Szabadság, 1899 (8. évfolyam, 1-103. szám)

1899-01-04 / 1. szám

Miskolc/, 1899. VIII. évfolyam. 1. BORSOD MIS KO M í i r ; . % ­Szerda, janiim* 4­SZERKESZTŐSÉG-.ÉS KIADÓHIVATAL: SZÉCHENYI-UTCZA 45. - WAGNER ÉS SZELÉNYi NYOMDA. A LAP MEGJELEN MINDEN SZERDÁN ES SZOMBATON. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: RUTTKAY MENYHÉRT. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 5 írt. Félévre 2-50 írt. Negyedévre P25 Irt Egyes szám ára 7 kr. 1899. Mohács, Világos és a Bánffy-rencU szer ... Az első kettőt az ősi erényei­ből akkoriban még ki nem vetkőzött magyar kiheverte . . . Legjobbjai vére s becsületes hazafiságáva! hazáját és nemzeti létét a sorstól és az osztráktól visszavivta . . . Ezer esztendőn át mindig helyt állt alkotmánya és sza­badságáért . .. Ám mindez most már a múlt története. Hogy mi lesz s egyálta­lában van-e jövője: arra a mai napon senki sem képes biztató és biztos feleletet adni ... Annyira besötétedett a szemhatár fölöttünk és körülöttünk, hogy sehol, semerre nem birunk egy világos, de­rengő pontot fölfedezni. Jói megválasz­tották maguknak Bécsben azt az embert, ki oda juttatta ezt az országot, a hol ma van s oda lógja juttatni, a hova ők mindig akarták: a tehetetlen, a szolga­engedelmes, alkotmánya s nemzeti mi­voltáról lemondó, egy osztrák-szlév irányzatú udvar és uralom parancsai szerint kormányzott provinczia nyomorú­ságos színvonalára . .' . Majdnem négyszáz év óta mindig fölös számmal talál magának a bécsi udvar Bánffyakat, kik'mindenre készek voltak vállalkozni a saját vérük, a saját nemzetük ellen . . . S ezek a Bánffyk is mindig találtak czéljaikhoz elegendő számú magyart czinkostársakul De most a magyar ne panaszkodjék se a volt Bánffy-féle árulók, se a mai ellen. Sokkal bünösebb ő nálánál maga a mi magyar nemzetünk, melynek kebe­léből ő magának többséget tudott sze­rezni. Akár pénzen és hatalmi erő­szakkal és gazsággal, akár törvényesen: de a többsége megvan, megvan még ma is // Hát mit kifogásolnak benne, mi jogon zúgolódnak ellene? Ott van még ma is kétszázharmincz és néhány embere, kik mint többség figuráinak s készek vele országunknak Ausztriába való bekebe- leztetéseig is elmenni, ha Becsben igy kívánják. Ott van a sok megye (hajdan az alkotmány megannyi bástyája), meg város, melynek többsége neki még e mostani végzetterhes napokban is bizal­mat (!) szavazott. Sőt még olyan váro­sok is akadtak, melyek őt gonoszsága tetőpontján, a legnagyobb polgári ki­tüntetéssel : a díszpolgársággal honorál­ták .. . Váljon nem fordulnak-e meg elszörnyűködésükben sírjukban Kossuth Lajos es Deák Ferenez! ? . . . Hát mire vár, mit remél még a ma­gyar? Osztrák ellenségeinknél nagyobb és gonoszabb ellenségei neki az ő saját vérei. Nézzen csak bele kissé története lapjaiba, s látni fogja, hogy mindig csak magyar árulta el a magyart s az osztrák is sohasem egyedül, de mindig és min­dig csak magyar emberek segítségével tudta alkotmányunkat, szabadságunkat és nemzeti jellegünket eltiporni. Nincs már abból ugyszólva semmink, a mit a dicső 1848—49-ben tenger vér és szenvedés árán kivívtunk. Meg­van minden hamisítva, el van abból a legbecsesebb csempészve . .. Most elve­szítjük még azt a talmi nemzeti önálló­ságot, a nemzeti lét azon néhány mor­zsáját is, melyet 1867-ben — Solferino és Sadowának köszönhettünk. A mai naptól kezdve megtanulják Bécsben azt is, hogy lehet „magyar felelős kormány és parlament“ mé3$eiftí i^gMagyarorszá­gon abszolutizmussal kormányozni és ezt a tanulságot — biztosak lehetünk róla — föl is fogják használni . . ­De hát igy akarja Magyarország többsége — tehát hallgassunk. Ha el­tűrjük, akkor nincs és nem lesz jogunk panaszkodni... A gyáva nemzeteket az Isten is elhagyja. Adjon az Isten hasonló boldog uj esztendőt Bécsnek is, mint a milyen ma a jó magyar hazafiakra rávirradt! . . • Szemere Attila diszszónoklata. — Morzsák. _ A „szabadelvűnek“ gúnyolt osztrákpárt szellemi sülyedésének gyászos bizonyítványa az, hogy uj év első napján Szemere Attila volt az a diszszónok, a ki a párt elnökét, báró Podmaniczky Frigyest üdvözölte. A három milliós nullák között tehát már ő is vezérférfiuvá, főnullává nőtte ki magát. Elolvastuk mi is az ö üdvözlő beszédét. És mikor elolvastuk, azon gondolkoztunk, vajjou a só-szállitás zavárta-e meg az elmé­jét ? Ha nem zavarta meg, akkor az ország népét tartja bolondnak, a ki minden körmön­font hazugságot elhisz. Gondolkozásunk folya­mán arra a következtetésre jutottunk, hogy az esze nem hibbant ugyan meg; de annak kerekeit olyan rugók mozgatják, a melyek szoros összefüggésben állanak a hatalom érdekeivel és azzal a meleg tiizhelylyel, melyből annyi sok földi jó származik. * Ez a jeles férfiú krokodilus könyeket sir az ország szomorú helyzete fölött és Pilá­tusként mossa a kezét, hogy nem ök a bű­nösök ! De hát akkor kik a bűnösök,-ha nem ök ? Kik azok, a kik a törvényt megszegték ? ... Minden gondolkozó ember tudja az ország­ban, hogy 1897 év végén Bánffv Dezső kőtelező Ígéretet tett arra nézve, hogy 1898. évi május hó elején — ha Ausztriával a kiegyezés nem sikerül — az önálló vám­terület felállításáról törvényjavaslatot ter­jeszt az országgyűlés elé. Erről szól az 1898. I. t. ez. Akkor a megyék és városok törvényhatóságai egymásután emelték föl szavokat az önálló vámterület felállítása érdekében. A nemzet igazi közvéleménye nyilatkozott meg akkor, a mikor az önálló vámterület felállítását a haza java és jövő boldogulása érdekében követelte. Hát pár hónap múlva miért fordított köpönyeget Bánffy ur és az ő dicső gárdája ? Miért nem találták már akkor üdvösnek az önálló vám­területet? . . . Azzal védekeznék, hogy ebbe legfelsőbb helyen nem egyeztek bele ? Hát legyen. De akkor Bánffy urnák az lett volna férfias és hazafiul kötelessége, hogy elhagyja helyét, miután a nemzettel szemben adott szavát beváltani nem tudta. Ezt Tisza Kálmán, a minden bűnök ősapja is megtette, a mikor Kossuth Lajos visszahonosilása ügyében ígéretét beváltani nem volt képes, íme kisül, hogy Bánffy Dezsőnél még Tisza Kálmán is különb hazafi. * Bánffy Dezső mindezeket nem tette meg, hanem megmaradt a helyén és oldalba rúgta az 1898. évi I. t. czikket. Ki meri mondani, hogy ez mind nem igaz ? Álljon ki a síkra bárki és tagadja meg. A törvénynek ily rut kijátszása és lábbal taposása ingerelte föl az ellenzéket; ez volt az ok, a miért oly elkeseredett harezot in­dított a kormány és gárdája ellen. A mi a harcz folyamán bekövetkezett, az mind ennek kifolyása volt. Ha a kormány barmikor a harcz folyamán, sőt még a legutolsó napok­ban is csak az ujját mutatta volna, a mi azt jelentette volua, hogy: „Fiuk! Ne bo­londozzatok, a törvényt megtartom.“ Az el­lenzék abban a pillanatban leszerel és megad indemnitit, költségvetést és ‘ mindent a vi­lágon. De a kormány az ujját sem mozdí­totta. Készakarva azon működött, hogy minél jobban felforduljon és feje tetejére áljon az ország közállapota, hogy igy annál közelebb jussoneszményképéhez —az abszolutizmushoz. * És mindezek után Szemere Attila szent ábrázattal kiáll a platzra és az mondja, hogy ök nem bűnösök! Oh ti jámbor szentek! Hát Bánffy Dezső mert volna-e annyit vétkezni a nemzet ér­dekei ellen, ha ti a háta mögött nem vagytok? Ha ti a bűneinek terhe alatt roskadozót mint hü testőrök nem támogatjátok? Mikor kézzelfoghatólag bebizonyították, hogy Bánffy ur szószegő volt, hogy többször hazudott; ti akkor is védő pajzsként álltatok mellette ; de közületek senki sem állt föl Rakovszky több­szöri felszólítására, hogy tegyetek tanúbi­zonyságot arról, hogy Bánffy eljárása tisz­

Next

/
Thumbnails
Contents