Szabadság, 1898 (7. évfolyam, 1-105. szám)

1898-01-01 / 1. szám

Miskolcz, 1898. VII. évfolyam, 1. szám. Szombat, január 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Negyedévre 1 frt 25 kr. Félévre 2 „ 50 „ Egész évre 5 „ Megjelenik minden szerdán és szombaton. Egyes szám ára 7 kr. Hirdetéseket felvesz s rendkívül olcsó áron közöl a kiadóhivatal. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Széchenyi­ u. 45. sz. a Wagner és Szelényi (ez­előtt Gedeon és Tsa) nyom­dája. Ide küldendők a lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfizetési dijak, hirde­tések, nyiltterek és rek­­lamácziók. POLITIKAI LAP. A MISKOLCZ1 FÜGGETLENSÉGI ÉS 43-AS PÁRT KÖZLÖNYE. Egyes példányok Groszman J. antiquar-üszletében, Falkenstein S. dohánytőzsdéjében, Hesz Jenő, Gubás F., Groszmann J. és Nagy Lajos fűszerkereskedésében kaphatók -A­Z új év. Itt van az új év ismét! Nem tudunk neki örülni, mert nincs reményünk ahhoz, hogy ebben a fel­tűnt évben a magyar népre és nem­zetre egy szebb jövő hajnala virradjon. A közállapotok soha oly sötétek és vigasztalanok nem voltak, mint a milye­nek ma. Valóban, mintha a mai időnek eseményeit prófétai szemmel előre látta volna a költő, midőn bánatosan és csüg­gedten fölsóhajtott:­ „Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény, Hanyatló szép hazám .Miattad vérzem én !“ Nem elég az, hogy a sors szeszélye oly emberek kezébe játszotta a hatal­mat, a kik agyuk ürességét, keblüknek sivárságát fölfelé szolgalelkűséggel, le­felé zsarnoksággal pótolják; a­kik alá­zatosan görnyedeznek és talpat nyalnak a Burg sötét falai között s dölyfösen basáskodnak a nemzet képviselői fölött, a­kik pillanatnyi kegymosolyért, váll­­veregetésért, kitüntetésért, a hatalomért, a húsos fazékért habozás nélkül eltipor­ják mások jogait, szentségtelen lábakkal rágázolnak a t­örvényre, az alkotmányra, a­kik a parlament működése közepett önkényuralmi pátensekkel kormányozzák az országot. Nem eléggé szomorú do­log az, hogy a nemzetnek ily válságos, történelmi jelentőségű pillanatában, a­mikor Ausztriától való gazdasági külön­válásunk a király által szentesített tör­vények alapján eszközölhető, oly korlá­tolt eszű s hazafiatlan ember, mint Bánffy Dezső ül a kormányelnöki széken. Nem elég ez a szerencsétlenség, hanem e mellett még azt is tapasztalnunk kel­lett, hogy a magyar nép úgy a fővá­rosban, mint a vidéken teljes részvét­­lenséggel nézi a szerencsétlen esemé­nyek folyását. Az a nép, mely a közös­ügyes állapot koldusa, még csak szavát sem emeli föl akkor, midőn látja, hogy a kormány az ő kiárendált parlamenti többsége erőnek erejével kiszolgáltatja az országot Ausztriának. Melyik város, melyik falu az, a­hol tiltakoznak a szemeink előtt lejátszódó árulás ellen? . . . Hallgatnak mindenütt és zsebre dugott kézzel, fatális lemon­dással várják, hogy Bánffy uramék el­adják ezt a szerencsétlen országot. Hiszen olyan gyáva nép akadhat, a­mely eltűri a rugdosást és a korbácsot; de a mikor az embernek zsebét foszt­ják ki és a kabátját ránczigálják le, ezt már nem igen szokta szó nélkül eltűrni. Ezt is eltűri a magyar nép! Budapesten éppen a leginkább kifosz­tott nép állott a fosztogatók zsoldjába s éppen ez akadályozta meg, hogy a függet polgárság fölemelje szavát az önálló vámterület és a magyar nemzeti bank érdekében. Bizony kötözni való bolond volna Ausztria, ha tovább is nem zsebelné ezt az élhetetlen, gyáva népet. Mi pedig itt a független és önálló Magyarországért őrjöngünk! Hát kell az ilyen népnek függetlenség, a­melynek egyik része teljesen belenyugodott abba, hogy ő hivatalhoz kötött rabszolga, s megcsinálja a parlamenti többséget; a másik része pedig annyira buta, hogy a zsarnok zsoldjába balektó^bgjw'^ ^ ? ... Kancsuka kell ennek a népnek,­ nem szabadság és függetlenség . . . Eb, forduljunk el e sötét képtől. Tekintsünk inkább helyi közéletünkre. Itt eltekintve a politikától, mégis csak találkozunk örömteljesebb mozzanatok­kal, városunk haladásának tanújelével. Az elmúlt évben készült el a villamos közúti vasút, fölépült az ev. ref. fő­gimnázium. A jövő évben remélhetőleg fölépül a törvénykezési palota, elkészül a városi szabályozási tervezet. Talán lesz villámvilágítás. A csatornázás és víz­vezeték ügye is talán előrehaladottabb stádiumba jut. Igaz, hogy mindezek rengeteg költ­ségbe kerülnek, melyet sokáig érezni fogunk. De a jó isten majd csak meg­segít ezekre bennünket. Igaz, a jó isten! A magyarok hatal­mas istene! Oh, hát ne bíznánk mi hazánk sorsát illetőleg is az ő őrködő gondviselésébe? . . . Mi már egyedül csak az istenben bí­zunk, mert az emberek iránt elveszett a bizalmunk. El az isten! . . . s ki tudja — talán „víg esztendőt“ hoz reánk, mert: „Megbőnhödte már e nép A múltat, jövendőt“. Tartsunk népgyűlést! A nagy küzdelem már régen folyik az összevásárolt zsoldosok és a független­ségi párt lelkes kis csapatja között. Hat­van ember elállta a magyar alkotmány thermoplei szorosát és védi lélekemelő hősiességgel, erőt meghaladó elszánt­sággal. Ám a Leonidás helyzete mégis lélekemelőbb volt, mint a mi képviselő­inkké, mert ő tudta ugyan, hogy el­esik, legyőzi az ellenség tengere, de tudta azt is, hogy míg ő és elszánt kis csapatja a hősies tusát folytatja, azalatt Hellász időt nyer és készül fölvenni a harczot a vad hordák beözönlő töme­gével. . Hát vájjon nálunk ez-e a helyzet? Az elszánt kis csapat mögött készül-e a nemzet ellenállásra? Bízhatnak-e ben­nünk, hogy ha legyőzi és leszavazza őket a Bánffy bécsi pénzzel összevásárolt hordája, mi akkor helyt állunk a nemzet­nek törvényben biztosított jogaiért, alk­o­­mánya épségéért? Hogy a nemzet ellent­állásán a Bánffy-horda önző czéljai végre megtörnek? Csodálatos egy közönyösség vett erőt ezen a nemzeten! Mikor legnagyobb érdekei koczkán forognak, teljesen egy­kedvű marad és átkozott fatalizmussal nézi a nagy harczot. Akárcsak a magyar paraszt a maga égő házát, melynek van humora életelni azon, hogy milyen ké­nyelmes dolog neki pipára gyújtani ennyi szén mellett! Alkotmányunkat készül fel­gyújtani Bánffy és mi úgy teszünk, mint ez a magyar paraszt Ha ez az anyaföld, mely ezredéves szenvedéseinket átélte, érezni tudna, eddig már megmozdult volna. Ám a fiai érzéketlenebbek, hide­gebbek, mint az őt övedző Kárpátoknak élettelen sziklái. Itt van Miskolcz városa, melynek van értelmisége, mely nagyon is jól tudja, mi forog most a koczkán. Van hazafias eleme is, mely egyaránt ellentállt a pressiónak és a megvesztegetésnek. Van­nak főkép pártunk vezetői között fedd­­hetlen, látói jellemek, kikre Róma is büszke lehetett volna. El is búslakodnak ezek egyenként a pusztuló haza sorsán, de ez nem viszi elébb a mi ügyünket, mert isten úgy alkotta az emberi lelket, hogy a rokon­ keblek lángjából merítsen erőt a szent czélokért való nagy küzdel­mekre. Ne hagyjuk hát magukra a bátor küzdők kicsiny seregét ott a parlament­ben­­ ők megteszik a maguk kötelessé­gét, de tegyük meg mi is. Tartsunk népgyűlést, erősítsük meg egymást és az érettünk küzdőket a szent szél mellett való kitartásban. Fel akarják függeszteni az alkot­mányt? Várjon miért? Mert egy tör­

Next