Állami polgári fiú- és leányiskola, Mezőberény, 1942

Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában !“ Ámen. Harcos, küzdelmekben gazdag korszakot élünk. Iskolánk a történelmi idők szellemét követi, amikor az ifjúság egész lelki erejére, minden tudására, önfeláldozó szívjóságára és legodaadóbb kö­telességteljesítésére van szükség. Ez a szellem hatotta át az igazgató és a tanári kar minden egyes tagját az iskola ifjúságának nevelésében. És a tanulók is megértették az idők szavát s áldozatos lélekkel szol­gáltak, ha hazafias kötelességteljesítésükre volt szükség. Áthatotta őket a hő­sök tisztelete, a harctéren küzdő katonáink iránti szeretet, a kormányfő megbecsülése, akit 75. születése napján iskolánk ezúton is meleg szívvel kö­szönt és mélyen átérezve kívánja, hogy az a mély seb, amelyet fia, nagyra­­becsült és szeretett Kormányzóhelyettesünk halála ejtett szívén, minél előbb behegedjen. Horthy Miklós Kormányzó Urunk élete útmutatás és áldozatos munkássága egy szebb jövő ígérete. Az 1942—43. tanév története. 1. Javító és felvételi vizsgálatok. A javító- és felvételi vizsgálatokat szept. 3. és 4-én tartottuk meg. Javítóvizsgálatra jelentkezett 9 tanuló, mind­egyiknek sikerült a vizsgálata. Felvételi vizsgálatra 26 tanuló jelentkezett. Ezek közül 20-nak sikerült a vizsgálata, 6 tanulót visszautasítottunk az első osztályba való beiratkozásra. A tanév végén felvételi vizsgára jelentkezett 8 tanuló. 2. Beiratások június 26—27-én, a pótbeiratások szeptember 6—7-én voltak. A fiú iskolába 189, a leányiskolába 168, összesen 357 nyilvános ta­nuló iratkozott be. 3. A tanév megnyitása. Az iskolai év ünnepélyes megnyitása szept. 9 én volt. Tanítványaink felekezetük szerint — tanári vezetéssel — temp­lomba mentek. Utána iskolánk udvarán a Nemzeti Zászló előtti tiszteletadás után Bánhegyi Mihály igazgató beszédet intézett a tanuló ifjúsághoz, mely­ben felhívta a tanulók figyelmét a nemzet mai küzdelmére, a hazafias köte­lességteljesítésre, a vallásos életre, a felnőttek, a hősök és a hadirokkantak tiszteletére, a magyar ipar pártolására, a hősök szobra és a nemzeti lobogó megbecsülésére. Az ünnepély után tanulóink osztályfőnökeikkel tantermeikbe vonultak, hol az osztályfőnökök megismertették az iskola házi rendszabályait és utasításokat adtak. A rendes tanítás 10-én kezdődött.

Next