Miskolczi Estilap, 1913. december (22. évfolyam, 222-244. szám)
1913-12-02 / 222. szám
XXII. évfolyam. Kedd, december 2. 222-ik szám Miskolczi Estilap ellenzék ■ POLITIKAI NAPILAP ■ szabadság | Felelős szerkesztő: SASSY CSABA. ■ Kiadó laptulajdonos: SZELLENNYI LAJOS.! Szerkesztőség és kiadó hivatal: Széchenyi u. 36. Szelényi és Társa nyomdája. Telefon 62. szám Egyes számára 2 fillér. Megjelenik vasárnap és ünnepnap kivételével mindennap délben 12 órakor. Hajrá! Hajrá, haza Bécsből, mielőtt az ellenzék komoly szava Európa fülébe harsogná a magyar rémuralom gyalázatát. Hajrá minden poklokon keresztül törvénynyé kell tenni a sajtójavaslatot. Betömetni a szájakat, hurkot a nyakakra mielőtt szólnának. Ez most a diktátor úr parancsa s a törvénygyár őrjöngő kapkodással dolgozik. Rendben van. De ha azt hiszik, hogy Európának nem alakul ki a véleménye erről a bihari garázdálkodásról, akkor nagyon csalódnak. Bécs már emelt szóval hirdeti, hogy a magyar politika erkölcsi és szellemi súlya az ellenzéken van s a kormány azért nem engedi szóhoz az ellenzéki delegátusokat, mert kétségbeesett tehetetlenségében csak az erőszakkal leplezheti szégyenét. Most tehát hajrá. Balogh úr műhelye dolgozik és a hét végére törvénynyé akarják tenni a sajtószabadság elkobzását azok, akiknek félniük kell a szótól, minden szótól, minden kritikától, mert csupa bűn és erkölcstelenség, jelenük förtelem s minden jövendő szándékuk gonoszság, így csak a haramiák földelik el a kifosztott és meggyilkolt áldozatok tetemét. A bihari banda már lemészárolta a magyar jog- és igazságérzetet, a magyar alkotmányos szabadságot s most nyugtalan, rossz lelkiismerettel ássák a sirt jó mélyre az alkotmány utolsó biztosítékainak, hogy senki se vethesse szemükre a bűneiket, hogy a meggyilkolt lelkiismeret ne kiálthasson bosszúért a kulturvilághoz. De hiábavaló ez a haramiamunka. A sírok többet beszélnek s ahol torkokba fojtják a szót, ott következnek a tettek. A történelem tanítása szerint: kamara kell, ha a heves megyei és egri iparosok és kereskedők nem lettek volna teljesen áthatva annak szükségességétől, úgy bizonyára meg kell, hogy érlelődjön bennünk az a gondolat, hogy Heves megye és Eger város iparosai és kereskedői nem lehetnek többé a miskolczi kamara céljainak és lenézéseinek céltáblája és nem hordhatjuk oda sok ezer koronáinkat olyan testület megnövesztésére, amely kamara nyilvánosan, újságokban lecsepül, lekicsinyel és agitácionális elnökünket kifigurázni, akarja anélkül, hogy a miskolczi kamarának igaza volna. Eddig az ilyen újságpolémiát a titkár szokta nagy vehemenciával vezetni, de legalább tárgyilagos volt, holott mostan az ipar és kereskedelmi kamara aláírással jelent meg egy olyan kijelentés, amely sem a valóságnak, sem a tényeknek nem felelnek meg és amelylyel kenyeres gazdáját, Heves megyét és Eger városát akarja lekicsinyelni és a kültagját, ami képviselőnket a kamaránál majdnem megdorgálni, mintha ehhez joga volna. Ebből nemcsak Heves vármegye és Eger város iparosai és kereskedői, de az egész ország kereskedői és iparosai is, akik ilyen függő helyzetben vannak drága pénzükért, más megyebeli kamarától, beláthatják, hogy tagtársnak tartanak bennünket a kamarák és mindenre odaadják magukat csak azért, hogy e törvény által az ipar- és kereskedelempártolásra alapított hozzájárulási adót megalapíthassák és hogy ezért bennünket a falhoz állítsanak. Hisszük és elvárjuk, hogy az egri kamarai kiküldött tagok testületileg kérdőre fogják vonni ezért a kamarát, vagy ennek képviselőit az ilyen megtévelyedésért és fognak módot találni minden törvényes eszközökkel, hogy ez megtorlatlan ne maradjon. Vannak olyan passimisták, akik azt mondják, hogy nem kell olyan nagy súlyt fektetni a kamarára, nem tud az csinálni semmit. Hát akkor minek fizetjük azt a sok adót Miskolczra, akkor kérni kellene, hogy szüntessék meg a kereskedelmi és iparkamarát. De nem úgy van ám az ! Világszerte nagyobb és nagyobb jelentősége kezd lenni a kamarának, úgy annyira, hogy maholnap sem törvényt, sem segélyt, de sem iparengedélyt, sem gyárat nem fog építeni addig, míg a kamara véleményt nem mond mellette, éppen úgy, mint bármilyen közintézeti vállalatnál, csak úgy tehet ajánlatot, ha a kamara ajánlja, hogy szállítóképes. A miniszterelnök és a kereskedelmi miniszter urak az egri küldöttségnek jóindulatú ígéretet tettek és én hiszem is, hogy jogos és méltányos mozgalmunknak, valamint a többi megyék mozgalmainak is sikere lesz. El sem tudnám gondolni, hogy a miniszter urak miért ne teljesítenék kívánságunkat, mikor olyat kívánunk, ami ezen pénztelen világban semmi hozzájárulással nem járna, semmi nehézségbe nem ütközne, amennyiben az 1868 iki idevágó törvény világosan mondja, hogy a kormány belátása szerint a kamaraintézményt fejlesztheti és szaporíthatja. Miért ne legyen minden megyében, annak székhelyén ipar és kereskedelmi kamara, mikor az ügyvédeknek is huszonhét kamarájuk van, pedig alig hiszem, hogy tizedrésze annyi volna ügyvéd, mint iparos és kereskedő. Mi nem fogjuk magunkat ilyen illetlen közbeszólással elriasztatni, haladni fogunk kitűzött célunk felé és mentől jobban fog a miskolczi kamara ellenünk ilyen eszközökkel dolgozni, annál több jogcímünk lesz arra, hogy mindent elkövessünk, hogy emancipáljuk magunkat olyan tényezőtől, aki nekünk nem barátunk. Fischer Lajos Ungár Ignác Fógel Ágoston: Válasz a miskolczi kamarának. Eger, decz. 1. Az Egri Napló novemberi számából közöljük az alábbi cikket: Ha nem győződhettünk volna meg a két évi gyülésezésből és agitációkból, hogy Heves megyének és Egernek önálló ipar és kereskedelmi ROSENBERG GYULA ÉS TESTVÉRE cégnél a szokásos nagy karácsonyi occasio megkezdődött. Mély árleszállítás a teljes árukészletnél. Kollekcióból visszamaradt fehérnemű modellek negyed és fél áron ! £1000 tucat bámulatot árakban. 309 zsebkendő keltő ölest ha megint molgositanánan... ft hatóságon tizedéses titka. — Saját tudósítónktól. — Miskolcz, december 1. A háborús idők sötét sellegei, melyek hónapokig tartották izgalmas feszültségben egész Európát, végrevalahára eltűntek a láthatárról. Az újságolvasó közönség előtt még élénk emlékezetben vannak azok a a kémhistóriák, melyeket százszámra termeltek a puskaporos napok. A közigazgatási, rendőri és büntető hatóságok előtt mindenki gyanús volt, aki élt. Nem volt nap, hogy egy „kémet" ne fogtak volna el a csendőrök. Még volt egy ferde tekintet, ideges mozdulat, exotikus ruha és már ráolvasták, hogy kém, ha pedig valamilyen híd, erődítmény, puskaporos magazin körül találták, akkor a legnagyobb hatalom sem mentette meg a letartóztatástól. A végén rendszerint kiderült, hogy egy ártatlan, szerencsétlen rusnyák, vagy valami furcsa fellépésű atyafi került a horogra, akinek olyan kevés köze volt a balkán háborúhoz, mint a magyar csendőrségnek a mandzsuiaihoz. Később már bizonyos tartózkodással kellett fogadni a letartóztatási híreket, sőt a humor vette szárnyára a kémtörténeteket. De éppen oly gyakran megtörtént, hogy a csendőrök hadseregbeli tiszteket is idegen kémeknek néztek, akik a mozgósításkor terepfelvételek, vagy más intézkedések miatt végezték munkáikat. Ebből azután sok kellemetlenség származott és éppen az efféle kalamitások elkerülése és a tényleg ellenséges szándékú kémek