Szabadság, 1900 (9. évfolyam, 1-103. szám)

1900-01-03 / 1. szám

Miskolcz, 1900. Szerda, január 3. IX. évfolyam. 1. sz. SZABADSÁG A MISKOLCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGYVENNYOLCZAS PÁRT KÖZLÖNYE. szerkesztőség És kiadómvatalj :­­ Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos.­­ ELŐFIZETÉSI DÍJ: Széchenyi-utcza 45-ik szám. SZELÉNYI és TÁRSA nyomdája. I­D , T ^ , v memvu­rt Egész! évre 10 kor- Félévről 5 kor- Negyedévre 2.50 kor A lap megjelen minden szerdán és szombaton.­­ HUI IK A Y MÉN­YHÉKI. | Egyes szám ára 14 fill. A huszadik század küszöbén. Aggódó lélekkel állunk az új évszá­zad küszöbén. Azok a remények, melyek­nek megvalósulását az eltűnő századtól vártuk, nem valósultak meg. Az egyen­lőség, testvériség és szabadság szent eszméje, hazánk függetlensége és állami önállósága, melyért háromszázötven év óta annyi vért és könnyet hullatott a magyar, még mindig csak a távol jövő homályában dereng. Ne is várd ezeknek megvalósulását a közel­jövőben élt magyar, mert az utolsó évtizedek átkos uralma alatt annyira elerőtlenedtél, hogy ezeket a dicső eszméket és magasztos elveket kivívni, megvalósítani te a magad ere­jéből nem tudod. Kardot vilogtatni, puskára kapni gyá­vák vagytok szegény elpuhult magya­rok. Kipusztult belőletek az ősi kurucz­­virtus. Labanczok talán még nem vagy­tok egészen és mindnyájan, de gyönge lelketekből immár elköltözött a férfiúi bátorság és a lángoló hazaszeretet. El­tűrtétek, hogy a szent és sérthetetlen magyar alkotmányon mint gázoltak vé­gig a vakmerő árulók. Most meg gyá­ván tűritek, hogy az ország vezérei kézzel-lábbal azon igyekeznek, hogy a kvóta fölemelése által a nemzet vérét, gazdasági erejét egy idegen nép javára kiszipolyozzák. Hát csak tűrjétek némán, hallgatagon. Csöndesen legyetek. Szépen meglapuljatok, mint a párnákhoz illik. Hanem árva fejetekre most az uj század küszöbén sok hamut hintsetek. Öltözzetek fekete ruhába. Gyászfátyol lengjen a kalapjaitokon és szemeitekből csorogjon a tehetetlenség és bánat ke­serű könnye. Hiszen oly szomorú szá­zadfordulója nem volt még soha a magyarnak, mint most. A múlt század elején a szabadság üde szellője lengett végig Európán. A hatalmas szellő érintésére talpra állott Magyarország is. Oroszlánként harczolt a zsarnok hatalom ellen, hogy kivívja szabadságát. Nem sikerült. Szabadság­­harczunkat vérbe fojtották. És ma visz­­szatértünk oda, ahol a század elején voltunk. A pénzen vásárolt hatalom visszavezetett bennünket a gyűlölt ab­­solutizmus korszakába. El ne mondja nekem senki, hogy Magyarország sorsát a parlament al­kotmányos formák között intézi. Csak a forma van meg, de annak a parla­mentnek szabad akarata nincs Minden­nek úgy kell történni a magyar parla­mentben, a­hogy azt Bécsből diktálják. Éppen úgy, mint száz évvel ezelőtt. A különbség csak az, hogy ez az absolu­­tizmus száz évvel ezelőtt valamivel ol­csóbb volt. Fájdalom és keserűség fogja el az ember lelkét, ha a lefolyt század ese­ményeire rágondol. — Ötvenegy évvel ezelőtt egy gyermekifju, a­ki Első Fe­renci József császárnak nevezte magát, vérbe fojtotta a magyar szabadságot. Legjobbjainkat rablánczra verve, nehéz börtönbe csukatta, a tizenhárom hőst pedig a legcsufabb módon kivégeztette. Hajh ! milyen szomorú idők voltak azok! Vér és könny borította ezt a sokat sa­nyargatott országot. — A szenvedők sóhaja és az elnyomottak átka égbe kiáltott. Ám akkor nem voltunk gyávák, csak tehetetlenek. Ők mélyében min­dennap megismételtük "a szent fogadást, hogy rabok nem maradunk és véres, bosszút állunk a hóhérolásért. A bosszú szerepét magára vállalta az a felsőbb hatalom, a­mit Nemezis-nek neveznek. Soha dinasztia több és sú­lyosabb csapást el nem szenvedett, mint 56 év óta a Habsburgok, a­kiket egyre­­másra sújtott a legfájdalmasabb tőrdöfés. Életért életet, vérért vért, országért or­szágot vett el a bosszúálló hatalom. Ez volt az uralkodóház tragikus sorsa. Nehéz megpróbáltatások után végre kibékült az uralkodó a magyar nemzet­tel. Császárból király lett, a­kit 62 év óta a „legalkotmányosabb“ fejedelemnek nevez a hízelgő lojalitás. E harminc­két hosszú és keserves esztendő alatt sokat szenvedtünk a di­nasztiával kötött békesség kedvéért. Nem­csak fátyolt borítottunk a múltra, nem­csak eltagadtuk, hogy fájnak és véreznek a régi sebek, hanem — fogcsikorgatva bár —­ tűrtük, hogy az osztrák, mely­nek véréből való vér és húsából való hús az uralkodó család, életerőinket folyvást szipolyozza. És ime most, a­mikor 32 évi türel­mes várakozás után először derengett felénk a régen sóvárgott gazdasági ön­állóság hajnala, a­mikor csak végre kellett volna hajtani a király által szen­tesített törvényt, akkor czinikusan for­mulákat és paktumokat gyártanak a haza bölcsei s tudtunkra adják, hogy a tör­vény csak hitvány papiros és az alkot­mány füst és pára, melyet a földi gond­viselés széttép és elfut akkor, a­mikor akarja és nyoma se marad, mintha soha sem létezett volna. Ilyen ez a mi alkotmányos életünk az új évszázad küszöbén. Semmivel sem különbözik ez az ötven előtti absolut uralomnál. A különbség mindössze az, hogy akkor a mindenható minisztert Bach Sándornak nevezték, most pedig Széll Kálmánnak hívják. De azért ti szegény, elpuhult ma­gyarok, a­kikből kipusztult immár az ősi kurucz-virtus, csak tűrjetek némán, hallgataton. Csöndesen legyetek, szépen meglapuljatok, mint páriákhoz illik. Ha­nem árva fejetekre most az új évszázad küszöbén sok hamut hintsetek. Öltözzetek fekete ruhába. Gyászfátyol lengjen a kalapjaitokon, hiszen oly szomorú század­­fordulója nem volt még soha a magyar­nak, mint most. Falra hányt borsó Nehéz gazdasági vi­szonyaink közepette végre a kormány is belátta, hogy a segítés egyik leghathatósabb módját képezendi a majdnem — mondjuk kötelezővé tett iparpártolás. Az egész vona­lon ki lett adva a jelszó: Pártoljuk a hazai ipart, a­minek egyik részét természetesen az a czélzatosság képezte: pártoljuk a helyi ipart. A különféle ily irányú rendeleteknek egész halmaza érkezett le a törvényható­sághoz, a városhoz, az iparkamara útján az ipari és kereskedői osztályhoz és szóval a fo­gyasztó közönséghez. Van is foganatja, a­mint illik és kötelező is. Most azonban egy oly eljárást kell a közönség és az illetékes körök tudomására adni és figyelmébe aján­lani, mely mintha csak arra volna jó, hogy illuzóriussá tegye a hazai ipar pártolása ér­dekében kiadott miniszteri rendeleteket.­­ Ismertetjük a tényállást minden bővebb vé­leménynyilvánítás nélkül, hisz meg vagyunk győződve, hogy úgy a közigazgatási hatóságnak mint miskolczi kereskedelmi és iparkamarának intézői fogják keresni és meg is fogják a módját találni annak, hogy az alább elmon­dandó esetnek megismétlése a kormányhoz való felirat útján lehetetlenné váljék.­­ A helybeli tisztikar deczember 31-ikén a Se­per szállóban az elmúlt évek szokásához képest tombolával egybekötött Sylveszter­­estélyt rendezett. A több száz forint áru tombola tárgyakat eddig évek hosszú sora óta mindig Miskolczon miskolczi kereskedők­nél vásárolták be. Pedig akkor még nem is létezett a helyi ipar pártolását utasító mi­niszteri határozat. Ez idén azonban máskép történt. Tudomásunkra jutott, hogy a több száz forint áru tomboló tárgyakat ez allta-

Next