Katolikus főgimnázium, Mezőkövesd, 1920

I. Az új középiskolai rendtartásból. A tanulók felvétele június hó 30-tól július hó 2-ig és szep­tember hó három első hétköznapján végzendő. Szeptember hó végéig jelentkező tanulókat az igazgató saját hatáskörben vehet fel. Ezentúl az első félév végéig jelentkező tanulók felvételét a tan­kerületi kft. főigazgató engedheti meg. Az első félév után rendes tanulóul többé senki sem vehető fel. Azok a tanulók, akik az iskolai év első hónapja után lépnek az intézetbe, az igazgatótól kitűzött időben az addig végzett tanítási anyagból felvételi vizsgá­latot tartoznak tenni. A felvételnél a helyben lakó szülők gyerme­keit, az iskolával kapcsolatos internálás növendékeit és felekezeti iskolánál az illető felekezethez tartozó tanulókat elsőbbség illeti meg. A középiskola I. osztályába csak oly tanulók vétetnek fel, kik a tanév kezdetén életük 9. évét betöltötték, az elemi iskola négy alsó osztályát nyilvános vagy magánúton sikerrel elvégezték és a felvételi vizsgálaton beigazolták, hogy a középiskolai tanulmányok megkezdéséhez és folytatásához szükséges szellemi fejlettség fokán állanak. Ezen felvételi vizsgálat követelményei: magyar szöveg leírása tollbamondás után, a vizsgálaton olvasott rövidebb olvas­mány tartalmának előadása, az olvasmány szövegében előforduló legegyszerűbb nyelvtani jelenségek felismerése, a négy alapművelet egész számokkal ezerig, az egyszeregy tudása és fejszámolásban való ügyesség. Sikertelen felvételi vizsgálat csak egy év múlva ismételhető meg. Leányok fiú-középiskolában csak magántanulókat vétetnek fel, de csak oly helyeken, melyekben leánygimnázium nincs. Fiú-közép­iskolába felvett leánymagántanulóknak a szülök írásbeli folyamod­ványára a tanker. kir. főigazgató a testgyakorlás kivételével az összes rendes tantárgyakra való bejárást megengedheti, ha mind­azon feltételek (férőhely, külön tartózkodási hely az óraközökben, külön illemhely, állandó női felügyelet a szülök költségén stb.) megvannak, amelyek a leányok bejárásának megengedéséhez szük­ségesek. Oly városban, melyben leányközépiskola nincsen, de pol­gári leányiskola van, a leánymagántanulók a fiú-középiskoláknak csak V.Vili. osztályába járhatnak be. A fiú-középiskolába bejáró leánymagántanulók összlétszáma legfeljebb egytizede lehet a rendes fiú-tanulók összlétszámának. A polgári iskola I —IV. osztályából vagy másnemű középisko­lából a következő felsőbb osztályba a tanuló csak akkor vehető fel, ha megfelelő tanterv-különbözeti felvételi vizsgát tesz.

Next