Magyar Élet, 1944. január (6. évfolyam, 1-23. szám)

1944-01-01 / 1. szám

VI. évfolyam, 1. 32. (1442.) Ára: 30 fillér Előfizetési ára egy hónapra 4.30 pengő, negyedévre 12.40 pengő - Postatakarék, pénztári befizetési lap száma 15714 KÉR. POLITIKAI NAPILAP Szombat, 1944. január 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Rákóczi­ utca 7.­­ Telefon: szerk. 17—12, kiadóhivatal 11—22, éjfél után 17—69 MIT VÁRHATUNK? * Irta: NYILAS FERENC dr. Iemet előttünk van az örök nagy kérdőjel. Alig várhatunk ettől a ma ránk köszöntött új esztendőtől, mit tartogat a számunkra, jó vagy bal­sors lesz-e osztályrésze nemzetünk­nek, milyen megpróbáltatásoknak leszünk kitéve, mind olyan kérdés ez, amelyre ma még hiába is vár­nánk feleletet. ,Senki előtt sem kell indokolni a mai idők rendkívüli súlyosságát, az elmúlt hónapok eseményei minden­kit rádöbbenthettek arra a nagy igazságra­, hogy nemzetünk is való­ban ott jár egy nagy szakadék szé­lén, ahol a legóvatosabb­an vigyázni kell arra, hogy el ne hibázzuk akár csak egy arasznyira is a lépést, mert ha ez bekövetkezne, akkor ez az ország a legmélyebb szakadékba zuhanna s bizonytalan, hogy lenne-e módu­nkban onnan még egyszer úgy felemelkedni, mint ahogy felemel­­kedtünk minden magyar erő össze­fogásával 1918—1920 után, amikor szinte feneketlennek látszó mély­ségből nagy erőfeszítéssel s magyar, é­lniakarással nehezen bár, de mégis csak fel tudtunk jutni újra a fel­színre. Ne menjünk nagyon messze a vi­lágháborús események alakulásá­nak taglalásában. Elég,­ ha szépen összerakjuk a legutóbbi hetek szen­zációs világeseményeit, idézzük a moszkvai, majd a kairói és a tehe­­ráni szövetséges értekezleten történt megállapodásokat, szenteljünk gon­dos figyelmet a cseh-szovjet orosz megállapodásnak s ne hagyjuk fi­gyelmen kívül a Moszkvát szolgála­tában álló Titó-féle partizán kor­mánynak az emigráns délszláv kor­mánnyal szemben való elismerését, akkor máris előttünk áll teljes nyíltságában és teljes méreteiben a nagy pán-sz­láv veszedelem, amelyet bármennyire is igyekeznek egyes el­vakult emberek lekicsinyelni, az a valóságban itt fenyeget közvetlen közelről bennünket Ez a veszedelem nem mai keletű Fennállott ez a ma­gyarság történelmének ideje alatt állandóan, amelynek kelet felőli ir­tózatos nyomását a XIII. században a Dzsingisz kán révén éreztük elő­ször Akkor tatár veszedelemnek, később orosz majd szláv veszélynek mondták. Nem kétséges az, hogy ne volna valóban tisztában mindenki azzal a­­borzasztó veszedelemmel, amely országunkat fenyegetné ak­kor, h­a Szovjet-Oroszország ezt a háborút megnyerné. Kállay Miklós miniszterelnök maga mondotta a budget-vitát megnyitó beszédében: tudjuk és érezzük, hogy itt a haj­ráinkhoz közel vonult fel m angol­szász-orosz­ erőknek szédületesen nagy hatalma, éppen ezért az or­szágnak a fegyveres erejét a ma si­mán­­s mértékre kell fokozni, hogy azt a magyar határok védelmében a kellő időpontban felhasználhas­suk. Lezajlottak az ellenséges nagy tanácskozások ,és nyilvánosságra, ke­rültek most már azok a tények, hogy a kairói és a teheráni megál­lapodások részletekben is véglege­sítették azt, hogy ami Moszkvában Hull—Eden—Molotov tanácskozá­sain még csak nagy vonásokban ala­kult ki: Középeurópa és a Balkán ténylegesen a Szovjet érdekkörébe lett utalva. A moszkvai cseh-szovjet véd- és dacszövetség aztán, amelyet Moszkvában legutóbb Sztálin és Be­nes aláírtak, ennek a kidolgozott nagyszabású tervnek első lépését je­lenti a gyakorlati megvalósítás felé. Természetesen — és ezt megnyug­vásai szögezhetjük le — mindez csak papiros egyelőre, mert a nagy előfeltétel, amelynek be kell kö­vetkezni, — a német haderő legyő­zése, — csupán a Benesék agyában megszületett vágyálom. De ez maga is ízelítőt ad arról a valóságról, amelyet Sztálin és Benes az angol­szászok beleegyezése mellett Közép­európa számára szántak, de amelyet a legutóbbi események hírei szerint a Balkánra is ki akarnak terjeszte­ni. Itt áll teljes nyíltságában előt­tünk az a letagadhatatlan igazság, hogy Jugoszlávia ,Görögország, Csehország, Lengyelország mene­kült polgári kormányai, akik az angolszászok, vagy a moszkvai ígé­retekre támaszkodva háborút kezd­tek a tengelyhatalmakkal szemben s az elvesztett háború után Lon­donban ütötték fel székhelyeiket, most, hogy már kényelmetlenekké váltak igényeikkel, nemzeti sérel­meik hangoztatásával s a Szovjet szövetséges iránt táplált bizalmat­lanságukkal, egyiket a másik után hagyják cserben és tagadják meg. Keservesen intő példa ez minden kis nemzet számára, mely szigorúan féltve őrködik a maga függetlensé­ge és szabadsága felett. De lássuk közelebbről és szentel­jünk néhány pillanatot a minket oly közvetlen közelről érintő és ér­deklő cseh-szovjetorosz szerződés­nek, s azonnal láthatjuk, hogy ezzel a szerződéssel Benes valójában Moszkva előőrse lett azzal, hogy teljes mértékben Moszkva zsoldo­sává szegődött s ezen nem változtat az sem, hogy szemfényvesztés képen a szerződésbe bevették egyik pont­nak a azt is, amely szerint hasonló feltételek mellett más érdekelt pol­gári népek és államok is csatlakoz­hatnak ehhez a középeurópai blokkhoz, amely mindenesetre a bolsevista beinvitálást akarja ve­szélytelennek feltüntetni. Erre az átlátszó tendenciájú pontra kár egy szót is vesztegetni, mert kétségte­len, hogy a szerződéshez való csat­lakozás egyet jelent a szovjet pán­szlávizmus céljaihoz és eszközeihez való alkalmazkodással. A moszkvai szerződés második feltűnő pontja szintén szemfény­vesztés. Arról van szó, hogy a szer­ződő felek egyike sem avatkozhat bele a másik oglan belügyeibe, kor­mány formájába, uralmi rendszeré­be. Egyenesen­ mosolyogni való ez, mert hogyan­ is lehetne elképzelni azt, hogy beleszóljon egy kis hűbé­res álam­ abba, hogy a százhatvan, vagy Isten tudja hány milliós szov­jet, bolsevista rendszerben akar-e tovább maradni vagy sem? De vi­szont hogy Moszkva a megkötött szerződést semmibe­­ sem véve, nem szólna bele Tito és Benes belügyei­be, ezt elhinni fölötte nehéz volna. Benesnek Moszkvával kötött véd­és dacszövetség s a szerb partizán bolsevizmusnak, mint Jugoszlávia törvényes kormányának elismerése Magyarország szempontjából ugyan­azt a veszélyt jelenti ,­egyrészt a Balkán és a Duna völgy feletti uralom megszerzését másrészt azt, hogy ebben a nagy szláv tengerben való népi felszívódással és lassú el­sorvadással népünk feltarthatatlan végzetét és katasztrófáját idézné elő. Egy dolog tehát a fentiekből ki­tűnően minden bizonnyal kétségte­lennek látszik s ennek jegyében in­dul meg a­z új esztendő, hogy a vi­lág kis nemzeteinek a jövendő sor­sát a nagyhatalmak ezen világver­senyében mérhetetlen nagy veszély fenyegeti. Az egész világot betöltő har­ci zaj közeledik már jobban-jobb­an Ma­gyarország felé is, és a világháború nagy offenzivája már el is ért ben­nünket. Ezredéves sorsunkat és k­is válásunkat kell betölt­enünk újra. Kelet és Nyugat nagy érdekeinek ütközőpontjában védeni szabadsá­gunkat és függetlenségünket. Ígéretek, fenyegetések, de főként fenyegetések hangzanak el felénk arra az esetre, ha kitartunk eddigi politikánk mellett. A magyar társa­dalomnak most kell megőriznie józanságát és hig­gadtságát, mert a­ társadalom fe­gyelmezettsége a belső rend fenn­­tartására a legbiztosabb záloga, a biztos győzelemnek. A győztes háborúból a valós hsrű­­ség szerint jó béke születhetik, de a társadalom szétesése folytán bekö­vetkezett anarchiából, mint azt szomorú példákból tudhatjuk, csak szerencsétlenség és zavar származik, amely csak megsokszorozza a hábo­rú következményeit. A háború ezen mély kifejlődése a szakaszában ismételjük, amit ennek a lapnak a hasábjain már oly sok­, szót elmondottunk. Legyen a ma­gyar társadalom fegyelmezett, tü­relmes, áldozatkész. De legyen ön­tudatos és főként legyen önbizalma. Mert bár a háborút megnyerheti a­ katonai vezetés, megnyerheti a dip­lomácia, de elvesztheti maga a tár­sadalom, ha elveszti a türelmét, a fegyelmezettségét és elveszti­­ az önbizalmát. ■"­*ISS*Pr - Kirovgrád, Zsitomir és Visebszk térségében összeroppant a bolsevisták rohama Az angolok 7 rombolót és 2 cirkálót, a németek 1 rombolót és 2 torpedónas­zódot vesztettek a bisz­cayai tengeri csatában A keleti arcvonalon dúló óriási csatát Berlinben körülbelül ugyan­úgy ítélik meg, mint néhány nappal ezelőtt. Az oroszok nagy erővel folytatják a december 24-én megindított téli offenzívájukat, míg a né­metek lényegében védekezésre szorítkoznak. Az mindenesetre megálla­pítható, hogy a német katonai körök a helyzetet bizakodóan ítélik meg. Hangoztatják, hogy az orosz támadás első hulláma elakadt, és hogy ezt a hullámot sikerült visszavetni. Állandó német ellentámadások következtében az oroszok a mostani harcok két súlypontjában a vitebszki és zsitomiri térségben sem tud­ták teljesen magukhoz ragadni a kezdeményezést. Az illetékes helyen nyilvánvalóan számítanak arra, hogy az orosz offenzívának ugyanolyan lesz a lefolyása, mint az eddigieknek. Tudni­illik kezdeti sikerek után megakad. Német részről rámutatnak arra, hogy a jelenlegi harcok változatosak ugyan, de döntésről egyelőre nem­ lehet beszélni. Az utolsó szó még nem hangzott el. Két nap a­ltt 240 szovjet páncélost pusztítottak el Kirovgrádtól északra négy nap óta tartó ném­et támadó harcok, mint az NT1 értesül, teljes sikerre vezettek. A harc folyamán igen sok foglyot ejtettek, ezenkívül 193 min­ik­ufóié fajtájú löveget, 297 géppus­kát és igen sok egyéb fegyvert és anyagot zsákmányoltak. Zsitomir térségében a bolsevisták december 30-án nagyobb gyalogsági és páncé­los erőkkel tovább folytatták táma­dásaikat. Kemény és elkeseredett harcokban az ellenséges rohamokat, visszavertük vagy felfogtuk. A né­m­et ellentámadások eredményesek voltak. A bolsevisták az arevonai­i­­szakaszán 173 páncélos harckocsit­­vesztettek. A súlyos viaskodás még tart. Vitebszk­­ érsekében december

Next