Magyar Élet, 1939. június (1. évfolyam, 83-106. szám)

1939-06-01 / 83. szám

MAGYA­­I ÉLET Előfizetési ára egy hónapra 2 pengő, ne­gyedévre 6 pengő. Egyes szám ára 8 fill. Szerkesztőségi telefon éjjel fél 1 után: 25-69 KÉR. POLITIKAI NAPILAP Csütörtök Miskolc, 1939. junius 1. Szerkesztőség: Miskolc, Rákóczi­ utca 7. Telefon : 17-12. Kiadóhivatal: Széchenyi­­utca 19. (Weidlich-udvar) Telefon: 17-13. I. évfolyam, 83. szám CSÁKY ISTVÁN KÜLÜGYMINISZTER: Ne hagyjuk, hogy idegenek a magyar nép közzé éket verjenek! Tudomásom van arról, hogy felelőtlen elemek, hogy felsőbb német helyeken elismerést szerezzenek, néha tapintatlanul beavatkoznak belső életünkbe . Az ilyenek szembe fogják találni magukat a magyar állam erejével, de megkapják büntetésüket a Német Birodalomban is Sopron, május 31 Csáky István gróf külügyminiszter­nek szerdán ünnepélyes keretek kö­zött, határtalanul lelkes ünneplés mel­lett adták át Sopron város és a Sopron megyei lajstrom mandátumát. Este 7 órakor történt meg a mandátum­át­ A miniszter az üdvözlésekre vála­szolva többek között ezeket mondotta: — Mi a magyar élet munkája? Újjá­építeni házunkat, hogy abban min­denki megtalálja a hétköznapi helyét és ha lehet az ünneplő sarkot is. A lecke fel van adva. A kormány mögött hatalmas párt áll, az építés politikai eszközét tehát megadta a magyar nemzet a kormánynak. A gazdaságiakat igyekezni fogunk előteremteni a lehetőség határáig, még akkor is, ha ennek nyomán egy újabb tár­sadalmi átrétegeződés áll be. A siker előfeltétele, hogy közös erővel és egyetértéssel fogjunk a feladatok megoldásához. Mindenki előtt csak egy alapelv lebeghet, az, hogy a ma­gyar föld lakóit megrázkódtatás nél­kül, de gyorsított ütemben jobb élet­lehetőségekkel ajándékozhassuk meg. — Tisztában vagyok azzal, — mon­dotta a továbbiakban a miniszter,­­ hogy a magyarság most vívja meg ön­magával a lelki és szellemi harcot és tisztában vagyok azzal is, hogy azt megnyeri. Megnyeri, ha ugyanazzal a hidegvér­rel és elszántsággal küzdi át, mint fizi­kai csatatereken szokta. Ha nem így vétele a városháza közgyűlési termé­ben, melyet zsúfolásig megtöltött Sop­ron város és a vármegye közönsége. Amikor a választási elnök átadta a miniszternek a megbízólevelet a kö­zönség helyéről felállva percekig tom­bolva ünnepelte a külügyminisztert­ volna, akkor nem írná már ezer esz­tendeje történelmét. — A magyar éghajlat alatt már sok idegen szellemi vagy fizikai termelő­erő telepedett meg és fejlődött tovább a kereszténység felvétele óta, vagyis beleilleszkedett a magyar légkörbe és magyarrá lett. — Nálunk csak az sorvad el, ami nem közénk való, de az mindig elsor­­vadt. A magyar légtér soha nem ter­jedhetett volna ki annyira, mint amennyire kiterjedt, ha népünknek nem volna meg az a természetes jó ösztöne, hogy minden egészséges ter­mékeny eszmét magába fogadhat anélkül, hogy önmaga átalakulna. A Németbirodalom is megto­rolja, ha polgárai belügyeinkbe próbálnak beavatkozni! — Tudomásom van arról, — foly­tatta Csáky István —, hogy fele­lőtlen elemek, olyanok, akik azt hiszik, hogy érdemeket szereznek felsőbb német helyeken, ha ne­künk igyekszenek nehézségeket támasztani, néha tapintatlanul beavatkoznak belső életünkbe. Az ilyenek szembe fogják magukat találni a jövőben is a magyar állam erejével, de megkapják bün­tetésüket a Német Birodalomban is, mert a német kormány, vala­hányszor megalapozott panaszunk van arra vonatkozólag, hogy pol­gárai tapintatlanul illetéktelen be­folyást óhajtanak miránk gyako­rolni, nekünk elégtételt ad és az ilyen kilengéseket megtorolja.­­ A Németbirodalom vezetői tuda­tában vannak annak, hogy sok millió magyar ember őszinte barátsága a birodalom részére is politikai és gazdasági érték és nem óhajtják ezt az értéket né­hány megvadult fantáziájú pro­pagandista érthetetlen céljainak feláldozni. Itt rá kell mutatni arra, hogy minél nagyobb megértést és megbecsülést fogunk tanúsítani németajkú honfi­társaink iránt, annál kevesebb lesz a súrlódási felület közöttünk és a Né­metbirodalom között. De ne hagyjuk, hogy idegenek éket verjenek a magyar nép közé. — Mélységes megnyugvással lá­tom, hogy a mi népünket nem­csak fizikai téren, de erkölcsiek­ben is bátor, elszánt népnek is­merik külföldön s ezért bíznak a jövőnkben. Ezért politikai sú­lyunk lemérlegelésénél már előre leszámítolják biztos jövőnket is és ezért játszuk azt a szerepet a né­pek számításaiban, amelyet jelen­leg tényleg játszunk. A külügyminiszter beszéde igen nagy hatást tett. Amikor beszédét be­fejezte csak fokozódott az ünneplés. A miniszter a mandátum átvétele után a postapalotába hajtatott, mely­nek erkélyéről végignézte Sopron kö­zönségének fáklyás felvonulását. A magyarság most vívja önmagával a lelki és szellemi harcot." Á­ra: 8 fillér V­álasztások u­tán (Vt.) Nem tudjuk, szabad-e ün­­neprontóknak lennünk. Szabad-e józanul és hidegen gondolkodó aggyal lezárni magunkban egyhó­napos választási küzdelmet, pro­grambeszédeket, ünnepléseket, mandátumátadásokat. Odaállni a jelöltekből képviselőkké lettek fel­virágozott autói elé és azt monda­ni, hogy tessék kiszállni a felvirá­gozott autókból, kitörölni a sze­mekből a pohárköszöntők kábula­tát. Tessék hétköznapian egyszerű, de a nemzet legkisebb egységeivel, a választópolgárokkal testvéri kö­zösségben maradó, szürke, a leg­­fáradtságosabb, legfelelősségtelje­­sebb munkát elvállaló munkásaivá lenni a nemzetnek. A pünkösdi választásokon dön­tött a nemzet. Felszámolta húsz esztendő politikájának minden itt­felejtett rekvizitumát. Felszámolt embereket, pártokat, paktumokat, kompromisszumokat, felszámolta magát a politikát. A nemzet és a nemzet egészét kitevő egyesek megunták már a politikai harco­kat, pártok küzdelmét a hatalmat jelentő pozíciókért, egyének küz­delmét a jó, éspedig mások viszo­nyaihoz mérten nagyon jó stallu­­maokért. A nemzet már nem politi­kusokat kíván, hanem a nemzetért, a szebb magyar életért, a boldo­gabb Magyarországért áldozatos munkát és kötelezettségvállalást nyújtani tudó munkásokat. A nemzet azt kívánja, hogy a képviselői munka áldozatot jelent­sen az egyesek számára. Ne legyen a jövőben a képviselőség a biztos megélhetés mesebeli légvára min­den jósvádájú honfinak, aki öt ép­kézláb mondatot egyfolytában el tud mondani. Érezze a képviselő­­ségi mandátumot minden képvise­lő hivatásnak és olyan tehernek, amelyet a nemzet érdekében vál­lalt magára. Munkát akarunk! A földmíves, aki szebb holnapja reményében odaállt a szavazóhelyiségben az ur­na elé, másnap reggel kiment a kis darabka földjére és munkát köve­telt önmagától. A munkás, aki a választás időpontjában ítélőbíróvá magasztosult, másnap elfelejtkezve programbeszédek szépszavú ígére­teitől üllők, daruk, gőzkalapácsok monoton zenéjében újra szürke és kékzubbonyos munkássá vált. Az egész magyar társadalom eldobta magától a közel egyhónapos válasz­tási harcot, propagandát, kortéziát és csak egyet tartott meg magának belőle: a szebb magyar jövő ígére­tét. Ez a szebb magyar jövendő itt jár és kopognak léptei az ablakunk alatt. Problémái sürgetnek minket. Bűnös lenne az, aki ezeket a pro­blémákat ki akarná kerülni. Pünkösd ünnepén döntött a nép, ítéletet mondott a múltra, de bizal­mat előlegezett a jövőre. A kor­mány nem fog visszaélni ezzel a bi­zalommal, de vigyázniok kell az egyeseknek is, mert ezt a népet, amelyik szabad prédája volt húsz esztendő minden politikai kóbono­­vagjának, minden lázálmú ország­­szabadítójának, rosszakaratú kal­mároknak és jóakaratú hiszéke­nyeknek, újból megpróbáltatások­nak kitenni nem lehet Tudjuk, hogy soraink nem ille­nek be a győztesek diadalmámorá­ba és a legyőzöttek csalódottságá­nak letargiájába. Nem akartunk ünneprontók lenni. De olyan ré­gen, húsz esztendeje j­ár, várjuk a munkának fokozott ütemét, a kor­mánytól várjuk a megkezdett mun­kának továbbfolytatását, hogy nem csodálkozható senki, ha türel­metlenek vagyunk. S szeretnénk, hogyha azt, amit irtunk, annak venné mindenki, aminek szántuk. Annak vennék a választók, megvá­lasztottak, egyesek és pártj a ma előlegezett dicséretének a holnap fáradtságos munkájáért.

Next