Magyar Jövő, 1919. október-december (1. évfolyam, 1-73. szám)

1919-10-09 / 4. szám

Szigorúbban fogják ellenőrizni a maximális árak betartását (Saját tudósítónktól.) A háborús évek hosszú sora alatt sok olyan fogalommal ismerkedett meg a „boldog hinterland“ közönsége, mely ezelőtt teljesen hiányzott a szótárból. Ilyen új, — háború te­remtette * — fogalom a „maximális­­ár.“ — Ez a rosszemlékű szócska azonban nem halt meg az ágyuk elhallgattatásával nem szűnt meg a fegyverropogás elültével, itt mu­zsikál a fülünkben minduntalan, beleütközik szemünk lépten nyomon a falragaszokon rikító kellemetlen két szóba : „maximális ár“ ! Meg­tanultuk azt is, hogy ez korántsem a legmagasabb árat jelenti, melyet valamely áruért kérni lehet, hanem a legkevesebbet. Nem volt még reá eset, hogy kereskedő, vagy piaci árus az „árukért követelhető legma­gasabb ár“-nál kevesebbet kért volna, de hogy többet kellett fizetnünk arra számos precedens volt s sajnos — van is. Maximális árak vannak, de csak papíron, melynél keveseb­bet soha sem, de többet annál gyak­rabban kérnek — és épen ez a baj, fizetnek is. A bűn elsősorban ter­­mészetesen az eladót terheli, de hibás a dologban a fogyasztó is, még­pedig legalább ugyanolyan mértékben, mint az árus. Igaz, e pontnál azzal érvelnek, hogy a vevő teljesen ki van szol­gáltatva az eladónak, az árura rá van utalva, azt meg kell venni bár­mily áron is, mert f élni csak kell!­­ Pedig ez nincs így. Igaz, hogy az élelmicikkre szükség van, azt be kell szerezni, de ha a városi kö­zönség összefogna és egyöntetűen megtagadná a horribilis árak kifi­zetését, akkor végül is ő győzne, a közönség rá van utalva az árusra, az csak úgy rá van utalva a közön­ségére, és egészen biztos, hogy ha a közönség erélyesen lépne fel az üzérekkel szemben, úgy az árdrágí­tás rövidesen megszűnne. Ezzel szemben azonban az a tapasztalat, hogy a közönség nemcsak hogy megfizeti a felsrófolt árakat, de igen sok esetben ő maga az árdrágító. Saját maga veri fel az árakat, hogy egy-egy kapósabb élelmi, vagy ruházati cikket elkaparítson a má­sik elől. Pedig ezt a problémát már egyszer végleg meg kell ol­dani. Ma ebben az ügyben értekezlet volt a Magyar királyi állomáspa­rancsnokság Rudolf laktanyai helyi­ségében, melyen a város részéről Csontha Dezső tanácsnok, a me­gyétől pedig dr. Görgey László fő­jegyző vettek részt. Elhatározták, hogy már a legközelebbi naptól szigorú rendszabályokat léptetnek életbe, s a legnagyobb szigorral fognak felügyelni a maximális árak betartására. Azonban nemcsak a kereskedőkre és a piaci árusokra terjeszkedik ki figyelmük, hanem a katonai karhatalom tagjaival ellen­őriztetni fogják a vidékről beözönlő falusiakat a vasúti állomásokon, valamint az országutakon a vámok­nál is. Gyakori eset ugyanis, hogy a faluról érkező parasztasszonyokat pályaudvarokon és a vámházak előtt lelkiismeretlen üzérek rohanják meg, akik megveszik a baromfiakat és az élelmiszert tőlük — aránylag olcsón s azután a szerzett portéká­val lánckereskedelmet folytatnak. Az árdrágítókat minden tudomásra jutott esetben súlyos pénz- és fog­házbüntetéssel fogják sújtani. Ezek a szigorú rendszabályok, melyek már mától életbe is lépnek, remélni engedik, hogy Miskolczon az utóbb hetekben hihetetlenül felszökkent árakat lényegesen le fogják csökkenteni s béklyót vernek az óriási arányokban felburjánzott lánckereskedelemre. Legfőbb ideje ! SPORT ■ ■ ■ — A „Miskolczi Vasutas Sport Club" kedden tartotta választmányi ülését a tagok nagyszámú érdek­lődése mellett Hidvéger Lajos elnök bejelentette, hogy szabadságáról visszatérve az egyesület vezetését újból átvette. A napirend első pontja a Munkás Testedző Egye­sület elleni feljelentés volt, melyre határozatot hoztak, hogy az egye­sület a további teendőkben vára­kozó álláspontot foglal el, addig míg a főkapitányság írásbeli ítéletét meg nem kapja. Kényes volt a napirend következő része, mert egyes tagok felekezeti vitákat szán­dékoztak provokálni. Az egész vá­lasztmány egyhangú határozattal állást foglalt ez ellen, kimonván, hogy elitéli ilyennek felvetését a sportegyesületben s azt egyszer­­s mindenkorra kiküszöböli. A football szakosztály jelentése következett, beszámolt az eddigi eredményekről s jövő programmjáról, mely a mostoha sportviszonyok miatt saj­nos nem nagyon kecsegtető. Az athletikai szakosztály bár egy pár szép eredményt produkált, az athle­­tizálásban némi pangást jelent, ami leginkább a sportszerű pálya hiá­nyának tudható be. A birkózó szakosztály elnöke Szepesi Jenő megköszöni megbízatását s bejelenti, hogy a katholikus főgimn. igaz­gatósága a tornaterem használatát a vasutasok részére megengedte, továbbá jelenti, hogy a hatalmas és uj birkózószőnyeg rövid időn belül elkészül s igy a szakosztály működését nemsokára megkezdheti. A turista szakosztály az igazolvá­nyok nehéz beszerzése miatt nem fejthetett ki nagyobb tevékenységet. Az úszószakosztály eredményteljes jelentése következett ezután, míg a vívószakosztály jelentése elnökének távolléte miatt elmaradt Pénztári jelentés után elhatározta a választ­mány, hogy a tagsági díjakat havi 1 koronáról 2 koronára emeli fel, tekintettel a sportcikkek és eszkö­zök drágaságára, továbbá egy club­­helyiségnek és irodának megfelelő helyiség kibérlése és berendezésére egy háromtagú bizottságot küldött ki. A választmány elhatározta végül, hogy legközelebbi ülését f. hó 14-én kedden tartja. Jú, a túlzsúfolt vonat áldozata Leesett a robogó vonatról Könnyen végzetessé válható sze­rencsétlenségnek az áldozata lett a napokban egy tanuló. Füzes­abony és Kál-Kápolna vasúti állo­mások között kiesett a vonatból és súlyos sérüléseket szenvedett. Október hó 2-án a Budapestről induló 421 személyvonat már a fővárosból oly túlzsúfoltan indult ki, hogy valósággal életveszélyes volt a közbeneső állomásokon a vonatra feljutni. Az ütközőkön, a lépcsőkön és a vonat tetején szá­zával utaztak, örült aki helyet tu­dott kapni. Bártfai József ugrai születésű ta­nuló is ezzel a vonattal utazott hazafelé Nem tudott más helyet kapni, csak az egyik lépcsőn. Má­sodmagával itt utazott egészen Bu­dapestről. Kál-Kápolna, Füzesabony vasúti állomások között, egy nagyobb zökkenésnél Bárfainak a lépcsőn el­helyezett cs­omagja leesett. Esés közben Bártfai meg akarta kapni, de egyensúlyát elvesztette, leesett a vonatból és eszméletlenül terült el a földön. A szerencsétlenségre valamelyik utas meghúzta a vészféket és így a vonat megállt. A vonaton utazó egyik orvos kötötte be a súlyosan megsérült Bártfait, akit később aztán ugyanazon a vonaton tovább­­szállítottak. Bártfai sebesülése súlyos, de nem életveszélyes. Szénbányáinkban meg­kezdték az intenzív munkát A salgótarjáni kőszénbánya r.­t. igazgatósága átiratot intézett Bor­­sod vármegye alispánjához, hogy Bántapolcsány község közelében fekvő er­dókból bányafák szállítására a környék közerőit rendelje ki, mert a bányászás intenzívebbé tételére a rendesnél több bányafára van szük­sége. Az alispán úr, akinél érdek­lődtünk ez ügyben, azt jelentette ki, hogy a közerő kirendelése ügyében már is intézkedett és el­rendelte a bántapolcsányi erdők közelében fekvő, mintegy kilenc községnek, hogy a fenti erdőkben fekvő bányafák Sajókaza vasúti ál­lomására leendő fuvarozására na­ponta, összesen ötvenkét közfuvar­­erőt kötelesek kiállítani. A borsodi szénbányáknak bányafával való el­látására szükséges közfuvarerők biz­tosítására is megtette az alispán a szükséges intézkedéseket. Nyolcvan­­nyolc közfuvarező fogja naponként a különböző bükkhegységi erdők­ből a fát szállítani. Jól esik eme örvendetes hírt a közönség tudomására hozni. Még soha oly aggódó lélekkel nem néz­tünk a tél elé, mint most Eddig is nagy probléma volt a fűtés prob­émája, de eddig még­is akármilyen­­nehezen, de meg tudtuk oldani. A helyes, szakemberek tervei alapján hatósági intézkedéssel és segítséggel szerencsésen átteleltünk. Ezen az őszön igen féltünk, igen aggódtunk. De reméljük, hogy fűtőanyagunk kérdése ily módon a város javára fog megoldást nyerni. HÍREK ■ ■ ■ A Maxi... Ha 40 év múlva valamelyik szobatudósunk, a megsárgult új­ságok között, az ötéves világhá­borúhoz adalékokat fog gyűjteni, ennél a szónál „maxi", csodálko­zással fog megállani. Érthetetlennek fogja találni ami nekünk nagyon is érthető hogy volt egy olyan korszak, amelyben a „maxi“ mellett főzték meg az ebédeinket és ha vacso­ránk vagy reggelink nem volt, a háziasszony síró szóval a „maxi­ra tolt mindent. A kínálat halálos ítélete és végrehajtó hóhér kötele tagadhatat­lan a „maxi“. Ha a piacon végigszáguldott ez a bűvös szó, avagy kötelességtudó rendőr magához vette, hogy vele rendet teremtsen a piacon, egy pillanat alatt titkos utakon elván­doroltak mindazok a javak, ame­lyek még egy pár perccel ezelőtt hivogatóan csalogatták magukhoz a vásárlót. S ilyenkor „maxit“ kijátszva, rejtett utakon indultak új tulajdo­nosukhoz az áruk. Füstös kávé-­­házakban, elrejtett piszkos külvá­rosi lakásokban, vándorolt egymás között, egyik kéztől a másikig, csupán csak azért, mert félt a „maxi“-tól — Hát minek hozták be akkor a maxit ? — kérdezhetné jogosan­­ szobatudósunk. Hisz érthető, hogy csak ott lehet valamit maximálni, ahol kínálat van. A feleletet nehezen lehet meg­adni rá. Előttünk is rejtélyes, minek van szükség most már arra, hogy azt a csekély kínálatot is visszariasszuk, agyonijesszü­k a „ maxi “-va­l. Tegyük már el egyszer örökre ezt a szót, azok közé a szomorú emlékek közé, amelyek a világhá­ború és a 133 napi szovjet rém­uralom után a lelkünkben kitö­­rülhetetlenül élnek. — Hazaérkezett a kormány­biztos. Dr. Gedeon Aladár főis­pán, Miskolcz és Borsod megye kor­mánybiztosa a mai napon hazaér­kezett a fővárosból, ahol több fon­tos városi ügyet intézett el. — Uj igazgató a reáliskolá­ban. A reáliskola igazgatását a mai napon Villányi Andor kir. kath. főgimnáziumi tanár ideiglenesen átvette. — Egyházközségi értekezlet. A felső miskolci egyházközség in­téző bizottsága f. hó 5-én tartott tanácskozásán tárgyalta le a folyó egyházközségi ügyeket. Ez alkalom­­ból elnöklő Rétay Kálmán esperes plébános meleg szavakkal emléke­zett meg a most megjelent „Magyar jövőkről, melyet mint egyedül ke­resztény irányú miskolci napilapot mindenütt a legnagyobb örömmel fogadtak a hivők. Úgy ezen lapot, m­int a Szózatot, továbbá a Köz­ponti Sajtóvállalatnak — ahol az egyházközség is nagyobb összegű részvényjegyzéssel van érdekelve —

Next