Mohács és Vidéke, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-01-04 / 1. szám
IV. évfolyam. Szerkesztőjep : Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: német utód 44. Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal : Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők : IzlandiJános könyvnyomdájában. Előfizetés: Etrész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Hlandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért. 10kr. három szeri 4, tizszeriért 3 lev. fizetendő. bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. LlkV .Pécsi lv& I. szám. Allati Levéltár Mohács, 1885. január 4-én. MOHÁCS ÉS VIDÉKE.Ót. Társadalmi hetiap. Megjelen minden vasárnap. It . Uj év reggelén. (1886. január 1.) A vándor, ha messze útra indul, mielőtt édes otthonát elhagyja, megáll még egyszer a küszöbön, hogy vissza tekintsen azon helyre, hol a legkisebb, legértéktelenebb tárgy is kedves avagy kedvetlen érzéseket ébreszt lelkében, s mig ezeknek képei kitörölketlenül emlékébe vésődnek, egy titkos aggodalom szállja meg keblét, s e kérdést teszi fel önmagának: ki tudja, viszatérek-e valaha e helyre, melyhez oly sok édes-bús emlék köti szivemet, lelkemet ? , egy fájdalmas sóhaj kíséretében aláhulló könyeivel szenteli meg a drága porokat. így vagyunk, midőn a végtelen időt részekre osztó új év küszöbén állunk. Hátunk mögött az ismeretes múlt örömeivel, bánataival teljesült reményeivel, csalódásaival. Előttünk egy bizonytalan út, egy ismeretlen jövő, mely reménynyel, aggodalommal tölti el keblünket. Ki tudja megmondani: várjon az út, méhen a mai napon elindulunk, elvezet-e célunkhoz, avagy tövisei megvérezik lábainkat, göröngyei kimerítik erőnket s midőn a megkezdett év deléhez érnénk, aláhanyatlik napunk s az esztendő alkonyán hírünk, nevünk is elenyészik, mint elenyészett már oly sokaké az eltűnt évekkel!? E kérdésekre feleletet adni az emberek közül senki nem képes.ó,s ez nagyon jól van igy. A bölcs gondviselésnek csak hálával adózhatunk, hogy a jövőt átláthatlan titok fátyolával födte el szemeink elől. Ki tudja, nem esnénk-e kétségbe s nem ásnák-e meg saját kezeinkkel sírunkat, ha előre látnók azon szenvedéseket, melyek talán a legközelebbi napokban reánk várakoznak ? Ki tudja nem kevélyednénk-e el s nem feledkeznénk-e meg magáról a jó istenről is, ha előre tudnék azon netaláni örömöket, melyek a világ szerint, boldogokká, irigyelt helyzetűekké tehetnének ? Ki tudja, nem lennénk-e rosszakká, embertársainknak zsarnokaivá életörömeiknek, boldogságuknak elrontóivá , ha biztos tudatával bírnánk annak, hogy érdemünk szerint, avagy csak a sors szeszélye által is érdemetlenül oly magas polcra jutunk, hol a világi gazdagság, ahatalom, ezrek feletti parancsolásra adna jogot kezünkbe? E kérdésekre a felelős az emberiségről , általánosságban elmondhető önzésben hiányosan nyilvánul. Csekély azon emberek száma, — különösen a mai mvág. \ tan . 'k tetteikben a vadi ^.any. a szigorú becsületesség., vev a ■ • ■'•u.'r.i k. bilisén. ;) tettül ne tántorítana, ■‘•t. '.ról le non térítene. Ezért a sok panasz az erkölcsök romlottsága miatt.• Jogszebb reményeinkben: az elkeseredés s visszavonulás azok részéről, kik a közügyek terén áldásos munkát végezhetnének. • A múlt idők tapasztalataiból merített igazságok ezek. Ki cáfolhatja meg?! Senki . . Ha az elmúlt, idők bölcsességre taníthatnak, ne késsünk figyelembe venni oktatásait Az átélt kedvezőtlen események tanítsanak kívánságaink mérséklésére, kiúsult reményeink kevéssel való megelégedésre; a csapások, szerencsétlenségek, lankadatlan szorgalomra, okos takarékosságra, az átélt, szenvedések, megpróbáltatások, istenben való erős hitre, tűrő bizalomra, okos reménységre, így a bizonytalan jövő hozzon bármit reánk, nem fog készületlen találni. Ezek azok a kellékek, melyeket az új év küszöbén mindnyájunknak meg kell szereznünk, hogy vándorutainkon a lehetőleg biztosan haladhassunk az emberiség közcélja: a tökéletesedés felé Azonban az általános tudnivalókon, ismereteken kivül társadalmi állásunkból kifolyó olyan kötelességek is várakoznak reánk, melyeknek lelkiismeretes teljesithetéséhez különböző képességek szükségesek. Ezeknek megszerzése elengedhetlen kötelessége minden egyesnek. Ha e tekintetben mulasztással vádolhatjuk magunkat, igyekezzünk azt, amennyire lehet, helyrepótolni, hogy e beállott új év hanyatlásával ne kelljen önmagunk s mások előtt is pirulni. Mine olyan szerény, s alacsony hely a társadalomban, ahol jót tenni nem lehet.ne. A haza, ez a közös édesanya megkívánja minden fiától, hogy a neki adott, isnien Husok szerint munkálkodjék szellemi s anyagi felvirágzásán. Megvárja, megköveteli, hogy békessége, fenmaradásaért életét is kockára tegye. Hála a gondviselésnek ! Európa fejedelmei ez idő szerint testvéries vonzalommal viseltetnek egymáshoz s nem tarthatunk a béke megzavarásától. Éppen azért szent kötelességünk, hogy erősödjünk minden tekintetben. TÁBOR. Csalódás az élet. Beszély. Irta : Szobonya Dénes. I. A múlt év október kt-án, a főváros utcái néptelenek voltak. Az ég, mint csillagokkal kirakott óriási szemfödés borútt a kihalt városra. A távolban elhangzó kocsizörgés, egy-egy éles síp s a hazatérő léptéinek kongása egyedü tíz, mi hallatszott. A kaszinóból egy 10 év körüli úriember lépett ki a Hatvani-utcába. — Álmos tekintetet vetett a csillagos égre; azután egyet ásítva,eindult balra. E férfi Lázy Vilmos, szatmármegyei földbirtokos, nőtlen. — Nála 10 évvel fiatalabb húga s egy 20 évvel idősebb nagynénje, képezi sasadját. Hat nap óta van már Budapesten, az „Euopá“-ban szállva. — Dolgait, melyek miatt a óvárosba jött, elvégezvén, most örömmel gondlt arra, hogy holnap ilyenkor otthon lesz, épy szép, mint kedves testvére körében, csinos jkvésű falusi lakában, a tízamos völgyében. Mélyen rámerült gondolataiba, álmos is volt, sak így történhetett, hogy nem ügyelt a másik teából közeledő sebes leptek zajára. Éppen befordulni akar az utca sarkán,mikor gy nő oly erővel ütődik hozzá, hogy hátra tánorodott, szerencséjére a falnak. De a nő roszabbul járt, mert éleset sikoltva végig nyúlt a kövezeten. Alig szedte össze magát, alig nyomta el a nem épen hízelgő kifejezés második felét s nézett a nő felé, midőn ismét kapott egy oly lökést, mely csaknem a kövezeten feltupaszkodó nőre vetette. Hideg vér ide, hideg vér oda, ezt már hatodik ember sem tűrte volna szó nélkül, még éjfél után egy órakor sem. — Nem lehet hát csodálni, hogy Lázy sem igen válogatott a finom társalgó kifejezései között, hanem a címek közt, melyekkel a vele karambolkrozó férfit ellátta, legszelídebb az volt, hogy — „ostoba fickó.“ A nő sikoltása egy nem messze szundikáló rendőrt is felébresztett álmodozásaiból, ki figyelő állásba helyezkedve kezdte várni a jövendőt vagy mit ? elég az hozzá, hogy a nő, ki nagyon megütötte magát, nem birt lábra állni s midőn segítséget kapott a később jött férfitől — kétségbeesetten kezdett kiáltozni. A rendnek éjjeli őre úgy találta, hogy intervenciójának ideje elérkezett. Személyét tehát hosszú, de hivatalos léptekkel indita a lárma színhelye felé, melyre egy nem messze levő gázláng veté közönyös világát; de a melynél látni lehetett, hogy a nő arca, fehér volt, mint az alabástrom. Lázy, mikor a rendőrt meglátta, úgy vélte, hogy miután annak aznak elég érthetően kinyilvánító — jelenléte továbbra, legalább is fölösleges. — Mellőzve tenni a pillanatra felébredt kíváncsiságot, távozni akart. Hanem a rendőr nem volt vele egy véleményen, mert működését azzal kezdé, hogy ő rá kiáltott először is. „Tessék csak maradni“ mondván udvariasan. Lázy megállt, míg a rendőr a nőhöz lépett, ki ,arcát kezeibe rejtve, a zokogástól fuldoklott. Az utóbb jött férfi, amint a rendőr elé állt, lehetett látni, hogy feje kissé súlyos, nyelve pedig akadozott mikor a rendőrnek ezt monda : „édes barátom ! itt magára semmi szükség nincs. — A kisasszony elesett, de frakkerben majd folytatja útját. Legyen olyan jó: hozzon valahonnan egyet.“ A dolog — úgy látszott — békésen fog lefolyni. Lázy ismét megindult. Azonban egy élelmes frakkeres, helyes ösztönétől vezettetve, a kis embercsoport mellett álltta meg lovait, mire a nő ismét rémülten rikoltott fel, de úgy, hogy Lázy ereiben a vér halt meg a kétségbeesett hang hallatára. Ez kezdte ismét érdekelni. — Eddig inkább dühös volt, mint kiváncsi ; de már most inkább volt kiváncsi, mint — álmos. A rend őrének pedig, ha nem is egy okos gondolata — ilyen ritkán esik meg rajta — hanem egy társa érkezett, ki tán azt is meghozta, ami hiányzott : egy okos szót. S valóban. — Ez ugyan nem udvariasan, de tisztességesen félre lökvén a ködös fejű urat, a kövezetre borult álétt nőnek meglógta derekát s társa segélyével erélyesen a kocsiba tette azt. Lázy némán szemlélte e jelenetet, mely nem volt érdek nélküli. A kocsiba tett nő ifjú Volt és szép, idelét szinti ruhájára (a gyöngéd két segítség működése folytán) leomlott gazdag fekete haja, mint küpemnig borita szép termetét. Lázy nem ellenkezett, midőn a rendőr felszólita, hogy kövesse a legközelebbi rendőrségi hivatalba. — Meg akarta tudni, mi viszonyban