogy soha, senki, el is gondoltam, hogy mit mondanék neki: vigasztalónak, a lelkem lett volna abban a beszédben, szegény, halvaszületett, soha nem látott lelkem, a­miért is nem tudtam beszélni, e szegény, siró tündérlány azt várta és mikor látta, hogy nem tudok, bárhogy szeretnék szólni hozzá, odamenni, mikor látta, hogy nem tudok, zokogása elcsendesült és kisírt virágat között, mint maga is egy nagy liliom, meghalt. Meghalt, a szeme lecsukódott és én feloldódtam a varázs alól, hozzámentem, ráhulltam, csókoltam és hegedültem. — Ó, minek is jöttem ide, a halált fönn is mindennap látom, én halok meg fáradtan naponta, egyedül, elhagyottan, mint te, fehér liliom ez aranykertben; miért kellett éreznem, hogy a fáradt sk­ót senki, még én sem, tudja megnyugtatni és miért kellett látnom, hogy a tündérkertben is van ezért elhagyatott halál! Ó, szánlak, szép tündérlány, te fogtál el engem a játékban, megcsókoltál, ó, szánom magamat, hogy meg kellett halnod, mert nem tudtalak megvigasztalni. Én is meg szeretnék most halni gyöngyvirágaid között, így, testedre omoltam, kábultan. Csak egy fehér liliom volt alattam és lázas szememből kibuggyantak a könnyek. Fölriadtam. — Ki vagyok? — gondolkoztam. — Élek-e? Szomorúan láttam, hogy igen, az ágyamon feküdtem, köröttem bús éjszakai szobám reszketett, az ablakot megrázta a szél és a szememből lassan hulltak a könnyek. Korvin Ottó: MEDGYESI ÚJSÁG, 1914. január 4.

Next