Mérleg, 2009 (45. évfolyam, 1-2. szám)
2009 / 1-2. szám
E SZÁMUNKRÓL Fundamentalizmus és integrizmus: ezek új összeállításunk kulcsszavai. A tántoríthatatlan és ezért párbeszédképtelen igazság eszméje; az igazság birtokosainak önelégült és harcias magabiztossága; politikai irányzatok és mozgalmak vallási támogatása a társadalmi „rend" - valójában uralmi pozíciók - rögzítése érdekében és viszont: fundamentalisztikus hitelvi tételek és diskurzusok kiaknázása politikai célból („trón és oltár szövetsége"); karizmatikusnak tekintett vezetők irracionális tisztelete; a tekintélyelv eltorzulása uralmi igénnyé s az engedelmesség mint kritikát nélkülöző alávetettség megkövetelése; keresztény alapfogalmak retorikai eszközként való kihasználása a demokratikus egyeztetés bonyodalmai alól mentesítő nemzeti közösség képzete kedvéért; végső soron tehát vallásnak és nacionalizmusnak a hit és a kultúra forrásaitól egyaránt idegen s minden időben erőszakkal fenyegető keveredése: mindezek olyan jelenségek, amelyek elemzése kelet-közép-európai összefüggésben is megkerülhetetlen - egyre megkerülhetetlenebb. Köztudott, hogy a katolikus hagyomány sem mentes a fundamentalista késztetésektől és törekvésektől. Sajnálatos, hogy itt nem csupán arra a szektás, újnáci erőkkel is kapcsolatot tartó szervezetre gondolhatunk, amely néhány évtizede kiközösítette magát az egyházból, és amelynek „atyai" visszafogadása oly nagy megütközést keltett a közelmúltban, épp a II. Vatikáni Zsinat meghirdetésének félévszázados évfordulóján. Tanulmányaink egyfelől a „X. Piusz Papi Testvérülethez" való vatikáni közeledés kérdéses folyamatát járják körül főként teológiai-egyháztani szempontból. A neves német dogmatikaprofesszor, Peter Hünermann ezzel kapcsolatos gondolatmenetét idézve: probléma magja „nem Willamson püspök kártékony és visszataszító antiszemita nézeteiben rejlik." Hogy végül is miben? - e kérdésre reményünk szerint sokoldalú választ ad „Dosszié" rovatunk. Másfelől általánosságban is foglalkozunk a téveszmévé merevülő és tévtanításba torkolló igazhitűség problémájával. Bevezető tanulmányunkban („Meghamisított szekularizáció") Peter L. Berger posztszekuláris társadalomról beszél. „A modernitást növekvő sokféleség jellemzi" - írja a neves amerikai vallásszociológus. - A pluralitás mindenképpen kihívást jelent a vallási hagyományok számára - mindegyiknek meg kell birkóznia a ténnyel, hogy ott vannak még az összes többiek". Abszolút és egyetemes igazságok paradox sokasága jön így létre és vívja globális küzdelmét saját érvényesüléséért. Ugyanakkor, amint vallás és politika viszonyát taglaló írásában Karl Gabriel leszögezi, „a fundamentalista mozgalmak vonzerejének semmi köze a hagyományhoz való visszatéréshez. Ellenkezőleg: olyan, jellegzetesen modern jelenségről van szó, amely közvetlenül veszélyezteti az egyházi kereszténység politikai szerepvállalását". Holott „a keresztények politikai elkötelezettségének a modern társadalomban is van helye. Ez a hely (...) a civil társadalom környezetében gondolható el". (M. M.)