Mohács és Vidéke, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-06 / 1. szám
III. évfolyam. I. szám. lm Pécsi Állami Levéltár Mohács, 1884. január 6-án. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. ^évi Szerkesztőségi és kiadó hivatal. Hová a lap szellemi részét illető közlemények úgy a lapmegrendelések és hirdetések is küldendők: német utca 44. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetés Egész évre 4. félévre 2. negyedévig■ 1 fit. Egyes szélit 10 lej. Egyes példányok Kiljvull János könyvnyomdája.hm kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 5 kr., három szeri 4, fészszeriért 3 kr., fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyílttér egy petit sora 10 kr. Mohács, japilár hó 5-én. A községi restauráció megtartatott. Van három évre uj elöljáróságunk. A ki komolyan megfontolja, hogy a községi önkormányzatnak mai napság mily fontos szerep jut az állam'igazgatás keretében, az kellő tudatává bir annak is, mily nagy horülerőveel bir egy község elöljáróságának megválasztása ; arra nézve nem egykedvű dolog, hogy ki áll három éven át a községi ügyek élén és kicsodák ebben segédei. Ha ez á.'t általában a községekre nézve, úgy még inkább el kell ezt mondanunk városunkra nézve, mely lakosainak számát, területének terjedelmét és szükségleteinek sokféleségét tekintve egyike az ország legnagyobb községeinek. E szempontnál fogva, mai viszonyaink közt ugyan sokkal célszerűebben intézhetnek önkormányzati ügyeinket, ha városunk élén egy a törvényes kvalifikációval bíró egyénekből alakított rendezett tanács állana, vagyis ha Mohács megszűnnék község lenni és rendezett tanácsosak,ssió várossá válnék, de mivel ez mai na még csak jámbor óhaj — ámbár sokak óhaja —, melynek teljesülése talán még csak egy távol jövőben várható , ugyanazért községi elöljáróságunk választásánál mindig arra kell kiváló figyelemmel lennünk, hogy oly egyének állíttassanak városunk élére, kiknek képessége ha talán nem is valósítaná meg teljesen egy jó és minden tekintetben kifogástalan községi önkormányzat minden kellékét, de kiknek jó akarata, becsületessége és jellemszilárdsága elég garancia arra nézve, hogy a törvény által az önkormányzat elé tűzött célok megközelíttessenek. És itt azon kérdést kell fölvetnünk, váljon a most megválasztott elöljáróság mess fo£f-e felelni az e tekintetben hozzák fűzött várakozásnak ? Midőn e kérdésre megfelelni kivárniuk, csak a biró és ennek helyettese a vicebiró személyei lebegtek szemeink előtt, e kettőnek állása levéli az elöljár-.vágban a legfontosabb. Mert valamint a nagy gépezetben egy kis csavar vagy szeg hiányozván, megakasztja az egész gép működését, úgy ha egy községi biró nem teljesíti kellőleg kötelességét, a közigazgatás minden ága megérzi s a tétlenség és mulasztás visszahatása érezhető lesz még a kormányzók körében is ; az egész helységben a rend, erkölcs, hivatalos ügyek, iskolák, egyház, utak, folyók stb. aszerint válnak a népség javára vagy kárára, amilyen a bírája. Mi most már a megválasztott bírót illeti, ezt ismerjük ; az elmúlt három éven át is ő állott mint bíró önkormányzatunk élén. Már azon körülméni, hogy a három év lefolytával újra jön egyhangúlag megválasztva, — mi pedig a községrendezési törvények tbe léptét csikóul nálunk most először történt —, a polgártársak bizalmának ilyetén nyilvánulása már maga elég bizonyíték arra, hogy a választás érdemes férfiúra esett, hogy a közönség az ő eddigi hivatalos működésével meg van elégedve és megnyugvással bízza rá a város közügyeit a következő három évre is. Mi csak azt óhajtjuk, hogy polgártársainak ezen fényes bizalma legyen a bíró vezércsillaga; ez vezérelje őt hivatalos működésében, vezérelje különösen akkor, ha közpályájának egyes utain talán több tövis teremne, mintsem remélte volna ; e bizalom erősítse meg elméjét és akaratát, ez serkentse őt az Tilos. Öngyilkos. Lépked az ifjú, arca sötétül Épp a boruló alkonyt fény . Bánat emészti ifjú kedélyét, Mardos a búnak férge szivén. Jár-kell magában, mindent elűzve: lágy szenvedélyt és egykori fényt, Mix,den fugalmat annak hiszen, hogy ierg meg űzi fúriaként. Zsarnok a végzet, s tönkretevőd az . Hotelen lett és — fuccs a remény ! Szánalom? — oh, csak lassít emésztő. Mostoha sorsú, ifjú legény. »Szon veled hát egykori éden!“ S messze, de messze elmenekül ; Távoli erdő melyike futván, Borzadályt keltő tettre hevül. Gyilkos az eszköz, most mit ő láttat: Mar a kakasai nézegeti, „Bumm !“ Leterül? Nem. Illa borek fut, Hél, hogy ez önmag még megüti. Ifjú József, Álom és való. — Visszaemlékezések. — Huszonkét éves volt. Ifjú kedélyének üdeségét még nem hervasztotta el a blazirtság maszlagos lehelete, mint sok vele egykorú társáét. Szeretett , hevesen dobogó, nemes szivének egész mélyéből szeretett egy kékszemü, finom arcú, szép kis szőke leányt. Nem úgy mint mostani ifjaink szoktak, kik a szerelem virágos és édes kifejezéseit ajkaikon hordják ugyan, de abbél blazirtságukban eltompult, szép és nemes eszmék befogadására képtelen sziveik mit sem éreznek és a gyengéd nőket csak arra valóknak tartják, hogy a velük való érintkezés által unalmukban ideig-óráig tartó szórakozást keresve, később mint valami letépett virágot maguktól lelketlenül eldobják, a kimondatlanul, lángolón és híven szerette szive választottját, csak azt az egyet óhajtva, hogy — ha majdan jogi tanulmányainak befejezése után független állást vivott kimagának — forró szerelme kedves tárgyának isten oltára előtt is elmondhassa a „holtomiglan-holtodiglan“-t. És a kedves, nemes szivű kis teremtés ép oly hévvel viszonozta az ifjú hit szerelmét. Mint dobogott az ifjú szive, ha naponta többször a szeretett leány lakásának ablaka előtt elsétálva, annak mosolygó arcát láthatta, vagy a nap fáradalmai után őt meglátogatva mellette ülhetett, boldogságtól sugárzó őszinte szemeibe tekinthetett és néha — amúgy észrevétlenül — kezeit szorongathatta ! Kimondhatlan boldogság árasztotta el epedő szivét, ha a jogászbálon vagy — majálison a útjába gördülő akadályok elhárítására. Ha e bizalmat kellően megbecsülni tudja és az ezen bizalom szülte várakozásnak megfelelni törekszik , működése nem leend sikertelen és városi ügyeink hasznára fog válni. A vicebirói állásnak városunk gazdasági viszonyainál fogva fontos szerepköre van. Ennek kellő betöltése tehát mindenekfölött ügybuzgó és kiváló becsületességü férfiút igényel. A megválasztott új vicebiró még nem volt elöljáró s így mint ilyenről nem mondhatunk már most róla ítéletet. De ismeri őt a város közönsége községi képviselői minőségben tanúsított működéséről , ismeri független gondolkozásmódját. Ellenségei sem tagadhatják meg tőle annak elismerését, hogy bármit beszélt vagy tett is, szavainak és tetteinek soha sem volt piszkos önérdek a rugója, hanem egyedül a közjó irányozta azokat. Miért is hiszszük, hogy városunk benne szorgalmas és lelkiismeretes elöljárót nyert, ki becsülettel fogja megállani helyét. De engedje meg az új vice-biró, hogy új elöljárói pályájára neki egy jó tanácscsal szolgáljunk. Óvakodjék a szenvedélyességtől , hanem buzgalmával egyesítse mindig a józan mérsékletet. Eddigi nyilvános működésében is azért volt, gyakran megtámadásoknak kitéve és a közügy előmozdítására irányuló szavaival sok esetben csak azért nem ért célt, mert azok nélkülözték a kellő mérsékletet. Higgye el, hogy józan mérséklettel a jó ügynek csak használ, míg a szenvedélyesség a legigazabb ügyet is megdöntheti. És most engedje meg az elöljáróság, hogy egy kérést intézzünk hozzá. A sajtó egyik főhivatása, figyelemmel kisérni az elöljárók, hatóságok tevékenységét, ellenkedves lény derekát átfonva a sima padolaton vagy zöld pázsiton vele tova lejthetett, avagy holdvilágos estéken a kies tetyei szőlőhegyről a társaság élén vele karöltve haza felé menve cseveghetett szerelmének nagyságáról, igazi hű voltáról és ama boldogságról, melyet az alkotandó közös otthonban mint szerető házaspár élvezni fognak. Ki ne tudná azon közmondást, „hogy a mit az elme ébren forgat, avval játszik álom-idétt is.“ Mi természetes, tehát, hogy az ifjú, ki szabad idejében mindig csak szerelméről ábrándozott, sokszor álmában is el volt vele foglalva. Egy ízben azonban nagyon szomorú álma volt. A szeretett kis leány veszélyesen megbetegedett. Szülei, testvérei és barátnői siránkozva állták körül a beteg ágyát, hol az eszméletlenül feküdt ; az orvos lemondott a felgyógyulás reményéről. Néhány kínos óra múlt el így a legaggasztóbb várakozásban. Végül kiszenvedett ; az ártatlan lélek elhagyta a gyengéd porhüvelyt ésfelszállóit az angyalokhoz. Leirhatlanok voltak az ifjú fájdalmai ; szíve a kétségbeeséssel küzdött, mely küzdelem tetőpontját érte el, midőn a drága porhüvelyt a temetőbe kisérve, az nagy robaj közt a sírba sebocsáttatott. Egyszerre — mintha a nagy fájdalom szülte kétségbeesés elvette volna eszméletét — a halottas közönség elszörnyüködésére beleugrott a koporsó után a sírgödörbe, emberfölötti erővel letépte annak födelét és térdre ereszkedve a leggyengédebb hangon nevénél hívogatta a Holt leányt, majd pedig csókjaival halmozta el annak szederjes, hideg ajkait. Es ime az isten, mintegy megsajnálva a kesergő ifjút s megelégelve