Miskolczi Estilap, 1914. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-01 / 1. szám

XXIII. évfolyam. Csütörtök, január 1. Egyes szám ára 2 fillér. Megjelenik vasárnap és ünnepnap kivételével min­dennap délben 12 órakor. 1-fő (245.) számA Q \ If 1 -j 1 | % ELLENZÉK ■ POLITIKAI NAPILAP ■ SZABADSÁG | | Felelős szerkesztő: SASSY CSABA. ■ Kiadó laptulajdonos: SZELÉNYI LAJOS. \\ Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Széchenyi­ u. 36. Szelényi és Társa nyom­dája. Telefon 62. szám. 1914-et írunk holnap reggel. Eleinte ne­héz lesz megszokni. Nehezen fordul rá a kezünk. Gyakran eltévesztjük. De azután lassan, pár hét alatt mégis csak bele­törődünk, hogy ez,az uj esztendő. Az is lehet, hogy talán szíve­sebben is írjuk az új számot, mint a 13-ast, amelytől ösztön­­szerűleg, magunk sem tudjuk, hogy miért, irtóztunk egy kissé. Lehet, hogy a háborús félelem önkéntelen megnyilatkozása volt az elmúlt év elején ez a 13-as számtól való vonakodás. Lehet az is, hogy valami leküzdhetet­len ellenszenv, telepatikus meg­érzésséle diktálta az irtózást. Előre nem tudtuk, hogy mi. Most azonban már elmúlt té­nyek igazolják ennek az irtózás­nak jogosultságát. Mert régen zúdított egy-egy esztendő annyi kellemetlenséget a nyakunkba, mint az 1913-as. A balkáni háború réme állandóan feszültségben tartotta a kedélye­ket, a lelkeket és nyomottá tette a hangulatot. A pénz, a vállal­kozási kedv, a tőke, mind úgy elbújtak, visszahúzódtak a pénz­piacról mintha valami láthatat­lan hasadékokon tűntek volna el varázsjelre. A kereskedelem, az ipar megbénult és ez a hüdéses állapot olyan lassan javul, hogy ezrek egzisztenciája pusztul belé, míg a javulás teljes, tökéletes lesz. Nincs pénz, nincs forgalom, nincs munkaalkalom. Százezrek állanak munka nélkül és várják a legrettenetesebb ínséget. És hogy még minden tetézve legyen, jött a kolera, jöttek az elemi csapások, a rettenetes ár­vizek, felhőszakadások, hogy fo­kozzák a kétségbeesést, a nyo­mort, az ínségkilátásokat, az el­keseredést, a szegénységet. És mindez egy év alatt, az elmúlt 1913-as év alatt történt. Csoda-e tehát, hogy a mai nap­pal, amikor nem kell többé le­írni azt az ominózus évszámot, mint egy kő esik le a szívünk­ről, valami lidércnyomás alól szabadul fel a kedélyünk, fel­­lélekzünk és új reménységgel, új bizakodással azt hisszük, hogy az 1913-as évvel együtt meg­szűnik minden, a sok nyomo­rúság is. Ezért szívesen látjuk az év­fordulót és szívesen tanuljuk, szívesen szokjuk meg minél ha­marább az új évszámot, melytől­­ csak jobbat és kellemesebbet várunk, mint amilyen volt az előző esztendő. Jattier Krud­t jön ? Hírek Tissa bukásáról. Az ellenzék nem tárgyal a munkapárti uralom­mal — Tisza karácso­nyi cikke. — Hogy kép­zeli el a miniszterelnök a szabadságot? Miskolcz, december 31. A politika karácsonyi szünete váratlanul érdekes meglepetésekkel szolgált. Míg az ellenzék vezérei rendületlenül állnak azon az állás­ponton, hogy Tiszával sem tárgyalni, sem békülni nem st­bel és a leszá­molás ideje másfél esztendő múlva, a választásokon következik el, mun­kapárti és előkelő, beavatott, hat­vanhetes körökből egyelőre ellen­őrizhetetlenül felröppen a hír, hogy Tisza István megbukott s Khuen- Héderváry Károly lesz a miniszter­­elnök a kiengesztelés és béke jel­szavával. A hír nagyon valószínűtlenül hang­zik, de széles körben beszélik már napok óta és forrásaként nem kisebb emberre hivatkoznak, mint Wlassics Gyulára, a közigazgatási bíróság el­nökére. A hír szerint Wlassics az elmúlt héten, egy vacsorán, amikor valami jó újságot kértek tőle, így felelt: — Azt hiszem, jó újságot mond­hatok, ha nem is a legjobbat. Valami­féle béke készül: Khuen-Héderváry lesz a miniszterelnök. Ez a Wlassicsnak imputált, meg nem erősített, nem is hiteles, nem nagyon valószínű kijelentés a téma néhány nap óta a politikai világban. Komoly politikai ereje, határozott politikai jelentősége nincsen, de fel kellett jegyezni, tudomást kellett venni róla, mert a magyar politikai életben nincsennek lehetetlenségek. És ha Héderváry már ötször lehe­tett Magyarországon miniszterelnök, miért ne lehetne hatodszor is? A hatvan esztendős, ünneplő Pes­ter Lloyd karácsonyi számában Tisza István gróf miniszterelnök írt vezető cikket és megszólalnak a lap ha­sábjain az ellenzék vezérei: Kossuth Ferenc, Károlyi Mihály gróf és And­rássy Gyula gróf. A miniszterelnök, aki egyidejűleg az Igazmondó című új hetilapban írt egy ál­szent frázi­soktól hemzsegő vezércikket, a Lloyd­ban megfeledkezett arról, hogy nyomban utána nyilatkoznak az el­lenzék vezérei és kristályos egysze­rűséggel és elhomályosíthatatlan vi­lágossággal hirdetik és igazolják az ellenzéki politikát. Tisza régi vessző­­paripáján ül és ilyeneket irt kará­csony ünnepére. A mai nemzedék feladata nehe­zebb és gyüm­ö­csözőbb, ezen az adott alapon kell a magyar nem­zeti gondolat, a magyar közgaz­daság, kultúra és szabadság to­vábbfejlesztését biztosítani. Eddig csak egy kézzel tudtak elvégezni, úgy ahogy, ezt a feladatot. Másik kezünket a közjogi küzdelem kö­tötte le. Most végre szabad mind a két kezünk! Legfőbb ideje volt­ így is és ezt írja Magyarország miniszterelnöke azokban az időkben, mikor sópénz táplálja a nemzeti gondolatot, punkapénz duzasztja a magyar közgazdaságot, új sajtótör­vény erősíti a kaltúrát és szuronyok és Frommer-pisztolyok biztosítják a szabadságot. Szabadnak érzi mind a két kezét, mert a közjogi harcban elvégezték helyette a munkát Pavlik és Gerő. Arra a vakmerőségre, hogy a nem­zet legszentebb eszményi követeléseit elavult frazeológiának minősíti a kormány elnöke, reflektálni sem sza­bad. A néplélek majd leszámol vele, mikor a megnyilatkozás ideje újra elkövetkezik. Nagy újévi vásár mélyen leszállított árak mellett HOCHHAUSER IZSÓ­F áruházában Miskolcz Amerikai újdonságok. Fantázia és luxuscipők, estélyi cipők Lölgy­e­r és urak részére. Vadászcipők és csizmák, gyermekcipők, házi és komódcipők, gummicipők. !! Legnagyobb választék 11 Házi cipők f­o­tói ia kaphatók. Városi közgyűlés — Saját tudósítónktól. — Miskolcz, december 31. Miskolcz b­jf. város tör­vényható­sági bizottsága tegnap délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, me­rről a következő tudósítást kö­zöljük: Dr. Tarnay Gyula főispán a rend­kívüli közgyűlést délután 3 órakor megnyitja, üdvözölve a megjelent bizottsági tagokat. Dr. Hodobay Sándor főjegyző be­mutatja a belügyminiszter három leiratát, melyekkel jóváhagyja a közrend és közszemérem elleni kihágásokról, a Pipisdombi út kiépítéséről és a Tár­­kányi utca kiburkolásáról szóló köz­gyűlési határozatokat. Választás következik. Elvállalja mindennemű szivattyútelepek berendezését, vízműmotorok felállítását, bármely vízvezetéki, légszesz-és csatornázási munkálatokat, valamint a közegészségi követelményeknek legjobban megfelelő angol klozettek, fürdőszobák berendezését. Jutányos, szolid költségvetéssel díjmentesen, tervrajzokkal jutányos árban szolgálok. vízvezeték- és csatornaberendező vállalata Miskolcz, Mindszent­ utca 11, Holländer Bor mit 1

Next