Miskolczi Estilap, 1916. március (25. évfolyam, 49-73. szám)

1916-03-01 / 49. szám

XXV évfolyam. Szerda, március 1. 49-ik (889.) szán? Miskolczi Estilap Egyes tikm ára 2 fillér. Mágiáiéul»' "«sérnap á* hisnapnap kivételével mindennap délulán. 1 órakor Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rozmaring-u 2. sz. Szelényi és Társa könyvnyomdája. Telefon 62. szám­.. áff ! potmicfii wiiPiLftP Kiadó laptulajdonos: SSÜEiÉSÜ'tfl LAJOS. i­If Előfizetési árak helyben i egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Vidékre i egész évre 12 korona, ♦♦ félévre 6 korona, negyedévre 3 korona. ♦♦ A nyugati fronton. A hosszú pihenő után a nyu­gati front ismét beszéltet magá­ról. Régen volt már, amikor a diadallal előrenyomuló német se­regek megálltak Verdun erődít­ményei előtt s megerősítve vé­delemre állásaikat — átjöttek a Kárpátok alá, hogy vitéz szövet­ségeseikkel előkészítsék és ke­resztülvigyék a gorlicei áttörést, ami a dúló világháború legdiadal­masabb fejezetének bevezetője volt. Azóta a galíciai, lengyel és orosz várak egész légiója esett a szövetségesek kezei közé s amikor az orosz seregek vezet­­t­e futamodtak országuk mind belsőbb és belsőbb részei felé, ugyanakkor már készen volt a háború legközelebbi etappjának, a Szerbia elleni offenzívának a haditerve. Az entente szétágazó hadi szervezete már ekkor a nyugati fronton és a Dardanel­láknál várta a központi hatalmak támadását, de Falkenhayn és Conrád a Szerbia elleni tervet foganatosították és levervén Szer­biát, felszabadították a Dardanel­­lákat, honnét most az egyesült angol és fran­cia csapatok a véde­lem nélkül álló Görögországba vonultak fel s itt rendezkedtek be nagy erővel és nagy felké­szültséggel a döntő ütközetre. De a mi vezérkarunk ismét nem tette meg a T­entente vezérkará­nak azt a szívességet, hogy az ő plánum­a szerint rendezze be offenzíváját, hanem egyelőre meg­vívta Lovcsent s urává tette ma­gát az Adriának. Ez már aztán megmozdította az olasz frontot is. Az olaszok Albániába siettek, hogy mentse­nek meg a megszállás elől, amit lehet. Most már csakugyan jönni kell a szalonikai ütközetnek, vél­ték odaát, de a központi hatal­mak hadvezetősége ismét meg­lepetéssel szolgál s offenzívát in­dít­­ a nyugati fronton. Tehát gömbölyű a föld. Visszatért a háború is oda, ahol első véres csatáit vívta. Úgy tetszik, hogy a­mi a nagy nyugati offenzíva óta történt, mind csak epizód volt, véres epizód és szükséges epizód arra, hogy betöltse azt az időközt, amely alatt a szem­ben álló nagyhatalmak a mellék­erők leszerelésével felkészüljenek a nagy, döntő mérkőzésre. A világháború első kitörése­kor nyugati irányba indult. Úgy látszik, ez volt a főirány, ebben az irányban fekszenek a világ­háború kitörésének okai és cél­jai, itt kell beteljesedni a sors­­fordulatnak. Nem lesz nehéz a történetírónak megállapítani, hogy a mai nagy, véres hatalmi mér­kőzést az angol hatalmi félté­kenység iiscenirázta. Francia és orosz csak statisztáltak az angol érdek mellett. Az angol érdek ezen a nyugati fronton akart ér­vényesülni azzal, hogy a német hatalmat a revanchetól égő fran­ciával letörje. S úgy látszik, ide, a világháború ezen legfőbb és legfontosabb harcszinterere tere­lődik most a mérkőző felek nagy hadereje s itt kisértik meg alkal­mat ejteni a döntésnek. Nem tudjuk, hogy igy lesz-e, nem tudjuk hogy küszöbén állunk-e csakugyan ilyen döntő mérkőzés­nek, de az bizonyos, hogy Verdun küszöbön álló bevétele óriási lendületet fog adni a végső ki­fejlődésnek. ♦ ♦ ♦ ’ Hogy fogadják Budapesten a francia internáltakat. Páris—Budapest. — 56 internált magyar érkezett haza. — Saját tudósítónktól. — Budapest, 1916 február 29. Sápi­dt, szőke fiatalember ül a Vendéglői asztalnál. Kissé fáradt és ideges. Ma reggel érkezett meg Budapestre — Parisból. Sz. S jog­hallgató, intelligens, helyes ítéletű emb­er élményeiről, néhány gyors mondatban számol be. — Nyolc-kilenc hónapp­l a há­ború kitörése előtt kerültem ki Pa­risba. A „Societe Generale“ hiva­talnoka voltam. Közvetlen a h bi­t kitöréséig zavartalanul végeztem munkámat. Senki nem bántott és egyáltalán nem kellemetlenkedtek. Augusztus elsején indelet jelent meg, amely arról értesített, hogy másnap indul egy vonat, amely a németek, osztrákok és magyarok ren­delkezésére áll. Kimentem a pálya­udvarra, de a vonatnak se hire, se hamva. Egyelőre nincs eleg­edő vo­nat, — ezt felelték kérdezősködé­seinkre, — majd néhány nap írulva megváltozik a helyzet... Hazamentem és türelmesen vár­tam a fejleményeket. Nyolcadikán Chateauvor­xba inter­náltak. Itt egy hónapig voltam az egyik internált táborban, aztán át­helyeztek egy másikba. Négy öt hét múlva bennünket, 60 évnél fiatalabb férfiakat a tengermenti Crerva vá­rába vittek. Itt tizenhat napig vol­tam. Nem bántottak, nem is dolgoz­tattak bennünket, de keveset adtak enni. Szűk kazamatában átadtunk és naponta csak tizenöt percig lehet­tünk szabad levegőn. Podgyászun­kat, takaróinkat, pénzünket elvették. A pénzt később visszakaptuk, illető­leg fo­tószámlánk volt a kantinban. Aztán Sanveocba kerültem. Itt él­tem egészen február 10-éig.. 1916 február 10 éig. Sanveocból heten indultunk haza­felé. Hallottuk, hogy valami meg­egyezés jött létre a nem hadképes internáltak kicserélése ügyében és ennek köszönhetjük szabadulásunkat. Internáltságunk idején természe­tesen nagy érdeklődéssel fogadtunk minden hírt, amely a háborúról szólt. A lakossággal sehol sem érintkez­hettünk, d­e a lapokat szorgalmasan olvastuk. Hogy a francia lapok ren­geteget hazudnak, ez tudvalévő... A vonaton sem érintkeztünk sen­kivel. Franciaországi utazásunk ret­tenetes volt. Négyszázan lehettünk és csak nagyon szűken fértünk el a vonaton. Minden félórában megáll­tunk, minden második állomáson órá­kig vesztegeltünk. Nyolc kilencszer kellett kocsit cserélnünk. Fáradtan, ha­lálra csüggedten ér­keztünk Svájcba. Az itteni fogadtatás aztán minden keserűségünket, fáradtságunkat fe­ledtette. A leggyönyörűbb szavakkal sem le­hetne leírni és megköszönni azt a végtelenül kedves, gondos, mindenre tekintettel lévő vendéglá­tást, am­elylyel a svájciak fogadtak. Étellel, itallal, ruhával, orvosság­gal, mindennel, amire szükségünk lehetett, bőségesen elláttak. Magyar újságokat hoztak és ma­gyar cigarettákat és a nyakukba borultunk örömünkben .. Svájc váro­saiban egyforma kedvesség. Fehér nen­ű, kávé, sajt, a kis gyermekek­nek tej... ezt sohase lehet elfelej­teni... Kilenckor indultunk Zürichből, délben a határon ebédeltünk. Az osztrák határtól Bécsig első és második osztályú kocsikon utaz­tunk, de csak személyvonaton. Svájc­ban gyorsvonatot kaptunk. Türelmet­lenek voltunk, röpülni szerettünk volna. Az osztrák városokban min­denütt nagy lelkesedéssel, szíves­séggel fogadtak. Az osztrák inter­náltak boldogok voltak, hogy honfi­­társaik olyan kedvesen gondoltak rájuk és mindenütt gondoskodtak arról, hogy jól érezzék magukat. Bécsben a rendőrség emberei fo­gadtak. Az igazolások után ötven­haton útnak indultunk Budapest felé. A vonaton igen kényelmetlenül fértünk el, szűk ülőhely jutott reánk, pedig nagyon, de nagyon fáradtak voltunk már... Szerettünk volna pi­henni... Útközben néhányszor fel­zavartak. Egyszer a belügyminisz­térium nevében szedték össze sze­mélyi adatainkat. Budapesten senki se várt bennün­ket. Nem tudtak érkezésünkről. — Több, mint egy óráig kellett várni, míg a rendőrség embereit sikerült előteremtenünk... De hiszen ez nem fontos, fő, hogy már idehaza vol­tunk... Igaz, hogy egy kissé rosszul esett a svájci és az ausztriai fogad­tatás után a pesti, de hát... most már igazán mindegy... .. Hozza a pincér az ételt. A fiatal­ember mohón, gyorsan eszik. Leves, bus, tészta, egy kis bor. Istenem, milyen boldogság. Mészáros Győző vizsgázott fogtechnikus , modernül fölszerelt, asep­­tikus műterme Miskolcson, Csabai kapu 2. szám alatt (mindszenti templom mellett) van. Platina- és aranykoronák, aranyhidak, csap fogak, kancsók és aranylemezes fogsorok, valamint arany-, ezüst- és cementtömések, jótállás mellett, mérsékelt áron készülnek. A jj ( 5 jj |­f Foghúzás és szaktanács teljesen in- I j i gyen. Fogjavítások saját laboratór­i­ó­riumomban 3 óra alatt elkészülnek ! I­HHHHBBHSMnfianai Az iránytű, mint mérleg. Albániai epizód. — Saját tudósítónktól. — Miskolcz, 1916. február 29. Egyik miskolczi tiszt, aki most jött haza szaba­dságra a déli harc­térről, igen kedves és mulatságos epizódot mondott el, végtelenül jel­lemzőt arra a primitív gondolkozásra és naivságra, amely a balkán népek­nél, különösen pedig Albániában uralkodik. — Szkutariból küldtek egyszer — így kezdte az elbeszélését — a közeli faluba bevásárlás céljából és megbíztak azzal, hogy ökröket is vegyek. Elindultam a jónak éppen

Next