Modellezés, 1970 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1970. január / 1. szám

2 A SPORTÁGAK LEGJOBBJAI Az MTI sportrovata, a szak­­szövetségek véleménye alap­ján, 1964 óta immár hatodik alkalommal készítette el a sportágak legjobbjainak listá­ját. A különböző sportágakban 1969. évi teljesítménye alapján összesen 41 versenyző került élre. A modellező sportágakban 1969 legjobb sportolói: Re­pülőmodellezés: Tóth Imre; Autómodellezés: Örkényi Vik­tor; Hajómodellezés: Werde­rits János. Töröcsik József, Budapest Örömmel olvastuk kedves sorait. Rádióirányítással fog­lalkozó cikkeket a jövőben is fogunk közölni lapunkban. A jól bevált készülékek is­mertetésének az a legna­gyobb akadálya, hogy ezek­hez rendszerint nem lehet beszerezni megfelelő alkatré­szeket a hazai kereskedelmi forgalomban. A szervóberen­­dezéssel kapcsolatban sem tudunk egyelőre kedvező vá­laszt adni. Sem az Ezermes­ter-boltban, sem pedig a Hobby-boltban nem lehet beszerezni a kívánt alkatré­szeket. Halmosi Péter, Szeged A TU-154 típusú repülő­gépről leírást és rajzokat la­punk 1967. évi 8. számában találhat. Kiskőrösi László, Budapest Kétségtelen, hogy a jelen­legi magyar gyártmányú „Lactron” gumi minősége nem éri el a korábbi évek­ben gyártott minőséget. Ezt elsősorban ugyanis különbö­ző ipari felhasználásra gyárt­ják, ahol mások a megkívánt műszaki jellemzők, mint a modellguminál. Véleményünk szerint modellezőink túlsá­gosan lebecsülik a magyar gumit. A Koreában járt ma­gyar modellező delegáció ta­pasztalatai szerint, a koreai modellezők jelenleg is ma­gyar gumit használnak, és jobb eredményeket érnek el vele, mint modellezőink a Pirelli-gumival. Több gon­dot kell fordítani arra, hogy a légcsavar jellemzőit a gu­mi-jellemzőkhöz igazítsák. Fekete István, Miskolc A tv híradóban látott rá­dióirányítású autót Szűcs Sándor készítette, aki a Ganz-MÁVAG modellező­­kub tagja. A Klub címe: Bp., VIII., Somogyi Béla út 18. Dénes Gábor, Győr A modellek felületén ki­alakított díszítő csíkozásokat úgy készítik modellezőink, hogy celluxszalag segítségé­vel azokat a felületeket be­fedik, ahol a modell alapszíne megmarad, és festékszóróval a szabadon hagyott csík fe­lületére fújják a kívánt dí­szítő színt. Bene Ferenc, Budapest A Pirelli-gumi mérete el­sősorban a szabadon repülő modellek igényéhez igazodik. Bár tudomásunk szerint kül­földön árusítanak zárttéri modellekhez kisebb kereszt­metszetű gumikat is, de a versenyzők többsége a 4X1 és 6X1 mm-es szalagokból maga vágja a szükséges mé­retet. Ehhez az elmúlt évek­ben nagyon jól használható gumivágó készüléket készí­tettek. Hazánkban Öcsödy Zoltán vágóberendezése bi­zonyult a legjobbnak. Zsitvai László, Budapest Az acélhuzalból készített rezonancia-elven működő modellmotor fordulatszám­­mérők mérési határa 2— 20 000 között van. A felső fordulatszám közelében azonban a pontosság már nem kielégítő. OSTÁOA ************************************************ *********** Werderits János Tóth Imre Örkényi Viktor NÉZZÜNK ELŐRE Minden sportág erejét kétféleképpen lehet lemérni. Egy­szer a jelenkori eredményeken, amelyen belül a sikereket a befutott versenyzők érik el. A másik tényező az ifjú utánpót­lás kérdése, akik hivatva vannak a jövő eredményeinek az elérésére,, akik zálogai minden sportág jövőjének. A Magyar Modellező Szövetség nagyon helyesen a leg­több versenyen már külön értékeli a serdülő és ifjúsági ver­senyzők eredményeit, s ennek ellenére egyre kevesebb fia­tallal találkozunk a versenyeken. A legszemléletesebben az ifjúsági szabadonrepülő Bp-bajnokság igazolta ezt a tényt, hiszen az indulók száma rég volt olyan alacsony, mint az idén! Vannak kategóriák, ahol szinte nem is lehet fiatalabbak­­kal találkozni, s ha az átlagos életkorról statisztikát készí­tenénk a modellezők körében, nem valószínű, hogy megnyug­tató eredményt kapnánk — például a gumisoknál. Gondolatébresztőnek szánjuk sorainkat, felhívni figyel­mét a szakkörvezetőknek, s mindenkinek, aki a fiatalok ne­velésével, tanításával közvetlenül, vagy közvetve foglalkozik. Nem vészharangkongatásról van szó, hisz a jelenlegi ered­mények alapján erre nincs ok, de a magyar modellezés több évtizedes tradícióját tudva, ismerve, a jövőre is gondolni kell. Aktuális beszélni erről a kérdésről azért is, mert a múlt esztendőben is több élvonalbeli, sok világsikert aratott ver­senyzőnk már nem állt be a csatasorba. S pontosan ezekben a kategóriákban van komoly űr az utánpótlás és az éllovasok között! Ez a megállapítás vonatkozik ifjúsági szinten a szaba­donrepülő kategóriára, valamint a körrepülőkre. A tét nagy, a tanulságot mindenkinek le kell vonnia­­, akit illet, de tudomásul kell venni, az utánpótlás nevelése elsősorban a szakköröktől, kluboktól függ, s csakis azon a szinten oldható meg. Az említett kérdések vitájánál pro és kontra lehet érve­ket felhozni, s magyarázat is van szép számmal, de mindez nem változtat a lényegen: a fiatalok körében nagyobb propa­gandát kell kifejteni a modellezés érdekében, s minden szak­kör, valamint klubvezetőnek fokozottabb intenzitással kell a kérdéssel foglalkoznia, mert mindnyájunk szívügyéről , a magyar modellező sport jövőjéről van szó!

Next