Szabadság, 1896 (5. évfolyam, 1-70. szám)

1896-01-01 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR: Negyedévre. It'rt25kr.= 2 kor. 50 fl| Félévre . . . 2 , 50 , = 5 „ — , Egész évre . 5 , — , =10 , — . Megjelenik «Inden szerdán ét srsnbaten. Kyyes szám ára 7 kr. 14 fillér. Egyes példányok Grosimaa 1 antiguar űz­et ében, Falkensteln Soma dehánytözsdéjé- ben, Nagy Lajta, GroiznaDn J., Gubás F. ét Hetz Jeaő füszerkereskedésében kaphatók­V. ÉVFOLYAM. Miskolcz, 1896. szerda, január 1. F3U 1. szám SZERKESZTÚSEG és KIADÓHIVATAL: Széchenyi-utcza 76. szám (Vithen-ház.) Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfi­zetési dijak, hirdetések, nyilttorok és reklamácziók. Hirdetéseket felvesz és rendkívüli olcsó áron közöl a kiadóhivatal és Wettelényi ét Gedeon könyvnyomdája POLITIKAI. TÁRSADALMI KÖZGAZDA SAUL TANÜGYI ÉS HELYIÉRDEKŰ LAP. A MISKOLCZ1 FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT KÖZLÖNYE. Szilveszter éjjelén megkondult a harang... A harang kongása a magyar nemzetnek hosszú ezerévét kisérte a sírba! Ezer év röpült el immár hazánk fölött!... Az ezer év eltűnt. Pihen gyermekei: évek és századok ravatala mellett a múltak óriás, nagy birodalmában! A vén, örök idő az elmúlt éjjelen csak egy esztendővel lett ismét öregebb. Oh micsoda egy év?!... Futó pillanat csak, egy pi- czinyke atom a nagy mindenségben! De még ezer év is csak parányi része az örök idő­nek. Még csak meg sem érzi, meg sem lát­szik rajta. Ámde az embernek, e hitvány porszemnek gondolatvilága elborul s elfárad, ha egy ezer­évnek téréit átfutni, megmérni merészli! Nem is futhatja át, meg sem is mérheti, mert az a rövid ut, mit az ember befut ezen a sártekén, nincs egy arasznyi tér a nagy mindenségben! A halandó ember gyarló érzékével, véges el­méjével hogyan foghatna föl ily hosszú tért s időt? .... Még a nemzeteknek életében is sok egy ezer esztendő! Európa hátán melyik az a nemzet, mely mióta fennáll, ezer évet szám­lál?! . . . A magyar nemzetnek jutott a sze­rencse, hogy ezt a szép időt immár megérhette ! Itt a határkőnél, a mely ezer évet választ el egymástól, megilletődéssel állhat minden magyar. En magam is érzem: édes, szent ér­zelem hatja át a lelkem, ha arra gondolok, hogy e pillanatban imádott szép 1 dicső életének új időszakába, új ezredt» ja én is átléptem ! Önkéntelenül is immára nyíl ajkam, buzgó fohászt rebeg, hogy a magyar hazát a seregek Ura „annyi balszerencse s oly sok viszály után,“ idegen népeknek tengerárja kö­zött máig megtartotta! Legyen ünnep e nap honfiak, leányok! | Szenteljük e napot örömnek, imának, hazafias lelkünk szent ünnepnapjának. Hiszen ilyen napja nem volt eddig soha a magyar hazának! Ünnepünk zajába, az öröm árjába liejh, fájdalom vegyül! Mert mig a múlt fölött, a 'letűnt ezer év dicső küzdelmei, nagy fegyver­tényei s hős csatái fölött mereng gondolatunk, magasztos örömmel telik meg a lelkünk; de mély fájdalomra változik az öröm, ha a kétes jövő homályába nézünk. Uj világba léptünk az uj ezredévvel. Uj útra indultunk, bizonytalan útra! Imádott szép hazánk manap még a mienk. Önállónak mondják, szabadnak csúfolják, pedig a szolgaság rablánczát hordozza, melyet reá rakott a háromszázéves zsarnoki uralom. No de még a mienk s neve: Magyarország! De hogy meddig lesz a neve Magyáfország? Fog-e még egy újabb ezerévet élni ? . . . Nem jut-e majd olyan szerencsétlen sorsra, a milyenre jutott szegény Lengyelország ?! . . . Nagy kér­dések ! Rájok nem tudunk felelni. Ez a jövő titka! Előttünk a j e 1 e n szomorú képével. Ke­vés reménységet, nem sok biztatást nyújt ne­künk a jövőre. Az ország urai, kik a kor­mányt tartják, talpnyalók fent Bécsben, de zsarnokok itt lent a nép rétegében. Szabad gondolkozást, hazafias érzést, nemzeti szellemet tüzzel-vassal irtják, hogy az ország népe mi­hamar megérjen a rabszolgaságra s ellenállás nélkül, önként és jókedvvel hulljon az osztrák­nak ölelő karjába. A hűtlen sáfárok: kormány, főispánok ássák már a mély sirt, oda akarják ők eltemetni szépen a közszabadságot, utána pedig majd a szegény országot! Talán még sem igy lesz?! Mi bízunk, remélünk! Hisszük, hogy eljövend hamar az az idő, a mikor majd a nép. a józan magyar nép megunja a jármot s főikéi mint egy em­ber s a fülébe dörgi majd a zsarnokoknak: Uraim, már elég! Nagy, szép nap leend az, mikor a magyar nép öntudatra ébred s lerázza nyakáról a rab- szolg-alánczot s az lesz mindenkinek hatalmas jelszava: független, önálló, szabad ma­gyar haza! Abban a reményben, hogy nem soká igy lesz, örömmel köszöntjük — az uj ezred­évet! Ruttkay Menyhért. A kormánypárt erőlködése. Bánffy Dezső báró, a mindenható szabadelvű párt ez idő szerinti vezére és kormányelnöke gondosko­dik arról, hogy a hosszú karácsonyi szünet alatt ne tétlenkedjenek satellesei és a mameluk sajtóban az ellenzék befeketitésével foglalkozik, a helyzetet — a liberális pártra nézve kedvezőnek, de a jövőre nézve sötétnek festi. Vádjai a következők: Az ellenzék az oka, a miért a budget-t le nem tárgyalhatták, mert megkötötték a kormány kezét holmi .mellékes ügyek“ felszínre hozásával. Az „ilyen mellékes dolgok“ a mameluk prizma szerint; a zágrábi zászlóséités ügye, aválasztók névjegyzékének összeírása körül „áIli­A SZABADSÁG TÁRCZAJA. Goldstein Számi. — Szilveszter-esti előadás. — Egy szép nyári nap délutánján az én kedves Kövessy Bérezi barátom kisétált'a nyári színkörből a városliget akkor még sűrű fái közé, hol, a séta alkalmával találkozott egy naiv zsidó gyerekkel, ez annyira megtetszett neki, hogy ’színdarabot irt róla, melynek czimje „Goldstein Számi.“ Mióta ez a „Goldstein Számi“ színre került, Kárpátoktól Adriáig zúgja mindenki a legelőkelőbb körtől kezdve a legutolsó verkli hangig Én vagyok a Goldstein Számi.“ Az meg nagyon természetes, hogy a ki Goldstein Számi, annaK egyszer okvet­lenül Munkácson kell születni. Ez alól a „Goldstein Számi“ láz alól, még a leghüllőbb vérű emberek sem tudják magukat fel­szabadítani, oly annyira felvillanyozzák a nevetségesnél nevetségesebb ötletek, melyek részint a helyzetekből, ré­szint pedig a karakterből Iépten-nyomon előfordulnak. Nem csoda tehát, ha akadtak vállalkozó szel­lemű egyének, a kik a letűnt siralmas ó-évet ka- czagva kivárták befejezni és hogygjjezen czéljokat elérjék, elhatározták, hogy ők is úszni fognak az árral és a világot jelentő deszkákról fogják hirdetni, hogy „legszebb név a Goldstein Számi.“ Egy műkedvelő-társaság az „Otthon kör* anyagi czéljának gyarapítása érdekében cselekedte gzt, melynek tagjai minden lehető eszközt felhasz­nálnak, hogy a művészetek és a társadalmi élet terén lendületet idézzenek elő. Az előkészületek már he­tekkel ezelőtt folytak a színpadon és ^azonkívül, a mióta az ügyvédjelöltek zsebéből a szokásos, „paksaméták“ helyett „szejrep könyvek“ kandikáltak ki, s a mi az előtt volt az ügyvédjelöl­teknek a törvényszék és járásbíróság, az volt mos­tanában a — színpad. A» elnöki jogokkal Vidor Dezső rendező élt, a kinek bizony elég alkalma volt a rendre­utasításokat osztogatni. No, de hát ezt nem is lehet csodálni, mert a hol olyan ügyfelek vannak, mint Csiszérné, Molnár Rózsika, Káldi Mariska, ott a hévet nagyon nehéz mérsékelni. Azután pedig városunk legkiválóbb humo­ristái voltak konczentrálva az aránylag szűk színpadon­Mindjárt az ismerkedésnél az aranyos kedélyű Káldi Mariskának Steinberger D. Dezső következő­leg mutatta be magát: — Nevem G o 1 d s t e i n-b e r g e r D. Számi — Ha ön nemes, miért ne lehetnék én is — válaszolt rá találósán kedves primadonnánk. — Én, pedig Káldi-V i r á g M. T o n c s i vagyok. Miután a kölcsönös bemutatkozások megtör­téntek, kezdetét vette a próba, mely alkalommal megindult a viczczeléseknek egész áradata. A kedélyhangulat felvillanyozásához leginkább Káldy Mariska az ő partnerével Steinberger Dezsővel járult hozzá, azonban Jassikus barátunk sem idegenkedett, az élczelődéstől, a mi néki külön­ben kenyérkeresetnek is beválnék. Nem csoda te­hát, ha ilyen körülmények között, olyan eredmény­nyel léptek a dilettáns szereplők a világot jelentő deszkákra, mintha egy előre begyakorolt védő beszédet kellett volna elmondaniok. Az est főhőse Steinberger Dezső vou, a ki Goldstein Számi szerepében distingvált játé­kával, eleven temperamentumával és kitűnő alakí­tásával inkább az alsó, mint a felső régiókban talált zajos tapsokra és hálás elismerésre. Kovács József daczára annak, hogy öreg jogász, ez egyszer, mint „Gólya* szerepelt, mely szerepbe nagyon kitünően beleélte magát, a meny­nyiben helyes felfogással eredeti alakítást mutatott be. Flamm Dezső Szalay a postamester sze­repében a házassági contrastot oly kitünően interpre­tálta, hogy nyílt színen is megtapsolták. Dénes Gyula, mint Tavaszi, élénk derült­séget keltett, különösen a „srumm“ szálló igével, melyet nagyon kitünően hangoztatott. A többi szerepeket mind elsőrangú színészek kreálták, a kikről ez egyszer véleményt koczkáztatni nagyon bajos lenne. Hanem most következik az est „piece de re- sistaneeja,* Csiszérné, a kit utoljára említünk meg, talán azért, mivel legjobban hozzájárult az est sike­réhez. Nelli szerepében mutatkozott be, a mely szerepbe annyi bájt és kedvességet öntött, hogy va­lóságos tapsvihar követte minden egyes jelenetét, A közönség igen kedves impressióval távozott a színházból és bizonyára nem volt a nagy tömeg között egy sem olyan, a ki másnap azt állított volna, hogy nem jó volt a „Goldstein Szám Don Caesar de Bcrná?

Next

/
Thumbnails
Contents