Miskolczi Estilap, 1913. december (22. évfolyam, 222-244. szám)

1913-12-02 / 222. szám

XXII. évfolyam. Kedd, december 2. 222-ik szám Miskolczi Estilap ellenzék ■ POLITIKAI NAPILAP ■ szabadság | Felelős szerkesztő: SASSY CSABA. ■ Kiadó laptulajdonos: SZELLENNYI LAJOS.­­! Szerkesztőség és kiadó hivatal: Széchenyi­ u. 36. Szelényi és Társa nyom­dája. Telefon 62. szám Egyes szám­ára 2 fillér. Megjelenik vasárnap és ünnepnap kivételével min­dennap délben 12 órakor. Hajrá! Hajrá, haza Bécsből, mielőtt az ellenzék komoly szava Európa fü­lébe harsogná a magyar rém­uralom gyalázatát. Hajrá minden poklokon keresztül törvénynyé kell tenni a sajtójavaslatot. Be­­tömetni a szájakat, hurkot a nyakakra mielőtt szólnának. Ez most a diktátor úr parancsa s a törvénygyár őrjöngő kapko­dással dolgozik. Rendben van. De ha azt hiszik, hogy Európá­nak nem alakul ki a véleménye erről a bihari garázdálkodásról, akkor nagyon csalódnak. Bécs már emelt szóval hirdeti, hogy a magyar politika erkölcsi és szel­lemi súlya az ellenzéken van s a kormány azért nem engedi szóhoz az ellenzéki delegátusokat, mert kétségbeesett tehetetlenségében csak az erőszakkal leplezheti szégyenét. Most tehát hajrá. Balogh úr műhelye dolgozik és a hét végére törvénynyé akarják tenni a sajtószabadság elkobzását azok, akiknek fél­niük kell a szótól, minden szótól, minden kritikától, mert csupa bűn és erkölcstelenség, jelenük förtelem s minden jövendő szán­dékuk gonoszság, így csak a haramiák földelik el a kifosztott és meggyilkolt áldozatok tetemét. A bihari banda már lemészá­rolta a magyar jog- és igazság­érzetet, a magyar alkotmányos szabadságot s most nyugtalan, rossz lelkiismerettel ássák a sirt jó mélyre az alkotmány utolsó biztosítékainak, hogy senki se vethesse szemükre a bűneiket, hogy a meggyilkolt lelkiismeret ne kiálthasson bosszúért a kul­­turvilághoz. De hiábavaló ez a haramiamunka. A sírok többet beszélnek s ahol torkokba fojt­ják a szót, ott következnek a tettek. A történelem tanítása szerint: kamara kell, ha a heves megyei és egri iparosok és kereskedők nem lettek volna teljesen áthatva annak szükségességétől, úgy bizonyára meg kell, hogy érlelődjön bennünk az a gondolat, hogy Heves megye és Eger város iparosai és kereskedői nem lehetnek többé a miskolczi kamara céljainak és lenézéseinek céltáblája és nem hordhatjuk oda sok ezer koronáinkat olyan testület megnö­­vesztésére, amely kamara nyilváno­san, újságokban lecsepül, lekicsinyel és agitácionális elnökünket kifigu­rázni, akarja anélkül, hogy a mis­kolczi kamarának igaza volna. Eddig az ilyen újságpolémiát a titkár szokta nagy vehemenciával vezetni, de legalább tárgyilagos volt, holott mostan az ipar és kereske­delmi kamara aláírással jelent meg egy olyan kijelentés, amely sem a valóságnak, sem a tényeknek nem felelnek meg és amelylyel kenyeres gazdáját, Heves megyét és Eger vá­rosát akarja lekicsinyelni és a kül­tagját, ami képviselőnket a kamará­nál majdnem megdorgálni, mintha ehhez joga volna. Ebből nemcsak Heves vármegye és Eger város iparosai és kereskedői, de az egész ország kereskedői és iparosai is, akik ilyen függő hely­zetben vannak drága pénzükért, más megyebeli kamarától, belát­hatják, hogy tagtársnak tartanak bennünket a kamarák és mindenre oda­adják magukat csak azért, hogy e törvény által az ipar- és keres­kedelempártolásra alapított hozzá­járulási adót megalapíthassák és hogy ezért bennünket a falhoz állít­sanak. Hisszük és elvárjuk, hogy az egri kamarai kiküldött tagok testületileg kérdőre fogják vonni ezért a kama­rát, vagy ennek képviselőit az ilyen megtévelyedésért és fognak módot találni minden törvényes eszközök­kel, hogy ez megtorlatlan ne ma­radjon. Vannak olyan passimisták, akik azt mondják, hogy nem kell olyan nagy súlyt fektetni a kamarára, nem tud az csinálni semmit. Hát akkor minek fizetjük azt a sok adót Mis­­kolczra, akkor kérni kellene, hogy szüntessék meg a kereskedelmi és iparkamarát. De nem úgy van ám az ! Világ­szerte nagyobb és nagyobb jelentő­sége kezd lenni a kamarának, úgy annyira, hogy ma­holnap sem tör­vényt, sem segélyt, de sem iparenge­délyt, sem gyárat nem fog építeni addig, míg a kamara véleményt nem mond mellette, éppen úgy, mint bár­milyen közintézeti vállalatnál, csak úgy tehet ajánlatot, ha a kamara ajánlja, hogy szállítóképes. A miniszterelnök és a kereske­delmi miniszter urak az egri kül­döttségnek jó­indulatú ígéretet tet­tek és én hiszem is, hogy jogos és méltányos mozgalmunknak, valamint a többi megyék mozgalmainak is si­kere lesz. El sem tudnám gondolni, hogy a miniszter urak miért ne teljesítenék kívánságunkat, mikor olyat kívánunk, ami ezen pénztelen világban semmi hozzájárulással nem járna, semmi nehézségbe nem ütközne, amennyi­ben az 1868 iki idevágó törvény vi­lágosan mondja, hogy a kormány belátása szerint a kamaraintézményt fejlesztheti és szaporíthatja. Miért ne legyen minden megyében, annak székhelyén ipar és kereske­delmi kamara, mikor az ügyvédek­nek is huszonhét kamarájuk van, pedig alig hiszem, hogy tizedrésze annyi volna ügyvéd, mint iparos és kereskedő. Mi nem fogjuk magunkat ilyen illetlen közbeszólással elriasztatni, haladni fogunk kitűzött célunk felé és mentől jobban fog a miskolczi kamara ellenünk ilyen eszközökkel dolgozni, annál több jogcímünk lesz arra, hogy mindent elkövessünk, hogy emancipáljuk magunkat olyan tényezőtől, aki nekünk nem barátunk. Fischer Lajos Ungár Ignác Fógel Ágoston: Válasz a miskolczi kamarának. Eger, decz. 1. Az Egri Napló novemberi számá­ból közöljük az alábbi cikket: Ha nem győződhettünk volna meg a két évi gyülésezésből és agitá­­ciókból, hogy Heves megyének és Egernek önálló ipar és kereskedelmi ROSENBERG GYULA ÉS TESTVÉRE cégnél a szokásos nagy karácsonyi occasio megkezdődött. M­ély árleszállítás a teljes árukészletnél. Kollekcióból vissza­m­aradt fehérnemű m­odellek negyed és fél áron ! £1000 tucat bámulatot árakban. 309 zsebkendő keltő ölest ha megint m­olgo­sitanánan­... ft hatóságon tizedéses titka. — Saját tudósítónktól. — Miskolcz, december 1. A háborús idők sötét sellegei, me­lyek hónapokig tartották izgalmas feszültségben egész Európát, végre­­valahára eltűntek a láthatárról. Az újságolvasó közönség előtt még élénk emlékezetben vannak azok a a kémhistóriák, melyeket százszámra termeltek a puskaporos napok. A közigazgatási, rendőri és büntető hatóságok előtt mindenki gyanús volt, aki élt. Nem volt nap, hogy egy „kémet" ne fogtak volna el a csendőrök. Még volt egy ferde tekintet, ide­ges mozdulat, exotikus ruha és már ráolvasták, hogy kém, ha pedig valamilyen híd, erődítmény, puska­poros magazin körül találták, akkor a legnagyobb hatalom sem mentette meg a letartóztatástól. A végén rendszerint kiderült, hogy egy ár­tatlan, szerencsétlen rusnyák, vagy valami furcsa fellépésű atyafi került a horogra, akinek olyan kevés köze volt a balkán háborúhoz, mint a magyar csendőrségnek a mandzsui­ai­­hoz. Később már bizonyos tartóz­kodással kellett fogadni a letartóz­­tatási híreket, sőt a humor vette szárnyára a kémtörténeteket. De éppen oly gyakran megtörtént, hogy a csendőrök hadseregbeli tiszteket is idegen kémeknek néztek, akik a mozgósításkor terepfelvételek, vagy más intézkedések miatt végezték munkáikat. Ebből azután sok kelle­metlenség származott és éppen az efféle kalamitások elkerülése és a tényleg ellenséges szándékú kémek

Next