Modellezés, 1983 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1983. január / 1. szám

BESENYŐTELEKI MODELLEZŐK A Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó propagandistái Besenyő­teleken tartottak egy árusítással egybekötött kiállítást, amelynek során kedves meghívást kapott szerkesztőségünk. Az Általános Mű­velődési Központ modellező szakkö­re egy író-olvasó találkozóra invi­tált bennünket. Ez alkalommal is érdemes volt útra kelni. Bácskai László igazgató­tól megtudtuk, hogy a 3170 lakosú községben 21 szakkörbe járnak a gyerekek és ezen felül még 9 kör van a felnőttek számára! Céljuk, hogy a 395 általános iskolás gye­rekből jusson el minden fiatal ab­ba a szakkörbe, ahol a tehetségét kibontakoztathatja. Egy szakkör át­lagos létszáma 12—30 fő és így nem csodálható, hogy az iskolás gyerekek 85—90“ %­-a jár a foglalko­zásokra. A besenyőtelekiek Művelődési Központja csodálatosan szép, orszá­gos szinten is irigylésre méltó. Kü­lön előny, hogy egy épületben van az iskola és a Művelődési Központ. Viszont a lelkes helyi pedagógusok élnek is az adott lehetőségekkel. Itt természetes — ha az igények úgy kívánják —, hogy vasárnap is van foglalkozás. A lehetőség ad­va van és azt ki is használják! Gyuráki Gyula, a szakkör és a C típusú klub vezetője is. A 28 klubtag között 21 minősített verseny­zőjük van. Hat éve dolgoznak eb­ben a felállásban és ez idő alatt a vitorláshajó- és a szabadonrepülő kategóriában értek el figyelemre méltó eredményeket. Bartalis János és Braun András dobogós helye­zéseire külön is büszkék. A klub, illetve szakkör munká­jához a Művelődési Központ adja a szükséges hátteret. Figyelemre méltó az a tapasztalatuk, hogy egy­re nagyobb az érdeklődés a techni­kai jellegű szakkörök iránt, ezért növelték azok számát, pontosabban szakosítottak. Így is a modellezés a legnépszerűbb Besenyőteleken. P­K— Találkozás az olvasókkal Gyuráki Gyula és tanítványa Munka közben ans HÁROM SZAKCSOPORT „Tanintézetünk honvédelmi klubja még 1980. no­vember 14-én alakult meg. A három szakosztályban (lö­vész, és tömegsport, motoros, modellező) 138-an dolgoz­nak: száznégy diák és harmincnégy pedagógus. Jóma­gam kezdettől a modellező szakosztály tevékenységét irányítom. Közösségünket három szakcsoport alkotja. Két helyen alapfokú képzés folyik, a harmadik kollek­tívát a verseny-szakcsoportnak« nevezzük. Nem vélet­lenül. Hiszen e közösség tagjai egész évben indulnak a legkülönbözőbb seregszemléken, versenyeken-viada­­lokon és bemutatókon. Nem is eredménytelenül. A kö­zelmúlt legszebb sikerét kétségkívül az akkor végzős tanuló, Balogh Imre aratta, aki 1982 májusában ötödik helyezést ért el a vitorláshajó-modellek országos baj­nokságán! Óriási örömet szerzett ezzel valamennyiünk­nek... De nem ülünk a babérjainkon, serényen dolgo­zunk újabb, jó eredmények eléréséért, a szakosztályi munka színvonalának további emeléséért. Ha valaki azt hiszi, hogy csak iskolánkon belül tevékenykedünk, téved. Két szolnoki általános iskola úttörő modellező szakkörét is patronáljuk, különösen a Ságvári Endre körúti tanintézettel igyekszünk fejleszteni a kapcsola­tokat. Olyannyira, hogy az alapfokú ismeretek helyi elsajátítása után az önként jelentkező tanulók átléphet­nek hozzánk, azaz a 605. számú F. Bede László Ipari Szakmunkásképző i­ntézet és Szakközépiskola honvé­delmi klubjába. Sőt, nagyon sokan iskolánkban foly­tatják tanulmányaikat is ... Nem utolsósorban klubunk jó munkája eredményeként sikerült már az induláskor, tehát az 1981/82-es tanévben megvalósítani az akkor bevezetett új középiskolai honvédelmi tanterv előírásait. Bízunk a jó folytatásban! Többek között azért is, mert segítőink is vannak: a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola, az MHSZ Szolnok megyei és Szolnok városi vezetősége, négy MHSZ-klub és a helyi szovjet kato­nai alakulat.” — mondotta Nagy Attila szakoktató, a modellező szakosztály vezetője. U. GY. 2 aus

Next