Miskolc, 1881 (6. évfolyam, 1-104. szám)

1881-01-02 / 1. szám

Negyedévre Félévre Egész évre Előfizetési díj: ..........................................1 frt 50 kr. .........................................3 . - . ............................6 .­­ . Kegjelen minden csütörtökön s vasárnap. SZERKESZTŐSEK: Czizi-utcza 18. sz., hővé a szellemi érdekű közlemények czimzendők. Kiadó hivatal: Széchenyi-utca 746. sz. Möessz-féle ház. Hirdetési díj: Négyhasábos petit sor 0 kr. Többszöri hirdetésnél olcsóbb. Bélyegdij 30 kr. — Évi hirdetés 70 frt. Egyes szám ára 7 kr. 1881. Hatodik évfolyma­ Miskolcz. Vasárnap, január 2-án. 522—1. szám-MISKOLCZ HELYI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI S ISMERETTERJESZTŐ KÖZLÖNY Felhívás előfizetésre !l helyi érdekű társadalmi ismeretterjesztő közlöny HATODIK évfolyamára. Előfizetési dij házhoz küldéssel: Negyedévre 1 írt 50 kr. Egész évre 6 frt_ Fél évre . . 3 frt — kr. Egy ez. ara 7 kr. Az előfizetési pénzeket kérjük alulírott ki­adóhoz küldeni, a­ki a hirdetmények jutányos árom­ felvételéről is intézkedik, valamint más nyomtatványok pontos és gyors elkészítésére is ajánlja magát a t. közönség figyelmébe. Sártory István özvegye: Boldog uj esztendőt! Mire e sorok olvasóink kezébe jut­nak, egyet fordult ismét az idő kereke . — 1880 letűnt a láthatárról, a csalódások és keserűségek ama kopár sziklái mögé, a melyeket annyi reménykedő és hívő ke­belben támasztott; és 188­0 kél fel a lát­határ peremén, kaczéran hordozva meg biztató tekintetét, a földteke nyüzsgő la­kóin, bőkezűen lövellve szét mindenfelé a remény sugarait. És mily lázas­ mohon kap utánna e sugaraknak, a gyenge ember keze, szíve. Ebből fonja ismét egy hosszú esztendőre, ama kötelet, melyet fel­vontatja élete hajóját a küzdelem tengerén, — hol annyi szírt, annyi zátony, áll útjába haladásá­nak, — és annyi zivatar veti távolabb-tá­volabb nagy és nemes céljától. Remény és csalódás, — Hány­szor kezdette el és hányszor végezte be már e két határkőnél az emberiség az esz­tendőt. És még is újra meg újra úgy kezdi, hogy újra úgy végezze. Remény és csalódás; — ez az a vég­zetteljes bűvkör, a melyben mozogni kény­telen az emberi élet egész működése, — a melyből magát kiszabadítani a halandó ember gyenge ereje nem képes. Ez a kelő nap vidámsága és a leál­dozó nap homálya. Ez a beköszöntő új esztendő biztatása és a távozó ó esztendő kiábrándítása. Ez az újszülött mosolya a bölcsőben, és a kimerült aggastyán elhaló sóhaja a sir szélén. A bölcseleti szemlélet hosszú utjának zárköve ime ezen tétel. — — — De mit gondol a hideg bölcs­elettel az emberben újra meg újra fejlődő tettvágy; újra meg újra meg­frissülő lüktetése a munka ne­mes ösztönének; újra meg újra éledő óhajtása a nemes és igaz kivívására törvekvő emberi szívnek. Semmit. Újra forr, lüktet, cselekszik, és küzd; a rideg bölcselet nem jut eszébe, hogy fél után megálljon,­ a sikertelenség két­ségbeejtő réme nem riasztja vissza ijesztő arcával; a csalódás hidegsége nem zsib­­basztja, nem dermeszti meg tagjait. Előre, csak előre! Folytatni megállapodás nélkül a jónak és nemesnek útját; — munkálkodni ernye­­detlenül, még ha munkánk bérét nem nyerhetjük is jutalmul­ hatni, még ha szí­vünk melegét jég sziklákra pazarolják is, és még akkor is ha jutalmunk nem más mint embertelen gúny és félreismerés. — Mind­egy csak előre ! Ez a nemes szivek tulajdona. A mun­ka magában hordozza nekik a lélek boldo­gító jutalmát s ez elég nekik. Ez az élet, a gyakorlati élet képe. A beköszöntött új esztendő sem hoz többet, mint az azt megelőzők, — a remény és csalódás — a munka és küzdelem esz­tendeje lesz ez is. De mi legyünk jobbak serényebbek igyekezőbbek mint eddig voltunk. A haza, a társadalom és magunk jó­léte még sok és nagy munkát követ el tő­lünk. Előttünk még sok nagy kérdése áll az időnek. Legyünk kitartók és bátrak, ne lankaszszon a kishitűség. Ha csak egy lépéssel vittük előbbre az igaz ügyet, meg­feleltünk feladatunknak. E munkához adjon erőt az ég olvasó­inknak. Boldog új esztendőt! BÓDOGH ALBERT. .A. 30 .A. XI. Ha öröm sugárzik telkedből szemedben, Ha fájdalomtól ég szived vérző sebben: Nem elég a mosoly, hogy örömöd lefesd, Nem a nehéz sóhaj, hogy hadat eltemesd .. Hangot kér az öröm, a fájdalom szárnyat, S ezt mind a kettő csak a dalban találhat; Ez tölti be üdvvel szív örömeinket. Ez is ringatja el szenvedéseinket. ________ TÓTH ENDRE. TÁRCZA LEVÉL. — Az új szerkesztőhöz — Mélyen sajnált szerkesztő barátom! Tedd a szivedre mind a két kezedet, s valld meg nekem, lelked igaz hitére, hogy táplálhatsz-e irántam neheztelést, haragot, ha én, most neked boldog újévet nem kívánok? Én kivánatai­­mat is csak azon reményben szeretem s szoktam felküldeni az egek hatalmas urához, hogy ő nem bocsátja azokat egyik mindenható fülén be, a má­sikon meg ki, hanem mint por­ fiainak kegyelmes atyuskája, helyt ad az én kegyes óhajaimnak, — no, legalább amennyire a mennybéli constelátiók megengedik. De én te reád újévi üdv kivánatai­­mat nem vesztegetem, mert nincs a világ­egye­tem hetvenhetedik mennyországának sem oly iz­galmas istene, a­ki egy lapszerkesztő s pláne egy vidéki lapszerkesztő számára olyan újévi kalendá­riumot tudjon komponálni melyben a boldogság­nak csak egy mákszemnyi ünnepnap is juthasson. A boldogságnak az én fogalmaim szerint alap­­föltétele a nyugalom. És mert tudom, hogy a te nyugalmad párnái eddig sem voltak balkán­völgyi illatos rózsalevelekkel tömve; mint szer­kesztőnek meg éppen nem jut majd a töret­len szalmából sem: tehát az én egyszerű logikám rád olvassa biztos következtetéskép, hogy a te 1881-iki éved a boldogtalanság éve lesz. Ugyanazért fogadd a te mélyen megszomorodott s sorsod felett őszintén aggódó Kaszandrádnak ke­serű könnyhullatását. De fogadd egyszersmind savanyu szemrehá­nyásaimat is. Azt tudtam eddig is, hogy­ a te bo­zontos, pöszke fürtjeid alatt ezrei lábatlan­kodnak, túrna Húznak, izgatnak-bizgatnak a veszedelmes s megcsábult poétás motoszkáknak; de azt már meg sem mertem hinni, hogy ezek az őrült m­o­­toszkák — mint pécsik a nemes mént — odáig bőszitsenek, hogy imé, egy vidéki lap szerkesztő­ségébe bogárzol be — mint gazda. Ne félj csak! majd igyekeznél még te kiszabadulni ez h­at­al­mos odúból négykézláb, de a herkulesi kézre váró , űző eszmeüledék s a tónta-aljból conglomerálódott szurkos gondolat — moszat fogva tartanak, » boldognak érezheted magadat, ha egy irgalmas h­e­l­y e­tt e­s­­­t­ő kéz kihúz e kóficz nyomorúság­ból, vagy — a­mi legvalószínűbb — mint kö­telességet végzett mórt — egyszerűen kilöknek. Azt is tudom jól, hogy sohasem volt a szá­mítás erős oldalad; neked a két­zer-kettő aligha jövedelmezett életpályád folyamán át négy krajczárt. Igen, mert a magad fajta boldogtalan poéta-ná­dénak sokszorozó táblája az ábrándok üres lapja, eredményei a vizenyős v­e­r­s­ek, mindmegannyi nulla, se nem soroz se nem oszt, mégis elég szá­mot tesz arra, hogy végeredményül kihozza a nyomott s éhenhalást. Hát én, mondom, nem számítom a számítást erényeid közé. De már en­gedj meg barátom, annyi józan számítást csak föltételeztem nálad, hogy előretekintve lásd azt a hátrányt, mely téged, mint clienseidtől függő, azok után lesi­puskázó kezdő fiskálist első­sorban suj­­tand; lásd azt a szólást-szapulást, azt a zaklatást nyomorgatást, infámiát, rexát, követelést, szem­­ben­ hízelgést, hát megett piszkolózást, édeskés mosolyokat, epe kiömlést, tolakodó szemtelenséget, kihívó kicsinylést, meglapulást, meglapitást, meg­korbácsolást, megpokróczozást, megcsátibotozást, orr és fülcsonkitást, agyon bartházást, főbe és szivén golyózást, et cretera graeca, melyeknek szerkesztői­ pályád nyomorúságai alatt elhárithat­­lanul ki leszesz téve, mely elemi csapások tete­jébe jön a legiszonyúbb tortúra, a jéghideg vize­nyős zuhany, a fiatal „zengő kráglis“ örökösen csörgő vers izzadmánya. Barátom! sorsod hasonló

Next