Reggeli Hirlap, 1919. október (28. évfolyam, 182-204. szám)

1919-10-09 / 185. szám

4 ba mentem. Egy helyen nagy cső­dület. Kíváncsian sietek oda. Hát középen egy jókedvű hitsorsos a régmúlt idők vásári hangján kiabál­ja : „Mindenfajta csak harmincöt... Végeladás, nincs maradás, megbu­kott a fabrikás . És közbe méri, szakadatlanul méri a fehér vászon, kék kanavász és más esft­e jok mé­terjét, koronában harmincötért. — A többiek ugyanazt 50 K-ért adták. — Ez már konkurencia ! Mintha hosz­­szú, gonosz álom után ébredni kez­denénk! . . . De alig teszünk tovább egy pár lépést, újra elkomorodunk. A­ Laci­­konyhások asztala helyén csak rossz fekete s még rosszabb „tejes“ kávét ihatik a megéhezett gyomor, amab­ból kettő, emebből három korona egy csuporral. És vannak, akik meg is isszák. Aki zsiros után áhítozik, vé­res hurkát vesz, ebből is 3 korona egy kb. 20 centiméteres darab. Ruházkodni még­is lehet már va­lahogy, hisz odább az ócskás soron egész ruhaüzletek vannak, de enni még mindig nem lehet jól. Pedig a tagok­ csak úgy dolgozhatnak iga­zán, ha a gyomor megelégedett . . . A pénzpazarló divat Ha két percig beszélünk valakivel a világ dolgairól, a harmadik perc­ben már heves vitába merülünk. A vita tárgya természetesen nem lehet más, mint a pénz. Istenem, a sze­génységhez is a következő dolgok kellenek : Pénz. Pénz. Pénz. Ez az, ami nincs, ez az, ami fáj. Különö­sen fáj, ha látjuk, hogy mennyire pazaroljuk. Őszintén beszélünk és leszögezzük, hogy mindig szívesen láttuk, ha a férfiak elegánsan, a nők szépen és divatosan öltöznek, de most még megelégednénk azzal, ha csak csinosan és tisztán öltözköd­nének. Ezzel szemben a divatra köl­tött pénz­­e minden tartalékalapot kifoszt és soha nem ismert hallatlan drágaságot idéz elő. Két mélyen fekvő oka van ennek a pénzfecsérlésnek. A háború és a kommün alatt szerzett vagyonnak az a természete, hogy érvényesülni akar, hogy lássák és irigyeljék. — Nagy gyönyörűség lehet most, amikor a tisztességes ember­ lerongyolódva jár, finom kelméjű, jószabású ruha örö­mét érezni és a csillogó ékszerek el­­kábítani a jámbor halandót. A másik oka az, hogy a fényűző urak és hölgyek nem rendelkezhet­nek túlságos jó ízléssel. Ezeknek a szabójuk és szabónőjük olyan ruhát varr, amely a legpompásabb, a leg­ravaszabb, tehát a legjobban meg­fizethető. Ez a pazarlás­ vágy még a falu asszonyaiban is tombol. A divatlázról nagyon érdekes adatokat szereztünk be néhány ismert mis­­kolczi cégnél. Hétköznapi viselet a selyem. A selyem ma, — mondotta nekünk egy előkelő női szabócég vezetője, — közönséges cikk és a hétköznapi ruhák anyaga. Ennek az az oka, hogy manapság a női ruházati cik­kek között éppen a selyem a legol­csóbb amelyeknek az ára átlagosan 120 korona­méterenként. A gyapjú és pamutcikkek ma még alig kap­hatók, ha van is egy kevés csem­pészet áru, méterjét 500—700 ko­ronáért lehet kapni. Ami békében, — a legfinomabb kelme — 16 ko­rona volt. Szóval nemcsak az ár szól a selyem mellett, hanem az is, hogy selymet lehet kapni, ellenben szövet a rop­pant nagy ár mellett sem kerül elegendő mennyiségben a piacra. A kereskedő, aki csak elvétve jut ilyen áruhoz, szintén nem igyekszik túladni rajta és a végletekig tartja a ritka holmit. A selyem tehát aránylag olcsó, de sajnos nem a magyar, hanem az osztrák selyem. Magyaroszágon csak egy nagyobb selyemgyár van az is osztrák érdekeltség körébe tartozik, viszont Ausztriában nyolcvan selyem­gyár működik és ezek a gyárak most is elegendő mértékben ellát­hatják magukat nyersanyaggal. Svájc­ból és ott a selyemgyártásban fenn­akadás eddig nem volt. Természetes, hogy a selyem rang­fokozata most alaposan megváltozott. Selyemruhát most feleannyi pénzért lehet varratni, mint szövetruhát s azzal, hogy olcsób, mint minden más, elvesztette előkelő és fényűző jellegét. A selyem lett a hétköznap ruhája és a legkonzervatívabb elem az, amely még most is pucosnak tartja és nem vásárolja a selymet. Igaz, hogy a közönségnek ez a rétege szövetet sem vásárol, amelyet nem tudna megfizetni, tehát inkább nem vesz semmit és jár a régi ruhájában. A battiszt, amely a legkedvezőbb nyári kelme, már elég olcsón, 60 koronájával kapható, zefir 45, mosó grenadin szintén. A lenvásznat, az egyedüli anyagot, amelyet magyar ipar termel, most még nem lehet kapni. A közönség csak egy szem­pontot vett figyelembe a ruha csi­­náltatásnál, hogy a ruha varratása ne legyen nagyon anyagpazarló. Nem is csináltatnak ma 9 méterből, hanem csak 5 méter kelméből ruhát. Az igaz, hogy a csináltatása is igen drága, egy kosztüm belekerül 1000 koronába is. A csempészet szerepe. Egy másik szabócég főnöke eze­ket mondotta: Véleményem szerint, abban a pil­lanatban, midőn a csempészet meg­szűnik, egy-egy ruha alig fog többe kerülni, mint békében. A jelenlegi drágaság oka ott keresendő, hogy azoktól az országoktól, ahonnan közvetlenül beszerezhettük az anya­got teljesen el vagyunk zárva és a kereskedelmi összeköttetéseink szü­netelnek. Holott épen most volna a külföldi áruforgalomra a legégetőbb szükség, mert a közönségnek a há­borús ruhái is teljesen tönkremen­tek már. A divat azonban, a blokád dacára, nem ismer országhatárokat. Eredeti párisi divatlapjaim alap­ján kijelenthetem, hogy a miskolczi divat már­is olyan, mint a pesti, a pesti pedig szakasztott párisi divat. A divatos öltözködést a gazdag em­ber és gazdag nő privilégiumának tartotta mindig és ezen a felfogáson nehéz rést ütni. A szabóipar fellendülése. A szabóipar az utolsó hetekben nekilendült. Talán nem szükséges felemlítenünk, hogy a szabók most is éppúgy csak kékpénzért vállalnak munkát, mint a kommün idején,­­ vagy 1910-ben. De amíg a kommün idején ez indokolt volt, mert min­dent, (cérnát, vásznat, kanavászt, gombokat, vasaló szenet) csak lán­con (kéz alatt) vehetett horribil összegű kékpénzért, addig ma már ezek a mellékanyagok meglehetősen olcsón és könnyen szerezhetők be fehér pénzért is. A szabók el vannak halmozva munkával. Egy segéd­munkás nyolc korona órabért kap átlagosan, tehát naponta legkevesebbet megkeres — minden mellékjövedelem nélkül —, 64—72—80 koronát. Még jobban el lehet képzelni, mennyit keres naponta egy csem­pész, aki Kassáról, Jugoszláviából, vagy Bécsből Magyarország terüle­tére csempészi az árut.­­ Az áru mennyiségétől függ, hogy napi 2000 koronát-e, vagy napi 30.000 koro­nát. Persze kékben. Egyelőre a kereskedelem a csem­pészet útján tengődik valahogy. Addig, amíg a szabadkereskedelem vissza nem áll és a külföldi árufor­galom meg nem nyílik, szomorú ki­látásokkal állhatunk szemben a tél hidege előtt. A csempészet nem fog tudni mindenkit ellátni meleg ruhá­val, ami egyúttal­­ olcsó is. @kyf. REGGELI HÍRLAP Miskolcz, 1919 október 9. A kormánybiztos eljárása szibériai hadifoglyainkért. Gedeon Aladár kormánybiztos ma jött haza Budapestről, ahol minden rendelkezésére álló módon megin­dította az akciót, hogy a miskolciak, s a borsodiak kívánsága, hogy az orosz harcokban fogságba esett sze­retteiket mielőbb viszontlássák.­­ Mindazokról a hivatalos helyekről, ahol a szibériai hadifoglyok dolgá­ban eljárt, a legjobb híreket hozta haza. Az oroszországi fogolyszállítás természetszerűen sokkal több nehéz­ségbe ütközik mint az olaszorszá­giaké. Nemcsak az óriási távolság ennek az oka, hanem inkább azok a bizonytalan állapotok, amelyek a polgárháborúk által zaklatott Szov­­jet-Oroszországban s a hasonló sorsú nyugati és közép Szibériában ural­kodnak. Úgy­hogy a szállítás erre egyelőre teljesen lehetetlen. Azon­ban, ha szibériai foglyaink még nem is jöhetnek haza, szolgáljon vigasz­talásul az, hogy a magyar kormány közbenjárására Kelet-Szibériába, Vla­­divosztok­ környékére szállították őket, tehát olyan vidékre, mely már az entente védnöksége alatt áll, s ahol ellátásukról is az entente gon­doskodik. — Rendes ruházatuk van már, eledelük jó és elegendő, sőt zsoldjukat is rendesen kapják. Egyidejűleg tudatjuk a helybeli hadifogoly akció intéző bizottságá­nak tagjait, e hó 9-én, csütörtökön d. u. 5 órára a Vármegyeháza nagy­termében tartandó értekezletre hívta meg a kormánybiztos. Ezen a gyű­lésen a helybeli nőegyletek elnök­­női és titkárai is jelenjenek meg. Több mint négyezer munkanélküli Miskolczon. Nagy a munkanélküliek száma — halljuk úton-útfélen. Nincs nyers­anyag, szén, pénz — nincs munka sem, mert ezek szoros összefüggés­ben vannak egymással. — Ha nincs elegendő munkaerő, nincs, aki sze­net bányászszon ; ha nincs munka, áll az üzem — nincs pénzforgalom. A munkanélküliséget tehát a fent­­említett dokokban kell­­keresni, vagy azok hiányát a munkáskezek arány­talan elosztásában, ami végeredmé­nyében munkanélküliséget szül. Munkanélküliek után érdeklődve, fölkerestük a Hatósági Munkaköz­vetítőt. A bolsevizmus bukása után nagy tömegben rohanták meg a munka­­nélküliek a munkaközvetítőt. Itt szo­morúan értesültek arról, hogy a munkaadók munkaerőért egyáltalá­ban nem, vagy nagyon csekély mér­tékben fordulnak a munkaközvetítő­höz. Lassanként megunták a Pan­nónia második emeletére való meddő mászkálást,­­ elmaradtak. A legutóbbi kimutatás szerint munkanélküli kevés van bejelentve nevezetesen: szakmunkás 50, segéd­munkás 12, magántisztviselő 87, kereskedelmi alkalmazott 15. A munkaközvetítő becslése szerint azon­ban négy-ötezer munkanélküli van Miskolczon. Élelmezési és ruházati iparban mindenki kap foglalkozást, a vas és faiparban nincs munkaerő kereslet. A gyárak vagy nem vesznek fel munkásokat, vagy oly alacsony mun­kabért kínálnak, hogy a munkás nem tud abból megélni. Sokan Bu­dapestről hozzák a munkaerőt, bár a nagy gyárak eléggé humánusok a munkásokkal szemben. Cselédért rengetegen fordulnak a munkaközvetítőhöz, úgy látszik azon­­-­ban a cselédeknek nincs tudomásuk arról, hogy a munkaközvetítő dol­gozik, mert nagyon kevesen fordul­­ide közvetítésért. A Vasgyárban a korlátolt ü­zem miatt a szakmunkásokat közmun­kákra használják fel. Napszámos munkára a közvetítő hivatal is csak ipari munkásokat tud adni. Hogy mennyi Miskolczon a mun­kanélküliek száma, pontosan meg­állapítani nem lehet, mert részben nem jelentkeznek már a hatósági munkaközvetítőnél, a szakszervezetek sem működnek s nem tarthatják nyilván a munkanélküliek számát. A munkaközvetítő a napokban új helyiségbe költözködik. Az a terve, hogy a Miskolczon és környékén levő összes munkanélkülieket jelent­kezésre hívja föl s igy a beszerzett statisztikai adatok alapján a munka­­nélküliek tömeges elhelyezését meg­kíséreli. A város és az elbo­csájtott alkalmazottai Tekintetes Szerkesztőség 1 A „Reggeli Hírlap“ október 7-iki számában: „Elbocsájtja a város az ideiglenes alkalmazottakat“ című cik­ket tisztelettel azzal kérem kiegészí­teni, hogy mi, az eddigi elbocsáj­­tott 12 alkalmazott (egy-kettő kivé­telével) igen hasznos szolgálatot tettünk a városnak az adóbehajtások közől elbocsájtásunk utolsó napjáig. És a­helyett, hogy némi kielégítés­ben részesültünk volna, hat havi 74 — 80 koronát utaltatott ki a városi hatóság személyenként és ezzel bo­­csájtott bennünket el a legválságo­sabb időben a télnek családunk el­tartására. Jólehet a városnak továbbra is lehetett volna ránk szüksége a mostani adóbehajtásoknál és más hivataloknál és sok oly egyén van még mai napig is alkalmazásban, kiknek a megélhetése jobban van biztosítva és családjuk nincsen. Egy elbocsájtott alkalmazott.

Next