Szabadság, 1896 (5. évfolyam, 1-70. szám)

1896-01-01 / 1. szám

V. ÉVFOLYAM. Miskolcz, 1896. szerda, január 1. F30 ELŐFIZETÉSI ÁR: Negyedévre. It­ rt 25 kr.1­2 kor. 50 fl| Félévre . . . 2 , 50 , · 5 , — , Egész évre . 5 , — , ·10 , — . Megjelenik minden szerdán él szonbaton. Egyes szám ára 7 kr. 14 fillér. Egyes példányok Grosiman­­ antiguar űz­et­ében, Falkenstein Soma dohánytőzsdéjé­­ben, Nagy Lajza, Groszna­n J., Gubás F. és Hetz Jenő fűszerkereskedésében kaphatók­ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Széchenyi­ utcza 76. szám (Vithen-ház.) Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfi­zetési díjak, hirdetések, nyik­torok és reklamácziók. Hirdetéseket felvesz és rendkívüli olcsó áron közöl a kiadóhivatal és Wettelényi és Gedeon könyvnyomdája POLITIKAI, TÁRSADALMI KÖZGAZDA SÁUL TANÜGYI ÉS HELYIÉRDEKŰ LAP. A MISKOLCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT KÖZLÖNYE. 1. szám Szilveszter éjjelén megkondult a harang... A harang kongása a magyar nemzetnek hosszú ezer évét kisérte a sírba! Ezer év röpült el immár hazánk fölött!... Az ezer év eltűnt. Pihen gyermekei, évek és századok ravatala mellett a múltak óriás, nagy birodalmában! A vén, örök idő az elmúlt éjjelen csak egy esztendővel lett ismét öregebb. Oh micsoda egy év?!... Futó pillanat csak, egy pi­­czinyke atom a nagy mindenségben! De még ezer év is csak parányi része az örök idő­nek. Még csak meg sem érzi, meg sem lát­szik rajta. Ámde az embernek, e hitvány porszemnek gondolatvilága elborul s elfárad, ha egy ezer­évnek térért átfutni, megmérni merészli! Nem is futhatja át, meg sem is mérheti, mert az a rövid út, mit az ember befut ezen a sártekén, nincs egy arasznyi tér a nagy mindenségben! A halandó ember gyarló érzékével, véges el­méjével hogyan foghatna föl ily hosszú tért s időt? .... Még a nemzeteknek életében is sok egy ezer esztendő! Európa hátán melyik az a nemzet, mely mióta fennáll, ezer évet szám­lál?! . . . A magyar nemzetnek jutott a sze­rencse, hogy ezt a szép időt immár megérhette ! Itt a határkőnél, a­mely ezer évet választ el egymástól, megilletődéssel állhat minden magyar. Én magam is érzem: édes, szent ér­zelem hatja át a lelkem, ha arra gondolok, hogy e pillanatban imádott szép­­ dicső életének új időszakába, új ezredtá­ja én is átléptem ! Önkéntelenül is immára nyíl ajkam, buzgó fohászt rebeg, hogy a magyar hazát a seregek Ura „annyi balszerencse s oly sok viszály után,“ idegen népeknek tengerárja kö­zött máig megtartotta! Legyen ünnep e nap honfiak, leányok!­­ Szenteljük e napot örömnek, imának, hazafias lelkünk szent ünnepnapjának. Hiszen ilyen napja nem volt eddig soha a magyar hazának! Ünnepünk zajába, az öröm árjába h­ejd, fájdalom vegyül! Mert míg a múlt fölött, a­­letűnt ezer év dicső küzdelmei, nagy fegyver­tényei s hős csatái fölött mereng gondolatunk, magasztos örömmel telik meg a lelkünk; de mély fájdalomra változik az öröm, ha a kétes jövő homályába nézünk. Uj világba léptünk az uj ezredévvel. Uj útra indultunk, bizonytalan útra! Imádott szép hazánk manap még a mienk. Önállónak mondják, szabadnak csúfolják, pedig a szolgaság rablánczát hordozza, melyet reá rakott a háromszázéves zsarnoki uralom. No de még a mienk s neve: Magyarország! De hogy meddig lesz a neve Magyarország? Fog-e még egy újabb ezer évet élni ? . . . Nem jut-e majd olyan szerencsétlen sorsra, a­milyenre jutott szegény Lengyelország ?! . . . Nagy kér­dések ! Rájuk nem tudunk felelni. Ez a jövő titka! Előttünk a j­e­l­e­n szomorú képével. Ke­vés reménységet, nem sok biztatást nyújt ne­künk a jövőre. Az ország urai, kik a kor­mányt tartják, talpnyalók fent Bécsben, de zsarnokok itt lent a nép rétegében. Szabad gondolkozást, hazafias érzést, nemzeti szellemet tűzzel-vassal irtják, hogy az ország népe mi­hamar megérjen a rabszolgaságra s ellenállás nélkül, önként és jókedvvel hulljon az osztrák­nak ölelő karjába. A hűtlen sáfárok, kormány, főispánok ássák már a mély sirt, oda akarják ők eltemetni szépen a közszabadságot, utána pedig majd a szegény országot! Talán még­sem igy lesz?! Mi bízunk, remélünk! Hisszük, hogy eljövend hamar az az idő, a mikor majd a nép, a józan magyar nép megunja a jármot s felkéi mint egy em­ber s a fülébe dörgi majd a zsarnokoknak: Uraim, már elég! Nagy, szép nap leend az, mikor a magyar nép öntudatra ébred s lerázza nyakáról a rab­­szolg­alánczot s az lesz mindenkinek hatalmas jelszava: független, önálló, szabad ma­gyar haza! Abban a reményben, hogy nem soká igy lesz, örömmel köszöntjük — az uj ezred­évet! Ruttkay Menyhért. A SZABADSÁG TÁRCZÁJA. Goldstein Számi. — Szilveszter-esti előadás. — Egy szép nyári nap délutánján az én kedves Kövessy Bérezi barátom kisétált­ a nyári színkörből a városliget akkor még sűrű fái közé, hol, a séta alkalmával találkozott egy naiv zsidó gyerekkel, ez annyira megtetszett neki, hogy ’színdarabot irt róla, melynek czimje „Goldstein Számi.“ Mióta ez a „Goldstein Számi“ színre került, Kárpátoktól Adriáig zúgja mindenki a legelőkelőbb körtől kezdve a legutolsó verkli hangig Én vagyok a Goldstein Számi.“ Az meg nagyon természetes, hogy a­ki Goldstein Számi, annak egyszer okvet­lenül Munkácson kell születni. Ez alól a „Goldstein Számi“ láz alól, még a leghüllőbb vérű emberek sem tudják magukat fel­szabadítani, oly­annyira felvillanyozzák a nevetségesnél nevetségesebb ötletek, melyek részint a helyzetekből, ré­szint pedig a karakterből lépten-nyomon előfordulnak. Nem csoda tehát, ha akadtak vállalkozó szel­lemű egyének, a­kik a letűnt siralmas ó­évet ka­­czagva kivárták befejezni és hogy iiyezen czéljukat elérjék, elhatározták, hogy ők is úszni fognak az árral és a világot jelentő deszkákról fogják hirdetni, hogy „legszebb név a Goldstein Számi.“ Egy műkedvelő­ társaság az „Otthon kör” anyagi czéljának gyarapítása érdekében cselekedte azt, melynek tagjai minden lehető eszközt felhasz­nálnak, hogy a művészetek és a társadalmi élet terén lendületet idézzenek elő. Az előkészületek már he­tekkel ezelőtt folytak a színpadon és­­azonkívül, a­mióta az ügyvédjelöltek zsebéből a szokásos, „paksaméták“ helyett „sze­rep könyvek“ kandikáltak ki, s a­mi az előtt volt az ügyvédjelöl­teknek a törvényszék és járásbíróság, az volt mos­tanában a­­ színpad. Az elnöki jogokkal Vidor Dezső rendező élt, a­kinek bizony elég alkalma volt a rendre­utasításokat osztogatni. No, de hát ezt nem is lehet csodálni, mert a­hol olyan ügyfelek vannak, mint Csiszérné, Molnár Rózsika, Káldi Mariska, ott a hévet nagyon nehéz mérsékelni. Azután pedig városunk legkiválóbb humo­ristái voltak konc­entrálva az aránylag szűk színpadon­ Mindjárt az ismerkedésnél az aranyos kedélyű Káldi Mariskának Steinberger D. Dezső következő­leg mutatta be magát: — Nevem G o 1 d s t e i n-b e r g e r D. Számi — Ha ön nemes, miért ne lehetnék én is — válaszolt rá találósan kedves primadonnánk. — Én, pedig Káldi-V­i­r­á­g M. T­o­n­c­s­i vagyok. Miután a kölcsönös bemutatkozások megtör­téntek, kezdetét vette a próba, mely alkalommal megindult a vic­czeléseknek egész áradata. A kedélyhangulat felvillanyozásához leginkább Káldy Mariska az ő partnerével Steinberger Dezsővel járult hozzá, azonban fassikus barátunk sem idegenkedett, az élczelődéstől, a­mi neki külön­ben kenyérkeresetnek is beválnék. Nem csoda te­hát, ha ilyen körülmények között, olyan eredmény­nyel léptek a dilettáns szereplők a világot jelentő deszkákra, mintha egy előre begyakorolt védő­beszédet kellett volna elmondaniok. Az est főhőse Steinberger Dezső vol, a­ki Goldstein Számi szerepében distingvált játé­kával, eleven temperamentumával és kitűnő alakí­tásával inkább az alsó, mint a felső régiókban talált zajos tapsokra és hálás elismerésre. Kovács József daczára annak, hogy öreg jogász, ez egyszer, mint „Gólya” szerepelt, mely szerepbe nagyon kitünően beleélte magát, a meny­nyiben helyes felfogással eredeti alakítást mutatott be. Flamm Dezső Szalay a postamester sze­repében a házassági contrastot oly kitünően interpre­tálta, hogy nyílt színen is megtapsolták. Dénes Gyula, mint Tavaszi, élénk derült­séget keltett, különösen a „srumm“ szálló igével, melyet nagyon kitűnően hangoztatott. A többi szerepeket mind elsőrangú színészek kreálták, a­kikről ez egyszer véleményt koc­káztatni nagyon bajos lenne. Hanem most következik az est „piece de re­­sistanceja,* Csiszérné, a­kit utoljára említünk meg, talán azért, mivel legjobban hozzájárult az est sike­réhez. Nelli szerepében mutatkozott be, a­mely szerepbe annyi bájt és kedvességet öntött, hogy va­lóságos tapsvihar követte minden egyes jelenetét. A közönség igen kedves impressióval távozott a színházból és bizonyára nem volt a nagy tömeg között egy sem olyan, a­ki másnap azt állított volna, hogy nem jó volt a „Goldstein Szám Don Caesar de Berna? A kormánypárt erőlködése. Bánffy Dezső báró, a mindenható szabadelvű párt ez idő szerinti vezére és kormányelnöke gondosko­dik arról, hogy a hosszú karácsonyi szünet alatt ne tétlenkedjenek satellesei és a mameluk sajtóban az ellenzék befeketítésével foglalkozik, a helyzetet — a liberális pártra nézve kedvezőnek, de a jövőre nézve sötétnek festi. Vádjai a következők: Az ellenzék az oka, a­miért a budget-t le nem tárgyalhatták, mert megkötötték a kormány kezét holmi ,mellékes ügyek­ felszínre hozásával. Az „ilyen mellékes dolgok“ a mameluk prizma szerint, a zágrábi zászlósértés ügye, a választók névjegyzékének összeírása körül z ájk­-

Next